Történelem | Jog | Életmód | Földrajz | Kultúra | Egészség | Gazdaság | Politika | Mesterségek | Tudományok

A TUDÁS 365+1 NAPJA

Ízlelés

 A magzat főleg a placentán és a köldökzsinóron keresztül táplálkozik. Ugyanakkor már a 3. hónapban kisebb mennyiségű magzatvizet is iszik, ami Liley mérései szerint a terhesség utolsó trimeszterében elérheti a 15–40 ml/órát. Szerinte a magzatvíz ivásának regulátora az éhség. Ezt látszik alátámasztani, hogy azok a babák, akik alultápláltan jönnek a világra, az anyatestben is kevesebbet isznak, ugyanakkor a jól táplált babák többet. A születésük utáni étvágyukra ugyanez érvényes: a jobban tápláltak többet, az alultápláltak kevesebbet esznek.

A magzatvíz fogyasztása végső soron arra is utalhat, hogy a baba nem él anyagcsere-nirvánában, sőt, ismeri a nélkülözést, mint pl. az éhség érzetét. Milakovic, egy másik jelentős kutató, a magzati homeosztázisnak ezt a szabályozási módját a személyiségfejlődés oldaláról is vizsgálja, és a pszichoanalitikus modellben a libidófejlődés kezdetének, egyúttal az orális fázis előfutárának tartja. Vagyis a baba már az anyaméhben megkíséreli a szenvedéssel járó helyzeteket (pl. éhség, kiszáradás) aktív, önszabályozó módon örömtelivé átalakítani. Milakovic kezdeti ösztönaktivitásról is beszél abban az értelemben, hogy a kellemes helyzetek keresésével, ill. a kellemetlen elkerülésével az aktivitás már intrauterin elkezdődik.

Vizsgálta még – sok egyéb mellett – a baba ivási "szokását" stressz-helyzetben, és lényegesen magasabb mennyiséget regisztrált. A jelenséget a "frusztrációs evés" prenatális megalapozódásának tartja. A baba nem csupán éhség–kiszáradás–frusztráció következményeként iszik magzatvizet. Ha megemlítem azt, hogy az ízlelőbimbók a 15. terhességi hétre kialakulnak, sejtik, hogy mire gondolok.

De Snoo, ez az érdekes nevű kutató férfiú az ízérzékelés szempontjából különféle anyagoknak a magzatvízbe fecskendezésével gátolni, illetőleg ösztönözni tudta az ivást. Kinin (keserű anyag) befecskendezésére a babák nemcsak hogy lényegesen kevesebbet ittak, de még az arcuk is eltorzult. Édes anyagok befecskendezésére viszont a szokásos mennyiség dupláját itták. Ezt Liley kontroll-kísérletei is megerősítették.

Ha már ízlelés ürügyén a száj körül járunk, nem árt megemlíteni, hogy a 9. héttől az ujjukat is szopják a babák, ami ugyancsak utalhat akár frusztrációra, kínra, kielégületlenségre, és Milakovic gondolatmenetében az önregulációs viselkedésrepertoár részét képezi.

Vizuális rendszer

 Mi, felnőttek, az ébrenlétet többnyire a szem kinyitásával azonosítjuk. Csak nyitott szemmel vagyunk jelen (néha még úgy sem). A vizuális rendszer sorrendben az utolsó érzékelő szerv, ami az intrauterin életben elkezd működni. Még ma is sok olyan szakember van, aki abból indul ki, hogy a baba közvetlenül a születése után nem lát. Ez nem igaz, az viszont igen, hogy az újszülöttek látásélessége nem vetekedhet a felnőttekével.

A vizuális rendszer a 7. terhességi hónaptól kezdve működik, legalábbis ami a funkcióképességet illeti. A 2. hónaptól kezdődően ugyanis a szemhéjak összenőnek, és csak a 7. hónaptól nyílnak ismételten szét.

Az anyaméhben nincs teljesen sötét. A hasfal és az uterus is fényáteresztő, ahogy azt a fénymérések bizonyítják. Legkésőbb a 16. héten (ekkor a szemhéjak zártak) érzékeli a baba, ha az anyja napozik. Dubowitz koraszülötteknél vizsgálta a vizualitást. Horizontális és vertikális szemmozgásokat regisztrált a 31–32. héttől, szemmozgásmintákat pedig a 33–34. héttől.

Alvás, álom

A túlnyomó többsége mindannak, ami az anyatestben történik, ciklusokban és ritmusokban zajlik, amit a későbbi életünk során is megtartunk. A babának már az első trimeszterben van alvás–ébrenlét ritmusa. Ez ügyben többek között Stirnimann vizsgálódott. Pék és kocsmáros asszonyok újszülöttjeit hasonlította össze. Az asszonyok teljesen más napi ciklusban élnek: a pékeknek éjszaka van nappal, a kocsmárosoknak nappal van nappal. Az újszülöttek hozták anyjuk alvás–ébrenlét ciklusát. Úgy tűnik, életritmusunkat is anyánktól kapjuk.

Magzati álomtevékenységre a korábban már említett REM-fázisokból következtethetünk. REM-fázist EEG-vel a 6. hónaptól regisztráltak. Azt tudjuk, hogy az újszülöttek napjaik nagyobb részét alvással töltik, aminek fele idejét, ahogy ezt Roffweg vizsgálatai kimutatták, a REM teszi ki.

A koraszülötteknél a REM még gyakoribb, a magzatoknál pedig négyszer olyan gyakori mint az újszülötteknél. Az aktív alvási fázisban a magzatok testbeszéde is nagyon kifejezővé válik, amiből csupán az álom érzelmi hátterére tudunk következtetni, de nem a tartalmára: arcmimika, aktív test- és végtagmozgások kísérik az álomtevékenységet. A születés után a babák fizikai aktivitásának a növekedésével párhuzamosan csökken a REM-fázisok gyakorisága. Schindler ebből arra következtet, hogy a baba, akinek mozgása növekvő méretei folytán főleg a 3. trimeszterben egyre korlátozottabbá válik, elkezd álmodni, vagyis aktivitási igénye fokozott agyi tevékenységgé alakul át.

Mozgásfejlődés

 Chamberlain, az intrauterin életidőnek korunk egyik legexponáltabb kutatója, a magzati mozgások megfigyeléséből azt a következtetést vonta le, hogy azoknak olyan céljai vannak, mint exploráció (kikutatás), önvédelem, az individualitás kifejeződése és kommunikáció.

Az individualitás kifejeződésénél álljunk meg egy pillanatra. A fogalomnak túlságosan is absztrakt, konstrukciós, hipotetikus felhangjai vannak, hiányzik belőle az élmény vagy látvány varázsa. Nem tudni pontosan, hogy Chamberlain itt mire gondol, de talán Piontelli ultrahangos megfigyelései jobban elfogadhatóvá, emészthetővé teszik a fogalmat. Egy Giulia nevű baba rendszeres ultrahangos megfigyeléseinél Piontelli a következőket írta le: "... Giulia legtöbbször csak lebeg a magzatvízben, követve anyja lélegzésének ritmusát, mintha ezzel ringatná magát, úgy tűnik, teljesen ráhangolódik és teljesen eggyé válik anyjával ...".

Ez a megfigyelés példa lehet az individualitás kifejezésének a lemondására, a testhatárok teljes egybeolvadására (vagy ki nem alakulásáról), vagyis anya és babája testének egy testként való átélésére. Ha az anyai és magzati testhatárok az intrauterin fejlődés során nem különülnek el, annak a későbbi személyiségfejlődésre nézve meglehetősen súlyos következményei lehetnek. (Giulia már kétéves korában súlyos zavarai miatt pszichoterápiás kezelésre szorult.) Az anya-magzat kapcsolat zavara, és e zavar későbbi pszichopatológiai következményei olyan nagy anyagot ölelnek fel, aminek tárgyalására egy másik könyv keretében lehetne csak sort keríteni.

Térjünk hát vissza az éppen csak megkezdett mozgásfejlődésünkhöz. A mozgás, vagyis a testi nyelv szükségleteket, érdeklődést, tehetséget, érzelmeket és kognitív folyamatokat fejez ki. Előnye a formális nyelvvel szemben az, hogy annál sokkal korábban kezdődik, a kommunikáció gyors formája gyakran ismétlődik, és közel ugyanolyan jelentésű marad az egész életen át. Minden ember beszéli ezt a nyelvet. Chamberlain a magzati mozgásokat három viselkedéstípusba sorolja: önindította (self-initiated), reaktív és interaktív mozgásokba.

Önindította mozgások

A fötális mozgások a 6. terhességi héttől kezdődnek. A 8–9. hét körül összerezzenésszerű és lassú mozgások különíthetők el. A 10. héttől látható mozgások: kéz a fejhez, archoz, szájhoz, a végtagok flexiós és extenziós mozgásai, a baba forgó mozgása a longitudinális tengelye mentén, nyelés, a száj nyitása, zárása.

A megfigyelők a 12. héttől kezdve a viselkedésrepertoárt endogénnek, spontánnak és gracilisnak tartják, nem pedig reflexesnek. Az önindította mozgás korábban megjelenik mint a kiváltott, az előidézett. Ez a magzati élet ténye.

De Vries és munkacsoportja a terhesség első heteiről gyűjtött video anyagot. A felvételeket analizálva egyre inkább az körvonalazódott, hogy a kar- és lábmozgások egyszerre jelennek meg a fejlődés során. Ezen túlmenően az összerezzenő, rángó mozgások nem előzik meg a lassú mozgások megjelenését. Nem találtak olyan korai fejlődési stádiumot, amelyben az alaktalan, véletlenszerű mozgások domináltak volna. Megfigyeléseik a kefalokaudális (fej-medence irányú) fejlődés koncepcióját helyezik múlt időbe.

Ahogy a babák nőnek, elkezdenek vándorolni a méh egyik végéből a másikba, kezükkel-lábukkal propeller mozgást végezve. A helyváltoztatás egyrészt egy elegáns, hosszanti spirális mozgást igényel, másrészt a hátgerinc, a fej, és a vállak elfordítását, és a hosszú gerincoszlopi izmok használatát. Ez a kecses manőver a születés után még hosszú hetekig nem fedezhető fel, mígnem a baba izomzata olyannyira megerősödik, hogy már képes megbirkózni a fokozott gravitációs erővel, melyet az anyaméhben a magzatvíz lényegesen csökkent.

A magzatvíznek az is a szerepe tehát, hogy a baba fejlettségének megfelelő fizikai környezetében készülhessen a méhen kívüli életre, és begyakorolhasson sok olyan mozgásmintát, melyet a születése után hosszú ideig nem lenne képes megtanulni a "szárazföldi" gravitáció körülményei között, köszönhetően izomzatában is "koraszülött" mivoltának. Az emberi faj evolúciós értelemben vett koraszülöttségéről a későbbiekben lesz még szó.

A gravitáció tehát átmenetileg eltüntet – mint a varázslatokban – már létező és funkcióképes mozgásmintákat, mozgásformákat. Ez messzire vezető tény, melyet a fejlődéspszichológia a jövőben nem hanyagolhat el.

Szopómozgást már a 9. héttől regisztráltak. A 10. héttől kezdve a baba a száján keresztül folyadékot vesz magához. A 14. hét előtt pedig a nyelő és nyelvmozgások beindulnak. Magzati erekciót a 16. héttől regisztráltak. Izolált légzőmozgások a 24. héttől vannak, a 28. héttől periodikussá válnak. Természetesen lélegzetvétel nincs. A baba az oxigént véráram útján kapja, de a mozgásforma begyakorlódása már megindul.

Prechtl a magzatmozgásokat az újszülöttkori mozgásmintákkal vetette egybe. Azt találta, hogy a magzati mozgásrepertoár nagyrészt felöleli az újszülöttét. Ő három jellegzetes mozgásformát különített el:

Nagymozgások. Csúcspontjukat a 9–10. héten érik el.

Összerezzenő, rángó mozgások. Gyakoriságuk a 9. héttől csökken.

Fejforgatás, szopóreflex és légzőmozgások, melyek a megjelenésüktől fogva növekvő gyakoriságot mutatnak.

Reaktív mozgások

Az intrauterin környezetből jövő fenyegetés gyakran vált ki védekező mozgást, nyugtalanságot. Ezeket az önregulációs magatartás korai példáinak is lehet tekinteni. Az első ilyen reakciót a 7. gesztációs héttől figyelték meg: abortált magzaton a baba arcát hajszállal paskolták, amire fejének, törzsének és medencéjének elfordításával reagált, és a kezével megkísérelte eltolni a hajszálat. Az érintésre való érzékenység gyorsan terjed. A 10. hétre magában foglalja a genitáliákat, a 11. héten a tenyeret, a karokat és a lábakat, a 12. héten a talpakat. A 17. hétre a magzati bőrfelület teljes egészében szenzitívvé válik.

Már a vizuális rendszer bemutatásakor említettük, hogy az éles fényre a baba szívverése felgyorsul. Ez olyannyira kifejező, hogy a reakciót klinikai tesztként is használják. A babák fölöttébb érzékenyen reagálnak a tű behatolására amniotikus univerzumukba. Amniocentézis alkalmával (rendszerint a 14–16. hét között végzik) a tű behatol a méhbe. A babák menekülnek a tűtől, habár nem látják azt, mert szemhéjuk zárt állapotban van.

Birnholz egy 24 hetes babát figyelt meg, akihez véletlenül hozzáértek a tűvel. Legelső reakciója az volt hogy "eltáncolt" onnan, majd kezével kitapintotta a tűt, és elkezdte "ütlegelni". Baker magzati vérvételnél hasonló reakciót regisztrált.

Milakovic több igen alapos tanulmányban vizsgálta az intrauterin alkalmazkodási folyamatot, ami előfeltétele a születés után az életben maradásnak. Ha a baba nem alakítaná ki anyjával szoros együttműködésben azokat az alkalmazkodási mechanizmusokat, melyek segítségével első ökológiai környezetéhez, az anyaméhhez alkalmazkodni képes, születése után nem tudna életben maradni.

A reaktív mozgások kategóriájába sorolható a baba egyik elnagyolt adaptációs technikája a terhesség vége felé. Ekkor a méh gyakrabban húzódik össze, ami a magzat anoxiájához (a szövetek oxigén hiánya) vezet, ami viszont a babából koimpenzációs mozgásokat hív elő: szívreakciók, légzési kísérlet, motoros nyugtalanság, vagyis a vérkeringés élénkítése. Így készül fel a köldökzsinór elvágására.

A méhösszehúzódás a születés főpróbája. A terhesség alatt természetesen nem ez az első frusztráció. Az anya a maga tudattalan információit az anyagcserén, a hormonjátékon, a kínérzésen és az érzetein keresztül folyamatosan átadja babájának. A pici e csatornákon keresztül tájékozódik anyja érzelmi, mentális és egészségi állapotáról. Más fejezetben erre még visszatérünk.

A babának az anyaméhben számos más olyan viselkedése, akciója van, aminek a motivációs hátteréről megfigyelhető bizonyíték nem áll rendelkezésünkre. A híres Piontelli babák egyike, Pina névre hallgat, a terhesség 20. hetében csaknem tragédiába torkolló akcióba kezdett: nekiesett a placentának, és öklével kitartóan ütlegelte. Néhány nappal az ultrahangos megfigyelés után az anya elkezdett vérezni, és kezdődő placenta leválást állapítottak meg nála. Veszélyeztetett terhesnek nyilvánították és szülészeti gyógyszereket kapott. A gyógyszerek ugyancsak drámai módon hatottak a babára: a mindaddig nagyon aktív, élénk és éber magzat a következő ultrahangos megfigyelések alkalmával, sőt, végig a terhesség hátralévő részében transzverzális (keresztirányú) pozícióba fordult, a méh egyik sarkába fészkelte magát, és teljesen mozdulatlan volt. Végül császármetszést kellett alkalmazni.

Nem tudjuk, hogy a baba placentára irányuló agressziója mennyiben reaktív; ezt csak anya és magzata kapcsolatából érthetnénk meg.  Ilyen mély betekintésre és terápiás, korrektív anya-magzat kapcsolat szabályozásra ma már képesek vagyunk. Többet erről a témáról az anya-magzat kapcsolatanalízis c. fejezetben. Ugyancsak rendszeresen megfigyelhető mozgások közé tartozik a köldökzsinórral való játszadozás, nyaldosás, szájbavétel. Kitépésének kísérlete ugyancsak drámai esemény. Indítéka olyan szerteágazó lehet, hogy nem érdemes most spekulációkba bocsátkoznunk.

Raffai Jenő [Változó Világ 14.]

Az oldal tartalma a Változó Világ Internetportál Tartalomkezelési szabályzatának felel meg, és eszerint használható fel (GFDL-közeli feltételek). 1988-2010