Történelem | Jog | Életmód | Földrajz | Kultúra | Egészség | Gazdaság | Politika | Mesterségek | Tudományok

A TUDÁS 365+1 NAPJA

Smits és munkatársai (2000) a folyóvízi gazdálkodás legújabb, EU és USA eredményeit és törekvéseit összegzik munkájukban. Legfontosabb mondanivalójuk, hogy a hidrológia szűkebb területén hatékony "vízkormányzó-folyószabályozó" mérnöki folyókezelés, az árterek területének drasztikus csökkentésével feláldozta a folyó természetes egyensúlyát, ezzel több problémát okozott, mint amennyit megoldott. Az elmúlt évtizedekben kialakult új, természetes vagy ahogyan ők mondják: természettel együtt élő (living with nature) folyókezelés paradigmája a környezeti, technikai, gazdasági és társadalmi perspektívák együttes kezelését felvállalva újrarajzolja a vízgazdálkodást a folyóvölgyekben. Az erdőiktől megfosztott vízgyűjtők egyre gyakoribb áradásai kényszeríttették ki az új gondolkodást, amely a folyót egységes szervezetnek tekinti, beleértve a legmeghatározóbb élő tényezőt, a gazdálkodó embert is. A biztonság, a munkahely és a jólét igényével és technológiájával az ember uralkodó tagja a folyóvölgyi ökoszisztémáknak. Mind ez ideig inkább harcolt a folyóval, egyre magasabb és erősebb gátakkal fegyverkezve. Az új felismerés együtt akar élni, békében a természettel, törvényeit kikutatva és alkalmazva. A folyóvölgy kanyarulatait és természetes ártereit visszaállító együttélésből az ember is hasznot húz, mivel az élő természetes ártéri erőforrások mára felértékelődtek, szemben a mentett területek földművelésével. A premodern kor organikus egésznek tekintette a természet és az ember együttélését, betetőzve a reneszánsz önmozgó, eleven még együtt élő világával. A 17. századtól kezdve a ráció megbontotta e természeti harmóniát. Descartes eszes embere már uralkodni hívatott a természeten, majd a liberális európai antropocentrizmus és racionalitás leértékelte a természetet. Csakhogy mára a természet elfogyott, hiánycikk lett. Az új folyókezelő paradigma most kezdi alkalmazni Vanotte és munkatársai (1980) folyóvízi kontinuitás koncepciójának eredményeit. A megcsonkított folyó még megmaradt vagy visszaállításra váró szerkezeti elemeinek újraegyesítését tűzi ki célul, a legújabb konnektivitás koncepciót (Ward, 1997) alkalmazva. A folyóvölgy négydimenziós működésében, a felvíz, alvíz, vertikális irányokat meghaladóan fontos szerepe van a laterális iránynak, tehát az ártérnek (Ward and Stanford. 1989).

A természetszerű folyókezelés premisszája az ártér. A Tiszához hasonló folyóknál az ártér fogadja, közvetíti és feldolgozza a teljes, különösen a felvízi folyóvölgy gazdaságának és anyagforgalmának hatásait. Ennek megfelelően a folyóvölgy legfontosabb természeti erőforrása. Ezt az alapvető törvényt sértette a Vásárhelyi féle folyószabályozás. Halaszthatatlanul korszerűsíteni kell tehát Vásárhelyi művét, egységesítve Paleocapa tágasabb ártereivel. Bizonyos területek visszaadását már az ágazatpolitika is elfogadja. Nagy kérdés, hogy a tervezés és megvalósítás során a mérnöki folyószabályozás alkalmazza-e a természetes folyókezelés ökológiai törvényeit. Élő árteret létesít-e a folyó kontinuitási, konnektivitási négydimenziós törvényeit követve, vagy csupán üzemszerű árapasztót és vésztározót alakít ki a visszaadott földeken. Ha az utóbbit választja újra több problémát okoz, mint amennyit megold. Kétségtelenül nehezíti a vízmérnökök munkáját, az a tény, hogy hazai szakembereink többsége az ökológiát túlságosan szűken értelmezi. Többnyire a természetvédelemre, azon belül is a botanika és a zoológia kétségtelenül fontos objektumaira koncentrál, és alig foglalkozik az egész folyóvölgyi ökoszisztéma anyagcseréjével, beleértve az ember gazdaságát, mint a rendszer leghatékonyabb szereplőjét. Pedig az ökológia nem kevesebb, mint az emberrel együtt élni kényszerülő természet háztartásának tudománya. Természethiányos korunk követelménye, hogy az embernek csak az ökológia által feltárt természeti törvények szerint legyen munkája, megélhetése és biztonsága a folyóvölgyekben. Csupán tiltásokkal, a helyi közösségek ellenére sehol sem sikerült az ember tevékenységét, érdekeit és hatásait nem tartalmazó természeti szerkezeteket megvédeni. Az ökosziosztémák többi veszélyeztetett élőlénye számára is csak úgy lesz biztonság a Tisza völgyben, ha az ökológia felvállalja az egész holon kutatását. Csak az ilyen ökológia lehet partnere a mérnöknek, segítheti az ökológiai mérnöklés, az ökológus és a mérnök közötti szövetség megvalósulását az élő tiszai táj visszaállítására (Mitsch and Jorgensen, 1989, Etnier and Guterstam, 1997).

Az élő árterek erőforrásai és haszonvételei

A természetszerű folyókezelés mindkét fél számára létfontosságú. Az ember természeti lény, ha a természet visszaszorul, az ember is kevesbedik. Ha a természet bővül, az ember erőforrásai gyarapodnak. Az ember nem csak az erőforrások fogyasztására képes, hanem pótlására is. Az ártér bővítése nem csak árvízi biztonságot hoz, hanem gazdasági lehetőségeink gyarapodását is.

Az ártér legfontosabb természeti és egyben folytonos erőforrása a gradiens energia. A Tisza völgyében hagyományos ártéri gazdálkodás és fokgazdálkodás szinte minden vizes munkafolyamata, a halászat, a gyepgazdálkodás, a legeltetés, az öntözés vízkormányzása az áradó és visszahúzódó víz energiájával történt. Ma egyetlen hektárnyi halastó egyszeri feltöltéséhez 87 liter olaj energiája szükséges, nem is beszélve a többszöri öntözés olajigényéről. Az iparszerű mezőgazdaság szinte kizárólag a fosszilis olaj energiáját használja vízkormányzásra és öntözésre. Árterek és ártéri gazdálkodás hiányában, a Tisza folyómedrében évente, és különösen az áradások idején átáramló óriási mennyiségű gradiens energia kihasználatlanul hagyja el az országot. Legújabban rendszeres árvízzel veszélyezteti a térséget. Pedig jelenlegi technológiai és hidrológiai ismereteinkkel könnyedén megszervezhető, korszerű ártéri gazdálkodásban, átlagos mérnöki teljesítménynek számítana a gradiens energiát újra munkába állítani és a hozzá igazított technológiákat áradó és apadó vízzel ellátni. A fejlődő világ szerves földművelése a nagy folyók deltáin ma is a gradiens energiát használja.

A bioszféra legtermékenyebb térségei a folyók nagy deltái, ahol a víz és a lejtőkről lehordott tápanyag találkozik, bőséges növényi termelést tartva fenn. Az árterekben gazdag Kárpát-medence anyagforgalmilag belső delták sokasága, ahol a lejtőkről lehordott szerves szén, nitrogén és foszfor és egyéb tápanyagok éltették a híres haltermelést, a nyolcmillió lábasjószágot eltartó, gazdag legelőket, a gyorsan növő ártéri erdőket és a bőven termő szilva, alma és diókerteket. Műtrágya nélkül. Ezzel szemben az iparszerű gabonatermesztés vagy legelőgazdálkodás évente 200 kg nitrogén- és 20 kg foszfor hatóanyagú műtrágyát használ egy hektáron. Ártér bővítésével és korszerűsített ártérgazdálkodással megtakarítható a műtrágya ára. A felvízi vízgyűjtő népességének és gazdaságának a medence felé spirálozó tápanyagai most a befogadó Fekete-tengert szennyezve átáramlanak a medencén. Évente mintegy 495 ezer tonna nitrogén (Oláh és mtsai. 1991). Ebből nem hogy felhasználnánk valamennyit, hanem ellenkezőleg, további 105 ezer tonna nitrogént adunk hozzá (Oláh and Oláh 1996), tehát mindösszesen mintegy 600 ezer tonna nitrogénnel terhelve a befogadó beltengert. Műtrágya nélkül mintegy 35-40 MJ m^-2 év^-1 növényi biomassza termelhető gabona, gyümölcs vagy legelő végtermékkel. Mindez a gradiens energiával, a Tisza vízben oldva vagy lebegtetett részecskéhez tapadva az ártérre szállított tápanyagokkal. Ebből legeltetéssel mintegy 1 MJ m^-2 év^-1 juh vagy marhahús állítható elő. Ez hektáronként és évenként 1 tonna állati élősúlyt előállítani képes természeti erőforrásnak felel meg.

Mivel a Tisza felvízi vízgyűjtőjén jelentős fémbányászat folyik, rendszeresen számolhatunk fémszennyezéssel. Az ártéri nedvesföldek nagyon hatékonyan felhasználhatók a folyót ért fémszennyezések kezelésére. Vészhelyzetben egy hektár óránként akár 300-400 kg oldott fémet is képes méregteleníteni (Bender és Phillips, 1994). Ártereink részleges visszaállításával megtakarítható a háztartási szennyvizek igen költséges, háromfázisú szennyvíztisztító telepeken való tisztítása is. Egy tízezer lakosú település háztartási szennyvizének ilyen módon való tisztítása évente több mint félmillió USD kiadással jár, beleszámítva az amortizáció költségét is (Petersen et al. 1987). Falvaink csatornázása tehát csak akkor lesz igazán korszerű és természetszerű a Tisza völgyben, ha az egyes házak elfolyó szennyvizét az összegyűjtés után nem energia és költségigényes iparszerű szennyvíztisztító telepekre, hanem nedveföldekre vezetjük, és ott tisztítjuk. Egy tízezres lélekszámú település szennyvizét 200-300 hektárnyi ártéri nedvesföldön biztonságosan meg lehet tisztítani úgy, hogy füzes és nyaras berki tájjá alakítják a tápanyagot. A vizes természeti tájak jelentős természeti vonzerőnek számítanak. A Tisza-tónál végzett felmérésünk szerint a természeti turizmus számára hasznosítható ártéri erőforrás különösebb felkészültség nélkül is hektáronként 200 ezer forint éves bevételt hozott. Felkészültséggel és tervszerű fejlesztéssel ez a bevétel sokszorozható, megközelítheti az USA nedvesföldeken kapott 1,8 millió forintos értéket. Mindezzel szemben marad a jó esetben 50-60 ezer forintos évenkénti bevétel a mentett ártér természeti erőforrásokban hiányos búza- és kukoricaföldjein.

Az ismertetett ártéri erőforrások változatos hasznosítást vagy fogyasztást tesznek lehetővé: a hagyományos ártéri gazdálkodás hal, gyep, legeltetés, gyümölcs, zöldség, erdő, fűz, gyékény, nád haszonvételeit és az ezekhez kapcsolódó kézműves mellékhaszonvételeket. Mindezeknél sokkal jelentősebbek az EU és USA piacain felértékelődött természeti szolgáltatások gazdasági hasznosítási lehetőségei. Mindenekelőtt az ártér bővítésével megelőzhető az árvízi védekezés és a károk sokmilliárdos évenkénti költsége. Néhány fok megnyitásával egyedül a Hortobágyi Nemzeti Park régiójában csaknem 35 ezer hektárnyi ártér létesíthető, amely az áradó Tisza vizének egy egész napi teljes mennyiségét képes befogadni, közben visszaállítja és fenntartja a táj valódi világörökség értékét. Nem is beszélve az ősártér 1,5 millió hektáros területéről, amelyből gondos felmérő és tervező munkával kiválaszthatók azok a területek, amelyeken költségtakarékosan visszaállíthatók az árterek és a folyókanyarok. Az árvízkontroll mellett az ártér bővítésével életre kelthetők és haszonba vehetők az ökoszisztéma további fontos szolgáltatásai is: a talajvízpótlás, a tápanyagfeldolgozás, a méregtelenítés, a vízellátás. Ezek hiányát ma vagy holnap az adófizető közösségek fizetik, mint a természet iránt felelőtlen vízgazdálkodásunk káros externáliáit. Leggyorsabban és legdinamikusabban a természeti vonzerő hasznosítására számíthatunk. Az ártér bővítésével többszörösére növelhető a Tisza-völgy természeti turizmusa, amint ezt a Tisza-tó példája is mutatja.

Irodalom

Bateman, D. W., Langfort, I. H., Willis, K. G., Turner, R. K. and G. D. Garrod (1993). The impact of changing WTP question format in contongent valuation studies. CSERGE Working Paper GEC 93-05, University of East Anglia and University Collage, London.

Bender, J., P. Phillips (1994). Implementation of microbial mats for bioremediation. 85-98. In: Means, J., L. and R. E, Hinchee (Eds.) Emerging technology for bioremediation of metals. 148 pp. Lewis Publisher

Costanza, R. (Ed.) (1991). Ecological Economics. Columbia University Press, New York

DeGrot, R. S. (1992). Functions of nature. Wolters-Noordhoff, The Netherlands

Etnier, C. and B. Guterstam (Eds.) (1997). Ecological engineering for wastewater treatment. Lewis Publisher, CRC Press New York

Farber, S. and R. Costanza (1987). The economic value of wetlands systems. J. Env. Manag. 24, 41-51

Folke, C. and T. Kaberger (Eds.) (1991). Linking the natural environment and the economy. Kluwer Academic Publishers, Dordrecht.

Folke, C. (1991). The societal value of wetland fife-support. In. C. Folke and T. Kaberger (eds.) Linking the natural environment and the economy: Essays from the Eco-Eco group. Kluwer Academic Publishers, Dordrecht

Gren, I-M. (1993). Alternative nitrogen policies in the Malar region. Ecological Economics 7, 159-172

Gren, I-M. (1994). Valuation of the Danube floodplains. Report to WWF-Auen Institute, Rastatt, Germany

Gupta, T. R. and J. H. Foster. (1975). Economic criteria for freshwater wetland policy in Massachusetts. Am. J. Agric. Economics 57, 40-45

Hammer, D. A. (1989). Constructed wetlands for wastewater treatment. Lewis Publishers. Chelsea, Michigan

Hammer, D. A. (1992). Creating freshwater wetlands. Lewis Publishers, Chelsea, Michigan

Keynes, J. M. (1936). General theory of employment, interest and money. KJK (1965). Budapest.

Kosz, M., Brezina, B. and T. Madreiter (1992). Kosten-Nutzen Analyse ausgewahlter Varianten eines Nationparks Donau-Auen. Institute für Finanzwissenschaft und Infrastrukturpolitik der Technischen Universitat Wien, Austria.

Lant, C. L. and R. S. Roberts (1990). Greenbelts in the Cornbelt: riparian wetlands, intrinsic values, and market failure. Environment and Planning A 22, 1375-1388

Mitsch, W. J. (Ed.) (1994). Global wetlands. Elsevier, Amsterdam

Mitsch, W. J. and S. E. Jorgensen (Eds.) (1989). Ecological engineering. An introduction to ecotechnology. John Wiley and Sons, New York

Moshiri, G. A. (1993). Constructed wetlands for water quality improvement. Lewis Publishers. Chelsea, Michigan

Oláh, J., Oláh, M., Vigh, Gy. és Lakatos Gy. (1991). Folyóink nitrátosodása. Magyar Tudomány 11, 1351-1363

Oláh, J. and M. Oláh (1996). Improving landscape nitrogen metabolism in the Hungarian lowlands. AMBIO 25(5), 331-335

Petersen, R. C. Jr., B. L. Madsen, M. A. Wilzbach, C. H. D. Magadza, A. Paarlberg, A. Kullberg and K. W. Cummins (1987). Stream management: emerging global similarities. AMBIO 16(4), 166-179

Schumacher, E. (1973). Small is beautiful. KJK (1991). Budapest

Smits, A. J. M., P. H. Nienhuis and R. S. E. W. Leuven 2000. New approaches to river management. Backhuys Publishers, The Netherlands

Thibodeau, F. R. and B. D. Ostro. (1981). An economic analysis of wetland protection. J. Environ. Managem. 12, 19-30

Tomasin, A. (1991). Economic valuation of the Po Delta Wetlands. Note di Lavoro della Fondazione 8.91. Fondazione Eni Enrico Mattei. Milano, Italy.

Ungerman, J. (1994). Costs and benefits from the Nové Mlyny dams. Mimeo, Brno, Low a Spol, Czech Republic.

Vanotte, R. L., G. W. Minshall, K. W. Cummins, J. R. Sedell and C. E. Cushing (1980). The river continuum concept. Can. J. Fish. Aquat. Sci. 37, 130-137

Ward, J. V. and Stanford, J. A. (1989). The four-dimensional nature of lotic ecosystems. J. N. Am. Benthol. Soc. 8, 2-8

Ward, J. (1997). An expansive perspective of riverine landscape: pattern and process across scale. River Ecosyst. 6, 52-60

Whitehead, J. C. and G. C. Blomquist. (1991). Measuring contingent values for wetlands: effects of information about related environmental goods. Water Resources Research 27, 2523-2531

Oláh János [Magyar Tudomány, 2002./9 .]

Az oldal tartalma a Változó Világ Internetportál Tartalomkezelési szabályzatának felel meg, és eszerint használható fel (GFDL-közeli feltételek). 1988-2010