Történelem | Jog | Életmód | Földrajz | Kultúra | Egészség | Gazdaság | Politika | Mesterségek | Tudományok

A TUDÁS 365+1 NAPJA

Munkaszervezet

A kisegítő munkákat, a társas munkálatokat rendszerint vérségi, rokoni alapon végzik disznóvágáskor, lakodalmi előkészületekkor (tésztakészítés, sátorépítés stb.); s a temetéssel összefüggő teendők esetén. A kölcsönös rokoni, jószomszédi segítség sokféle formája él a szlovákok körében (közös szántás, gabona-, széna behordás, kőkitermelés stb.). A nógrádi és a Galga menti szlovákok falvaiban a tavaszi ünnepek valamelyikén a legények a határban lévő kutakat rendszeresen közösen tisztították, ill. fogdosták az ürgéket.

Családi munkaszervezetben dolgoztak a zempléni, bükki, mátrai és a pilisi faszén- és mészégetők. Az apa, a fia, vő vagy a testvérek, komák, sógorok egy-egy csoportot képeztek, s bevonták s szomszédot s a cimborákat is.

A hosszabb időt igénylő alföldi mezőgazdasági munkákra (tavaszi kapálás, aratás, őszi betakarítás) az északi és dunántúli hegyvidéki szlovák helységekből szervezett formában toborozták az ún. summásokat (šumáši). Ebben a munkafolyamatban részt vettek az alföldi szegények is. Egyikük volt a nagybirtok által megbízott szervező (bandagazda, válalkozov). Az alföldiek főként répaföldekre mentek, így is nevezték őket: répáši (répások).

Jellegzetes munkacsapatok is szerveződtek. Legismertebbek a cséplőbandák mašináši. Kezdetben – még a 20. században is – rokoni, szomszédsági összefogással végezték a cséplést, az uradalmakban, majd a kisgazdaságokban erre a célra munkacsoportokat szerveztek. Munkamegosztásuk alapján a cséplőgépbe fiatal férfiak dobálták a kévéket (snopári), vitték el a szalmát (stohári), ill. zsákokban hordták a kicsépelt gabonát a magtárba, vagy a padlásra. Idősebb férfi volt az etető (etetov), neki segített a fél résszel fizetett (pouríseš) serdülőkorú kévevágó (kívevágov). A lányok s a menyecskék hordták el a pelyvát (pľevárka) és a töreket (zrapkárka). Rendszerint a bandagazda volt a mázsáló.

Öt–hat férfiből állt össze a házfelverők csapata (vibíjári). Az alföldi házépítés nélkülözhetetlen vállalkozói voltak; nemcsak a szlovákok, hanem a környező magyarok körében is dolgoztak.

A többnemzetiségű helységekben sajátos intézményi szervezet is létrejött. A szlovákok, németek, magyarok lakta  Mezőberényben nemzetiségi arányban rotációs rendszerrel választották a helység vezetőit: a bírót mindhárom etnikumból, a törvénybírót valamelyik kettőből, a községi gazdát pedig valamelyik harmadikból. Hasonló “rend" alapján biztosították be az endogámiát is: mindhárom nemzetiségnek külön kocsmája, külön temetője volt, a szőlőket is hasonlóképpen ültették. Tehát a szórakozás, a családi szertartások és a munkavégzés terén gátat emeltek a fiatalok közelebbi egymás közti érintkezése elé. Valójában csupán a 20. században növekedett a három etnikum egymással való házasodásainak száma. S máig élnek az egymásról alkotott sztereotípiák: a németek a legjobb gazdák, a szlovákok a legszorgalmasabbak, a magyar asszonyok főznek a legjobban, legízletesebben.

Vallási tagozódás és a népi vallásosság

A magyarországi szlovákok több mint kétharmada evangélikus és kevesebb, mint egyharmada katolikus. Rajtuk kívül élnek a nyelvszigeteken szlovák görög katolikusok, néhány evangélikus településen nagyobb számban baptisták, a pilisi katolikusok között pedig adventista közösségek is.

A magyarországi nemzetiségi települések alap-jellegzetességei közé tartozik – s ez a hazai szlovákságra is vonatkozik –, hogy egy településre nemzetiségileg és vallásilag viszonylag homogén közösségek telepedtek le, s szervezetten is így telepítették le őket. A vegyes települések inkább kivételnek számítanak, s arányuk a szlovák települések összes számához viszonyítva csekély.

A Délkelet–Alföldön, a volt békési, csanádi tájon, Nyíregyházán és Nógrád megyében, valamint a Duna–Tisza közén (Kiskőrös, Apostag, Dunaegyháza) élnek a szlovák evangélikusok, s hozzájuk tartozik az Észak-Pest megyei és Pest környéki szlovák falvak egy része, valamint a Dunántúlról Bakonycsernye és Oroszlány, illetve elszórtan a Fehér és Tolna megyei volt földesúri majorságok kisebb szlovák közösségei.

A szlovák katolikus lakosság zöme a Dunántúlon telepedett le: a Pilisben, a Vértes és a Gerecse hegységben, a Bakonyban és Buda környékén. Kizárólag katolikus szlovákok élnek a Mátrában és Mátraalján, a Bükkben és Zemplénben. Görög katolikusok Zemplénben, de más Borsod megyei településeken is megtalálhatók (pl. Mucsony), gyakran a római katolikus szlovákokkal együtt (pl. Füzér). Néhány katolikus szlovák település van még Nógrád megyében (pl. Alsópetény, Nézsa, Legénd, Nógrádsáp), Pest környékén (pl. Kistarcsa), Észak-Pest megyében (Püspökhatvan), a Duna–Tisza közén (Sári, Miske). Kisebb számú szlovák katolikusság Szarvason, nagyobb pedig Békéscsabán is megtelepedett.

A vallásilag vegyes szlovák települések legjellegzetesebb típusát Csömör és Rákoskeresztúr képviseli, ahol az evangélikusok mellett nagyobb számú katolikusság is él. (A két település más szempontból is kivételt képez, mivel a szlovákok közé Csömörön németek, Rákoseresztúron németek és lengyelek is letelepedtek.) E két településen azonban eltérő helyet foglal el a katolikusság a közösség társadalmi hierarchiájában. Amíg Csömörön megközelítőleg azonos gazdasági–szociális viszonyok között éltek az evangélikusok és a katolikusok – itt a gazdagabb réteget a szőlőtermelő németség képezte –, addig Rákoskeresztúron a katolikusok a legszegényebb paraszti rétegekhez tartoztak, soraikból került ki a cselédség is, míg az evangélikusok jobb módú kis- és középparasztok voltak. A nyelvi és a kulturális asszimiláció először – több évtizeddel is megelőzve az evangélikus családok asszimilációját – éppen ezt a szegény katolikus réteget érte. Rákoskeresztúrhoz hasonló szociális–társadalmi viszony alakult ki Békéscsabán és Szarvason is.

Amíg a szlovák evangélikusok és katolikusok népi szokásai (pl. a betlehemezés, a karácsonyi köszöntés) sokban hasonlóak, vagy megegyeznek, addig a népi vallásos élethez fűződő szokásaik s azok tartalma igencsak eltér egymástól. Funkcionálisan is és abban is, hogy a valláshoz kötött egyes műfajok elnépiesedtek, meghatározó szerepe volt annak, hogy a két felekezethez tartozó szlovákságnak eltérő volt az egyházi nyelve. Az evangélikusoké a cseh nyelv, a "bibličtina" volt, s ez lett a családi ünnepek, tehát világi alkalmak, így keresztelők, lakodalmak ünnepi szövegeinek rituális nyelve, s ezen – a mindennapi érintkezésben nem használt – nyelven hangzottak el például a menyasszony-búcsúztatók és a menyasszonyt kikérő szövegek is, s ezek alapszövegeit, bibliai szövegek alkották. Az evangélikusok, – gyerekek és felnőttek egyaránt – karácsonyi köszöntéskor (koledáláskor), december 24-én este és éjszaka egyházi énekeskönyvüknek, a Tranoscius-nak a karácsonyi énekeit énekelték a rokonok, a szomszédok és az ismerősök ablakai alatt. Sokan kívülről tudták a cseh bibliai szövegeket s még inkább a szintén cseh nyelvű – s gyakran terjedelmes – Tranoscius-énekeket is. Ezeket nemcsak ünnepi alkalmakkor olvasták vagy énekelték, hanem az otthoni – régebben szinte mindennapi – családi ájtatosság alkalmából. Az 1924-ben a püspöki látogatás alkalmából készült jegyzőkönyvben a mezőberényi szlovák evangélikusokról jegyezték fel: "A házi ájtatosság némely buzgó családoknál szokásban van. Énekeskönyvekkel és bibliával a családok el vannak látva." Feltehetően a házi kegyesség szokása is hozzájárult a műveltségi szint növeléséhez nemcsak a nagyobb, hanem a kisebb létszámú közösségek körében is. 1838-ban a Nógrád megyei Vanyarc lakossága a canonica visitatio jellemzése szerint "az olvasáshoz egy tizedét kivéve ért, sőt sokan az írásban is járatosak."

A szlovák katolikusokat a 18. század végétől szlovák nyelvű énekeskönyvekkel, ritkábban bibliával és nyugat-szlovák nyelvjárásban írt szlovák tankönyvekkel látták el.

A magyarországi szlovák nyelvszigeteken a katolikusok körében a népi vallásosság színes emlékeivel találkozunk: apokrif imákkal, Mária-énekekkel, különböző búcsújáró helyeken nyomtatásban terjesztett énekekkel, de ezek különböző helyi változataival is. Így például Sáriban a helyi egyház kiadásában jelent meg egy közkedvelt szlovák Mária-ének.

A népi vallásos életben s egyúttal a szlovák nyelv megőrzésében fontos szerepe volt és van a katolikus társulatoknak, főként a rózsafüzér köröknek. Ez utóbbiak közül kiemelném Sári és a pilisi települések rózsafüzér köreit, kiknek köszönhetően a szlovák nyelv valamilyen formában, liturgiában, temetéseken még napjainkban is szerephez jut.

A katolikusok – és kisebb részben az evangélikusok is  – december 24-én elnépiesedett egyházi énekekkel s gyakran a betlehemes játékok dalaival  is köszöntik a karácsonyt az ablakok alatt vagy a rokonok, ismerősök udvarában, a házak bejárati kapujában. A karácsonyi köszöntők szlovák dalai több katolikus településen, főként Bükkben és Zemplénben az éjféli karácsonyi mise részévé váltak, s leggyakrabban a mise záróénekeiként hangzanak el. S bár az evangélikusok körében a katolikusokéhoz hasonló, népies szövegekkel és dallamokkal nem találkozunk, igen elterjedtek az egyes, a bibliai vagy Tranoscius szövegeihez szigorúan ragaszkodó szokások paródiái: ismertek, pl. karácsonyi koleda-paródiák, lakodalmakban megrendezett temetési paródiák stb.

A cseh biblia és a Tranoscius, valamint a temetési énekeket magába foglaló cseh, illetve szlovák nyelvű Funebrál, az evangélikus szlovákok népi életének szimbólumává váltak, s egyúttal az "etnikus jelkép" szerepét is betöltötték. A dél-alföldi szlovákok nagyon sokáig Tranosciussal, Kiskőrösön pedig Funebrállal együtt temetkeztek. Vannak települések, ahol a Tranoscius a tudás forrásának jelképe volt. Tótkomlóson az újszülött feje alá helyezték a Tranosciust – s néha a bibliát is –, hogy "okos legyen a gyerek". E két egyházi könyv jelentőségére s az evangélikus szlovákok életében betöltött szimbolikus szerepére a szlovákok között élő magyar írók (pl. Krúdy Gyula, aki Nyíregyháza és Nagy Lajos, aki Apostag szülötte volt), de a helytörténeti leírások is felfigyeltek. A Borovszky-féle Szabolcs-Szatmár megye történetében a nyíregyházi szlovákokról így írnak: "Vasárnap a távoli tanyákról is bejönnek a városban fenntartott szobáikba, hogy innen azután tisztességesen kiöltözve, hónuk alatt az egész vallási és erkölcsös életüket irányzó s minden alkalomra szép énekeket és imádságokat tartalmazó ún. "Tranoscius" könyvvel vagy más imádságos- vagy énekeskönyvvel a templomba feljöjjenek." Nagy Lajos Kiskunhalom című regényében, melyben Apostag társadalmát ábrázolja, egyik öregasszony-hőse jellemzéséhez szorosan hozzátartozik, hogy "kinn ül a ház előtt a gyalogszéken, nagy tót imakönyv fekszik az ölében..."

Mindkét felekezetnél az egyházhoz, illetve a vallási élethez kötött tárgyak elsősorban a cseh és a szlovák nyelven keresztül váltak az etnikus hovatartozás és kulturális identitás hordozóivá. Így mindkét felekezetnél – bár nem minden településen – a sírhelyeket jelölő táblák feliratai szlovák vagy cseh nyelvűek voltak. E feliratokat a 19–20. század fordulójától – vagy már az azt megelőző időktől is – magyar vagy vegyes szlovák–magyar helyesírással vésték a sírtáblákra és a sírkövekre.

A katolikus falvakban kb. az 1930–40-es évekig, az evangélikus településeken pedig az 1950–1960-as évekig volt szokásban a sírjelek szlovák nyelvű feliratozása. A közösség etnikai hovatartozását jelezték, mert saját nyelvükön szóltak a templomok berendezésén, képein, szobrain, felszerelésén megjelenő szlovák feliratok is. Így a katolikus templomokban, a templomon belül elhelyezett kálvária képekre, a kinti hegyi kálváriákon pedig a stációkra került fel a szlovák nyelvű felirat (pl. Pilisszentkereszten).

Az evangélikus templomokban kelyhek, oltárterítők és harangok őrzik a cseh nyelvet, illetve a helyi szlovák nyelvjárásokat. Mezőberényben az 1924-ben öntött harangokra a magyar felirat mellé külön bevésték a szlovák szöveget is. A három harang kétnyelvű felirata a következő:

1. "Az élőket hívom, a holtakat siratom"

Živich volám, mrtvich oplakávam"

2. "Dicsőség a magasságban Istennek"

Slava Bohu na vísosti"

3. "És a földön békesség"

A na zemi pokoj"

Ahol egy településen belül élnek a katolikus és evangélikus szlovákok, az utóbbi évtizedekben nemcsak a profán népi kultúra közös ápolói és fenntartói a pávakörökben, szlovák klubokban, színjátszó egyesületekben, hanem tiszteletben és számon is tartják egymás vallási ünnepeit és szokásait. Így Csömörön az úrnapi-körmenet virágszőnyegének "virág-igényéhez" az evangélikusok is hozzájárulnak, a gazdag virágoskert kultusznak ők is élvezői. Természetesen az evangélikusok nem vesznek részt a virágszőnyeg készítésében, de a körmenet idejére éppen úgy meghívják az 1946-ban Szlovákiába áttelepült rokonaikat, mint a katolikus családok.

Napjainkban kevés szlovák településen használják a liturgiában a szlovák, illetve a cseh nyelvet. Kivételt ez alól elsősorban a Pilis-hegységi katolikus szlovák települések, a délalföldi evangélikusok körében pedig a tótkomlósi és a békéscsabai evangélikus gyülekezetek képeznek.

Gyivicsán Anna, Krupa András [Változó Világ 16.]

Az oldal tartalma a Változó Világ Internetportál Tartalomkezelési szabályzatának felel meg, és eszerint használható fel (GFDL-közeli feltételek). 1988-2010