Történelem | Jog | Életmód | Földrajz | Kultúra | Egészség | Gazdaság | Politika | Mesterségek | Tudományok

A TUDÁS 365+1 NAPJA

Mint a címből is kiderül, témám annak bemutatása, hogy milyen volt a magyarországi nőnevelés a 19. század második felében. Ezen belül elsősorban azt a kérdést vizsgáltam meg, hogy milyen könyveket ajánlottak a nők számára olvasásra. Az eddigi vizsgálódásaim során a kor nőnevelésével foglalkozó műveit illetve a nőknek készített folyóiratokat, elsősorban a Nővilágot és a Nemzeti Nőnevelést tekintettem át. Munkámat elsősorban az Országos Széchényi Könyvtárban és a pécsi Egyetemi Könyvtárban folytattam. Dolgozatomat, mint alább látható, fejezetekre tagoltam, amelyekben vázoltam a női olvasmányok bemutatásán kívül a nőnevelés jellemzőit, a nők művelődési jogaiért vívott küzdelmeket. Azért találtam fontosnak a nőnevelés és női művelődés történetének a női olvasmányok szempontjából való kutatását, mert - bár a 19. század források tekintetében rendkívül gazdag időszak - ezzel a témával eddig kevesen foglalkoztak.

A nők műveltséghez való joga

A történelem folyamán mindig is vitatott volt, mennyire lehet egy nő művelt. Ez a polemizálás a 19. század második felében tovább folytatódott, de a század végére már kialakultak olyan nézetek is, melyek támogatták a nők egyetemi képzését. [1] (Az első magyar nő, Hugonnai Vilma 1879-ben szerzett orvosi diplomát a zürichi egyetemen.) Madách Imre 1864-es akadémiai székfoglaló értekezésében kifejtette, hogy a nő életelve a férfitól való függés. Ezt írta: "... a nő korábban fejlődik, de teljes férfiú érettségre sohasem jut: könnyebben tanul és felfog, de híján van a teremtő géniusznak. Dilettáns marad és soha a művészetet és tudományt előre nem viszi." [2]

A régi álláspontot tükrözte Zilahy Károly megállapítása is: "Utóbbad a polgárosodással együtt járó hátrányok apáinkat gyanakodókká tették a miveltség nemesebb gyümölcsei iránt is annyira, hogy a középosztálynál a leányokat irni elvből nem tanitották. ... Igy a magasabb szellemi kifejlődés ösvénye a nőnem előtt el volt rekesztve." [3]

A kezdeti törekvések a jó anya és a hű honleány kötelességének teljesítésére hivatkozva követelték a nők magasabb fokú iskolázását és a szélesebb körű munkavállalás lehetőségét. A pécsi Szabad Királyi Város Polgári Leányiskolájának 1881-82-es tanévre szóló értesítőjében a következő olvasható: "A magasabb kiképeztetés eddigelé csak a fiugyermekek osztályrészét képezte - a leánygyermekek iránt e részben a társadalom mostoha volt - azon előítéletek hatása alatt, hogy a magasabb kiképeztetésre szükségük ugy sincs – sőt ártalmukra van - ellenkezvén rendeltetésükkel." [4]

Friml Aladár, Paul Gide 1886-ban magyar fordításban megjelent A nők joga című alkotására hivatkozva, ezt így foglalta össze saját munkájában: "A férfi és a nő közötti szellemi külömbség tehát abban nyer kifejezést, hogy a férfi értelmileg, a nő erkölcsileg van tulsulyban. ... Tehát nem a nő müködési körét kell kitágítani, hanem a nevelésnek kell oly irányban haladnia, hogy minden férfit a családalapítói, s minden nőt a feleség és anyai hivatás betöltésére előkészitsen és képesitsen." [5]

A női mozgalmak megerősödésével a kérdés egyre inkább a női pályák és szakképzés felé mozdult. Számos olyan női egylet működött, amely munkalehetőséget kínált az asszonyok számára. Nyilvánvalóvá vált, hogy a nők nagy arányú munkavállalása már megakadályozhatatlan: "... korunk haladása szétoszlatta ezen előitéletet; - a társadalom tudatára ébredt annak, hogy az erkölcsök nemesítése, az egyes családok tartós boldogságának alapitása - a jólét, az édes haza felvirágoztatásánál a müvelt anya kiválóan nevezetes tényező. ... Az anyák ezen üdvös eredményü készültségének elsajátitására a polgári leányiskola felállitása által a legjobb alkalom nyujtatik, de sőt ezen tanodának alapos elvégzése után még az életben magára hagyott nő is - nemcsak ügyes kézi munkával, hanem a postai, távirdai, tanitói és könyvvivőségi állásoknak betöltésére szerzett képessége folytán is - magának önálló, tisztességes létet biztosithat." [6]

Ezt az vallás- és közoktatásügyi miniszter, Trefort Ágoston 1881-ben így fogalmazta meg: "Szerezzünk a nőknek a tanítói pályán kívül is, melyre kiválóan alkalmasak, munkát, és keresetet az iparban, a kereskedésben, sőt a közigazgatás bizonyos ágaiban, de nem követeljük, hogy bírák, ügyvédek, orvosok, törvényhozók lehessenek; a nő polgári jogok tekintetében egyenlő lehet a férfival, de a társadalmi funkciók tekintetében a nemi különbségnél s női természeténél fogva a férfival egyenlő nem lehet." [7]

A nők egyenjogúsítását indítványozta tíz évvel Trefort kijelentése előtt Szerényi Endre, aki hazánkban talán először hangoztatta: "... senki sem mondhatja, hogy a nő ne volna képes éppen úgy kiképezni magát ügyvéddé, orvossá, művésszé, iparossá, szóval bárminemű pályára, mint a férfi." [8]

Szerényi szerint szükségesnek látszott egy emancipációs törvény megalkotása: "Ha naggyá, általánosan műveltté, ha erőssé és gazdaggá akarjuk tenni hazánkat: felvilágosultságunknak legfelsőbb fokban igazoló, csak egy értelmes törvény meghozására van szükségünk, s ez az, mely a nőket eddigi szánandó elzártságukból a nyilvános működés terére hozza, ti. a férfiakkali egyenjogusitás, a női emancipátio törvény." [9]

Intézményes nőnevelés a szabadságharc bukása után

A nőnevelés ügye a szabadságharc bukása után, a Bach-korszak politikai légkörében, vallásos keretbe burkolva jelentkezett. A katolikus püspöki kar elindította a zárdai nevelőintézetek hálózatának széleskörű kiépítését: a már hazánkban élő női szerzetesrendek újabb rendházakat alapítottak (mint például az Angolkisasszonyok 1851-ben Balassagyarmaton, 1852-ben Egerben), illetve újabb külföldi apácarendek telepedtek le, s azok nyitottak intézeteket (például az Irgalmas Nővérek 1852-ben Pinkafőn, 1853-ban Pesten).

A legelső tanítónőképző intézet 1856-ban alakult meg, az akkori tanítóképezdei reformok hatására. Ez az intézet Haas Mihály császári és királyi iskolatanácsos javaslatára a pesti Angolkisasszonyok intézetének falain belül kezdte meg működését. A képzés nyelve a közoktatás germanizálásának idején német volt, teljesen magyar csak 1864-től lett. Ezen a pesti képezdén kívül az ország különböző területein létesültek tanítóképzők (1857-ben Szatmárnémetiben, 1858-ban Nagyváradon, 1860-ban Kassán).

Madách székfoglalója késztette a hagyomány szerint Veres Pálnét arra, hogy a nők lebecsülése ellen tiltakozzék, és mozgalmat indítson magasabb fokú iskolázásuk érdekében. Fábri Anna úgy ítélte meg, hogy Veres Pálné Hon- ban megjelent tanulmánya a magyar nőnevelés "nyitánya". [10] Szegvári Katalin szerint pedig ő volt a nőnevelésügy pionírja". [11] Ezt a kijelentést egy kicsit eltúlzottnak látom, mivel a reformkorban is tevékenykedtek olyan asszonyok - mint például Takách Éva vagy lánya, Karacs Teréz -, akik szintén sokat tettek a nőnevelés ügyéért. Az viszont tény, hogy hamarosan egy Országos Nőképző Egylet alakult, melynek célja volt: "a női müveltséget az elemi oktatáson annak befejezéséig eszközölni és pedig ugy az általános képzettség terjesztése s emelése, mint müvelt nevelőnők képzése által". [12] Mintatanodájuk felállítása előtt Veres Pálné Deák Ferenchez fordult egy petícióval. A kérvény, melyet 9000 nő írt alá, egy Országos Női Főtanoda felállítását szorgalmazta, eredménytelenül.

Az első királyi állami tanítónőképző is ekkor kezdte el működését Zirzen Janka vezetésével. Zirzen Janka Herbart tanulmányozása nyomán hangsúlyozta a nevelő oktatást, Saltzmann hatására nagy jelentőséget tulajdonított az élő nyelvek tanításának, és Pestalozzit követve hirdette, hogy a nevelés során tekintettel kell lenni a gyermek egyéniségére.

Leányiskolai könyvtárak és női olvasmányok

A Zirzen Janka által vezetett állami képezde nemcsak szakképzett oktatókkal, de a tanításhoz nélkülözhetetlen szemléltető eszközökkel is rendelkezett. A szertárban többek között "mértani és természettudományi készülékek", ásványi gyűjtemény, atlaszok, zongorák voltak. Sőt könyvtárral is rendelkezett, melyet fokozatosan bővítettek adományokból (például az 1877-78-as tanévben a Magyar Nemzeti Múzeum 2000 könyvet ajándékozott az iskolának). A könyvtár használati szabályzata hasonlított Karacs Teréz miskolci neveldéjének 1847-es könyvtárhasználati szabályzatához: "A könyvtárfelügyelő csak azon növendékeknek adhat ki könyveket, kik az illető osztályvezető tanítónőtől az olvasásra engedélyt nyernek. Hanyag tanulóknak, gyönge tehetségű, vagy izgatottabb kedélyű gyermekeknek nem kell gyakran külön olvasni valót adni. ... Minden növendéknek, a ki valamely könyvet visszavisz, bizonyságot kell szolgáltatni arról, hogy azt a könyvet csakugyan olvasta. A kisebb növendékek e czélból néhány részletet lemásolnak, a nagyobbak egyes részleteket szabadon írnak ki az olvasott könyvből." [13]

Az 1869-ben indult budapesti II. kerületi állami elemi tanítónő- és nevelőnőképző - melynek 1875-ig Zirzen Janka volt az igazgatója - könyvtári állományáról fontos feljegyzések vannak. A tanári könyvtár a szépirodalmi műveken (például Berzsenyi, Zrínyi, Goethe, Dante) kívül szakirodalmat (például Bánóczy: Kisfaludy élete, Csengery: Magyar szónokok és státusférfiak) és hazai illetve külföldi folyóiratokat (például Akadémiai Értesítő, Méhészeti Lapok) tartalmazott. Az ifjúsági könyvtárban mesekönyvek (például Andersen meséi, Grimm-mesék), kalandregények (például Cooper: Bőrharisnya), történelmi regények (Colom Ferdinand: Colombus Kristóf élete) voltak. [14]

1875-ben Trefort Ágoston miniszter és Molnár Aladár javaslatot tett egy Budapesten felállítandó felsőbb leányiskolára, mely ezen írások következtében hamarosan, október 20-án meg is kezdte működését. Molnár Aladár részletesen kidolgozta az általa szükségesnek tartott tantárgyak "tantervét". A magyar nyelv és irodalom körén belül felsorolta a hazai és külföldi olvasmányokat. Az epikai költészetből Zrínyit, Aranyt és Vörösmartyt illetve Kisfaludy Sándor regéit ajánlotta. A lírából Kölcseyt, Berzsenyit, Eötvöst és Petőfit tartotta fontosnak. A drámával kapcsolatban a következőket írta: "Fájdalom, a drámára a hazai irodalomból egyetlen olyan művet sem ajánlhatok, mely műremek, - s egyszersmind leányiskoláinkban is olvasható volna. Itt részint a német és francia irókon kell megfelelő műveket egyidejüleg olvastatni, részint jó fordításban, p. o. Sophokles Antigoneját - Antigonenak már 1873-ban is volt Szűcstől hű, de nehézkes forditása, ma 1876-ban pedig Csikytől szép és jó magyar forditásunk van - s a keresztény drámából Shakespeare-től vagy Julius Caesart vagy Coriolánt." [15]

Ezeken kívül még a külföldi művek összehasonlítását javasolta magyar alkotásokkal egy-egy műfajon belül. Az irodalmi rész végén pedig kifejtette álláspontját az olvasással kapcsolatban: "... nem csupán az illető irodalom megismerése a cél, hanem egyszersmind a kedély nemesítése, aesthétikai és erkölcsi érzések fejlesztése, a képzelet gazdagítása és tartalmassá tétele, az ízlés kimüvelése, az ízlés erősítése, és a logikai gondolkodás képzése is. ... Csakis az ily gondolkodva olvasásnak marad a lélekben nyoma, s van a szellemre képző hatása. A ki egyszer megszokott így olvasni, az nem is sok időt fog vesztegetni a gondolkodásnak vagy a szépérzésnek táplálékot nem nyújtó könnyü, pongyola piaci munkára, hanem az érzett szükségévé válik a magvasabb s értékesebb olvasmány." [16]

Eötvös József minisztersége idején kezdték propagálni a tankönyvkiadást, így számos nőknek - elsősorban leánynövendékeknek - szóló munka látott napvilágot. A nők erkölcsi nevelésének céljából ("Az erkölcsi nevelést megkönnyíteni s azt elősegíteni czélja e kis könyvecskének, mely különféle női jellemek feltüntetése által igyekszik az erényt megkedveltetni s a gyengeségeket meggyűlöltetni.") [17] jelentette meg Biki Károly: Női arcképek a történelemből című művét nőneveldék számára.

A tankönyvírási folyamathoz csatlakozott Gr. Esterházy Kálmánné Költészettanával, amelyben - a női tudásvágy felkeltése érdekében - meglehetősen széleskörű áttekintést adott nem csak az egyes irodalmi műfajokról, hanem az egyes nemzetek irodalmáról is. A nőneveléssel is foglalkozó Gyulay Béla által megfogalmazott Gyakorlati széptan hasonló témájú ugyan, de ez már szövegyűjteményként is funkcionált a leánynövendékek számára.

Az 1880-as évek elején fokozatosan szüntették be az 1869 óta működő elemi iskolai tanítónőképzést és helyette létrehozták a nevelőnőképzőket. Ezt készítette elő az 1879-ben induló Nemzeti Nőnevelés című folyóirat, amely egyrészt azzal a céllal jelent meg, hogy hasznos olvasmányt nyújtson a tanítónőképzők növendékei számára, másrészt, hogy a nőneveléssel foglalkozóknak egyfajta önművelésként szolgálhasson. Ebben az időben kezdett emelkedni a magasabb színvonalú leányképezdék száma. Jól mutatja ezt a folyamatot például az is, hogy az újonnan, 1881-ben alakult pécsi Polgári Leányiskola évente adott ki értesítőt, melyben tájékoztatást közöltek a tanulók számáról (amely évről évre emelkedett), érdemjegyeikről, az adott évben bekövetkezett esetleges változásokról, stb. Ezekből a kis füzetecskékből a tanulók által használt olvasókönyvekről is információt nyerhetünk, amelyek nagyrészt azonosak az 1878-as Gyulay-féle Gyakorlati iránytanban javasoltakkal. A már említett két budapesti iskolához hasonlóan a pécsi Polgári Leányiskola is rendelkezett különféle tansegédleti eszközökkel: "Mint intézetünk jótevőjét, első helyen kell emlitenünk a tekintetes Iskolaszéket, mely tanszertárunkat az idén is számos vegytani és természettani szerekkel, térképekkel s egyéb tanszerekkel gazdagitá, iskolai könyvtárunkat pedig harminc kötettel megalapitá s ezenkivül jutalomkönyvek beszerzésére 15 forintot adományozott." [18]

Nők és a regényolvasás

A női olvasmányokkal kapcsolatos javaslatok egybefonódtak a regényolvasás problematikájával. Korábban a regényt egyértelműen elutasították. A Bach- korszak idején még mindig erkölcstelennek találták az ilyen műveket. Az evangélikus losonci tanító, Kálniczky Endre 1852-ben megjelent műve a női olvasmányokkal kapcsolatban a következőket írta: "Ollyan könyveket ne olvasson, mellyek buja gondolatokat ébresztenek, heves s tisztátalan szerelmet gyújtanak s erkölcsiséget sértenek, hova tartoznak minden sületlen regények, versek, s rossz íróktól kiadott könyvek s szindarabok." [19]

Még a sok tekintetben felvilágosult Veres Pálné sem szívesen vette, ha a leányok regényeket olvastak. 1865-ös Buzdító szózatában a női regényolvasásról is írt: "Nem tagadom, hogy megvan a regényolvasásnak is némi haszna, de a tapasztalatlan ifjú leány a regényekből sokszor valódi mérget szí, mert képzelő tehetségét és érzését felcsigázzák, lelkében vágyat ébresztenek a hősnő szerepét játszhatni, másnak keblében szintoly heves indulatot költhetni, s ... ő minden kötelességéről megfeledkezik." [20]

Jósika Júlia Pályavezető című munkájában a fiatal hölgyeknek a napi fél óra olvasást tanácsolta. Az áttekintendő könyvek említésekor pedig kisebb fejtegetésbe kezd a regényekkel kapcsolatban: "Van olyan regény - s elég nagy ezeknek a száma - melyből többet tanulunk akármely erkölcstani könyvnél. ... De nem kell ezt a francia vagy francia modorban írt érzelgő és erkölcstelen, sőt gyakran erkölcsrontó és szennyes regények közt keresni. ... De ha - mint például az angol regények többségében - nem csak az a cél, valami szerelmi viszonyt lefesteni, hanem inkább a társadalmi életnek s egyes jellemek rajzolása vagy valami erkölcsi elvnek nemcsak elvont de gyakorlati tárgyalása, akkor több jót mint rosszat tanulhatunk belőle." [21]

Jósika elméleti nézeteit a gyakorlatba is átültette, hiszen Hölgynaptárjában angol regényeket közölt fordításban. A szerzőnő "tilalma" azonban nem nagyon volt hatásos, hiszen a Pesti Hölgy-Divatlap regénytára sorozatban jelentette meg a francia regényeket. Az írónő valószínűleg a kortárs Kemény Zsigmond nézeteit követte, szinte szó szerint idézte őt, aki szintén a francia regények utánzása ellen tiltakozott az Eszmék a regény és a dráma körül című munkájában.

A szerzőnő jelentősége azért nagy, mert ő volt talán az első, aki ezt a műfajt nőknek is ajánlotta: "Vannak akik azt állitják, hogy legjobb, ha fiatal leány csak komoly munkákat olvas, és kik könyvtárából egészen kizárják a regényt s más szépirodalmi olvasmányt. Mi ezekkel nem értünk egyet és azt hisszük, hogy tanulságos, de könnyebb és érthetőbb modorban írt tudományos munkák mellett, regények és költemények is a maga helyén vannak fiatal hajadonnak kezei közt." [22]

Szabó Richárd A nők világában egyértelműen kijelenti, hogy akik regényekből készülnek az életre, azok a leánykák boldogtalanok lesznek: "Nem kárhoztatom a regényolvasást, de ma már nevendék leánykák sem élhetnek meg regényolvasás nélkül, és gyakran nem a legépületesb regények kerülnek kezeikbe. Különösen fiatal hölgyeknek a legnagyobb óvatossággal kellene regények olvasásához nyúlniok. Az erényképző, a vérben forradalmat nem teremtő, a szellemiség szempontjából irott moralis és képző regényeket lehet olvasni; ezekből lehetetlen, hogy a fogékony elme és a szív valamit hasznára ne fordítson. De vannak, melyek az erekben lassan csörgedező vért lázas hévre izgatják, a képzeletet hasztalanul felgyújtják, tiltott vágyakat gerjesztenek, regények, melyekben a jellemek nem az életből, de a képzelet gazdag világából merítnék.... Ily regényekben sokszor a férfi mint valami földi isten, a nő mint égi angyal minden hibától menten, a tökéletes szépség remekül állíttatik elő, milyent a való életben feltalálni nem lehet. ... Kik regényekből készülnek a házaséletre, soha, vagy csak igen ritkán lesznek boldogok." [23]

Beniczky Irma A nők hivatásában említette azt a problémát, hogy a leányok elsősorban "kölcsönkönyvtárakból" hoznak maguknak olvasmányokat. Ez szerinte azért helytelen, mert így a szülők nem tudnak kellőképpen odafigyelni leányaik olvasmányaira. Beniczky számára a megoldás: a szülőknek kell könyveket vásárolniuk leánygyermekeiknek. [24]

De Gerando Antonina A női életben fejtette ki véleményét a regényolvasásról: "Mert a ki például kizárólag regényolvasásra adta magát, az mind távolabb áll attól, hogy a valódi remekművek szépségét élvezhesse ... mert a regényirodalom mégis inkább mulékony jellegű, éppen mint a hirlapirodalom, egy napi életre van csak szánva." [25]

Természetesen a század vége felé is felbukkant olyan vallásos-erkölcsös nézetű könyv, amely az olvasásban a vallásos hit elvesztésének veszélyét látta. Kisfaludy Árpád amellett, hogy a különféle nemzetek irodalmából felsorolta az erkölcstelen műveket és a számára ateista írókat, a regényt is megemlítette: "... az ujabbkeletü, érdekfeszitő regények irányában egyáltalán már előre is jogosult a bizalmatlanság. ... Ne nyulj soha vak bizalommal az olyan gyüjteményes vállalatok után, melyek kitünő írók nevével kérkedve, ilyen-olyan jeles regényeket igérnek." [26]

"A női olvasmányok legkönnyebben megszerezhető részét képezik a divatlapok, s ugy hiszem, nincsen müveltségre igényt tartó ház, mely egyiket vagy másikat ne járatná." [27] Ezt Medve Imre írta, aki gazdasszonyoknak szánt könyvében hosszú felsorolásban közölte az általa ajánlott műveket pontos bibliográfiai megjelöléssel, árral. Katalógusában a szépirodalmi műveken kívül ismeretterjesztő, tudományos munkák, lexikonok és kézikönyvek is szerepelnek, mint például Toldy Ferenc A magyar irodalom kézikönyve. Természetesen elképzelhető, hogy ez a könyvajánlat nem szívből jövő jótanács, hanem csak üzleti fogás volt. Ezt erősíti a szerző korábbi kijelentése: "A nőknél a mértéktelen olvasási vágy megrovandó, mit lel az a valódi világtól, melyben a nőnek testtel s lélekkel élnie és működnie kell, elidegeniti őt és annyira felcsigázza érzékenységét, hogy képtelenné válik a családi boldogság élvezetére." [28]

Szívós Andrea [...]

Az oldal tartalma a Változó Világ Internetportál Tartalomkezelési szabályzatának felel meg, és eszerint használható fel (GFDL-közeli feltételek). 1988-2010