Történelem | Jog | Életmód | Földrajz | Kultúra | Egészség | Gazdaság | Politika | Mesterségek | Tudományok

A TUDÁS 365+1 NAPJA

Az új technikák lehetőséget adnak a terhesség mind a 266 napjába való betekintésre. Az első nemzedék vagyunk, akiknek megadatik ez a lehetőség. Általában is az mondható, hogy a technikai fejlődés előrehaladtával közel párhuzamosan, újabb és újabb felfedezéseket teszünk az élet kezdetéről az anyaméhben, aminek következtében a különféle készségeink és képességeink megjelenésének időpontja időben mind koraibb fejlődési stádiumra tolódik ki.

Az előző fejezet vége már adott nekünk némi ízelítőt századunk valóban forradalmian új felfedezéséről, az intelligens magzatról. Az intelligens magzat – ahogy azt David Chamberlain megfogalmazta – affektív és kognitív dimenziókkal rendelkező személyiség, akinek az anyaméhben érdeklődése, preferenciái, tanulása, emlékezete van, fájdalmat, dühöt, haragot él át, agresszíven viselkedik, mosolyog, és bizonyos körülmények között még sír is.

Mindezt érdemes lenne az érzékszervi és mozgásfejlődésen keresztül demonstrálni, menjünk hát végig ezeken az állomásokon, hogy láthassuk, a magzati személyiség milyen magasan fejlett, érzékeny lény, és milyen hihetetlenül differenciáltan képes reagálni az őt ért hatásokra.

Taktilis rendszer (bőrérzékelés)

A bőr az a burok, amelyben testünk él. Egyrészt elválaszt bennünket a fizikai, természeti környezettől és a másik személytől is, és ily módon identitásunk testi reprezentációjának határait biztosítja, másrészt kontaktusszervünk. Nyomást, érintést, hideget-meleget, szárazságot-nedvességet, fájdalmat érzékelünk általa.

Gottlieb, a " behavioral embryology " egyik úttörője azt a meghökkentő kijelentést tette 1974-ben, hogy a bőr multiszenzoros receptorként (ingerfelvevőként) funkcionál életünk kezdeti időszakában. Tudta, hogy ezzel a kijelentésével meglehetős vihart kavar, éppen ezért rögvest hozzálátott, hogy állítását megfelelőképpen alátámassza.

Lauber és Schutze kísérleteit idézte, akik a fény hatását vizsgálták a csirkeembriók keltetési idejére. Azt találták, hogy a fény alatt inkubált csirkeembriók sokkal hamarabb keltek ki a tojásból, mint a sötétben inkubáltak. A Heat által később többszörösen kontrollált kísérlet bizonyította, hogy az embrionális fejlődés első hetében adott fénynek van érést gyorsító szerepe.

Ebben az időszakban a vizuális receptorok még nem működnek. Hearth és Heaton szerint a serkentő hatás a bőrben, izomban vagy gerincagyban lévő filogenetikailag (törzsfejlődéstan) primitív, nem vizuális fotoreceptorokkal hozható összefüggésbe. Feltételezésük szerint a magzati bőr tartalmaz ilyen fotoreceptorokat, ami ebben az olvasatban a magzati érzékelési rendszer legelső működése.

Van néhány más kísérlet, vizsgálat is. Smyrthe az anya hasfalának közelében vakut villantott fel, mire a magzati szívverés erőteljesen csökkent. Ráadásul ezt a tevékenységét a 2–7. hónap között lévő magzatokkal folytatta, akiknek ebben az időben a szemhéjaik összenőtt állapotban vannak. A babák nemcsak szívverés-lassulással reagáltak, hanem motoros választ is produkáltak: a fény exponálásával ellentétes irányba fordultak.

Ha a kísérleti bizonyítékok ellenére is lennének az olvasók között, akik továbbra is spekulatív feltételezésnek tartják a bőrt vizuális ingerek receptoraként is feltüntetni, azok elől most kitérünk, és igyekszünk cáfolhatatlan bizonyítékát nyújtani annak az ugyancsak nem mindennap elhangzó állításnak, hogy a bőr hallási ingereket is vezet. Ez azt jelenti, hogy egy süket személyt meg lehet tanítani arra, hogy a bőre segítségével halljon. Tomatis vette a fáradságot, és készített egy speciális rezgésátalakító készüléket, ami a széles hullámsávú hangokat és zörejeket adaptálja olyan szűk hullámsávra, amit a bőr mechanoreceptorai már képesek felvenni. A bőrben fellelhető 4 mechanoreceptor közül az ún. Pacini-receptorok a 100–1000 Hz közötti frekvenciára különösen érzékenyek, a maximális szenzitivitásuk 300 Hz körül van. 300 Hz-es hangingert alkalmazva a Pacini-receptorokban érzékeltek először a bőrben hallási ingerület-elvezetést. Messze azelőtt, mielőtt a cochlea (a hallás központi szerve) működni kezd. Erre a felfedezésre számtalan prenatális auditív stimulációs program épül. Az anya-magzat kapcsolatfejlesztő program című fejezetben erre még visszatérünk. Elég legyen most csak annyit megemlíteni, hogy a bőr akusztikus ingerfelvevő tulajdonságára épülő testi-érzékelési-hallási ingerléses programok, amelyek az alacsonyabb frekvenciájú akusztikus ingerektől a magasabb frekvenciájúak felé haladnak, a szenzomotoros kreativitás, muzikalitás és beszédkészség átlagon felüli fejlődését eredményezik.

A hideg-meleg érzésekkel kapcsolatosan szerényebb kutatások állnak rendelkezésünkre. Elöljáróban érdemes annyit megjegyezni, hogy a babák testhőmérséklete 0,5–1,5 fokkal magasabb mint az anyatesté. Liley mérte, hogy lázas anyák babái is belázasodnak, és mindemellett nyugtalanná válnak. Hideggel kapcsolatos vizsgálat: a belső magzatburokba hidegebb hőmérsékletű sóoldatot fecskendeztek, amire a babák ellentétes irányú mozgással reagáltak.

Az auditív rendszer

Az anyaméh csendjéről, paradicsomi világáról alkotott klasszikus, mitikus képet rég kikezdték a kutatások. A méh nem csendes, nem nyugodt hely. Az anya szívverése, a placenta morajlása, a gyomor és bélmozgások keltette hangok, az anya testén kívüli közvetlen környezetéből érkező hangok mind eljutnak a babához. Ráadásul az akusztikus percepció szempontjából fontos szenzoros szervek igen korán fejlődésnek indulnak, nem beszélve a már említett magzati bőrről, mint auditív ingereket vezető szervről.

A fül fejlődésének első jelei mikroszkóp segítségével már a megtermékenyítés utáni első héten láthatóak. A cochlea, a vesztibuláris (egyensúlyérző) rendszer a 4. ill. 6 és fél hét után egymástól eltérő formájúvá válnak. A belső fül az 5. hónap után teljesen kialakul. Sokkal korábban, mint a központi idegrendszer más részei. Mintegy a terhesség felétől a hallási ideg csaknem teljesen mielinizálódik. Az idegrendszer többi része a teljes mielinizációt csak az emberélet derekára, úgy a 42. év környékén kapja meg.

A baba akusztikus ingerlése már a megtermékenyítést követő 8. héten agyi elektromos tevékenységet vált ki. A 24. hét után szívritmusváltozással és pislogással reagál. A terhesség utolsó harmadában pedig motoros válaszokat produkál. Busnel és Lecanuet (1986) képesek voltak kísérletesen bizonyítani, hogy a baba finom auditív diszkriminációra (megkülömböztetésre) képes.

Egy darabig a "bi-ba" szótagot adták, majd a fordítottját: "ba-bi" . A baba szívritmusváltozással reagált a változásra. Birnhoz és Benaceraff (1983) 16–32. hét közötti babákat ingerelt anyjuk hasán keresztül adott vibrációs akusztikus ingerekkel. A hangok hatására fej, kar és láb, valamint szemmozgásokat figyeltek meg. Ez az ún. összerezzenési vagy startl-reakció a 24–25. héttől szórványosan, a 38. héttől kezdve pedig folyamatosan megfigyelhető volt.

Truby és Lind (1965) más módon lelt bizonyítékra a magzati hallórendszer működését illetően. Ők kis súlyú koraszülöttek (900 g) sírását analizálva hasonlóságot találtak a baba sírásmintázata és az anya beszédének intonációja, ill. ritmusa között. Peiper autódudát szólaltatott meg, miközben röntgenen figyelte a babákat. Egyharmaduknál félelmi reakciók léptek fel anélkül, hogy a mamák vegetatív reakcióiban, magatartásában bármilyen változás állt volna be.

Japán kutatók azt vizsgálták, hogyan alkalmazkodnak a magzatok anyjuk környezetéből érkező zajokhoz. Azt találták, hogy az alkalmazkodás a terhesség első öt hónapjában még sikeres, később viszont ritkán. Repülőgépzajra mindössze 13%-a ébredt fel azoknak az újszülötteknek, akik az első és ötödik terhességi hónapjuk között repülőtér mellett laktak, míg 85%-uk ijedt fel az alvásból, akiknek anyja csak az utolsó négy hónapban volt kitéve repülőgépzajnak. Salk new york-i zenepszichológus is bizonyította, hogy a magzati korban kialakul az anya akusztikus és ritmikus reprezentációja a magzatban. (Természetesen ennél sokkal több is, de ezekről később.) Bülow egy írásában a zenei "moderatot" a pulzusritmus megnyugtató hatásával hozta össze.

Több sem kellett Salknak, rögtön megkonstruált egy kísérletet, hogy utánajárjon Bülow megérzésének. Síró újszülötteknek visszajátszotta anyjuk magnószalagra felvett szívhangját (72-es frekvencia). A legtöbb baba erre azonnal elaludt. Akik nem így tettek, azok is abbahagyták a sírást, megnyugodtak. Amikor viszont a magnót kikapcsolta, a babák újra nyugtalanok lettek: az alvók felébredtek, az ébren lévők pedig sírni kezdtek. Ezt követően Salk felgyorsította a szívhangot 128-as frekvenciára. A csecsemők izgatottsága erre még erősebb lett, mint amikor a magnót kikapcsolta.

A négynapos megfigyelési idő alatt a magnószalagos csoportban a babák a megfigyelt időnek 38,4%-ában voltak nyugtalanok, míg az akusztikus ingereket nélkülöző csoportban az idő 59,8%-ában. Salk egy csecsemőotthonban az anyai szívhangoknak a csecsemők fizikai gyarapodására történő hatását is vizsgálta. Csecsemőknek anyjuk szívhangját játszotta le hosszabban. Több mint 60%-uk nem veszített a súlyából a születést követő első héten. Sőt, mélyebben és hosszabban aludtak, egyenletesebben lélegeztek, és ritkábban voltak betegek a kontroll-csoporthoz képest.

Nem kétséges, hogy az anyaméhben hallott szívhang visszatérése a babának a biztonság, a védettség és a folytonosság érzését adja. A hagyományos kórházi szülések alkalmával a babát a születése után elszakítják anyjától, nem hallhatja, nem érezheti szívhangját. Meglehetősen sok összehasonlító vizsgálat történt már atekintetben, hogy a kórházi stressznek ki nem tett anyák babái, akiket ráadásul nem szakítanak el anyjuktól, nem szenvednek el súlycsökkenést a születésüket követő napokban; így nem kerülnek közelebb a halálhoz, nem támadnak súlyos szorongásaik.

Salk vizsgálata megerősíti, hogy az anyát reprezentáló szívhang, ami egyúttal a baba életfolytonosságának is biztosítéka, felmérhetetlen hatással van életben maradására és egészséges fejlődésére. Ha végignézünk a festőművészet történetén, vagy megfigyeljük, hogy a kismama miként tartja a kicsit, mindkét esetben azt látjuk, hogy a kismamák babájukat úgy tartják a karjukon – önkéntelenül – hogy a pici a lehető legközelebb legyen az anyai szívhangokhoz.

Liley felnőtt pacienseket kért arra, hogy a metronómot tetszőleges ritmusra állítsák be. A legtöbb páciens a normál szívverés ritmusára, 50–90 ütés/perc frekvencia között állította be a metronómot. Pszichoterápiás célból is használják a fötális anyai szívhangokat. Alfred Tomatis az úttörője. Pácienseinél anyjuk szívhangját vette fel, majd olyan készüléket szerkesztett, ami a szívhangoknak fötális fiziológiai jellemzőket ad. Magnószalagról játszotta le a betegeknek, akik többségükben autisták, fiatalkori skizofrének voltak. A gyógyításuk főleg azáltal vált lehetővé, hogy a felvett anyai szívhangok reaktiválták az anya-magzat konstellációt, és felébresztették a páciensekben a kapcsolat iránti igényt.

Muzikalitás

Valószínűleg az is életünknek a világrajövetelünk előtti időszakában alapozódik meg, hogy a zene olyan mély emocionális befolyással tud lenni ránk. Elias Canettival nyilván intrauterin korából származó érzései íratták le, hogy a zenéhez való viszonyunkat mindenekelőtt anyánk szívdobogásának emléke alakítja. Úgy véli, hogy minden ismert dobritmus két alapmintára épül fel: vagy az emberi szív nyugodt verésére, vagy rohanó állatok patáinak dobogására. Ez magyarázata lehet annak, hogy a dobritmusok számos természeti népnél regresszív tudatállapot – pl. transz – kialakulását segítik elő.

Clauser a ritmus ősélményét Canettitől némileg eltérő módon az anya járása okozta ringatásban fedezi fel, aminek viszont kapcsolata van a szívritmussal. E két fanatikus muzsikarajongó szerint a baba intrauterin élménye anyjától akusztikus-ritmikus természetű, amit a járás ritmikus ringatása, a ki/belégzés ritmusos zaja, és a szívritmus együttesen komponálnak meg.

Eichenberger szép gondolataiban a ritmus az összetartozás akusztikus kifejeződése, míg a ritmuszavar törést, szakadást jelképez. Sok anya nemcsak hogy meg van győződve róla, de tudja is, hogy babája legkésőbb az 5. terhességi hónaptól kezdve reagál a zenére. Százával, ezrével vannak anekdoták erről a területről. Pl. egy német orvos számolt be arról, hogy páciensei nem tudtak rock koncertre menni, mert a zenére a babák vadul rugdalózni kezdtek. A Liley-team vizsgálta ennek okát. Arra jöttek rá, hogy a babák a 25. héttől a zenekari dob ritmusára rugdalóznak – a szó szoros értelmében.

Clemens vizsgálta a különféle zenék magzatokra gyakorolt hatását. Kiderült, hogy a babákra Vivaldi és Mozart zenéje hat a legmegnyugtatóbban. Kísérleti csoportjában az említett zenére minden baba megnyugodott, szívverésük egyenletessé vált, mozgásuk kevésbé volt hektikus. Ezzel szemben Beethovenre, Brahmsra és a rock-zenére erőteljes rugdalózásba kezdtek.

Sok ismert muzsikus állítja – interjúkban, önéletrajzokban –, hogy zenei karrierjük az anyaméhben kezdődött. Menuhin a következőket írja: "...anyám hangja helyett zenét hallottam már az anyaméhben, azután az anyatejjel is magamba szívtam." Rubinstein: " ... az az érzésem, hogy már az anyatestben zongorajátékot hallottam, és jómagam is játszottam." E poétikus interjúrészletek után térjünk ismét vissza a kísérletek és vizsgálatok profán világába.  Spelt egyik vizsgálatában Prokofjev: Péter és Farkas című művéből a fagott szólóra kondicionálta a magzatokat, amit születésük után a babák felismertek, és ezt a sírás abbahagyásával hozták a kísérletvezető tudomására.

De Casper számos eredeti vizsgálattal döntötte romba a kétkedők masszív falból magasra épített bástyáit. Egy magnóval összekapcsolható, speciális cumit szerkesztett. A cumi eltérő ritmusú szopásával az újszülöttek háromféle szöveget tudtak a magnetofonon beindítani. A három szöveg egyikét a babáknak a terhesség harmadik trimeszterében rendszeresen lejátszották. A babák rövid időn belül abban a ritmusban kezdtek szopni, amelyik az ismerős szöveget indította be.

Pfeifer (1987) vizsgálatai szerint az anya környezetéből érkező hangok mintegy 20 dB-es erővel, az anyából származóak pedig kb. 35 dB erővel érik el a babák hallószervét. Ez is bizonyítéka annak, hogy az anya hangjának speciális jelentősége van a babájára nézve.

A muzikalitás fejlődésének másik fontos szerve a vesztibuláris (egyensúlyi) rendszer. Fizikailag és funkcionálisan is szorosan kapcsolódik a belső fül cochleájához, és vele együtt általában korábban fejlődik, mint más testi szerv. A megtermékenyítés utáni félidőben csaknem teljesen fejlett és működőképes. A fej orientációjának és mozgásának regisztrálása a fő funkciója. Tomatis – a zenei percepció kutatásának talán legjelentősebb alakja – azt találta, hogy a vesztibuláris rendszer a ritmus percepciójáért is felelős, és a 800 Hz alatti tartományban bizonyos fokú frekvencia-analízisre képes. E rendszer érzékenységének köszönhetően képes a baba az anya fizikai aktivitásából adódó összes mozgásának és helyváltoztatásának érzékelésére.

A vesztibuláris rendszernek e ritmuspercepcióban betöltött szerepe azt sugallja, hogy a várandós anya bizonyos jellegű zenei aktivitása közvetlen befolyással van babája muzikalitására.  Az a zene, ami nemcsak a cochleát, hanem a vesztibuláris rendszert is stimulálja, lényegesen nagyobb hatással van a babára, mint a csak hallott. A passzív zenehallgatásnak, amelybe az anya teste nem kapcsolódik be, valószínűleg nincs szignifikáns hatása a zenei kondicionálásra.  A fentiekből következik, hogy babája zenei érzékenységét a kismama jobban tudja fejleszteni, ha ő maga énekel, ha a hallott zene ritmusára mozog vagy táncol.

Az akusztikus ingerlés direkt módon az agy aktivitását is növeli. Tomatis és Meneri írták le, hogy a fül nemcsak a hallás szerve, hanem az agy legfontosabb "akkumulátora" is. Az agy összenergiájának mintegy 90%-át a fül és a vesztibuláris rendszeren keresztüli szenzoros stimuláció biztosítja, azaz a külvilági ingerek mint energetikai tényezők szerepelnek.

Raffai Jenő [Változó Világ 14.]

Az oldal tartalma a Változó Világ Internetportál Tartalomkezelési szabályzatának felel meg, és eszerint használható fel (GFDL-közeli feltételek). 1988-2010