Történelem | Jog | Életmód | Földrajz | Kultúra | Egészség | Gazdaság | Politika | Mesterségek | Tudományok

A TUDÁS 365+1 NAPJA

Az Alkotmánybíróság értelmezésében a törvényhozó és a végrehajtó hatalom elválasztása a hatáskörök megosztását jelenti, nem pedig hierarchikus alá- és fölérendeltséget. A törvényhozó, a végrehajtó és a bírói hatalom viszonyából következik, hogy az Országgyűlés jogszabálynak minősülő jogértelmezése sem bíróságokra, sem a büntetőeljárásban részt vevő egyéb hatóságokra nem kötelező. "A hatalmi ágak elválasztása következtében nincs az Országgyűlésnek alárendelt hatalmi ág..."

A hatalmi ágak alkotmányos elválasztása nemcsak a saját hatáskörök védelmét, elvonásának tilalmát jelenti, hanem a kölcsönös ellenőrzöttség ilyenformán biztosított követelményét: "a hatalmi ágak elválasztásának elve ugyanis nem pusztán annyit jelent, hogy az egyik hatalmi ág nem vonhatja el a másik jogosítványait, hanem azt is jelenti: a demokratikus jogállamban korlátlan és korlátozhatatlan hatalom nincs, s ennek érdekében bizonyos hatalmi ágak szükségképpen korlátozzák más hatalmi ágak jogosítványait. Az Alkotmánybíróság pl.... mind a törvényhozó, mind a végrehajtó hatalom, továbbá a köztársasági elnök és az önkormányzatok hatalmi jogosítványainak korlátjaiként jelenik meg. Hasonlóképpen a bíróságok tevékenysége... korlátok közé szorítja a végrehajtó hatalom működését."

"A jogállam nélkülözhetetlen eleme a jogbiztonság" – állapította meg, illetőleg ismételte meg ezt a tételt az Alkotmánybíróság több határozatában. A jogbiztonság a jogszabályok egyértelműségét, átláthatóságát, kiszámíthatóságát jelenti. Az egyértelmű jogi szabályozás mellett, az egyes jogintézmények működésének kiszámíthatósága is jogállami (jogbiztonsági) követelmény. A jogbiztonság érvényesülésének egyik legfontosabb összetevője az eljárási garanciák biztosítása. "Csak formalizált eljárás szabályainak követésével keletkezhet érvényes jogszabály, csak az eljárási normák betartásával működnek alkotmányosan a jogintézmények."

Az Alkotmánybíróság – idézett – határozatában (melyben kimondta a törvényességi óvás alkotmánysértő voltát) talán a legjelentősebb jogbiztonsági tételét fogalmazta meg, nevezetesen azt, hogy az anyagi igazságosság érvényesülése alanyi jogként nem biztosítható (mint ahogy az sem, hogy ne szülessék törvénysértő bírói ítélet), de a jogállam az anyagi igazságosság érvényre juttatásához a jogbiztonságot szolgáló intézmények és eljárásai útján tehát a jogvédelmi (jogorvoslati) eljárásra biztosít alanyi jogot.

A jogállam kibontakoztatásának és a jogbiztonság érvényre juttatásának talán legelső és legjelentősebb alkotmánybírósági döntése volt a közigazgatási határozatok általános bírói felülvizsgálatának bevezetésére irányuló határozat. Az Alkotmánybíróság egyrészt megsemmisítette az alkotmány által biztosított általános bírói kontrollhoz képest korlátozott (bírói) felülvizsgálatot jelentő törvényi rendelkezést (valamint a minisztertanácsi rendeletet), másrészt megállapította a mulasztásos alkotmánysértést. A határozat kimondta: "Az új jogszabály esetleges késedelmes megalkotásáig az Alkotmány rendelkezései szerint kell az államigazgatási határozatok bírói felülvizsgálatának kérdésében eljárni. Ez azt jelenti, hogy egyelőre nem lesz a bírói felülvizsgálatnak azon ügyekben sem törvényes korlátja, ahol a korlátozásnak az Alkotmány 70/K.§-a szerint nincs akadálya."

A jogbiztonság követelményeinek jelentős szerepe van az alkotmányellenességet kimondó – a lezárt jogviszonyokat érintő – alkotmánybírósági döntések tekintetében. Az Alkotmánybíróság fő szabályként a lezárt jogviszonyok érintetlenül hagyása mellett foglalt állást: "... a lezárt jogviszonyokat sem jogszabállyal sem jogszabály hatályon kívül helyezésével – származzék ez akár a jogalkotótól, akár az Alkotmánybíróságtól – nem lehet alkotmányosan megváltoztatni." A jogbiztonság értelmezése során az Alkotmánybíróság e kategóriának több részelemét dolgozta ki. Ennek megfelelően mondta ki az Alkotmánybíróság, hogy

            – "A jogbiztonság – amely az Alkotmánybíróság szerint a jogállamiság leglényegesebb fogalmi eleme és a szerzett jogok védelmének elvi alapja – a szociális ellátási rendszerek stabilitása szempontjából tehát különös jelentőségű."

            – A tulajdonjog korlátozása, ha időtartama kiszámíthatatlan, alkotmányellenes;^93/a

            – a jogbiztonság követeli meg (tehát nem alkotmánysértő) a perjogi határidő jogszabályi meghatározása;

            – nemcsak a jogszabályok visszaható hatálya ellentétes a jogállamiság alkotmányos követelményével, hanem a jog megismerhetőségéhez szükséges "kellő idő" biztosításának hiánya is. Ezért mondta ki az Alkotmánybíróság – ezáltal radikálisan megváltoztatva a több évtizedes kodifikációs gyakorlatot – hogy a jogszabálynak a kihirdetésével egy időben történő hatálybaléptetése általában alkotmányellenes.

Az ún. "elévülési" határozatban az Alkotmánybíróság az "érthető, ill. világos" norma (Normenklarheit) elvét is a jogállamiság fogalmába emelte: a norma egyértelműsége és világossága alkotmányossági követelmény.

Az alkotmányos hatalomgyakorlás védelmében

Ebben a körben találhatók az Alkotmánybíróság működése első éveinek nevezetes döntései. A kormányzati szférából származó politikai–közjogi vitákat tükröző – alkotmányértelmezést kérő – indítványok eredményeként megszületett határozatok: a köztársasági elnök alkotmányjogi státuszáról, valamint később a népszuverenitást kifejező képviseleti és közvetlen demokrácia (hatalomgyakorlás) értelmezéséről. Ide sorolhatók még a képviselők összeférhetetlenségével kapcsolatban hozott döntések is. (Lényegében a parlamentarizmus védelmét a parlament alkotmányos működésének védelmét szolgálták az Alkotmánybíróságnak az előzetes normakontroll-hatáskörét, valamint az alkotmányértelmező hatáskörét szűkítő értelmezései is.)

E határozatok a feltett kérdések megválaszolásán túl a parlamentáris kormányzás alapkérdéseit, alkotmányos követelményeinek megfogalmazását (értelmezését) is érintették.

A köztársasági elnök jogállása a rendszerváltozást megelőző Kerekasztal-tárgyalások egyik központi közjogi–politikai kérdése volt. Az alkotmányozás folyamatában, 1989–1990-ben a közvetlenül választható köztársasági elnöki intézmény intermezzója után kapott végleges alkotmányos formát – a parlamentáris rendszernek megfelelően – a parlament által választandó elnöki intézmény. Az Alkotmánybíróság megközelítése – többségi határozat formájában (három különvéleménnyel) – arra az elvi alapra épült, hogy a köztársasági elnök közjogi státuszának értelmezését szigorúan pozitív szabályhoz kell kötni, vagyis elvileg kell szembehelyezkedni a köztársasági elnök hatáskörét bővítő kísérletekkel. Önmagában azonban az a tény, hogy 1991. szeptember első felétől 1992. június első feléig három esetben kellett alkotmányértelmezést kérő indítványok alapján az Alkotmánybíróságnak állást foglalni, bizonyítja, hogy erőteljesen átpolitizált közjogi konfliktusokban vállalt a testület döntőbírói szerepet.

 Az első határozat a hadseregirányítás kormányzati hatásköri tételeit értelmezte, ezen belül a köztársasági elnök főparancsnoki jogkörét, a köztársasági elnök kinevezési jogkörét és a személyes sérthetetlenségére vonatkozó alkotmányos előírásokat. Az Alkotmánybíróság határozatával kimondta, hogy a fegyveres erők irányításában mindhárom kormányzati szervnek (és kizárólag e szerveknek) – az Országgyűlésnek, a kormánynak és a köztársasági elnöknek – részt kell vennie az alkotmányban meghatározott módon, az adott szervre lebontott alkotmányos hatáskörök sérelme nélkül. Az az alkotmányos tétel (29.§ (2) bekezdés), miszerint a köztársasági elnök a fegyveres erők parancsnoka, "nem hatásköri szabály", hanem az elnök alkotmányos pozíciójának része. "A fegyveres erők főparancsnoka a fegyveres erőkön kívül áll, azoknak irányítója és nem vezetője." Ez az elnöki jogosítvány alkotmányjogi értelemben "nem különbözik egyéb hatásköreitől; kinevezési és jóváhagyási jogosítványát ugyanazokkal a feltételekkel gyakorolja, mint az egyéb kinevezési, jóváhagyási és megerősítési jogköröket." A fegyveres erők működésének irányítása a kormány hatásköre.

A köztársasági elnök kinevezési jogkörét illetően a határozat leszögezi, hogy az alkotmány 48.§-ában meghatározott kivétellel, valamennyi kinevezéshez, előléptetéshez, tisztségben való megerősítéshez, valamint felmentéshez a miniszterelnök, illetőleg a miniszter ellenjegyzése szükséges. Az ellenjegyzés a kormány politikai felelősségvállalásának jogi (formai) megnyilvánulása. A köztársasági elnök a határozat értelmében két esetben tagadja meg a kinevezést:

            – a jogszabályban előírt feltételek hiányában, illetőleg

            – akkor, ha a köztársasági elnök "alapos okkal arra következtet, hogy a javaslat teljesítése az államszervezet demokratikus működését súlyosan zavarná."

Az előző tételekhez képest periferikus jelentőséggel bírt a köztársasági elnök személyi sérthetetlenségére vonatkozó alkotmányértelmezés, miszerint a köztársasági elnök – jogállásának részeként bírt – sérthetetlensége folytán az Országgyűléssel szemben nem visel politikai felelősséget. A határozat indoklásában az Alkotmánybíróság a köztársasági elnök általános pozícióját értelmezve arra az álláspontra helyezkedett, hogy a hatályos alkotmányból nem vezethető le az ún. "két pólusú" végrehajtó hatalom: "A köztársasági elnök kívül áll a végrehajtó hatalmon, önálló államfői hatásköre van. Az Alkotmányból nem vezethető le olyan konstrukció, hogy a végrehajtó hatalom élén a Kormány és a köztársasági elnök állna, akik egymást kölcsönösen ellenőrizve és ellensúlyozva, konszenzuson alapuló döntéseket hoznak, s csupán a közigazgatás irányítása tartozna egyedül a Kormány hatáskörébe. Éppen ellenkezőleg, a köztársasági elnöknek az Alkotmány 30/A.§ (1) bekezdésében kifejezetten deklarált sérthetetlensége, azaz az Országgyűléssel szembeni politikai felelősség viselésének hiánya, kizárja az ilyen közös hatalomgyakorlás jogi alapját."

Az Alkotmánybíróság értelmezése szerint a köztársasági elnöknek csak akkor van önálló politikai döntési jogosultsága, amikor az államszervezet működésében súlyos zavarok támadnak, s amelyek elhárítása elnöki beavatkozást igényel: "A köztársasági elnök önálló politikai döntést – mint az Alkotmányban szereplő felhatalmazások mutatják – azokban az esetekben hozhat, amikor az államszervezet demokratikus működésében súlyos zavarok támadnak, amelyek elhárítása az ő beavatkozását igényli. Az elnök kivételes intézkedésével átlendíti az államgépezetet a holtponton, hogy normális működése újból beindulhasson. A köztársasági elnök a beavatkozással az Alkotmány 29.§ (1) bekezdésében meghatározott feladatának tesz eleget: "őrködik az államszervezet demokratikus működése felett."

E határozattal szerves egységben van a harmadik alkotmányértelmező határozat, amely kifejezetten a kinevezési jogkör alkotmányos korlátait értelmezi, a kinevezési jog megtagadásának alkotmányos feltételeit rögzítve. Az indítványozó az első határozatban adott formula – "az államszervezet demokratikus működésének zavara" – értelmezését is kérte, többek között azzal összefüggésben, hogy az "közvetetten egy szabadságjog sérelme által" is megvalósulhat -e.

Az Alkotmánybíróság első határozatával összhangban kimondta, hogy a köztársasági elnök csak akkor tagadhatja meg a kinevezést, ha a személyre tett javaslat alapján "alapos okkal arra következtet, hogy a javaslat teljesítése az államszervezet demokratikus működését súlyosan zavarná." A határozat rendelkező része hangsúlyozza: a kinevezési jogkör alkotmányos gyakorlásának feltételeit nem lehet kiterjesztően értelmezni.

Az említett "súlyos zavart" az elnök akkor állapíthatja meg, ha "alapos okkal arra következtethet, hogy a kinevezési javaslat teljesítésével az érintett szerv alapfeladatainak ellátására – ide értve a szerv működésével kapcsolatos alapvető jogok intézményes védelmét is – képtelenné válik. A határozat végül értelmezte a "súlyos zavar" fogalmát is, mint a köztársasági elnöki fellépés feltételét (és korlátját): "A kinevezés megtagadása nem használható fel olyan ... a konkrét személyi javaslattól függetlenül is fennálló veszélyek kiküszöbölésére, amelyek az államszervezet demokratikus működését érintő jogi szabályozás hézagos voltából, vagy a jogi garanciák hiányából adódnak. Ezek orvoslására a köztársasági elnöknek az Alkotmányban biztosított más eszközök állnak a rendelkezésére."

A határozat indokolása kibontja az alkotmány 29.§ (1) bekezdésében megállapított elnöki hatáskört, a demokratikus államszervezet feletti "őrködés" tartalmát. E szerint az alkotmány szóhasználata kifejezi a köztársaság elnöki feladat sajátosságát az alkotmányosság védelméről. Az őrködésből nem közvetlen, aktív elnöki fellépés következik – szemben az Országgyűlés, a kormány vagy a bíróságok alkotmányos feladatával, amely szerint "védik" és "biztosítják" az alkotmányos rendet – hanem mozgásba hozza az államszervezetet: "általában más szervhez fordul, vagy ha maga cselekszik, az elnöki döntésért más szerv vállalja a politikai felelősséget." Így maradhat az elnök pártatlan közjogi méltóság.

Az Alkotmánybíróságnak a köztársasági elnök kinevezési jogkörével foglalkozó második határozata a kinevezési jogkör értelmezhető határidejére vonatkozott. Az Alkotmánybíróság határozatában úgy foglalt állást, hogy "a köztársasági elnök a kinevezési jogkörébe tartozó döntést ésszerű határidőn belül köteles meghozni, amely annak megállapításához szükséges, hogy a kinevezés alkotmányos feltételei fennállnak-e.

Az alkotmányos hatalomgyakorlás és a népszavazás összefüggésében szintén a parlamentáris kormányzati rendszer értelmezése jelent meg az Alkotmánybíróság 1993-ban hozott határozatában. Az Országgyűlés Alkotmányügyi, Törvényelőkészítő és Igazságügyi Bizottságának indítványa lényegében arra irányult, hogy a népszavazás tárgyát képezheti-e a parlament "önfeloszlatás joga" (Alk. 28.§ (2) bek.). Az Alkotmánybíróság döntése értelmében a népszuverenitás-alapú alkotmányos hatalomgyakorlás elsődleges formája a képviselet. A népszavazásnak, a közvetlen hatalomgyakorlásnak csak az alkotmány és az alkotmányosan hozott törvény keretei között van döntési joga az Országgyűlés hatáskörébe tartozó ügyekben.

Az alkotmány 28.§ (2) bekezdése kimerítően felsorolja az Országgyűlés feloszlásának eseteit, az Országgyűlés egyéb okból – alkotmányosan – így népszavazás útján sem kényszeríthető feloszlásának kimondására. (Az Alkotmánybíróság mulasztásban megnyilvánuló alkotmánysértést is megállapított, mivel az Országgyűlés a népszavazás és a népi kezdeményezésről szóló 1989. évi XVII. törvényt nem hozta összhangba a hatályos alkotmánnyal. Ez az alkotmányos mulasztás mind a mai napig – 1996. végén is – fennáll.)

Az Alkotmánybíróság értelmezése szerint a parlamentáris alkotmányos berendezkedésben a közvetlen hatalomgyakorlás jogi formája a parlamentáris hatalomgyakorlás jogintézményeihez képest kiegészítő, annak alkotmányos ellensúlyozására, befolyásolására irányuló intézmény ("komplementer intézmény"): "Nem hivatott és nem jogosult a Parlament megbízatásának visszavonására." Az Alkotmánybíróság e döntésével az alkotmány 2.§ (2) bekezdését is értelmezte: "... a népszuverenitás választott képviselő útján, valamint közvetlenül történő gyakorlása ..." tétel kapcsán kimondta, hogy a két intézmény egymás viszonylatában hierarchikusan értelmezendő.

1990-ben benyújtott indítvány alapján, amely azt sérelmezte, hogy a polgármesteri tisztség ellátásának egyes kérdéseiről szóló 1990. évi LXVII. törvény a polgármesteri tisztséget összeférhetetlennek tartotta az országgyűlési képviselői megbízatással, az Alkotmánybíróság megállapította, hogy a sérelmezett törvényi rendelkezés nem alkotmányellenes. A határozat indokolása szerint a vitatott rendelkezés nem ellentétes új szabály az alkotmány ellenében, "csupán az Alkotmány 20.§ (5) bekezdését alkalmazza." Az alkotmány 20.§ (5) bekezdése szerint: "A képviselő nem lehet köztársasági elnök, az Alkotmánybíróság tagja, az állampolgári jogok országgyűlési biztosa, az Állami Számvevőszék elnöke, elnökhelyettese és számvevője, bíró, ügyész, államigazgatási szerv dolgozója – a Kormány tagja és a politikai államtitkár kivételével – továbbá a fegyveres erők, a rendőrség és a rendészeti szervek hivatásos állományú tagja. Törvény az összeférhetetlenség egyéb eseteit is megállapíthatja."

Az Alkotmánybíróság szerint a kivételeket szorosan kell értelmezni, tehát önmagában az a tény, hogy az alkotmány a kormány tagjait és a politikai államtitkárokat kiveszi "... az államigazgatási dolgozókra vonatkozó összeférhetetlenségi szabály alól, nem vezethet olyan következtetésre, hogy ez a kivétel a polgármestert is meg kell, hogy illesse." Az Alkotmányban rögzített összeférhetetlenségi okok meghatározása mellett a törvényhozás széles körű felhatalmazást kapott: "Törvény az összeférhetetlenség egyéb eseteit is megállapíthatja." (Alk. 20.§ (5) bekezdés utolsó mondata)

Az 1994-es választásokat követően az új parlament megszüntette ezt az összeférhetetlenségi okot. Az indítványozók – úgy vélték – biztosra mennek: az összeférhetetlenségi ok megszüntetése nyilvánvaló alkotmánysértés. Az Alkotmánybíróság – az indítványozók nem kis meglepetésére – indítványukat elutasította, vagyis nem találta alkotmánysértőnek a korábbi szabályozáshoz képest ellenkező tartalmú törvényi szabályozást. A magyarázat rendkívül egyszerű: lehet ugyanis több törvényi megoldás egyszerre (itt: egymás után) alkotmányos.

Meg kell említeni azonban itt egy "kis" hibát: az előző határozatban az Alkotmánybíróság a kivételeket szorosan értelmezve azt fejtette ki, hogy a polgármester olyan "államigazgatási szerv dolgozója", akinél – a kormány tagjaival, politikai államtitkárokkal ellentétben – az összeférhetetlenség megállapítható. Vagyis a polgármestert az alkotmány zárja ki a képviselőségből!

A polgármester nem az államigazgatási szerv dolgozója. Az ezzel szemben képviselt, elnagyolt korábbi megállapítást a második határozat részletesen cáfolta: "A polgármester tisztsége az önkormányzathoz, az önkormányzati feladatok ellátásához tapad, államigazgatási feladatokat csak kivételesen törvényben, vagy törvényi felhatalmazás alapján kormányrendeletben kaphat. A polgármester a kormány saját elhatározásából államigazgatási hatásköröket nem ruházhat át. A polgármester – bár tisztsége kétségtelenül közszolgálati jellegű – nem köztisztviselő."

A határozat indokolásának lényege összecseng az előző döntéssel: az alkotmány – fent idézett – összeférhetetlenségi szabálya taxatíve megfogalmazta azokat az eseteket (tisztségeket), amelyek az alkotmányos hatalommegosztás követelménye szempontjából releváns és emellett felhatalmazta a törvényhozást egyéb összeférhetetlenségi szabályok meghatározására, ami adott esetben – mint itt! – e törvényhozó által korábban kreált ok későbbi visszaminősítését is eredményezheti: "E felhatalmazás alapján a törvényhozó széles döntési önállósággal rendelkezik az összeférhetetlenség szabályozásában. E döntési szabadságának alkotmányos korlátait az jelenti, hogy az Alkotmányban szabályozott összeférhetetlenségi okot nem szüntethet meg, nem korlátozhat és további összeférhetetlenségi okok megállapítása során alapvető jogot alkotmányos indok nélkül nem korlátozhat. Ezen korlátok között nincs alkotmányos akadálya annak, hogy a törvény az Alkotmányban szabályozottakon túl újabb összeférhetetlenségi okokat állapítson meg és az ilyen törvényben szabályozott összeférhetetlenségi okokat a törvényhozó megszüntesse..."

Tekintettel arra, hogy a polgármesterek "az Alkotmány és külön törvény alapján sajátos, az államigazgatási szervek dolgozóitól eltérő jogállással bírnak" – a sérelmezett törvénymódosítás nem szűkítette az alkotmány összeférhetetlenségi taxációját: maradt a törvényhozói szabadság szabályozási területén.

Az alapjogvédelmi bíráskodásról általában; alapjogvédelmi teszt

Az alkotmány 8.§ (1) bekezdése szerint a Magyar Köztársaság elismeri sérthetetlen és elidegeníthetetlen alapvető jogait, ezek tiszteletben tartása és védelme az állam elsőrendű kötelessége. Az Alkotmánybíróság az alkotmánynak ezt a rendelkezését – az állami alapjogvédelmet – mint "intézményvédelmi kötelezettséget" értelmezi. Ez az állami magatartás nem merülhet ki az önkorlátozásban, benne foglaltatik az alapjogvédelem jogi és szervezeti feltételeinek kialakítása, működtetése. (Lényegében az Alkotmánybíróság is e körbe tartozik!)

Ez az ún. objektív jogvédelem tehát több, mint az egyes alapjogok konkrét megnyilvánulásainak, konfliktusainak egyedi kezelése, alanyi jogi védelme. Az alapjog alanyi és objektív oldala ezért nem feltétlenül fedi egymást. Ha egy adott szabadságjog egyéni gyakorlása nem is látszik veszélyeztetettnek az Alkotmánybíróság szemszögéből, ugyanakkor a struktúra, az intézmény maga kerülhet veszélyhelyzetbe. Például a kisajátítási döntések egyedi láncolata, a döntések maguk, illetőleg az alkalmazott szabályok nem sértik a konkrét tulajdont (teljes, feltétlen és azonnali kártalanítás fejében történik), de a kisajátítások bizonyos mennyiségen túl, magát a tulajdon intézményét, a tulajdonhoz való jogot általában veszélyeztetik (veszélyeztethetik).

Még egy szemléletes példa az Alkotmánybíróság ún. "abortusz"-határozatából: "Hasonló a helyzet az élethez való joggal. Az egyes emberek alanyi joga saját életük biztosítására szolgál. Az élethez való jog objektív oldalából ugyanakkor az államnak nem csupán az a kötelessége következik, hogy az egyes emberek élethez való alanyi jogát ne sértse meg, és hogy annak védelméről jogalkotással és szervezési intézkedésekkel gondoskodjék, hanem ennél több. Ez a kötelesség nem merül ki az egyes emberek egyedi életvédelmében, hanem általában az emberi életet és létfeltételeit is védi. Ez utóbbi feladat minőségileg más, mint az élethez való egyéni alanyi jogok védelmének összeadása: 'az emberi élet' általában – következésképp az emberi élet, mint érték – a védelem tárgya. Ezért az állam objektív, intézményes életvédelmi kötelessége kiterjed a keletkezőben lévő emberi életre is csakúgy, mint a jövendő generációk életfeltételeinek biztosítására. Ez a kötelezettség – ellentétben az élethez való alanyi joggal – nem abszolút."

Az alkotmány 8.§ (2) bekezdése az alapja az Alkotmánybíróság működésének már az első évében kimunkált és azóta rendszeresen alkalmazott alapjogvédelmi tesztjének. A teszt az a módszer, amellyel az Alkotmánybíróság megvizsgálja a sérelmezett alapjogkorlátozás alkotmányos (megengedett), illetőleg alkotmánysértő voltát.

A hivatkozott alkotmányi rendelkezés így szól: "A Magyar Köztársaságban az alapvető jogokra és kötelességekre vonatkozó szabályokat törvény állapítja meg, alapvető jog lényeges tartalmát azonban nem korlátozhatja."

Mi az alapjog "lényeges tartalma"? Az Alkotmánybíróságnak ezt az elvont tételt kibontani (értelmezni!) és ennek megfelelően, az alkotmányban biztosított alapjogok érvényesülését biztosítani alkotmányos kötelessége. Az Alkotmánybíróság tehát nem kerülhette meg az alkotmány idézett rendelkezését; értelmeznie kellett, hogy az alkotmányban biztosított alapjog alkotmányos korlátozása mikor érinti a "lényeges", illetőleg a "nem lényeges" tartalmat. Arra a kérdésre, hogy adott jogszabályi rendelkezés vizsgálatánál egy norma érinti vagy nem az alapjog lényeges tartalmát, az Alkotmánybíróságnak esetenként kell eldöntenie. Más szóval: az Alkotmánybíróságnak van kizárólagos felhatalmazása az elvont alkotmányi tétel értelmezésére. Annak érdekében, hogy az Alkotmánybíróság minden esetben választ tudjon adni a korlátozás lényeges vagy nem lényeges alapjogi tartalmát érintő voltáról (a jogi szabályozásról) ki kellett munkálni azokat a szempontokat, amelyek a "lényegest a lényegtelentől" elválasztják.

Mielőtt ennek részletezésébe kezdenék, egy kitérő mondatot megfogalmaznék: az Alkotmánybíróság "hozott anyagból" dolgozik, azaz: amilyen az alkotmány szövege olyan lesz az Alkotmánybíróság gyakorlata. Minél elvontabb tételek alkotják az alkotmányt, annál nagyobb lesz az Alkotmánybíróság szabadsága. Az Alkotmánybíróság tehát alkotmányos kihívás "áldozata": az általa védett alkotmányt értelmeznie kell; az elvont tételeket élővé, alkalmazhatóvá (láthatóvá!) kell tennie.

Visszatérve a módszerhez: az Alkotmánybíróság az alapjogok korlátozhatóságát "rendszerszemlélettel" oldotta meg. Ez alatt azt értem, hogy az alapjogkorlátozást az alapjogok rendszeréből kiindulva vizsgálja. Kialakult, állandóan érvényesített alkotmánybírósági álláspont: a "lényeges tartalom" őrzése, védelme nem jelent abszolút korlátot (tilalmat): az alapjogok – az emberi méltósághoz és az élethez való jog kivételével – korlátozhatók. Az Alkotmánybíróság abból indul ki, hogy a korlátozás akkor nem tekintendő a lényeges tartalom korlátozásának, ha azt egy másik alapjog érvényesülése, védelme teszi szükségessé és nincs más, enyhébb korlátozó eszköz.

Tehát az adott korlátozás szükséges, ugyanakkor az alkalmazott eszköz és a cél kiegyensúlyozza az okozott sérelmet, a korlátozást: tehát arányos. Az Alkotmánybíróság ennek megfelelően meghatározta az elvont alkotmányos korlátozás tartalmi elemeit, kialakította alapjogvédelmi tesztjét, amelynek alapján minden konkrét esetben vizsgálja és eldönti a korlátozás alkotmányosságát. Az Alkotmánybíróság mérlegelési jogkörben hozza meg döntését, ami nem vitásan nagy hatalmat biztosított számára, de el nem vitathatóan: alkotmányos hatalmat!

Néhány példát említve az Alkotmánybíróság gyakorlatából:

            – "A törvényalkotó, amikor az állami funkciót betöltők körén kívüli személyekre is kiterjesztette a vagyonnyilatkozat-tételi kötelezettséget, kényszerítő ok nélkül korlátozta az Alkotmány 59.§-ával biztosított jogokat, és ezzel az alapjog lényeges tartalmát korlátozta. A rendelkezés nem felel meg az alapjogot korlátozó normákkal szemben támasztott arányosság feltételeinek sem. Ez ugyanis megköveteli, hogy az elérni kívánt cél fontossága és ennek érdekében okozott alapjogsérelem súlya összhangban legyen egymással. A törvényhozó a korlátozás során köteles az adott cél elérésére alkalmas legenyhébb eszközt kiválasztani. Az alkalmazott korlátozás a cél elérésére alkalmatlan, az alapjog sérelme megállapítható."

            – "...az Alkotmánybíróság több határozatában is ... leszögezte, hogy az állam akkor nyúlhat az alapvető jog korlátozásának végső eszközéhez, ha a másik jog védelme, vagy érvényesülése, illetőleg enyhébb alkotmányos célok védelme más módon nem érhető el és a korlátozás csak olyan mértékű lehet, amennyi ezekhez feltétlenül szükséges. Az alapvető jog lényeges tartalmának korlátozása tehát akkor állapítható meg, ha a korlátozás kényszerítő ok nélkül történik és az nem áll arányban az elérni kívánt cél fontosságával. A törvényhozó a korlátozás során köteles az adott cél elérésére alkalmas legenyhébb eszközt kiválasztani, mert amennyiben az alkalmazott korlátozás a cél elérésére alkalmatlan, az alapjog sérelme megállapítható."

            – "Az Alkotmánybíróság gyakorlata szerint alapjog és szabadság tartalma törvénnyel csak más alapjog vagy alkotmányos érték védelme érdekében, elkerülhetetlen esetben, szükséges mértékben és arányos módon korlátozható."

            – "Az indítványt az Alkotmánybíróság nem találta megalapozottnak, ezért elutasította. A fegyveres erők tagjaira a törvény kifogásolt rendelkezésében megfogalmazott alapjogkorlátozás feltételei (elkerülhetetlenség és arányosság) megfelelnek azoknak a feltételeknek, amelyek alapján az Alkotmánybíróság kialakított joggyakorlat alapján alapjogkorlátozást alkotmányosnak lehet tekinteni."

Holló András [Változó Világ 15.]

Az oldal tartalma a Változó Világ Internetportál Tartalomkezelési szabályzatának felel meg, és eszerint használható fel (GFDL-közeli feltételek). 1988-2010