Történelem | Jog | Életmód | Földrajz | Kultúra | Egészség | Gazdaság | Politika | Mesterségek | Tudományok

A TUDÁS 365+1 NAPJA

1. A szeretet mint hegeli téma

Hegel a család mikrovilága és a szeretet összefüggését a polgári világ elvei, rendje és működése kontextusában vizsgálja. Nem véletlen, hogy a polgári társadalomról szóló fejezet a Jogfilozófia szerkezeti középpontja – ez a szféra a modern életforma elemeinek a centruma. Közvetlenül a polgári társadalom, vagyis a modern gazdasági és szociális struktúrák tárgyalása előtt veszi szemügyre a családot Hegel. A modern világnak megfelelő ún. nukleáris családformát preferálja, amely intézményként érzelmi alapokkal is rendelkezik: meghatározása a szeretet.⁴ A család lényege, hogy a szeretetben a „szellem” (ami az „emberi” mint olyan – az istenihez, az abszolútumhoz, ill. a természetihez, az érzékihez való viszonyban) érzi a maga egységét. A szeretet itt azt jelenti, hogy egységben tudom magamat a másikkal és a másikat velem. A szeretet a szelleminek, azaz az emberiben egyesülő természetinek és isteninek az a meghatározása, hogy benne és általa nem vagyok egyedül. Az egyedüllét azért probléma, mert az ember önmagában, másoktól elszigetelve hiányos, nem teljes létező. (Ebben a modern gondolatban nyilvánvaló Platónnak Hegelre tett hatása.) Hegelnél azonban ennek a gondolatnak egyszerre van személyes és személyközi aspektusa, s pontosan ebben a kettős értelemben van szüksége a másikra. Csakis a másikban és a másik által nyerheti el önmaga teljességét mint a magával való azonosságot, miként a másik is ugyanezt éri el őbenne. Ehhez a közvetlen önazonosság mint elszigetelt lét feladásával juthatok el, azáltal, hogy a másikkal megteremtett kapcsolatban egységben tudom magam vele, és őt magammal. A szeretet érzése így a legnagyobb ellentmondás: eme ellentmondás létrehozása és feloldása egyszerre. A szeretetnek a kölcsönösségen és egyenlőségen alapuló interszubjektív karakterében Hegel a modern individuum identitásproblémáit és egyben ezek megoldhatóságának egyik lehetőségét mutatja föl.
Ugyanakkor a szeretet mint érzés szubjektív: véletlenszerű, esetleges, múlékony. éppen ezért „szilárd támaszra” van szüksége. Ezt a családnak az intézményi elemei garantálhatják – a házasság és a vagyon intézménye, ill. a gyermekek szabad személyiséggé nevelésének erkölcsi kötelessége. A házasság és a vagyon, miként a nevelés, stabilitást ad a családon belüli kapcsolatoknak – akár a szerelem szenvedélyével, szeszélyes érzésével szemben is. Mégis, erre is szükség van a modern kapcsolatokban – a házasságnak Hegel szerint inherens eleme a szerelem. A család „szubjektív kiindulópontja” a különös hajlandóság, a vonzalom az érzékekben és az érzelmekben egymás iránt – szögezi le Hegel. ám az érzéki és az érzelmi vonzalom önmagában mulandósága és szeszélyessége okán nem megfelelő garancia a házassághoz, a családalapításhoz. A „személyek szabad beleegyezése” több, mint az érzéki-érzelmi vonzalom – erre mint legfontosabb szubjektív feltételre lehet házasságot alapozni. A szubjektív vonzalmat a személyek szabad döntése megerősíti, stabilizálja – pontosan erre , mint immár „objektív kiindulópontra” építhetik föl kapcsolatukat.
A szabad beleegyezés és a szabad döntés azt is jelenti, hogy a személyek tudatában vannak az önkorlátozás fontosságának, annak, hogy személyiségük különösségét a házasságban határok közzé kell szorítaniuk. Az önfeladás bizonyos mértéke szükségszerű eleme a házasság és a család stabilitásának. éppen ezért a házasságról Hegel szerint nem dönthetnek a szülők – csakis maguk az érintettek határozhatnak saját személyiségükről, annak feladásáról egy magasabb cél érdekében. A házasságban a különös vonzalom, a szerelem e szabad döntés révén átalakul, erkölcsi szeretetté lesz: a másikért és a családért mint közös életükért, s ezáltal önmagukért is hozott döntés és ezen alapuló életvezetés. A szeretet és a bizalom „érzülete” – kettőjük közösségének „valósága” – manifesztálódik a házasság erkölcsiségében, amelynek ugyanakkor az érzéki és az érzelmi kötődés továbbra is integráns eleme marad. A házasságkötéshez Hegel szerint a világi-emberi aspektusok mellett hozzátartozik a vallásos jelleg, a pietas is. Az egyházi szertartás nem fölösleges, mint ahogy Fr. Schlegel a „csábító érvelésével” állítja, ahogy Hegel ironikusan fogalmaz. Az ünnepélyes kijelentés értékét növeli, hogy ez a „jel”, azaz a nyelv mint a szellemi legmagasabb létformája által történik.
Talán sikerült e rövid áttekintés során érzékeltetni, hogy Hegel különböző műveiben a szeretetnek korántsem ugyanolyan helyiértéket és nem is azonos jelentést tulajdonít. Egy részletesebb fejlődéstörténeti áttekintésre – amelynek során a fivér és nővér kapcsolat hegeli elemzését, a Szophoklész Antigoné-ja által inspirált értelmezést sem kerülhetnénk meg – itt és most nincs mód. Ebben az összefüggésben csupán arra szeretnék rámutatni, hogy a szeretet mint hegeli téma szoros kapcsolatban van életműve egyik alapmotívumának, az egyesítés programjának megvalósításával. Az egység, az egyesítés, a szeretet, a megbékélés, az ellentmondások feloldása közismert hegeli kifejezések, amelyek mögött ugyanaz az alapkérdés húzódik meg. Az a probléma, amely Hölderlint éppúgy foglalkoztatta, mint Fichtét vagy Schellinget, s amely nagyban hozzájárult ahhoz, hogy a Kant utáni német filozófia egy újabb ragyogó, s maradandó értékeket teremtő fázisába lépett. A Kanttal való elégedetlenséget mindenek előtt filozófiájának dualizmusa és antinómikussága váltotta ki. A szeretet innen nézve Hegel egyik javaslata a kanti dualitások és antinómiák feloldására. Ezen a ponton térek vissza a szeretetfilozófia első szövegéhez, a Vázlatok a vallásról és a szeretetről c. frankfurti töredékhez, amely a hegeli életmű mindvégig megőrzött alapintenciójának ismérveit hordja magán, s a Hölderlinnel való „együttfilozófálás” korszakához kötődve, az egyesítés közös programjának jegyében íródott.⁵

Rózsa Erzsébet [Pro philosophia 2002./4.]

Az oldal tartalma a Változó Világ Internetportál Tartalomkezelési szabályzatának felel meg, és eszerint használható fel (GFDL-közeli feltételek). 1988-2010