Történelem | Jog | Életmód | Földrajz | Kultúra | Egészség | Gazdaság | Politika | Mesterségek | Tudományok

A TUDÁS 365+1 NAPJA

A ma ismert sportágak és szervezetek elődei zömmel az 1800-as években alakultak ki. Többen felismerték, hogy a gyerekek és a fiatalok felkészítésében a sportnak, testedzésnek elengedhetetlen szerepe van. Testnevelési rendszereket dolgoztak ki. A nagy reneszánsz pedagógusok, mint Rabelais, Montaigne, Morus Tamás, Erasmus az ifjúság nevelésében előtérbe helyezték a testi és az esztétikai képzést, fontosnak tartották a test és a lélek harmonikus nevelését. Az ő nyomdokaikon haladtak tovább a modern pedagógia megalapozói, közöttük Comenius, az angol Locke, a francia Helvetius és Rousseau, a svájci Pestalozzi, az orosz forradalmi demokraták: Herzen és Belinszkij. Működésükre általában jellemző, hogy az ifjúság nevelésében nagy szerepet szántak a sportnak, s felismerték hatását az erkölcsi, akarati fejlődésre.

A legjelentősebbek, a német Guts-Muths (1763–1836), a francia Pestalozzi (1746–1825), az angol Charles Kingsley (1818–1875) és Thomas Arnold (1795–1842). Az említettek és követőik nagy érdeme, hogy az európai iskolákban általánossá vált a testnevelés, a szellemi és fizikai nevelés együttes alkalmazása. Az említett Thomas Arnold az angol Rugby városka kollégiumában volt rektor. Amikor az intézetbe került, az tapasztalta, hogy a játéktéren folyó krikett és tömeg-football keretében az idősebb diákok önkényeskednek és eléggé drasztikusan bánnak fiatalabb társaikkal. Arnold elkezdett korlátozó szabályokat bevezetni, a foglalkozásokat felügyelet alá helyezte. Intézkedéseinek eredményeként megszületett a rugby játék.

Az iskolai testnevelés általánossá válásával az iskolák közötti versenyek is kialakultak. A híres Oxford–Cambridge evezős viadalt 1829-ben rendezték meg először. A régi hagyományokkal rendelkező tömeg-futball játékot is felelevenítették a diákok, de népies eredete és a durvaságok miatt a puritán arisztokrácia ezt nem nézte jó szemmel. A diákok iskolán kívül hódoltak szenvedélyüknek, sok olyan társaság alakult, amelyben a mai játékokhoz hasonló focit játszottak. Az iskolaszékek vezetőinek szorgalmazására kezdték finomítani a játékot és a Cambridge-i öregdiákok 1848-ban kidolgozták a szabályokat. Ezekre alapozva Edward Tring 1862-ben egy átdolgozott szabályzatot el tudott fogadtatni az iskolaszékekkel. Egy éven belül ezek a szabályok általánossá váltak és az iskolák, társadalmi egyesületek megalakították a Football Associationt. Ezzel végleg polgárjogot nyert a mai labdarúgás és létrejött az első sportági szövetség. Ennek hatására a játék gyorsan népszerűvé vált, kinőtt az iskolák falai közül. Az amatőr és professzionalista sport elkülönítése is napirendre került. A XIX. század közepén dinamikusan fejlődő sportban egyre több olyan kiváló teljesítmény született, amely diákok nevéhez fűződött. Egyre jobban kiütköztek a fogadásokban résztvevő hivatásos sportolók és az amatőr diákok közötti ellentétek. Ezek feloldására 1867-ben Londoban megalakult az Amatőr Atlétikai Klub. Szabályzatukban kimondták, hogy fizetett edző, továbbá az a sportoló, aki valamely korábbi versenyen elért teljesítményéért pénzt fogadott el, amatőr versenyen nem indulhat. Az atléták példáját a többi sportág képviselői követték és az 1870-es évek végére különvált az amatőrök és hivatásosok sportja.

A XIX. század második felében angol mintára alakultak sportegyletek Svájcban, Spanyolországban, Itáliában, Lengyelországban, Németországban, Ausztriában és Magyarországon is. Hegymászás, alpinizmus, atlétika, evezés, kerékpár, sakk, korcsolya, vívás voltak azok a sportágak, amelyek hódolói az elsők között jutottak el az egyesület alakításáig. Az Amerikai Egyesült Államokban elsősorban a tanulóifjúság volt fogékony az óhazából érkező modern sportokra. 1845-ben egyetemistákból alakult meg a Kniekerbooker Base Ball Club, 1846-tól már bajnokságszerű mérkőzéssorozatokat rendeztek más college-ok csapataival. 1852-ben rendezték meg először a Harward és Yale közötti evezős regattát. Az 1860-as években a rugby is átkerült Amerikába és kialakult egy sajátos változata: az amerikai futball, amelyet ma is milliók űznek az USA-ban.

Indiában – a helyi népi játékra alapozva – gyeplabda klubokat alakítottak. Ausztráliában az úszóknak 1846-ban rendeztek először uszodában bajnokságot. Ezen a földrészen is alakultak egyesületek, klubok, úszás, krikett, kerékpár és lovaglás sportágakban.

A katonai előképzés eszközeként alkalmazták az iskolai testnevelést, amelyben a torna mozgáselemei domináltak. A sport ebben az időszakban különösen férficentrikus volt, a nők testedzésével, sportjával nem sokat törődtek. Előtérbe kerültek a rendgyakorlatok és a különböző szerek feltalálásával ( korlát, nyújtó stb.) a szertorna. A torna gyakorlatanyagát rendszerbe foglalták. Egyrészt kialakult a kemény, poroszos irányzat: a német tornarendszer és egy valamivel liberálisabb svéd tornarendszer. A két irányzat később az iskolai testnevelés gyakorlatában összeolvadt, és a mai iskolai testnevelés gimnasztikai és tornaanyagának alapjait jelenti.

A XIX. században a technikai fejlődés jelentősen hatott a sportra is. Az új műszaki megoldások, találmányok alkalmazása minőségi ugrást jelentett. Az evezésben bevezették a mozgó, guruló ülést, atlétikában a szöges cipőt, a gátfutásnál a korábbi rögzített akadályok helyett a billenő gátakat, megépítették az első salakpályákat. Az ökölvívásban kialakult a kötelekkel határolt küzdőtér és bevezették a kesztyű használatát. Birkózásban a szőnyegek alkalmazása új akciókat eredményezett. A kerékpározás dinamikus fejlődését segítette a gumitömlő, a fogaskerék áttétel és a lánc alkalmazása. A robbanómotorok fejlődése nagy hatással volt a technikai sportokra, az autó- és motorversenyzésre. Felfedezték a műjég készítésének technikáját, a fémkorcsolyát, ezek hatalmas lendületet adtak a korcsolyasportnak. A szánkósportban megjelent a bob. Az angol Wingfield őrnagy 1874-ben szabadalmaztatta a tenisz szabályait. 1899-ben felfedezték a celluloid labdát, ez az asztaliteniszt forradalmasította. A labdarúgás szabályait egységesítették, 1895-re kialakult a játék mai formája. Megjelent a vízilabda, elindult hódító útjára a kézi- és kosárlabda is.

Az újkori olimpiai mozgalom ókori örökségként magával hozta a sportnak, mint a békés vetélkedésnek a politikai szerepét is. Ma is ez a modern sportmozgalom egyik legfőbb mozgató ereje. A nemzeti és nemzetközi szövetségek megalakulásával, a különböző nagyobb sporttalálkozókkal kontinens versenyek, sőt világbajnokságok is bekerültek a versenynaptárakba. 1891-ben Hamburgban rendezték az első hivatalos Európa-bajnokságot műkorcsolyázásban, majd 1896-ban az első világbajnokságot. Rajtuk kívül már a gyorskorcsolyázók, kerékpárosok, tornászok, sportlövők is részt vehettek ilyen rangos versenyeken. A világon számos nagy eseményt szerveztek ebben az időben – fesztiválok, világkiállítások követték egymást. A sport lelkes hívei kezdték feleleveníteni az ókori görögök olimpiai játékainak gondolatát. Egy francia sportvezető csoport, élén Pierre de Coubertin báróval, széles körű nemzetközi tájékozódás után belefogott az ókori játékok mintájára rendezendő világméretű sportjátékok előkészítésébe. A lelkes csoport és főleg Coubertin báró kitartásának eredményeként 1894. június 16-án Párizs világhírű egyetemén, a Sorbonne-on megalakult a Nemzetközi Olimpiai Bizottság.

Az alapító kongresszuson francia, görög, angol, amerikai, svéd, spanyol, olasz, belga, orosz és magyar sportvezetők képviseltették magukat. Már az első ülésen elhatározták, hogy “A testnevelés ápolása, fejlesztése érdekében és a népek ilyen irányú barátságos érintkezésének az előmozdítására – a hellén olimpia mintájára – négyévenként nagy játékokat rendeznek, amelyekre valamennyi kultúrnépet meghívják”.A z első játékok rendezőjéül – stilusosan – az ókori hagyományok örökösét, a görög fővárost, Athént kérték fel. Ezen a kongresszuson elfogadtak egy alapokmányt is, az olimpiai chartát, amely azóta többször módosult, de változatlanul ez az olimpiai mozgalom alkotmánya. A későbbiekben sok gondot okozott egy szabály. Már az alapításkor megfogalmazták, hogy a vívás kivételével csak amatőr sportoló indulhat az olimpiai versenyeken. Akinek a sport a hivatása, aki a sportolásért pénzt fogad el, az nem tekinthető amatőrnek, tehát nem vehet részt a játékokon. Coubertin bárónak komoly diplomáciai és szervező munkát kellett kifejtenie az első játékok megnyitásáig. A nehézségek ellenére 1896. április 5–15. között sikeresen lezajlott az újkori első olimpia. Az esemény mérföldkő volt a modern sport fejlődésében. Az olimpiai eszme elterjedt az egész világon, a sport olyan nemzetközi érintkezési formává vált, amely a békét, egymás megismerését és megértését kiválóan szolgálja.

Olimpiai játékok 1896–1912 között:

I. Athén (1896. április 5–15.)133 ország 285 sportolója vett részt, 42 versenyszámban avattak bajnokot.

II. Párizs (1900. május 14. – szeptember 13.) A világkiállítás keretében rendezték, ezért tartott négy hónapig. 20 ország 1066 sportolója jelent meg, 65 versenyszámban hirdettek győztest.

III. Saint Louis (1908. április 27.– július 22.) 28 ország 2541 sportolója jelent meg. 16 sportágban rendeztek versenyeket 107 versenyszámban avattak bajnokot.

Az első világháború miatt megszakadt a sorozat, de az alapítástól eltelt időszakban:

– tömegével alakultak meg a nemzeti és nemzetközi szövetségek,

– elkészültek a nemzetközi versenyszabályok,

– bevezették a kor, nem és súly szerinti kategóriákat,

– az olimpiai műsorban szereplő sportágak az egész világon elterjedtek,

– kialakult a világcsúcsok, fontosabb eredmények, nemzeti rekordok nyilvántartása,

– meggyorsult a sportlétesítmények építése,

– megalakult és működött az egész világot átfogó nemzetközi sportszervezet, a Nemzetközi Olimpiai Bizottság.

Összegezve: az újkori olimpizmus, a testkultúra, ugrásszerűen felgyorsította a sport fejlődését az egész világon. Az első világháború miatti megtorpanást a nemzetközi sportélet elég gyorsan kiheverte. 1920 és 1934 között újabb 19 sportág alakította meg nemzetközi szövetségét és szinte mindegyik arra törekedett, hogy az olimpiai játékok programjába kerüljön. Felismerték, hogy a sportágak világméretű elterjedésének, népszerűsítésének kiváló segítője az olimpia.

A köztudatban meggyökeresedett a teljesítménysport kultusza, egyre jobb eredményeket, újabb és újabb rekordokat, álomhatárokat szárnyaltak túl a sportolók. Ennek több oka volt: tökéletesedtek a sportszerek, a felkészülés során ugrásszerűen javultak a mozgástechnikák, és a játéksportokban új taktikai elemeket alkalmaztak. A teljesítményjavulás legfőbb oka pedig az volt, hogy az élsportban résztvevők lényegesen többet edzettek, mint bármikor. Röviden: az ösztönös, spontán sportolást a tudatos szakszerű munka váltotta fel. Ez a korszak legendás sportnagyságokat nevelt: Jesse Owens a kor szuperatlétája volt, John Weismüller az úszás koronázatlan királya (visszavonulása után a Tarzan filmek címszereplője), Paovo Nurmi a finn csodafutó és rajtuk kívül még sok nagy bajnok írta be nevét a sporttörténelembe.

A világháború és az azt követő nemzetközi politika alaposan beleszólt az olimpiák történetébe. Az 1916-os játékok elmaradtak, az 1920-as játékokra nem hívták meg a volt központi hatalmakat és Szovjet-Oroszországot. Később a volt központi hatalmak ügyét rendezték, de a Szovjetunió elleni sportblokád megmaradt.

 Nyugvópontra jutott a téli olimpia kérdése, 1924-től a téli sportok szerelmesei is küzdhettek az olimpiai bajnoki címekért. A játékok rendezésében kialakultak a közismert elemek – 1920-ban jelent meg az ötkarikás lobogó, 1936-ban lobbant fel először az olimpiai láng a stadionban. Véglegesítették a játékok időtartamát, szabályozták a bírók státuszát, kialakították a ceremóniákat. Olimpiai falut építettek, de a férfiakat és nőket a falon belül szigorúan elkülönítették. 1936-ban Berlinben nagy olimpiát rendeztek a németek, amelyre rányomta bélyegét a náci ideológia és hamarosan kiderült, hogy ez meg is szakította a világ legnagyobb sportversenyének sorozatát. A II. világháború miatt két olimpia maradt el.

Olimpiai játékok a két világháború között

VI. 1916. Az I. világháború miatt elmaradt.

VII. Antwerpen (1920. április 30. – szeptember 12.) 29 ország szineiben 2006 sportoló állt rajthoz. 22 sportágban 158 aranyérmet osztottak ki.

VIII. Párizs (1924. május 3 – július 27.) 44 országból 3092 versenyző érkezett a játékokra. 19 sportág képviselője 131 bajnoki címért küzdött.

IX. Amsterdam (1928. május 17 – augusztus 12.) 46 ország 3015 sportolója jelent meg. 16 sportágban rendezett versenyeken 122 bajnokot avattak.

X. Los Angeles (1932. július 30 – augusztus 14.) 37 ország 1408 versenyzője jutott el a tengerentúli játékokra. 17 sportágban 126 versenyszámban hirdettek győzteseket.

XI. Berlin (1936. augusztus 1–16.) a két világháború között 49 ország 4069 sportolója jött össze Németország fővárosában. 21 sportágban 144 Versenyszámban rendezték meg az olimpiai küzdelmeket.

Téli játékok

I. Chamonix (1924. január 25 – február 5.) 16 országból 293 versenyző vett részt az első téli játékokon. 5 sportágban 14 bajnokságot rendeztek.

II. St. Moritz (1928. február 11–19.) 25 ország 491 képviselője indult 6 sportágban a 16 bajnoki címért.

III. Lake Placid (1932. február 4–5.) 18 ország 307 sportolója állt rajthoz 5 sportág 14 versenyszámában.

IV. Garmisch-Partenkirchen (1936. február 6–16.) 28 országból 756 versenyző küzdött 5 sportágban, 17 aranyérem talált gazdára.

 A két világháború között felismerték, hogy a sport egy-egy nagy demonstratív eseménye jelentősen fellendíti az adott ország, térség sportmozgalmát. Erre alapozva elsősorban az egyes világrészek, vagy államszövetségbe tömörült országok kapcsolatait igyekeztek elmélyíteni a szervezők. Ezek a regionális események abban megegyeznek, hogy mindegyik igazodik az olimpiai ciklushoz és a NOB védnöksége alatt, a NOB charta szellemében zajlanak.

A pánázsiai játékok1913-ban kezdődtek, a Fülöp-szigeteken tevékenykedő misszionáriusok indították el. Később a japánok vállaltak vezető szerepet a szervezésben. Ma ázsiai játékok néven ismerjük, több sportágban négyévente rendezik.

A pánamerikai játékok egész Közép- és Dél-Amerikát átfogó demonstrációit először 1922-ben Rio de Janeiróban rendezték meg. Többszöri módosítás után életképesnek bizonyult, ma már az USA sportolói is indulnak a versenyeken.

A brit Nemzetközösségi Játékok kezdetben Brit Birodalmi Játékok néven az angol birodalom, majd az abból kivált országok részvételével szerveződött. Már a századforduló után volt egy-egy sportágban ilyen összejövetel, de nagyobb szabású rendezvényeket először 1930-ban, a kanadai Hamiltonban rendeztek. Négyévente Brit Nemzetközösségi Játékok elnevezéssel napjainkban is folytatódik a sorozat.

A makkabi játékok gondolata fasizmus előretörésével merült fel. A zsidó világjátékokat 1932-ben Tel Avivban rendezték meg először. A Makkabi-szervezetek azóta is négyévente találkoznak.

A női világtalálkozókat az első világháború után megalakult Nemzetközi Női Sportszövetség rendezte, mivel az olimpiai mozgalomban a nők nem kaptak megfelelő szereplési lehetőséget. Ez az agilis szervezet 1922–34 között négyévente tartott női világjátékokat. A II. világháború után rendeződött a nők részvételének kérdése, azóta nincsenek női világjátékok.

A főiskolás világbajnokságok megrendezését többszöri eredménytelen kísérlet után – az 1923-as Nemzetközi Egyetemi Sportkongresszuson határozták el. A szervezők alapgondolata szerint a világ egyetemistái és főiskolásai közötti kapcsolatot sportvetélkedésekkel is elő kell segíteni. 1924-ben Varsóban, megrendezték az első világtalálkozót . Az olimpia mintájára, téli és nyári sportágakban, kétévente Universiade néven tartják ezeket a vetélkedőket.

A második nagy világégés után folytatódott a szervezetek és versenyrendszerek kiépülése. Minden sportág megalakította nemzetközi szövetségét: több mint 150 országban működik nemzeti olimpiai bizottság. A világ- és kontinens-bajnokságok rendszere kiépült és némi túlzással azt lehet mondani, hogy napjainkban valamilyen sportágban szinte minden nap van világ- és/vagy kontinensbajnokság. Az 50-es, 60-as években a két világrendszer szembenállása, vetélkedése a sportban is megjelent. A két szuperhatalom meghatározóvá vált a sportpályákon is. Az USA és a Szovjetunió versenyzői minden sportágban az élen voltak. A szocialista országokban a sport a politikai reprezentáció eszköze volt és erős állami támogatást kapott. A korra jellemző még az ún. harmadik világ előretörése. Az ázsiai és afrikai országok sportolói több sportágban is elérték a világszínvonalat.

Az 1970-es évektől kezdve a sport fejlődésének mozgatórugója a televízió. A világ telekommunikációs rendszere elérte azt a fejlettségi szintet, hogy a Föld bármely pontján az eseménnyel egyidőben láthatóak a színvonalas küzdelmek. Az óriási üzleti lehetőségek miatt a televízió napjaink sportjának meghatározó eleme. A magasszintű technika közbeiktatásával milliárdok láthatják a szuperteljesítményeket.

 Az elmúlt 50 év sporttörténetében meghatározó szerepe van továbbra is az olimpiai mozgalomnak. Emellett a tömegsportok világméretű elterjedésének vagyunk a tanúi. A szabadidő mozgással való kitöltése a gazdaságilag fejlettebb országokban beépült az emberek millióinak életformájába.

Ami az olimpiai játékokat illeti: a háború utáni első játékokon, 1948-ban, Londonban még nem vehettek részt a német sportolók és a korábbi sportblokád utóhatása miatt a szovjetek sem. London után a szovjeteket elismerte a NOB, de a két Németország közül csak a Szövetségi Köztársaság sportolói vehettek részt. 1968-ra az NDK is teljes jogú NOB tagságot kapott és önálló csapattal jelent meg Mexikóban. A német kérdés véglegesen megoldódott, amikor 1989-ben ledőlt a berlini fal és megszűnt a két Németország. 1992-ben a téli és a nyári játékokon már egységes német csapatok szerepeltek.

Németh Csaba [Változó Világ 10.]

Az oldal tartalma a Változó Világ Internetportál Tartalomkezelési szabályzatának felel meg, és eszerint használható fel (GFDL-közeli feltételek). 1988-2010