Történelem | Jog | Életmód | Földrajz | Kultúra | Egészség | Gazdaság | Politika | Mesterségek | Tudományok

A TUDÁS 365+1 NAPJA

A magyar tanyák keletkezésének történetétől nem lehet eltekinteni, ha szerepüket, jelentőségüket értelmezni, a tanyákról, a lakóik életéről született írásokat, szociológiai munkákat értékelni akarjuk. Szerény célként a tanya meghatározása, egy-két lényeges jegyének számbavétele, majd szerepének többféle értelmezése következik a vizsgált időszakban. Fontosnak tűnik ez azért is, mert a hazai tanyák fogalmához már száz éve hozzátapadt hol a farm, hol a cselédház. S volt, amikor egyik sem, de akkor a tanya sem számított igazán.

A paraszttanyák nagy többsége különösebb rendszer nélkül keletkezett. Érthető, hogy a szórvány sokféle gondot jelentett. Ahogyan Bulla Béla fogalmazott: ott épült a tanya, ahol a kútásás eredménnyel járt. Ritka volt a tervszerűség. A tanyák, illetve földterületeik ráadásul osztódtak. Az örökösöknek általában nem volt más választási lehetőségük, mint a mezőgazdaságot vállalni. Az örökösödési jog nem védte - s nem védi Magyarországon - a tanyabirtok együtt maradását. Jóllehet már a millennium előtt kiadta a magyar királyi földmívelésügyi miniszter a farmrendszerről szóló könyvét, a farmházak tervrajzait is közölve(!), és az egyenként 300 kat. holdas farmok vetésszerkezetét is ajánlva. Az Alföldön nem született meg Iowa. A települések is elmaradtak. Évtizedekkel később, az ún. vitézi telkek sem váltak farmmá, bár azoknak az osztatlan öröklését jogszabály írta elő. Aki tehát tartózkodott az önámítástól és mások félrevezetésétől, láthatta: a tanya nem farm, és a farm nem tanya. És nem is az, amit a kétkötetes Gyakorlati Gazdalexikon az önmaga által feltett kérdésre válaszolt: "A tanyakérdés ma (1927-ben: R. P.) a magyar feltámadás és a magyar jövendő."

Tanyaügyben a másik véglet - a farm vízióval szemben - az uradalmi tanya, a majorsági cselédház elfogadása, "megértése" volt. Erről írta az OMGE által szorgalmazott kiadvány, a 20. század (!) elején: "ami a cselédházak nagyságát illeti, szem előtt tarthatjuk azt, hogy egy 4-5 tagból álló család számára lakószobának legalább 17-20 m²-nek [...], míg ha a konyha 2 családnak szolgál, 12 m², és ha 4 családé, 16 m² lehet; egy kamrára 5-6 m²-t számítunk... Alacsonyabb szoba nem egészséges, míg a magasabb télen hideg." Nos, pl. Mezőcsát határában, a volt uradalmi tanyában 1955-ben számoltuk fel a négycsaládos + közös konyhás hosszú cselédházakat. A nemzeti vállalatból alakított állami gazdaságban...

A harmincas évek tanyakutatójának sok nehéz örökséggel kellett szembenéznie. A Nyugat-Kelet kulturális lejtővel is. Amíg pl. Sopron már nem ismerte az analfabetizmust, addig az alföldi városok tanyavilágában jelentős maradt. Hódmezővásárhely, Törökszentmiklós, Orosháza népességének 35-40% külterületi lakos volt, s az analfabéták aránya a lakosság egyharmadát-egynegyedét tette ki. Ám még a Dunántúl béreseinek gyermekeiről is az volt Illyés látlelete, hogy: "akit olvasás közben leptek meg, azt a háború előtt (az első világháború előtt - R. P.) úrhatnámnak tartották, a háború után röviden kommunistának." A Klébelsberg-akció gyümölcsei nem könnyen értek be. Azért is, mert a tanyák - nem lehet elégszer hangsúlyozni - nagyon sokfélék voltak. Az ott élők többségének pedig, akár állandóan ott laktak, akár csak időszakosan "tanyáztak" a "farmon", a munka volt az első a vegetációs szezon idején, nem az iskola. A tanya szerepe egyébként is a legtöbb helyen a termelésre és a környezetében jelentkező mezőgazdasági munkaerő-kereslet kielégítésére egyszerűsödött. A termelésben is az önellátásra, hiszen a piac távol, időnként járhatatlan távolságban volt. A tanyai élet tehát valójában életmódot jelentett, benne valamiféle szabadságot, önrendelkezést, s mindennek az előnyét, de következményét is. Definícióját - sok évvel e kutatások után - máig sem adják meg kellő pontossággal. A Magyar Értelmező kéziszótár (1982) szerint: "a tanya (alföldi) község, (mező) város határában lakóházból és gazdasági épületekből álló kis gazdasági település." Település?

Ezt és hasonló értelmezéseket látva-hallva nem túlzás a helyzet szakértőjének tekinteni a harmincas évek Móra Ferencét, aki a következőket írta: "Félek, hogy eljön az idő, és az nagyon rossz idő lesz, amikor a magyar középosztály megint elkésve fog rájönni arra, hogy milyen jóvátehetetlen mulasztást követett el akkor, amikor talán nem is önzésből, csak kényelmességből vagy közömbösségből meghagyta a magyar parasztot abban a testi-lelki elhagyatottságban, amelyben 150 évvel ezelőtt találta Tessedik Sámuel. Merem állítani, hogy a magyar paraszt ma is olyan felfedezetlen és ismeretlen, mint az ő idejében volt." Majd kimondja: "A magyar tudományosság - s ezt nem szemrehányásul, hanem dicséretül mondom - a múltban tudósokkal tanulmányoztatta a lappok, a vogulok, cseremiszek és egyéb haldokló rokonaink életét, de soha senkinek nem jutott eszébe kutató expedíciókat szervezni a domaszéki, kötönyi, kömpöci, horgosi magyarok nyelvének, folklórjának [...] sajátos lelkivilágának, különös társadalmi életének tanulmányozására."

Születtek azért felmérések - ha nem is expedíciók -, amelyekben a Szegedi Fiatalok, ifjúsági-egyházi szervezetek, Győrffy-kollégisták, geográfusok, etnográfusok is részt vettek. Vizsgálataikat, megállapításaik hangját - mint három évtizeddel korábbi elődeikét - ismét elnyomta egy hangosabb lárma, a második világháború zaja.

Epilógus

Az agrártermelés, az agrártársadalom perifériáival a millenniumi évek mezőgazdasági minisztere Darányi Ignác intenzíven foglalkozott. A kedvező tapasztalatok alapján egymást követően három miniszteri kirendeltséget létesítettek, hogy "a primitív állapotok megszüntetésében" a vármegyéket segítsék, ahol kell, ellenőrizzék. Munkácsról szervezték a rutén akciót (1897-től), Marosvásárhelyről (1902-től) a Székelyföldi, Zsolnáról (1908-tól) a Felvidéki Hegyvidéki Kirendeltség munkáját. Tanfolyamokat, mintagazdaságokat, parasztbérleteket létesítettek, hogy a tömeges kivándorlást fékezzék, a gazdasági eredményeket javítsák. Az 1920 után sorra rendezett tanyakongresszusokon hasonló szervezet kialakítását sürgette a Duna-Tisza-közi Mezőgazdasági Kamara. A szentesi tanácskozás nyomán az 5430/1928. M. E. kormányrendelet létrehozta a Hódmezővásárhelyi Tanyai Kirendeltséget két megyére kiterjedő hatáskörrel. Feladata: "Az Alföldön nagy területen elszórtan élő tanyai földmívelő lakosság helyzetének megjavítása, elsősorban a tanyai gazdálkodás színvonalának emelésével, a termelés fokozásával és a terményértékesítés megszervezésével, továbbá a gazdasági szakigazgatási szabályoknak a különleges tanyai viszonyokhoz való hozzáalkalmazásával."

A kirendeltség élt három évet, 1931. december 31-ével megszüntették. A tanyák maradtak. Sokba került a kirendeltség istápolása, szólt az indoklás. Évi 33 ezer pengőbe...

A tanyák az érdekeltek tiltakozása ellenére maradtak, ahogy voltak, maradtak az uradalmak is a Nagykunságban, a Kiskunságban, a békési fekete földön. A földreform pedig késett. És csírázott, majd szárba szökkent a paraszti radikalizmus. Amit a falukutatók, az írók, a költők sora idejében észlelt. Kifejezték, megfogalmazták: se elegendő munka, se föld. A most 100 éve született Illyés Gyula Magyarok című versében írta 1933-ban:

               "Ne a voltra, ne szavakra,

               mutass egyszer tenmagadra.

               Mit sirassak, mit sajnáljak,

               hogyha egyszer itt hagynálak?

               Mutass csupán annyi földre,

               hol egy ibolyám kikölne..."

És egy másik, későbbi Illyés vers, amely meg sem jelenhetett akkor, 1943-ban. Egy mezővárosban, a kaszinókerti társaságot nézve írta a perlekedő, számon kérő költő

/Részlet/

               "Melyiknek kispörköltjét védve

               halt meg Szmodics és Fekete?

               Melyik söréért fagyott jégbe

               Fábján füle, Kovács keze?

               Csillogva cikáz, mint a villám,

               kés-villapár, a csirkehullán;

               e szép hölgyért, hogy így ehessen,

               melyik Nagy halt meg Voronyezsben?"

A radikalizálódás látható, tapintható volt. A forradalmak történetét ismerők számára a következmények is várhatóak voltak.

A háború után - részben még a harcok alatt - megtörtént az agrártörténetben talán legradikálisabbnak számon tartott, forradalmi jellegű magyar földreform. Tangazdaságnak való föld is alig maradt. A kastélyokra is rossz idők jártak. Ahol elvonult a front, földfoglalások is előfordultak. Mert ősszel mindig vetnie kellett a földművesnek. Vetni, 1944-ben is. A Magyar Föld Rt. birtokán - Sarkad-Feketeér pusztán - is ezt tették a "tanyasi cselédek". Elvetették az őszi búzát, maguknak, a "közhasználatba vett" gőzeke után. Akkor még messze voltak Debrecentől a leendő Ideiglenes Nemzetgyűlés követei. A nyomor viszont helyben volt. Földosztásukat kikényszeríttette a sorsuk, a 20. század sok elsikkasztott reformja, Darányi, Áchim, gróf Majláth, gróf Károlyi, Nagyatádi Szabó sorra elbukott jobbító javaslata fölötti csalódásuk. Nem Vorosilov marsall parancsára lett itt földreform, miként némely történész hirdeti.

Jöttek a földigénylők, a telepesek vonat tetején utazva, gyalog, csónakon, ki hogyan tudott. És mentek a földbirtokosok, ki merre tudott. Új honfoglalás folyt - írta szintén Illyés. Igaerő is kevés volt. A háború is megvámolta. A bábolnai ménes is Nyugatra került. Ahol nem volt más, ott az ember állt be a hámba, az eke elé. Lakni is kellett valahol. Felépült mintegy 70 ezer új tanya, negyedmillióval nőtt a tanyai lakosok száma. Birtokba vették a termőföldet, megszállták a határt. Megművelték. Betöltötték a bombatölcséreket, felszedték a széthagyott fegyvereket. Az ország megmenekült egy éhínségtől.

És elkezdődött egy új korszak, amely nem volt se béke, se háború. Érzelmek és érdekek ütközése folyt, s a ráció, mint forradalmi időkben "illik", a legkiválóbbaknál, a szellem nagyjainál is kiszorult időnként az érvelésből. Ekkor jegyezte be naplójába Márai Sándor: "Az igazi per a magyar paraszt körül tart, a Veres Péterek és Illyés Gyulák által sunyin szított parasztlázadás körül, amely - türelmetlenül, alamuszian és igazságtalanul - messzi a parasztság jogos érdekein túl követel e társadalmi réteg számára vagyont, hatalmat, jogokat." Nem sokkal előbb Márai, bizony még azt rögzíti: "A tbc nem ok nélkül talál olcsó táptalajt a magyar falvakban..." Miért akkor a vád, hogy a pert "néhány sunyi paraszt, aki a polgárság segítségével jól kikupálta magát, alattomosan fűti".

Mindez és a folytatás már egy másik történet, egy másik korszak Magyarországának sorsa. Ám még az előző történetének megírása sem teljes. Ahogyan az sem, hogy miként "fordult meg" a tanya-elv? Hogyan, miért lett százezrek számára később a "kinti" ház (a hétvégi, a vízparti, a hobbitanya stb.) az új életmód része, a szabadság szigete vagy éppen csak a tezaurálás erőtlen eszköze? Vagy csak a városi-vidéki kettős lakás, a természetközelség igénye nyilvánult meg - ahogyan Bibó István gondolta - ebben a sajátos kétlakiságban? És miért alakult másképpen a tanyavilág a Kiskunság és a Három Város határában, mint pl. a Nagykunságban vagy a bihari földeken?

Minderre már talán egy más alkalommal keressük a választ.

Irodalom

Balassa Iván (1985). Az aratómunkások Magyarországon Akadémiai Kiadó, Bp.

Bibó István (1973). Tanya és urbanizáció. In: B. I. Válogatott tanulmányok III. köt., 139. o. Magvető Kiadó Bp.

Boldizsár Iván (1989). A lebegők. Magvető Kiadó, Bp.

Borbándi Gyula (1983). A magyar népi mozgalom (227-233. o.) Püski Kiadó, New York

Czettler Jenő (1995). Mezőgazdaság és szociális kérdés. Századvég. 204. o. Akadémiai-Püski Kiadó, Bp.

Czettler Jenő (1984). Tanyai települések és tanyai központok. In: Agrárszociológiai írások Magyarországon. (szerk. Tóth Pál Péter) 332. o., Kossuth Könyvkiadó, Bp.

Dr. Ditz, Heinrich (1993). A magyar mezőgazdaság, MTA. (szerk. dr. Kádár Imre) 52-53. o.

Féja Géza (1937). Viharsarok, Magyarország felfedezése. (szerk. Sárközi György) 37. o.

Fodor Ferenc (1940). Az elnemsodort falu. Athenaeum, Bp.

Dr. Gesztelyi Nagy László (1937). Küzdelem az Alföld jövőjéért, Beszámoló, 122. o. Kecskemét

Gyakorlati Gazdalexikon (1927). 833. és 835. o. Sylvester Kiadó, Bp.

Halhatatlan figurák (1939). Fáklya, 1939. dec. 81. o.

Mezőgazdaságunk üzemi eredményei 1932-1936 (1938). OMGE Kiadvány, Bp.

Illyés Gyula (é. n.). Magyarok (részlet) Szálló egek alatt. Versek. Nyugat kiadás

Illyés Gyula (1993). Puszták népe. Századvég Kiadó

Janó Ákos (1982). Fejezetek a szanki és móricgáti tanyásgazdálkodás múltjából. 145. o. Kecskemét, Katona József Múzeum

A kaszinókert és a hősi emlékmű között (1996). In: Bátrabb igazságokért, 163. o. Kolozsvár

Kovács Imre (1940). Szovjet-Oroszország agrárpolitikája. 92-93. és 103. o. Cserépfalvi

Lakatos Vince (1988). Krónika a kun pusztákról, (szerk. Füzi László) Kecskemét, Bács-Kiskun Megyei Tanács

Magyarország agrártörténete (1996). (szerk. Orosz J., Für L., Romány P.) Mezőgazda K. Bp.

Magyar farmrendszer (1893). M. Kir. Földmívelésügyi Minisztérium kiadása, Bp.

Magyar Statisztikai Zsebkönyv (1939). 294. o., M. Kir. KSH, Pátria

Márai Sándor (1991). Ami a Naplóból kimaradt (1945-1946). 244. és 246. o. Vörösváry, Torontó

Móra Ferenc (1958). Véreim, parasztjaim. 194. és 195. o., Magvető Kiadó, Bp.

Nagy Imre (1996). A magyar parasztságról és a mezőgazdaságról 1928-1938. (szerk. Dám László) Nyíregyháza, Bessenyei Könyvkiadó.

Rézler Gyula (1943). Falukutatók és szociográfusok. A magyar társadalom önvizsgálata. 65. o. Faust K.

Romány P. (1973). A tanyarendszer ma. Kossuth Könyvkiadó, Bp.

Romsics Ignác (1999). Magyarország története a XX. században, 204. o. Osiris Kiadó

Stahl, H. H. (1992). A régi román falu és öröksége. 29. és 96. o. ELTE-Gondolat Kiadó, Bp.

Szabó Kálmán (1936): Kecskeméti tanyák. In: Szabó Kálmán Válogatott írásai. 309. o. Kecskemét 1986.

Takács Imre (1989). Magyarország földművelésügyi közigazgatása az Osztrák-Magyar Monarchia korában (1867-1918). 32-34. és 123. o. Mezőgazdasági Kiadó, Bp.

Weis István (1931). A magyar falu. 15. o. Magyar Szemle Társaság

Romány Pál [Magyar Tudomány, 2002/9.]

Az oldal tartalma a Változó Világ Internetportál Tartalomkezelési szabályzatának felel meg, és eszerint használható fel (GFDL-közeli feltételek). 1988-2010