Történelem | Jog | Életmód | Földrajz | Kultúra | Egészség | Gazdaság | Politika | Mesterségek | Tudományok

A TUDÁS 365+1 NAPJA

Egy kis történelem

A sportszerű természetjárás fontos célja az ismeretek bővítése, a fizikai edzettség elérése, az egészség megőrzése és megerősítése, a szülőföld megismerése. Az emberiség nagy gondolkodói, humanistái, akik a társadalmak életének megjavításán munkálkodtak, mindnyájan foglalkoztak a természetjárás  kérdésével. François Rabelais (1483–1553), az általa ideálisnak tartott ember tulajdonságai közé sorolja (többek között) a turistáskodásban való jártasságot. Jan Komensky (Comenius, 1592–1670), a nagy pedagógus, aki több éven keresztül oktatott hazánkban is, tanítási elveiben kirándulásokra, a szabadban való mozgásra ösztönöz  tanárt és a diákot egyaránt. Jean–Jacques Rousseau (1712–1778) nagy híve volt a természet megismerésének. (Tőle származik a híres felhívás: "Vissza a természethez!") Több munkájában szentel teret az utazásnak, a természet megismerésének, a tájékozódásnak. Tulajdonképpen őt tarthatjuk a modern természetjárás első sugalmazójának.

A hegyek varázsa, a természet szépségei mindig hívogatták, csábították az emberek képzeletét. Magyarországon különösen az egyetemi fiatalság kereste fel előszeretettel egyeteme, illetve lakóhelye környékén a hegyvidéket. Fröhlich Dávid, 1639-ben, Bártfán megjelent Medulla Geographiae Practicae című, latin (tehát deák) nyelven megírt könyvében a Tátrát írja le részletesen. A Budapesti Tudományegyetem 1777. évi magisztrátusi jegyzőkönyvében fenyegetőleg lép fel azokkal a diákokkal szemben, akik a kirándulások során zajonganak, tüzet raknak és kárt okoznak. Csokonai Vitéz Mihály 1801-ben kelt, édesanyjához írt levelében az aggteleki barlang szépségeiről számol be. Széchenyi István 1811-ben az Olimposzt, majd az Etnát mássza meg, az Alföldön született Petőfi pedig csodálattal adózik a hegyek világának. Nem lenne teljes a sor Kőrösi Csoma Sándor (1784–1842) nevének említése nélkül, aki szegény diákként gyalog kelt útra megkeresni a magyarok őshazáját. A Himalája égbenyúló csúcsáig jutott el. A reformkorszakban igen nagy divat volt felkeresni a természetet, járni a hegyeket; a korszak szellemi vezetői ezt fontosnak tartották az ifjúságnak is ajánlani. A Kiegyezés (1867) utáni időkben felgyorsult a társadalom polgári fejlődése, amely magával hozta – külföldi példák alapján – a különböző turistaegyesületek életre hívását. Elsőnek (1873-ban) a Magyarországi Kárpát Egyesület alakult meg Tátrafüreden, Döller Antal és Zsedényi Ede vezetésével. Céljuk a magas hegyek világának feltárása volt.

Az 1882-ben Selmecbányán megalakult Szitnya Osztály, a jobban megközelíthető középhegységekre irányította a figyelmet. Kiváló vezetők álltak a turistaegyesületek élén. Így pl. a világhírű tudósnak Eötvös Lorándnak – aki hosszú évekig volt elnöke a Magyar Turista Egyesületnek – rendszeresen jelentek meg a honi sajtóban turisztikai jellegű írásai. Lóczy Lajos egyetemi tanárt, a Balaton kutatóját éppúgy meg lehetett találni a vezetők között, mint a kitűnő szervezőt, dr. Thirring Gusztávot és méltó társát: Dr. Téry Ödönt. Évekig együtt szerkesztették a Turisták Lapját.

A századfordulóra már jelentős számú tagsággal működtek az ugyancsak gyarapodó számú turistaegyesületek. A fejlődésnek az I. világháború vetett véget, amelyet követően az ország elvesztette területének és lakosságának kétharmadát.

A húszas évek közepén, a gazdasági helyzet javulásával újra feléledt a turista mozgalom. Nőtt a taglétszám, újabb menedékházak épültek. Az 1931-ben, Budapesten tartott Nemzetközi Turista Kongresszus már egy bizonyos tekintélyt is kölcsönzött a hazai természetjárásnak. Szélesedtek a szakági túrázás lehetőségei és  minőségi fejlődést jelentett (1936-ban) a túravezető-képzés megindítása.

A II. világháború ismét (és nagymértékben) visszavetette a turistaéletet, amely 1946-ban kezdett talpra állni. Ekkor újra megindult az egyesületi élet, a tagtoborzás, a menedékházak újjáépítése, új turistautak jelzése stb. Kialakultak a ma is közismert jelvényszerző túramozgalmak, a természetjárás sok ember sportjává vált.

Az iskolai természetjárás

Minden iskolában működik iskolai sportkör, s annak jó ha van turisztikai szakosztálya, vagy szakcsoportja is. Ennek keretei között folyik – a tanórán kívüli sportolás részeként – a szervezett túrázás.

Ezek nem azonosak az osztálykirándulásokkal, amelyek általában autóbusszal, esetleg vonattal történnek, s a résztvevők annak passzív résztvevői. Az iskolai sportkörök által, a különböző korosztályok részére szervezett túrák fizikai és szellemi követelményei összhangban vannak a tantervi követelményekkel. Céljuk a mozgásigény felkeltése és kielégítése, a természetben való biztonságos mozgás elsajátítása, s az iskolában tanultak bővítése olyan ismeretanyaggal, amely csak a természetben sajátítható el.

Amellett, hogy a rendszeres túrázás segít megalapozni a tanulókban az egészséges életmód igényét, kívánalom, hogy terjessze a honismereti szemléletet, s a felkeresett tájak, földrajzi területek, helységek személyes tapasztalatokon alapuló ismerete felkeltse és megerősítse a hazaszeretet érzését.

Az iskolai természetjárás a felnőtt vezetők (pedagógusok, szülők, az iskolát már elhagyó, de visszajáró, magasabb iskolában tanuló régi diákok) munkáján alapszik, azonban a közös munkába nemcsak szükségszerű, de érdemes is bevonni a gyermekeket.

Egy-egy túrára való felkészülésnél feladatként lehet rájuk bízni valamely érdekességgel, látnivalóval kapcsolatos ismeretek megszerzését és a helyszínen való elmondását. Ez elősegíti a tanulók önálló ismeretszerző munkáját, fejleszti önállóságukat, szereplési készségüket, viselkedésüket, szókincsüket

A túra után célszerű naplószerűen: írásban, rajzban, képben stb. feldolgozni a szerzett élményeket. Ez hozzájárulhat egyrészt az iskola hagyományainak gyarapításához, másrészt pedig egyféle útikalauz-gyűjteményt képezve, elősegítheti a későbbi tevékenységet.

Nem elhanyagolható a túraszakosztály életében az a sajátos közösségi szellem, amely csak a túrák követelményeinek együttes, közös teljesítése során alakulhat ki. A közös élmény összekapcsolja a résztvevőket, idővel emlékké válik, s az átéltek egyéni élményként megmaradva meghatározók lehetnek a tanulók személyiségének fejlődésében.

Kondor Endre [Változó Világ 18.]

Az oldal tartalma a Változó Világ Internetportál Tartalomkezelési szabályzatának felel meg, és eszerint használható fel (GFDL-közeli feltételek). 1988-2010