Történelem | Jog | Életmód | Földrajz | Kultúra | Egészség | Gazdaság | Politika | Mesterségek | Tudományok

A TUDÁS 365+1 NAPJA

Az arányokra tehát ebben az értelemben, az élelmiszer-nagyhatalmak "követési távolságának" meghatározásában is ügyelni kell. A piacvezető országok és integrációk agrárpolitikája ugyanis a jövőben minden bizonnyal árnyaltabb lesz mind a célokat, mind pedig az alkalmazandó eszközöket illetően, de a retorika és a praktika teljes mértékben aligha fedik egymást.

A magyar agrárgazdaság versenyesélyei ebben a legtágabb összefüggés-rendszerben tehát azon is múlnak, hogy a mezőgazdaság különböző funkciói - a hatékonyság és a fenntarthatóság, a közgazdasági ráció és a társadalmi érzékenység szempontjai - között képesek leszünk-e józan kompromisszumot kialakítani.

Versenyképességünk megítélése

A magyar mezőgazdaság jelenlegi versenyképessége igen ellentmondásosnak mondható. Komparatív előnyeink megnyilvánulásának legáltalánosabb mércéje piaci részesedésünk alakulása. A rendszerváltást követő veszteségek, a reáljövedelmek ezzel összefüggő csökkenése miatt a belső piac mintegy 20-25%-kal zsugorodott (azóta ismét bővül!). Ez az abszolút piacvesztés jórészt elkerülhetetlen volt. A gyenge alkalmazkodóképesség jele, hogy a korábbinál kisebb hazai piacon is markánsabb lett a külső versenytársak jelenléte. A hazai élelmiszerfogyasztásnak immár csaknem 10%-a import eredetű. Nem jobb a helyzet a külföldi piacokon sem. A magyar agrárkivitel rekordértéke - az évtized során (1995-ben) - megközelítette a 3 milliárd USD-t, az utóbbi években pedig 2,2 milliárd dollár körül ingadozik. Az EU élelmiszer-importjából a magyar export 1990-ben 2,0%-ot, 1999-ben már csak 1,8%-ot tett ki. Agrárkereskedelmünk egyenlege az EU-val különösen gyors ütemben romlik. Miközben tehát a fejlett agrárgazdaságú térségek (USA, EU, Ausztrália stb.) az elmúlt évtizedben is növelték agrárkivitelüket, addig a hasonlóan jó adottságokkal induló magyar agrárgazdaság rendre veszít piaci részesedéséből. Ez mindenképpen arra utaló jel, hogy a versenyképességgel valami baj van!

A piaci részesedés alakulása tehát riasztó mutató, de nem magyarázat a kiváltó okokra. Az Agrárgazdasági Kutató és Informatikai Intézetben mintegy 60 mezőgazdasági és élelmiszeripari termék versenyképességét vizsgáltuk meg. Az adatok és a részletes elemzések alapján a versenyképességet csak három kritérium együttes megléte biztosíthatja:

* az adott ágazatban legyen élenjáró a szakmai munka színvonala, amit az ún. naturális hatékonysági mutatók bizonyítanak;

* az előállítási költség (kínálati ár) az adott minőségi kategóriában legyen alacsonyabb (legfeljebb azonos) a piacot meghatározó versenytársakénál;

* a piacra jutás infrastrukturális és intézményi feltételei (szervezettség) legyenek magas színvonalúak.

Ha csak egy kritérium nem teljesül, veszendőbe megy a másik kettőre fordított energia. Hogyan állunk a versenyképességet jellemző részterületeken? Biztató eredmény, hogy termékeink mérhető minősége (beltartalmi értéke) és a fogyasztók által kinyilvánított szubjektív minősítése (íz, szín, zamat stb.), általában kedvező, sok esetben kiváló, sőt egyedülálló. A szakmai munka színvonalát tükröző egyéb mutatókban azonban az évtized során távolodtunk az európai élmezőnytől. A távolodást a magyar mutatók romlása, illetve lassúbb javulása idézte elő. Egyes területeken tehát a magyar szakmai munka javult, de nem eleget: a versenytársak gyorsabban fejlődtek. Lemaradásunk kézzelfogható, bizonyítható az átlaghozamokkal, a szaporodásbiológiai és a takarmányhasznosítási mutatókkal is. A versenyképesség szempontjából kedvezőtlen a szakmai (naturális) mutatók abszolút és relatív romlása (volumenhatás, rezsiviselő képesség, kínálati ár stb.). Legalább ekkora baj, hogy az átlagok lecsúszása mögött rendre elfogadhatatlanul nagy különbségek alakulnak ki, túlzott a differenciálódás. A termelési eredményekben, az önköltségben és a jövedelmekben mutatkozó nagy különbségek hírnökei a jövőben (s különösen az EU-csatlakozás után) lejátszódó erőteljes szelekciós folyamatnak. Olyan gazdaságok is áldozatul eshetnek ennek a szelekciónak, amelyek adottságai egyébként ezt nem indokolnák!

Ami a versenyképesség második kritériumát, az árakat illeti, igen gyors közeledési folyamat regisztrálható a magyar és az EU árak között. Mivel a mezőgazdaság által használt ipari eredetű anyagok (gépek, alkatrészek, kemikáliák, gyógyszerek stb.) zöme importból származik, az árfelzárkózás különösen gyors az input árak körében. EU-csatlakozásunk évében már nem lesz szignifikáns különbség a magyar és az EU energia-, alkatrész- vagy növényvédőszer-árak között. Amikor tehát a magyar felvásárlási árak emelkedő tendenciájáról beszélünk (illetve tárgyalópartnereink beszélnek), ezt a még gyorsabb folyamatot sem szabad figyelmen kívül hagyni. Tudniillik a várható jövedelem-pozíciókra az input és output árak viszonya hat, nemcsak ez utóbbiak nominális alakulása. Tény azonban, hogy főbb termékeinknél néhol még megmaradt a verseny szempontjából fontos árelőnyünk. Ezt ugyan a termelők sajnálatosnak, gyorsan ledolgozandónak tartják, de törekvésük kétélű: minél kiegyenlítettebbek az árviszonyok, annál nagyobb szerepet kapnak más piacra jutási szempontok, annál nehezebb megtartani magát az értékesítési lehetőséget. Egyébként az árak felzárkózásának folyamata sem egyenletes. Termékenként - nagyjából a hatékonysági különbségek szerint - differenciált. A megfelelő három piacvezető EU-ország átlagos árához képest éves átlaggal mérve az utóbbi években

* már nincs árelőnyünk a repce, a pecsenyebárány, a napraforgó, a broylercsirke és a vágósertés esetében;

* a tejnél még mintegy 15%-os árelőnyről beszélhetünk, ami az EU-árak csökkenő irányzata miatt csatlakozásunk időpontjára ki fog egyenlítődni,

* még jelentős árelőnyünk van a gabonaféléknél, a vágómarhánál és a munkaigényes zöldség- és gyümölcsfélék esetében.

A magyar élelmiszerek fogyasztói árai az EU-árak 40-60%-át teszik ki. Ez is inkább korlátozó tényező, ami a vásárlóerő gyengeségére, a piacmegtartás, tehát a fokozatos árfelzárkózás fontosságára hívja fel a figyelmet. Még akkor is, ha - a termelési színvonal és a mérsékelt felvásárlási árak eredőjeként - a magyar mezőgazdaság jövedelemtermelő képessége évek óta rendkívül alacsony, s szemléletesen mutatja, hogy a források elégtelenek mind a jelenlegi magasabb paraszti életszínvonal emeléséhez, mind azokhoz a fejlesztésekhez, amelyek a jövőbeni versenyképességet megalapoznák. A magyar mezőgazdaság által realizált bruttó hozzáadott érték 1 ha megművelt területre jutó összege a mérvadó európai adatoknak legfeljebb egyötöde! Ha az összehasonlításul szolgáló európai adatok tartalmaznak is torzító elemeket (pl. ár- és támogatási differenciákat), azt nem kérdőjelezhetik meg, hogy a magyar agrárerőforrások kihasználása a rendszerváltást követő évtizedben indokolatlanul alacsony szintű.

Udovecz Gábor [Magyar Tudomány, 2002/9 .]

Az oldal tartalma a Változó Világ Internetportál Tartalomkezelési szabályzatának felel meg, és eszerint használható fel (GFDL-közeli feltételek). 1988-2010