Történelem | Jog | Életmód | Földrajz | Kultúra | Egészség | Gazdaság | Politika | Mesterségek | Tudományok

A TUDÁS 365+1 NAPJA

A "láthatatlan Alkotmány" metaforája, avagy: az alkotmánybírósági alkotmányértelmezés evidenciája

A "láthatatlan alkotmány" kifejezést – amit egy határozathoz kapcsolt párhuzamos vélemény tartalmaz – szövegkörnyezetéből kiszakítva, a média, de elsősorban egyes politikusok és egyes szakírók, mint a hatásköri korlátait túllépő, tényleges hatáskörét a természetjog elvont rétegeiből levezető Alkotmánybíróság jellemzéseként használják. Ezek a minősítések alaptalanok; a metafora félreértett értelmezésén alapulnak.

A halálbüntetést eltörlő alkotmánybírósági határozathoz fűzött párhuzamos vélemény a következőket fogalmazta meg: "Az Alkotmánybíróságnak folytatnia kell azt a munkáját, hogy értelmezéseiben megfogalmazza az Alkotmány és a benne foglalt jogok elvi alapjait és ítéleteivel koherens rendszert alkot, amely a ma még gyakran napi politikai érdekből módosított Alkotmány fölött, mint 'láthatatlan Alkotmány', az alkotmányosság biztos mércéjéül szolgál; és ezért várhatóan a meghozandó új Alkotmánnyal, vagy jövőbeli alkotmányokkal sem kerül ellentétbe. Az Alkotmánybíróság ebben az eljárásban szabadságot élvez, amíg az alkotmányosság fogalmának keretén belül marad." A párhuzamos vélemény az alkotmányosság fogalmát, annak az alkotmányfejlődés során kialakult értéktartalmát – nevezetesen: a hatalommegosztás elvét, az állampolgári egyenjogúságot, az ember és polgár jogainak védelmét stb. – hangsúlyozta. Ezek az alkotmányos elvek annyiban "láthatatlanok", hogy nem minden esetben nevesített elemei a jogállami alkotmánynak, de áthatják annak egész rendszerét, illetőleg az alkotmány egész rendszeréből, szabály-összefüggéseiből levezethető. Az alkotmány például nem nevesíti a hatalommegosztás elvét, ugyanakkor az államszervezeti tételei ezen az elven alapulnak. Az Alkotmánybíróság ezt ki is mondta az alkotmányértelmező hatáskörét értelmező határozatában (lásd az előző fejezetet): a hatalommegosztás elve "... a magyar államszervezet legfontosabb szervezeti és működési alapelve."

Az Alkotmánybíróság el nem vitatható alkotmányos feladata az alkotmányosság alapelveinek, értékeinek védelme, az Alkotmányt túllépő, politikai szándékokat "hordozó" jogszabályok ellen fellépni. Az Alkotmánybíróság alkotmányértelmező tevékenysége során az Alapelvek szemszögéből értékel és bontja ki az Alkotmány tételeinek tartalmát, s teszi a "láthatatlant", az Alkotmányban benne rejlőt, "láthatóvá"; következetesen visszatérve értelmezéseihez, elvi tételeihez, más szóval: "precedens bíráskodást" folytatva. Lényegében tehát erről szól a "láthatatlan Alkotmány" metaforája – hangsúlyozva, hogy ezt a terminológiát alkotmánybírósági határozat soha nem tartalmazta – és semmiképpen nem azt, hogy az Alkotmánybíróság a pozitív alkotmány ellenében hozná meg határozatait.

Ismét utalok a könyv elején említett, az alkotmány jogállami minősítését adó alkotmánybírósági értékelésre. Mindebből az következik, hogy az Alkotmánybíróság elkötelezte magát az írott alkotmány védelmére. A metafora tehát az Alkotmánybíróság alkotmányos pozícióján belül maradva is érthető és értelmezhető. A magam részéről azonban inkább az "értelmezett alkotmány" kifejezést (s egyben felfogást) vallom. Az alkotmányértelmezés természetesen jogértelmezés, de – tárgya és módszere szerint – annak legsajátosabb változata, mivel jelentősen különbözik a többi jogszabály (törvény, kormányrendelet) értelmezésétől. Az alkotmány ugyanis, mint alaptörvény, a jogforrási hierarchia csúcsán helyezkedik el, vagyis sem horizontálisan (pl. egy adott jogterület törvényi szabályának összevetése), sem vertikálisan (törvény-, kormányrendelet) nem viszonyítható a többi jogszabályhoz.

Az alkotmány – kissé leegyszerűsítve – "önmagából értelmezhető", az adott alkotmányos norma tartalmának kibontása útján, azon alkotmányos alapelvek figyelembevételével, amelyek lényegét az Alkotmány kifejezi (pl. jogállamiság, hatalommegosztás elve stb.) Ez azt jelenti, hogy az alkotmány általános, absztrakt tételeinek értelmezése nem merülhet ki a szövegkötött szoros, vagy zárt értelmezésben. A normatartalom feltárásánál szükség van a tételezett alkotmányos alapelvek és a nem rögzített, de az alkotmány egész szellemiségét meghatározó elvek, értékek figyelembevételére.

Az alkotmányértelmezés emiatt "létezésében", gyakorlatában hordja az alkotmány alkalmazásán (értelmezésén) való túllépés potenciális veszélyét, amivel az Alkotmánybíróságnak minden egyes döntésénél szembe kell néznie. Az Alkotmánybíróság ugyanis alkotmányvédelmi feladatát realizáló (összes) hatáskörében folyamatos alkotmányértelmezést végez. Ugyanakkor nevesített, törvényben rögzített hatáskörében eljárva – kifejezetten ilyen tartalmú indítványokra – az adott alkotmányos tétel absztrakt értelmezését fogalmazza meg. Az egyéb hatáskörök gyakorlása során végzett "folyamatos alkotmányértelmezés" – ellentétben az ún. "absztrakt" alkotmányértelmezéssel – direkt jogi kötőerővel nem bír, de a jogi folyamatokra gyakorolt hatása így is számottevő. Ez esetben az Alkotmánybíróság alkotmányértelmezésének kötőereje az intézmény tekintélyétől, hatalmi presztizsétől függ, vagyis attól, hogy milyen tényleges befolyást gyakorol a többi alkotmányos intézményre, elsősorban a jogalkotás szerveire.

Az Alkotmánybíróság tehát – a vonatkozó jogi szabályozás szerint – az alkotmányértelmezés alábbi változatait öleli fel:

            a/ az Alkotmánybíróság előzetes, vagy utólagos normakontrollt ellátva, tehát konkrét ügyben, indítvány alapján végez alkotmányossági vizsgálatot, s egy adott alkotmányossági tétel értelmezése által jut el a döntéshez, azaz: alkotmányos, vagy alkotmánysértő az indítványban nevesített jogtétel. Ez esetben az Alkotmánybíróság általános funkciójából következően alkalmazza, illetőleg értelmezi az alkotmányt (funkcionális, vagy alkalmazott alkotmányértelmezés);

            b/ az Abtv. 1.§ g/ pontjában az Alkotmánybíróság felhatalmazást nyert az alkotmány egyes rendelkezéseinek értelmezésére. Az Alkotmánybíróság határozata, annak rendelkező része, kötelező érvénnyel kimondja az alkotmány egy adott tételének egyedül "helyes" (alkotmányos) értelmezését (formalizált, vagy nevesített, kötelező erejű alkotmányértelmezés).

A nevesített hatáskörben végzett alkotmányértelmezés tehát jogi kötőerőt biztosít az Alkotmánybíróság döntésének, szemben a funkcionális vagy alkalmazott értelmezéssel. A formalizált alkotmányértelmezés jogi kötőereje egyben alkotmányossági korlát és keret, amelyben az értelmezést kérő (jellemzően a jogalkotó) jövőbeni mozgásterét veszi tudomásul. Még az alkotmányértelmezési "megnyilvánulások", értelmezés-fajták általános jellemzésénél maradva, tartom szükségesnek megjegyezni, hogy a funkcionális értelmezés hatása, "befolyás-szintje" – a jogi (jogalkotási, jogalkalmazási) folyamatok alkotmányosságára – nem marad el a formalizált, vagy nevesített kötelező erejű alkotmányértelmezéstől. Az alkotmánybírósági gyakorlat szempontjából – a belső kötőerő szempontjából – a kétféle alkotmányértelmezés nem választható szét. Adott esetben a funkcionális alkotmányértelmezés "termékenyíti meg" a formalizált alkotmányértelmezést és viszont.

Az Alkotmánybíróság, mint a "jogállami forradalom" letéteményese; a rendszerváltás alkotmánybírósági értelmezése

Az Alkotmánybíróság – lényegében kétéves működési tapasztalatai birtokában – 1992. márciusában kihirdetett határozatában (továbbiakban: Határozat) adta meg a politikai rendszerváltozás alkotmányjogi értelmezését, s egyben a testület máig érvényes ars poeticáját a politikai hatalom és az Alkotmánybíróság viszonyáról, a legalitásról, a jogállam legáltalánosabb összefüggéseiről.

Ebben a határozatában kimondta, hogy az 1944. és 1990. között elkövetett, de politikai okból nem üldözött súlyos bűncselekmények üldözhetőségéről szóló (elfogadott, de ki nem hirdetett) törvény alkotmányellenes.

Az Alkotmánybíróság többek között megállapította, hogy a már elévült bűncselekmények újbóli büntethetővé tétele, a még el nem évült bűncselekmények elévülési idejének meghosszabbítása, törvénnyel való félbeszakítása alkotmányellenes. A vizsgált törvény azonban az elévülés büntetőjogi szabályainak alkotmányosságán túl felvetett egy nagyobb összefüggést is, nevezetesen: "a múlt rendszerek joga, és az új alkotmány szerinti jogállam viszonyát". Az Alkotmánybíróság tehát túlterjeszkedett a konkrét indítvány konkrét alkotmányjogi problémáin és értelmezését adta azoknak az alkotmánybíráskodás jelene és jövője szempontjából is releváns, alapvető összefüggéseknek, amire fentebb utaltam.

A Határozat – az alábbiakban részletezendő – III. fejezete üzenet volt: üzenet a mindenkori politikai hatalom, a mindenkori kormányzat számára. Az Alkotmánybíróság, utalva a szabadon választott parlament összeülése előtti politikai jelentőségű határozataira (pl. az ideiglenes köztársasági elnök jogállása és az ún. "kopogtató cédulák" ügye) egyértelművé tette: az Alkotmánybíróság kizárólag az Alkotmány keretei között zajló politikai tevékenység semleges szemlélője: "... az alkotmányosság megítéléséből a napi politikai szempontok ki vannak zárva."

Az Alkotmánybíróság a rendszerváltozást – alkotmányjogi szempontból – két alapfogalommal, a legalitással és a jogbiztonsággal értelmezte. A rendszerváltozás a legalitás talaján ment végbe. Ehhez képest az Alkotmánybíróság az 1989–1990 előtti évtizedek legitimitását (az adott politikai rendszer társadalmi–politikai elfogadottságát), az adott korszak hatályos jogszabályainak vizsgálata – alkotmányossági vizsgálata! – szempontjából irreleváns, értelmezhetetlen kategóriának tartotta (és tartja!). A régi (rendszerváltozás előtti) jog a legalitás elvéből következően (ha hatályos) hatályos marad. "A politikai szempontból forradalmi változásokat bevezető Alkotmány és sarkalatos törvények – állapítja meg az Alkotmánybíróság – a régi jogrend jogalkotási szabályainak betartásával, formailag kifogástalanul és kötelező erejüket ebből származtatva jöttek létre." Az érvényesség szempontjából tehát nincs különbség az alkotmány "előtti" és "utáni" jog között.

A legalitás elve azt jelenti, hogy minden (hatályos) jogszabálynak – akár az alkotmány előtti vagy utáni jog – az alkotmánynak kell megfelelnie. Az Alkotmánybíróság csak ezt a "megfelelést" vizsgálja, vagyis egyfajta mércével mér: "az alkotmányossági vizsgálatban sincs a jognak két rétege és nincs kétféle mérce sem. A jogszabály keletkezési idejének annyiban lehet jelentősége, hogy a régi jogszabályok a megújított alkotmány hatálybalépésével válhattak alkotmányellenessé."

A rendszerváltozás alkotmányjogi értelmezésének másik alapkategóriája: a jogbiztonság elve, az alkotmánybíráskodásban azt jelenti, hogy az Alkotmánybíróság a régi rendszer jogának felülvizsgálatakor ezt az elvet tekinti mércének: "A jogbiztonság elvéből fő szabályként az következik, hogy a lezárt jogviszonyokat sem jogszabállyal, sem jogszabály hatályon kívül helyezésével – származzék az akár a jogalkotótól, akár az Alkotmánybíróságtól – nem lehet alkotmányosan megváltoztatni."

A rendszerváltozás jogállama a legalitás elvének és egy speciális jogbiztonsági elvnek az érvényesülését jelenti. Tehát a jogállam, a jog uralma általánosságban az alkotmány valóságos és feltétlen hatályosulását foglalja magában. Az adott történelmi helyzet motiválhatja a jogállam kiépítését, működését, de a jogállam alapvető biztosítékai nem tehetők félre. "Jogállamot nem lehet jogállam ellenében megvalósítani." – állapítja meg a Határozat, majd így folytatja: "A mindig részleges és szubjektív igazságosságnál a tárgyi és formális elvekre támaszkodva a jogbiztonság előbbre való. Ezt az elvet az Alkotmánybíróság eddigi gyakorlatában is így érvényesítette. Az Alkotmánybíróság nem hagyhatja figyelmen kívül a történelmet, hiszen saját magának is történelmi feladata van. Az Alkotmánybíróság a "jogállami forradalom" paradoxonának letéteményese: a jogállami alkotmánnyal elkezdődött és annak megvalósításában álló békés rendszerváltásban az Alkotmánybíróságnak saját hatáskörében feltétlenül biztosítania kell a jogalkotás összhangját az alkotmánnyal."

A rendszerváltás általános elvi értelmezését adó Határozat mellett indokolt azzal a két határozattal is foglalkozni, amelyek a rendszerváltozás folyamatában, mint konkrét alkotmányossági problémák jelentkeztek. Erre a két ügyre – mint említettem – még a Határozat is utalt abban az általános összefüggésben, hogy az Alkotmánybíróság ellenáll minden olyan politikai biztatásnak, amely szembe helyezkedik az alkotmánnyal, vagy kísérletet tesz napi politikai szempontokat az alkotmányosság köntösébe bújtatni...

Az országgyűlési képviselők választását közvetlenül megelőző időpontban alkotmányossági aggályt megfogalmazni a választójogi törvény egyes rendelkezéseivel kapcsolatban és ezáltal elvileg esélyt teremteni arra nézve, hogy alkotmánysértés megállapítása miatt a politikai rendszer átalakulásának folyamata elhúzódik, az alkotmányjogi probléma felvetésén messze túlmutató politikai jelentőségű eseménynek számított. Az indítványozó pártok az 1989. évi XXXIV. törvény által intézményesített ajánló szelvények (kopogtató cédulák) alkotmánysértő voltának megállapítását indítványozták. Álláspontjuk szerint a jogintézmény sérti a választások titkosságát, továbbá a magántitok, valamint a személyi adatok védelmét biztosító alkotmányos rendelkezéseket. Az Alkotmánybíróság elutasította az indítványt, megállapítva, hogy a sérelmezett törvényhelyek nem alkotmányellenesek.

Az Alkotmánybíróság határozatában rámutatott, hogy a titkos szavazás alkotmányos követelményének "... nem lehet olyan kiterjesztő értelmezést tulajdonítani, hogy a titkosság nem csupán a szavazásra, hanem a választással kapcsolatosan valamennyi eljárásra, így pl. választott nyilvántartásának összeállítására, illetőleg jelölésére is irányadó. Az ilyen kiterjesztő értelmezés ugyanis azon túlmenően, hogy semmiféle jogszabályi alapja nincs, beláthatatlan káros következményekkel járna, mivel gyakorlatilag kizárná a jelölés törvényességének ellenőrzését..."

A magántitok és a személyi adatok védelmének alkotmányos alapjogát értelmezve, az Alkotmánybíróság kifejtette, hogy nem lehet – a jogokat sem, mint ahogy egyetlen alapjogot sem – abszolút értékként kezelni. Adott esetben éppen egy másik alapvető állampolgári jog – jelen esetben a választójog – szabhat alkotmányos korlátot a jog érvényesülésének azáltal, hogy a választójog és a hozzá kapcsolódó ajánlási jog érvényesülése, illetőleg e jogokkal való visszaélés megelőzése, vagy feltárása érdekében tette lehetővé a törvény a választópolgárok személyes adatainak megismerhetőségét.

Az ideiglenes köztársasági elnök intézményére vonatkozó indítvány (az ideiglenes köztársasági elnökről) a megbízatás időtartamára vonatkozó alkotmányos tételek értelmezésére irányult. Az értelmezés eredményének politikai jelentősége nyilvánvaló volt, ha az "ideiglenesség" a teljes jogú köztársasági elnöki pozíció betöltéséig tart, akkor az új parlamentnek (és az új kormánynak) a köztársasági elnök megválasztásáig a "régi" ideiglenes elnök jelenlétével, részvételével számolva kellett volna a kormányzati teendőket ellátni. Az Alkotmánybíróság egyértelmű alkotmányjogi helyzetet teremtett azáltal, hogy kimondta: a teljes jogú köztársasági elnök megválasztásáig a köztársasági elnöki jogkör gyakorlása szempontjából az Országgyűlés elnökén a mindenkori elnökét kell érteni: "Az ideiglenes köztársasági elnöki intézményt az Alkotmány nem ismeri, ez a megnevezés a köznapi nyelvhasználatban a fenti jogi helyzet körülírására szolgál. A köztársasági elnöki jogkör az Országgyűlés elnöke tehát addig gyakorolja, amíg ezt az országgyűlési tisztséget betölti, azaz a köztársasági elnök jogait, a köztársasági elnök hivatalba lépéséig az Országgyűlés mindenkori elnöke gyakorolja."

A Határozat nem említette ugyan, de a rendszerváltozás alkotmányjogi értelmezése szempontjából az Alkotmánybíróság jelentős konkrét döntést hozott 1990 áprilisában. A miniszterelnök alkotmányértelmezést kérő indítványára hozott határozat az állami tulajdon lebontásának és az új tulajdoni szerkezet kialakításának alkotmányos alapjait fogalmazta meg. Az Alkotmánybíróság elnöke ezt a döntést – az Alkotmánybíróság 1990. évi tevékenységét értékelő teljes ülésen – a következőképpen jellemezte: "...a tulajdonra nézve is az ügyön messze túlmutató elveket fektettünk le, amikor kimondtuk, hogy nincs jelentősége a tulajdon védelme szempontjából annak, hogy állami vagy magántulajdonról van-e szó és amikor kisajátítás és államosítás feltételeit a védelem szempontjából egy szintre hoztuk. Le kell szögeznem, hogy az ítéletünk a tulajdon és az egyenlőség vonatkozásában igen fontos tételekkel kiegészítette az Alkotmányt."

Az Alkotmánybíróság – az Alkotmány 9.§-ára és 13.§. (1) bekezdésére figyelemmel – értelmezte a 70/A.§-t; kimondta, hogy alkotmányellenes az a megkülönböztetés, ha alkotmányos indokok hiányában egyes személyek volt tulajdonát aszerint, hogy mi volt a tulajdon tárgya reprivatizálják, másokat viszont nem.

Az alkotmány 13.§ (1) bekezdését, a 12.§ (1) bekezdésével összefüggésben értelmezve a határozat kimondta a termelőszövetkezet alkotmányos jogát a termőföldhöz. Ebből következően "a tulajdonnak mind egyedi hatósági határozattal, mind pedig törvénnyel való elvonása – figyelemmel az Alkotmány 13.§ (1) bekezdésére... azonnali, feltétlen és teljes kártalanítás nélküli elvonása... alkotmányellenes."

Az Alkotmánybíróság a 70/A.§-ának értelmezését: a diszkrimináció tilalmát, illetőleg a pozitív diszkrimináció alkotmányos lehetőségét egy korábbi – utólagos normakontroll tárgyában hozott – határozatában adott (funkcionális) értelmezésére alapította. (A diszkrimináció értelmezésével az Alkotmánybíróság alapjogvédelmi bíráskodása körében hozott határozatok ismertetésénél foglalkozom részletesebben.) 

Az alkalmazott alkotmány az Alkotmánybíróság határozataiban

Jogállam-értelmezések

Az Alkotmánybíróság természetesen a jogállamot nemcsak a rendszerváltozás alkotmányjogi nézőpontjából, a régi rendszer és az új rendszer joga közötti viszonyban értelmezte és értelmezi. A jogállam-értelmezés az alkotmánybíráskodás visszatérő kategóriája; kiemelten hangsúlyos tartalmi összetevőin, nevezetesen: a hatalmi ágak elválasztásának alkotmányos elvén és a (folyamatos) jogbiztonság követelményének érvényesítésén keresztül, jelen van az Alkotmánybíróság gyakorlatában.

Az alkotmány 2.§ (1) bekezdése kimondja, hogy a "Magyar Köztársaság független, demokratikus jogállam." Az alkotmánynak ez az általános rendelkezése a köztársaság alapértékeinek – a függetlenségnek, a demokráciának és a jogállamnak – elismerése, deklarálása. Erre az általános alkotmányos tételre hivatkozva, a jogállamiság alkotmányos követelményének mellőzése miatt, az Alkotmánybíróság több esetben mondott ki alkotmánysértést. Az Alkotmánybíróság eljárása során elsősorban a vizsgált jogszabálynak konkrét alkotmányos tételekkel (tétellel) való megfelelését vizsgálja, de ez nem jelenti azt, hogy az alkotmány általános elvi tételeit csak deklarációnak tekintené. Az alkotmánysértést megállapító döntések tehát részben kifejezetten erre az általános tételre hivatkozással történtek (történnek), illetőleg azon tartalmi elemekre (pl. jogbiztonság) hivatkozással, amelyeket az alkotmánybírósági gyakorlat a fogalom értelmezése során kimunkált. A jogállamiság elvét ugyanis – állapítja meg az Alkotmánybíróság – a törvényességi óvást alkotmánysértőnek minősítő határozatában – "... az alaptörvény további rendelkezései részletezik, a szabályok ugyanakkor nem töltik ki teljes egészében ezen alapérték tartalmát, ezért a jogállam fogalom értelmezése az Alkotmánybíróság egyik fontos feladata... Az Alkotmányban tételesen szereplő jogállam alapértékének sérelme önmagában is megalapozza valamely jogszabály alkotmányellenességét."

A jogállamiság alapelv-jellegével érvelő határozatokból még néhány példát említenék. Különösen figyelemre méltóak azok a megállapítások, amelyek a hatalom–polgár reláció speciális "jogállami viszonyát" emelik ki:

            – "Az Alkotmánybíróság gyakorlatában következetesen érvényesített alapelv, hogy a Magyar Köztársaság alkotmányos jogállam, a jogrendszerre vonatkozó alkotmányos normák érvényesítése – jogrendszer önmagára vonatkoztatott szabályainak megtartása – a jogállam alapvető kritériuma."

            – "A jogállamiság egyik alapvető követelménye, hogy a közhatalommal rendelkező szervek a jog által meghatározott szervezeti keretek között, a jog által megállapított működési rendben, a jog által a polgárok számára megismerhető és kiszámítható módon szabályozott korlátok között fejtik ki a tevékenységüket."

            – "A jogállamiság elvéből ... is következik az Alkotmányban szabályozott szerveknek az a kötelessége, hogy alkotmányos jelentőségű hatásköreiket jóhiszeműen, feladataik teljesítését kölcsönösen segítve, együttműködve gyakorolják."

            – "Az államszervezet akkor működik demokratikusan, ha a demokratikus jogállamiság és az ahhoz szorosan kapcsolódó alkotmányos rend fenntartása és működtetése alapvető követelményként magában foglalja a szabadság jogok tiszteletben tartását és védelmét."

            – "A közérdekű adatok nyilvánossága és az azokhoz való hozzáférhetőség ... az Alkotmány 2.§ (1) bekezdésében deklarált demokratikus jogállamiság alapvető biztosítéka. E szempont jelentőségét fogalmazza meg az Európa Tanács 1982-es Nyilatkozata..."

            – "A jogállamisághoz hozzátartozik a szerzett jogok tiszteletben tartása. A jogállam a szerzett jogokhoz csak akkor nyúlhat hozzá, ha ezek a jogok jogellenesen, így például az állampolgárok jogegyenlőségét sértő módon keletkeztek.

Az Alkotmánybíróság már 1990-ben alapított döntést a hatalommegosztás elvére. A hatalmi ágak elválasztásának elvével – mint "az államszervezet legfontosabb szervezeti és működési alapelvével" – indokolta a testület az előzetes normakontrollra vonatkozó hatáskörének szűkítő értelmezését, s általában az alkotmány absztrakt értelmezésére vonatkozó hatáskörének gyakorlását. Ez az alkotmányos elv azóta is jelen van a határozatok indokolásában, vagy adott esetben a döntés rendelkező részében. A bírák és bírósági vezetők kinevezési jogára vonatkozó jogszabályi rendelkezések alkotmányossági felülvizsgálata tárgyában hozott határozatának rendelkező részében az Alkotmánybíróság alkotmányos követelményként fogalmazta meg a végrehajtó és bírói hatalmi ág egyensúlyát és a bírói hatalmi ág érdemi közrehatását a végrehajtó hatalomra, azaz a kinevezésre: "A bírák és bírósági vezetők kinevezésénél alkotmányos követelmény az, hogy a más hatalmi ághoz tartozó kinevező – vagy a kinevezést tartalmilag meghatározó előterjesztő – politikai meghatározottságának hatását vagy a bírói hatalmi ág érdemi közrehatása, vagy más a bírói hatalmi ágon kívüli ellensúly semlegesítse. Ez az alkotmányos követelmény a bírói és bírósági vezetői tisztség választással való betöltésére is vonatkozik. A bírói hatalmi ág közrehatásának úgy kell megnyilvánulnia, hogy abban a bírói függetlenséget és a bírói hatalmi ág semlegességét megtestesítő bírák állásfoglalása jusson kifejezésre és állásfoglalásuk érdemi befolyást gyakoroljon a kinevezéssel."

A hatalommegosztás elvének, mint a jogállamiság alkotó elemének értelmezése az Alkotmánybíróság gyakorlatában tehát nem mint absztrakt alkotmányértelmezés, nem mint nevesített alkotmánybírósági hatáskör (Lásd az V. fejezetet) van jelen, hanem adott ügyek eldöntése kapcsán az ún. "funkcionális értelmezés" keretében. Jelentős megállapítása az Alkotmánybíróságnak – éppen az előbb idézett határozatának indokolásában – hogy a három hatalmi ág viszonyában az érintett állami szervek alkotmányos státuszának értelmezése szempontjából relevanciája van a közjogi viszonyok politikai tartalmának. A bírói hatalmi ág nemcsak hogy elválasztandó a többi hatalmi ágtól – mint ahogy elválik ugyan a törvényhozói és a végrehajtói hatalom, e két hatalmi ág azonban politikailag összefonódott – hanem politikailag is semlegesnek kell lennie. A bírói hatalmi ág függetlensége, alkotmányjogi pozíciója tehát a közjogi elválasztás mellett a politikai semlegességet is megköveteli: "Az Alkotmánybíróság a hatalmi ágak elválasztása elvének, (mint a jogállamiság alkotó elemének) értelmezése során abból a helyzetből indul ki, hogy ez a szétválasztás a mai parlamentáris rendszerekben érvényesül, s ahogy azt az Alkotmány is tükrözi. A törvényhozó és a végrehajtó hatalom 'elválasztása' lényegében a hatáskörök megosztását jelenti a Parlament és a Kormány között, amelyek azonban politikailag összefonódtak. A parlamenti többséget alkotó pártok alapítanak kormányt, a Parlament zömmel a Kormány törvényjavaslatait szavazza meg. A "jog", amely folyamatosan keletkezik, az élet minden területét a választáson győztes pártok politikai programjának megfelelően újra és újra szabályozhatja.

Ilyen körülmények között a bírói hatalmi ág sajátossága az, hogy a másik két "politikai" jellegű hatalmi ággal szemben állandó és semleges (akkor is, ha a politikai programot megvalósító törvényeket és rendeleteket (is) alkalmazza). Ezt a semlegességet fogalmazza meg az Alkotmány 50.§ (3) bekezdése azzal, hogy a bírák függetlenek és csak a törvénynek vannak alávetve. A függetlenséget kifejtő másik alkotmányi mondat – a bírák párttagságának és politikai tevékenységének tilalma – még egyértelműbbé teszi a bírói hatalom politikai semlegességét, sőt azt kifejezetten megköveteli. Ebből következően a bíróság nem is lehet olyan kölcsönös meghatározottságban és függésben a többi hatalmi ágtól, amilyenben azok egymás között vannak." ⁸⁶ A bírói hatalmi ág tehát a két hatalmi ág konkrét "szereplőinek" politikai meghatározottságától és annak változásaitól eltérően, folyamatos és állandó. Ilyen értelemben tekinti az Alkotmánybíróság a bírói hatalmi ágat semlegesnek.

Ebből a nézőpontból vizsgálta az Alkotmánybíróság azt az indítványt, amely sérelmezte, hogy az ombudsman jogköréből hiányzik a bírósági tevékenység ellenőrzése. Az Alkotmánybíróság a fenti értelmezés alapján állapította meg, hogy éppen a sérelmezett jogi megoldás van összhangban az alkotmánnyal, a bírói hatalmi ág függetlenségének, semlegességének garantálásával. Az alkotmányos biztosítékoknak "... alapvetően arra kell vonatkozniuk, hogy a bíróságok és a másik két hatalmi ág között ne jöjjön létre olyan politikailag meghatározott függés, mint a parlament és a kormány között. Amíg tehát a végrehajtó hatalom korlátozását mind a parlamenti ellenőrzés intézményeinek megteremtésével, mind a közigazgatás bírói kontrolljának általánossá tételével indokolt és alkotmányosan szükséges biztosítani, addig a bírói hatalomba való külső beavatkozásnak szigorúbbak és alapvető garanciális elvekben nyugvók az alkotmányos korlátai... a bírói hatalomnak tehát függetlennek (semlegesnek) kell lenni a másik két hatalmi ág politikai meghatározottságától és annak változásaitól. E követelmény pedig kizárja a másik két hatalmi ág befolyását a bíróságok ítélkezésére."

Holló András [Változó Világ 15.]

Az oldal tartalma a Változó Világ Internetportál Tartalomkezelési szabályzatának felel meg, és eszerint használható fel (GFDL-közeli feltételek). 1988-2010