Történelem | Jog | Életmód | Földrajz | Kultúra | Egészség | Gazdaság | Politika | Mesterségek | Tudományok

A TUDÁS 365+1 NAPJA

Miért legyen ára a természetnek?

A folyók vízgyűjtőin ezerszámra pusztulnak a növények és az állatok, silányulnak élőhelyeik: erdők, gyepek, talajok, talajvizek, nedvesföldek, folyók, tavak, hegyek, völgyek, árterek, térbe rendezett tájak és más természeti formációk. Sajnos, a természet és maga a természetvédelem is jobbára a nemzeti parkok és más védett mozaikok területére zsugorodott. Eltűnőben az élőlények sokfélesége (diverzitása) és élőhelyeik egyenlőtlensége (diszparitása). A természeti erőforrások fogyasztása hihetetlenül felgyorsult, hasonlóan az interneten rohanó információkéhoz. Természeti tájaink fél emberöltő alatt eltűntek vagy átalakultak. A vízgyűjtőkön árut termelő társadalom erőforrás-hasznosító tevékenységét tükrözi, egyben minősíti folyóink állapota. Saveső marta erdőirtott hegyoldalakról erednek, mérgezett mezőgazdasági és fémekkel telített ipari tájakon folynak át, csatornába szorítva, duzzasztógátakon átvergődve valójában szennyvízelvezető csatornákká lettek, nem természeti képződmények. A száguldó életritmust diktáló és hatékonyságot követelő szabadpiacokon már mindennek ára van: erőforrásnak, terméknek, szolgáltatásnak, embernek és eszmének. De nincs ára a természetnek. Pedig termékei és szolgáltatásai egyre inkább a fogyasztásra hajszolt ember vágyainak elérhetetlen tárgyai.

A természeti erőforrásokból készített termékek, valamint a közvetlen ökoszisztéma-szolgáltatások és az ember jóléte között szoros az összefüggés. Megbonthatatlan környezeti és működési egységet képeznek. Egyre sürgetőbb: (1) a termékek és szolgáltatások mind ez ideig elhallgatott környezeti árának tudatosítása, (2) a különböző termelő ágazatok termékegységére eső elfogyasztott terület, energia, víz, levegő és a közben termelődő hulladék és szenny mennyiségének bemutatása, (3) a termelők megnyerése vagy kényszerítése, hogy a termék előállításnál és a szóba jöhető technológiai megoldások elbírálásánál szempont legyen a minimális környezetfogyasztás. Mindezen elvek alapján és módszerek felhasználásával piacosítani kell a környezetet, mindenekelőtt azzal a céllal, hogy ára legyen az elfogyasztott természeti szolgáltatásnak. Tudatosuljon a termék előállításánál felhasznált környezet értéke, jelenjen meg az áru árában, és a piac törvényei szerint éreztesse hatását a természet megóvásában és a környezetvédelemben. Árazzuk és piacosítsuk a környezetet Magyarországon is, mutassuk be a termelés környezetfogyasztását, a termékek környezeti árát, a termékegységre vonatkoztatott elfogyasztott természeti szolgáltatást: területet, vizet, levegőt, oxigént, energiát! Ma még olcsó lehet egy termék, de hamarosan megfizethetetlenné válik, ha továbbra sincs benne a környezet ára. Csak az ökoszisztéma szolgáltatásainak árazása mutatja meg a természeti árterek valódi gazdasági értékét. Ne feledjük, hogy a gazdasági érdek vette el és most is a csak az adhatja vissza a Tiszának is az elrabolt ártereket. Európában az öko-öko (ökológia-ökonómia) kutató iskolák az elmúlt évtizedben kezdték kidolgozni a természeti környezetből származó életfenntartó funkciók és az ezekből levezethető természeti vagy ökoszisztéma szolgáltatások rendszerét. Majd azokat a módszereket, amelyekkel az egyes gazdasági ágazatok termékeinek előállítása során igénybe vett természeti szolgáltatások pénzben kifejezett értékét mérni lehet.

Az ökoszisztéma szolgáltatásai

Többnyire csak a kimerülő természeti erőforrásoknak van áruk, holott a természetnek sok más területi, termelő, szabályozó és információs életfenntartó funkciója is van. Az ember számára a természeti funkciók erőforrások, használatukkal ökoszisztéma szolgáltatássá válnak. Az ökoszisztéma szolgáltatásai azok a természeti funkciók, amelyek hasznosak az emberi közösségnek. Az emberi társadalom túlélése szempontjából a természeti szolgáltatások ugyanolyan fontosak, mint a technológiai szolgáltatások. A természeti rendszerek által nyújtott szolgáltatásokat mesterségesen előállított szolgáltatásokkal legalább egy nagyságrenddel költségesebben lehet helyettesíteni. E funkciók sohasem izoláltan működnek, hanem a bonyolult ökoszisztémák állandóan fejlődő és változó szerkezeti mechanizmusainak eredményeként. Ezért a természeti funkciók csoportosítása szükségszerűen mesterkélt (De Grot, 1992). Megkülönböztetünk területi, termelő, szabályozó és információ funkciókat. A területi szolgáltatások teret és közeget nyújtanak a különböző földhasználatok és haszonvételek számára. A termelő szolgáltatások az emberi beavatkozás nélküli természeti termelés szolgáltatásai és termékei. A szabályozó funkciók termékei és szolgáltatásai a területi-szerkezeti adottságok termelő működését szabályozzák, az anyagok, nevezetesen a víz, az oxigén, a tápanyagok forgalmát és a megújuló energia termelését. Ezek a szolgáltatások kerültek a legnagyobb veszélybe.

Az információszolgáltatások az anyagi világ különböző szerveződési szintjein még működő szerkezetekben tárolt információk és modellek kutatási-oktatási feltárását, gazdasági-turisztikai-kulturális hasznosítását jelentik. Az ökoszisztéma szolgáltatásainak jelentőségét egyszerűen szemlélteti a Húsvét-szigetek története. A kultikus szoborállításhoz kiirtották a fákat, erdők hiányában az eső gyorsan lefolyt a hegyoldalakról és magával vitte a termőtalajt is. A 15. században még virágzó kultúra a 18. századra magsemmisült.

A természeti szolgáltatások árazása

Keynes fájlalta először (1936), hogy "ami jó, az gonosz, és ami gonosz, az jó, mert a gonosz hasznos, és a jó nem az", és megjósolta e környezetfaló szabadpiac végét. Schumacher ökológiai ökonómiája (1973), erkölcsi motívummal követi mesterét Keynest, és a természet értékeinek közelébe sem engedné a piacot, mondván, ha árat adunk a természeti javaknak, eláruljuk a természetet. Ha mindennek ára van, elismerjük, hogy a pénz minden érték között a legnagyobb. Az újabb öko-öko iskolák mégis erkölcsi és haszon motívumokkal árazzák az ökoszisztéma szolgáltatásait és termékeit (Costanza 1991, Folke. and. Kaberger 1991). Mivel a jólétet egyre inkább a természeti funkciók károsodása korlátozza, árazásukkal megoldásokat és alternatívákat kínálnak a természet és a társadalom háztartásainak (ökológia, ökonómia) integrálására, anélkül, hogy áraik a piacra kerülnének. Az 1998. évi közgazdasági Nobel-díjas Amartya Sen cseppnyi etikát csempészett Friedman ökonómiájába. Az erőforrásokat mindenfajta kötöttség nélkül kiaknázó neoliberális gazdaságpolitika negatív szabadságeszménye helyett hirdeti a közhasznú gazdasági tevékenység önkorlátozó pozitív szabadságeszményét. A megújuló természeti erőforrások károsítását tehát különböző környezetféltő és természetvédelmi motívumokkal próbálták csökkenteni: szentimentális, erkölcsi, rekreáció, nevelés, kutatás, haszon, túlélés. Napjainkra a túlélés, és az ökoszisztéma kimerülő szolgáltatásainak és termékeinek elmaradt haszna vagy mérhető kára riadóztatja a társadalmat. Nálunk például a Tisza-völgy áradásai, amelyek több százmilliárd forintot fogyasztanak a térség közösségi adóiból.

A gyakorlatiasabb környezetgazdaságtan nemcsak árazza, de piacosítani is próbálja az ökoszisztéma szolgáltatásait, lehetőleg a tőkepiacon is. Olyan környezetpolitikai, parlamenti és kormányzati szabályozókat sürget, amelyekkel beépíthető a termékekbe, és piacra vihető az elfogyasztott környezet ára. Kritizálja a könyvelést (SNA), ahogyan az a gazdaság anyag, energia, termék és szolgáltatás pénzáramaiban amortizál, miközben a termék előállításához felhasznált természeti tőkét nem pótolja vissza. Sőt, a termelés környezetfogyasztó cselekményei a növekedés bűvös mutatóit (GDP, GNP) kétszer is növelik. Először, amikor szennyezve előállít egy piaci terméket, másodszor, amikor ugyanezen szennyezést beavatkozással csökkenti vagy megszünteti. A megoldást az jelenti, ha a növekedés mutatóihoz nem hozzáadjuk, hanem levonjuk, amortizáljuk az elfogyasztott természeti tőkét vagy ökoszisztéma-szolgáltatás árát. Az így számolt nettó hazai és nemzeti termék (NDP, NNP) lenne a gazdaság valódi közhasznossági mutatója a most használt bruttó hazai és nemzeti termék helyett. Ilyen technikák alkalmazása minden ágazat számára kidolgozható. A termék előállítás környezetre káros externáliáit, azaz az elfogyasztott ökoszisztéma-szolgáltatások árait Pigou adóval Coase piaccal internalizálná. A természet árazására eddig kialakított módszerek különböző közelítéssel próbálják kiszámítani az ökoszisztéma-szolgáltatások vagy termékek árait: eszmei, alternatív, kár, prevenció, restoráció, kompenzáció, fizetési hajlandóság, kompenzációs hajlandóság, a tulajdon és az utazási költségek árai. Az eredményeket de Grot (1992) gyűjtötte össze először. A részletes számítások eltérő eljárásokkal, feltételezésekkel, átszámításokkal változó pontosságúak. Inkább nagyságrendek mint piaci árak. Jól szemléltetik az öko-öko törekvések lényegét, egyben felhívják a figyelmet a további elméleti és módszertani kutatások szükséges voltára. Az eddig publikált munkák között legmegbízhatóbbak a nedvesföldek gazdasági értékére megadott számok. A trópusi, USA és EU nedvesföldeken végzett kutatások összegzett eredményei meggyőzően bizonyítják az árterek és árasztások Magyarországon még kiaknázatlan gazdasági potenciálját.

Oláh János [Magyar Tudomány, 2002./9 .]

Az oldal tartalma a Változó Világ Internetportál Tartalomkezelési szabályzatának felel meg, és eszerint használható fel (GFDL-közeli feltételek). 1988-2010