A kreol nyelvek kialakulása és az anyanyelv-elsajátítás, nyelvkeletkezés kérdése

0. A címben említett három fogalom az első pillantásra talán szokatlannak hat így együtt. Az utóbbi évtizedekben azonban mind gyakrabban hozzák ezeket egymással összefüggésbe, hiszen minden esetben „a nyelv születése” a központi téma. A kreol esetében egy tökéletlen „segédnyelv” (pidzsin) grammatikai szabályrendszer kialakítása révén válik egy közösség anyanyelvévé, az anyanyelv megtanulása során a kreol nyelvek születésére jellemző jelenségek figyelhetők meg, s talán „az” emberi nyelv keletkezésének a távoli múlt homályába vesző kezdeteire is vethet némi fényt a kreol nyelvek kialakulásának és sajátosságainak feltárása.

Úgy vélem, célszerű a kreol nyelvek kutatásából adódó némely tanulságot röviden ismertetni, felhívni rájuk a figyelmet, hiszen az ilyen kutatások jobbára kívül esnek a magyar nyelvtudomány érdeklődési körén, noha a hazai nyelvészeti kutatásokban is hasznosítható felismerésekről van szó. Elsősorban Derek Bickertonnak, a Hawaii Egyetem neves kreolistájának nézeteit referálom igazán csak dióhéjban.

1. Kezdjük annak a problémának a taglalásával, amellyel szinte minden ember szembesül: miként sajátítja el fokozatosan egy kis emberpalánta környezetének, elsősorban szüleinek a nyelvét, az úgynevezett anyanyelvet. A jó néhány évtizede folyó kutatások még mindig nem adtak meggyőző és megnyugtató választ erre a kérdésre.

Két hagyományosnak nevezhető nézet, az empirista és a racionalista felfogás hívei fáradoztak e probléma megoldásán, de egymásnak tökéletesen ellentmondó gondolatokat fogalmaztak meg. Az empiristák feltevése szerint az ideák a tapasztalás következményei, a racionalisták szerint pedig az alapideák már születésünktől fogva a tudatunkban léteznek. Leegyszerűsítve a vita tehát azon kérdés körül forog, mi az, ami a tudatunkban van születésünkkor, és mi a szerepe a tapasztalásnak. Az empiristák úgy gondolják, hogy a gyermek tudata tabula rasa, azaz a gyermek csupán tapasztalás útján, vagyis a környezeti ingerek hatására sajátítja el a nyelvet. A racionalisták véleménye szerint azonban a gyermek már a nyelvre vonatkozó ideákkal születik, a tapasztalás csupán kibontakoztatja azokat, s ennek eredménye az anyanyelv elsajátítása.

A 20. század 60-as éveitől kezdve a nyelvelsajátítás problémája központi helyet foglal el a behaviorizmust meghaladni igyekvő kutatók munkáiban. A behaviorista felfogásra az jellemző, hogy az anyanyelv megtanulását a tanuláselmélet általános elveivel vélte megmagyarázhatónak. Ezzel szemben az újabb elméletek a gyermek nyelvelsajátítását minőségileg új folyamatnak tekintették, amely ennek értelmében nem volt többé azonosítható az általános tanuláselmélettel (Menyuk 1981). Ezen elméletek szerint a nyelvelsajátítás alapkategóriája nem a szó, hanem a mondat, a nyelvelsajátítás során pedig a gyermek elsősorban szabályokat sajátít el, amelyek nem kondicionálás vagy utánzás eredményei.

1.1. Noam Chomsky radikálisan módosította mind a racionalista, mind az empirista elméletet. Hipotézise bizonyos értelemben a két alapfelfogás ötvöződése. Felfogása szerint az alapismeretek bizonyos formái már a születés pillanatában léteznek az emberi tudatban. Ezek a tudat úgynevezett „képességei”, amelyek be vannak „huzalozva” a gyerek agyába. Ami a nyelvre vonatkozó ideákat illeti, azok Chomsky szerint velünk születettek (innét hipotézisének neve: „innata conception”), tehát univerzálisak. Ezek adják azt az alapot, amelyre bármely nyelv grammatikája ráépülhet (Chomsky 1988). Ebben a felfogásban tehát nem az intelligencia, a logika vagy az ész, hanem az univerzális grammatika biztosítja a gyermek számára az anyanyelv elsajátítását a tapasztalás segítségével. A Chomsky-féle felfogás tehát feltételez egy velünk született nyelvelsajátítási mechanizmust, amely részben elemzési eljárásokat, részben nyelvi információkat tartalmaz.

1.2. Újabban a kreolizációs folyamatok tanulmányozása jelent igazi kihívást a nyelvelsajátítással kapcsolatos elméletek életképességének, tarthatóságának igazolására. 1974-ben jelent meg Derek Bickertonnak a nyelvelsajátítással foglalkozó azon tanulmánya, amelyben szembefordult minden korábbi elmélettel, és amelyet újabb tanulmányok és monográfiák követtek. Bickerton a kreol nyelvek tanulmányozása során összegyűlt tapasztalataiból arra a következtetésre jutott, hogy a kreol nyelvek sajátosságai nem korábban létezett nyelvekből átvett örökségek, hanem egy velünk született „nyelvalkotó program” termékei. Ez a program pedig egyike fajunk biológiai adottságainak.

Bickerton bioprogram-hipotézisére (amely összhangban van Chomsky innata-koncepciójával, l. Bickerton 1981: 133–4, 296–7) a pidzsin és a kreol nyelvek kialakulásának, illetve más nyelvekhez való viszonyának a tanulmányozása világíthat rá. A világ különböző pidzsinjei és kreoljai hangtanukban, nyelvtanukban és szókincsükben ugyan eltérnek egymástól, mégis feltűnően sok közös vagy legalább hasonló vonásuk van, még akkor is, ha teljesen eltérőek azok a superstratumnyelvek (angol, francia, portugál, spanyol, olasz, holland, arab stb.), amelyekből részben eredeztethetők.

1.3. A kreol nyelvek szintaxisával és szemantikájával foglalkozó nyelvészek (Taylor 1960; Thompson 1961; Whinnom 1965) már Bickerton munkássága előtt meglepő hasonlóságokat, illetve azonosságokat tártak fel az egyes kreol nyelvek közt. Ezekből az szűrhető le, hogy e nyelvekben nem lehet pusztán véletlen egybeeséssel magyarázni az ige- és a névszóragozás szegényességét, az igeidők kifejezésére szolgáló partikulák használatát, a mellékneveket és határozószókat nyomatékosítandó reduplikációt stb. A kreol nyelvek inkább szabad, mint kötött morfémákra építve továbbítják a grammatikai információkat, így például tipikusak az igés kifejezések, amelyekben partikulák jelzik az időt és az aspektust. Bár ezekben a nyelvekben gyakran szerepelnek segédigék, ezek szemantikailag és szintaktikailag az úgynevezett substratumnyelvnek az ige előtt álló idő- és aspektusjelölőire emlékeztetnek. Ha ilyen jelölők nincsenek, akkor az egyszerű igealak bármilyen időre utalhat, a megelőző társalgás vagy az általános kontextus függvényében. Fontos hangsúlyozni, hogy a kreol nyelvek igés szerkezeteivel foglalkozó tanulmányok kiemelik a kreol nyelvek szerkezeti hasonlóságát és superstratumuktól való függetlenségüket.

A szeriális igék, azaz két vagy több olyan ige társulása, amelyeket nem kapcsolnak össze kötőszók (mint pl. amilyen az ang. and ’és’) vagy a beágyazást szolgáló elemek (mint amilyen pl. az angol infinitivusi forma jelölője, a to), szintén a kreol nyelvek jellegzetességei közé tartoznak. Az európai nyelvekben ezek határozószóként vagy elöljáróként funkcionálnak, és irányt vagy eszközt fejeznek ki. Az angol alapú jamaikai kreolban például a ron go lef im ’run go left him’ jelentése ’run away from him’, azaz: ’elfutott tőle’. A teke nefi kotia meti ’he took knife cut the meat’ jelentése ’he cut the meat with a knife’, azaz ’késsel vágta fel a húst’. A give ige egy igei csoportban gyakran az angol to vagy a for elöljárószók funkcionális megfelelője, miként a say ige ’that; hogy’ jelentésben a hogy-os mellékmondatokban, illetve idézetek bevezetéseként használatos. A szeriális pass ’megy, halad’, surpass ’felülmúl, megelőz, túlszárnyal’, exceed ’felülmúl, meghalad, túllép’ pedig hasonlítást fejez ki az igei csoportban. Egyébként hasonló szerkezetek léteznek sok afrikai nyelvben is (Holm 1988: 183–90).

1.4. A kreol nyelvek legfeltűnőbb szemantikai és szintaktikai természetű azonosságai a következőképpen foglalhatók össze (Bickerton 1977: 58–60).

2. Ezeknek a bizonyíthatóan létező egyezéseknek látszólag nincs nyilvánvaló okuk, kétségtelenül léteznek azonban, és magyarázatra várnak. Vajon miként lehetséges, hogy a francia, német, holland, olasz nyelv pidzsinizált formái ugyanazokat a jegyeket mutatják? Vajon hogyan lehet az, hogy a karibi térség angol alapú kreoljai annyira hasonlítanak a Fülöp-szigeti spanyol alapú kreolokra? Vajon hogyan született viszonylagos egyöntetűség ilyen sokszínűségből? Több elmélet is létezik a hasonlóságok és az eltérések magyarázatára.

2.1. Az egyik elképzelés még 1959-ben, a Jamaicában tartott első pidzsin és kreol nyelvészeti konferencián körvonalazódott. Eszerint – a nagy földrajzi távolságok ellenére – a pidzsinek és a kreolok hasonlóságai csak a közös eredet feltételezésével magyarázhatók. A pidzsin és a kreol nyelvek tehát egyazon közös forrásra mennének vissza, a szabirnak is nevezett lingua francára, amelyet a mediterrán térségben használtak a középkortól a 19. század végéig. A 15. és a 16. században a portugál relexifikálta ezt a nyelvet, azaz nagyrészt portugál lexémák váltották fel a szókészlet eredeti elemeit, aminek következtében kereskedelmi nyelvként egy portugál alapú pidzsin vált széles körben használatossá. Később viszont ez a pidzsin relexifikálódott francia, angol és spanyol alapú pidzsinné. A grammatikai alapstruktúra mindegyik esetben nagyjából változatlan maradt, a szókincsben azonban nagymérvű változások következtek be. Feltételezik, hogy a portugál felfedezők használták ezt a nyelvet Amerikában, Ázsiában, Afrikában a bennszülöttekkel való kommunikáció során. Később, amikor más nemzetek képviselői érkeztek e térségekbe, a pidzsin egyszerű nyelvtana megmaradt, de az eredeti portugál szókészlet szavait fokozatosan az újabb gyarmatosítók nyelvének szavaival cserélték fel. Ez az elmélet monogenetikus vagy relexifikációs elméletként vonult be a szakirodalomba, és elsősorban Whinnom (1965) és Todd (1974) nevéhez fűződik. Ők azt állítják, hogy nagyon sok a szókészletbeli és szerkezeti hasonlóság a Fülöp-szigeteken beszélt spanyol alapú kreol és az Indonéziában beszélt portugál alapú kreol között. Azt feltételezték, hogy az utóbbi nyelv, mely a mediterrán lingua francának, a szabirnak az utánzata, került a Fülöp-szigetekre. Mások is megerősítették azt az állítást, miszerint a Fülöp-szigeteken beszélt spanyol alapú kreol sajátosságai fellelhetők a Karib-szigeteken beszélt kreolokban, az angol alapú kínai pidzsinben és a tok pisinben is.

A portugál hódítások történeti vizsgálata és a modern nyelvelemzés egyaránt sok érvet tud felsorakoztatni ezen elmélet mellett. Minden angol alapú pidzsinben és kreolban van néhány portugál eredetű szó, mint például a savvy (vö. portugál saber ’tud’) és a piccaninny (vö. portugál pequeno ’kicsi’). A suriname-i angol alapú kreolban a szókincs 38%-a portugál eredetű, a kínai pidzsint a korai tudósítások portugál–angol keveréknyelvként írták le. A relexifikáció és a „protopidzsin” elmélete ugyan valószínűbbnek látszik, mint az, amelyik sok különböző nyelv azonos átstrukturálódását feltételezi, de nem problémátlan. A relexifikáció nem tekinthető kétségesnek, hiszen a pidzsin alapvetően szókészletből áll, amelyben minimális a szintaxis, ezért a relexifikáció nem jár együtt egy új grammatika kialakításával.

Stewart (1962) mutatott rá, hogy míg a karib térség különböző helyein élő népcsoportok képesek az egymás közti kommunikációra francia alapú kreol nyelvükön, aligha tudnak azonban könnyedén társalogni egy francia anyanyelvűvel. Jóllehet, a szókincsbeli egyezések bizonyos mértékben magyarázatul szolgálhatnak a kölcsönös megértésre, valójában a szintaktikai hasonlóság jóval fontosabb tényező, és ezek az egyezések utalnak a francia alapú kreolok közös eredetére.

2.2. Az ellentétes, poligenetikus álláspont szerint a pidzsin nyelvek spontán módon keletkeztek, akkor és ott, ahol és amikor szükség volt egy minimális szintű kommunikációra. Ezek szerint minden kreol egyedi jelenség, két nyelv véletlen érintkezésének eredménye, a köztük lévő hasonlóságok pedig keletkezési körülményeik hasonlóságaiból adódnak.

Első pillantásra ez az álláspont is elfogadhatónak tűnik. Nem látszik ugyanis valószínűnek, hogy a délkelet-ázsiai kreolok bármiféle kapcsolatban lehetnének azokkal, amelyek a karibi térségben alakultak ki. Ez az elmélet azonban nem ad magyarázatot azokra a hasonlóságokra, egyezésekre, amelyek a világ különböző részein beszélt pidzsinek és kreolok között felfedezhetők.

2.3. Léteznek olyan elméletek is, amelyek a substratumnyelvek valószínű egyezéseit feltételezik a jelenség mögött (Alleyne 1980; Lefebvre 1986; Sylvain 1936), márcsak azért is, mert olyan sok substratumnyelv létezik, hogy közülük mindig akadt legalább egy, amelynek a sajátosságai hasonlítottak az adott kreol nyelvéihez. A substratumelmélet hívei azonban ennek ellenére sem tudtak elfogadható és meggyőző magyarázatot adni a miértekre.

2.4. Bickerton (1977: 61–2) azt állítja, hogy a pidzsinek és a kreolok hasonlóságai nem tulajdoníthatók afrikai nyelvi hatásoknak. Szerinte a monogenetikus magyarázat nem ad számot a pidzsinek és a kreolok hasonlóságairól, mivel bizonyos alapvető hasonlóságokat, például a kreol igék jellegzetes idő- és aspektusrendszerét lehetetlen visszavezetni valamilyen afrikai forrásra. A legdöntőbb bizonyítékot Bickerton számára azok a kreol nyelvek szolgáltatják, amelyek semmiféle kapcsolatban sem állnak semmilyen afrikai nyelvvel, mint amilyen például a hawaii kreol, amely viszont számos ugyanolyan jegyet tartalmaz, mint a többi kreol (és pidzsin).

Bickerton a hasonlóságok magyarázatára egy alternatív elméletet adott elő (1981; 1999), a fentebb már említett bioprogram-hipotézist, avagy az univerzális nyelvelsajátítás-elméletet. Azt állítja, hogy a pidzsinek és a kreolok közötti hasonlóságok az első nyelv elsajátításában szerepet játszó univerzális elvekkel függenek össze. Jespersen (1922: 234) is kimutatott korábban bizonyos hasonlóságokat a pidzsinek, a kreolok és a gyereknyelv között.

Az egymással rokonságban nem álló nyelvekből származó kreolok közötti „rejtélyes” azonosságokban, a grammatikai szerkezetükben megmutatkozó „kísérteties” hasonlóságokban Bickerton szerint egy úgynevezett alapvető grammatika mutatkozik meg. Ez az „univerzális” grammatika nyilvánul meg azokban a hibákban is, amelyeket a gyerekek a nyelvtanilag sokkal jobban megalapozott és gazdagabb nyelvek elsajátítása során követnek el. Amikor a gyerekek azt mondják: why he is leaving? (kb. ’miért elmegy?’), nobody don’t likes me (kb. ’senki sem szereti engem’) vagy I’m gonna full Angela’s bucket (kb. ’megtelizem Angela vödrét’), akkor akaratlanul is olyan mondatokat hoznak létre, melyek nyelvtanilag helyesnek számítanak a világ számos kreol nyelvében.

A kreol olyan egykori pidzsin nyelv, amely egy közösség anyanyelvévé vált. Ez a definíció egyértelművé teszi, hogy a pidzsin és a kreol nyelvek egyazon folyamat különböző fejlődési fokait képviselik. Az első lépés a kreol kifejlődése felé, amikor a pidzsint egy közösség egyre nagyobb része használja elsődleges kommunikációs eszközként, így a közösség gyerekei minden más nyelvnél gyakrabban hallják ezt a nyelvet, és lassacskán vagy akár egy generáción belül anyanyelvükké válik. Egy-két nemzedék után az anyanyelvi használat stabilizálódik, sőt tovább is terjed. Az eredmény egy kreol vagy „kreolizált” nyelv lesz. A pidzsinből kreollá válás során a nyelvek szerkezeti eszközei, különösen a szókincs, a nyelvtan és a stílus jelentősen gazdagodnak, hogy megfelelhessenek mindazon igényeknek, amelyeket az anyanyelvvé fejlődés támaszt velük szemben. Jelentősen megváltozik a közösség által használt nyelvek fontossági sorrendje is. A pidzsinek természetük szerint „segédnyelvek”, amelyeket a beszélők más, gazdagabb, fejlettebb struktúrájú nyelvek mellett sajátítanak el. A kreolok viszont maguk is közösségek által beszélt, teljes értékű anyanyelvek.

A kreol nyelveket általában olyan gyerekek fejlesztik ki, akik többnyelvű környezetbe születnek bele, s itt a játszótársakkal való kapcsolat legfontosabb nyelve egy pidzsin. A gyerekek kénytelenek kifejleszteni, illetve továbbfejleszteni ezt a nyelvet, mivel minden egyes gyerekben működik az a biológiai program, amely egy teljes értékű nyelv kialakítására szolgál. Mivel a gyerekek elégedetlenek a töredékes szósalátákkal, nyelvtani szabályokkal látják el a nyelvet, vagyis megalkotnak valamit, ami korábban nem volt meg benne, s így egy teljesen új, gazdag és kifejező nyelv jön létre. Bickerton azt állítja, hogy a gyerekek rendelkeznek bizonyos velük született nyelvi képességekkel, amelyeket gyakorlatilag kénytelenek elnyomni, amikor olyan nyelveket tanulnak, mint az angol vagy a francia. „Csak a pidzsint beszélő közösségekben nincs olyan grammatikai modell, amelyik versengeni tudna a gyerekkel született grammatikával, s ezért ezekben a gyereknek nem kell elnyomnia a veleszületett grammatikai modellt” (Bickerton 1981: 121). Szerinte a pidzsinizálódás és a kreolizálódás között az az alapvető különbség, hogy a pidzsinizálódás másodiknyelv-tanulás, korlátozott inputtal, a kreolizálódás viszont elsőnyelv-tanulás, szintén korlátozott inputtal. Van tehát egy tökéletlen nyelvi input, amelynek a tökéletesítése belső indíttatású, egy feltételezett velünk született nyelvi szabályrendszer segítségével történik. Ennek végeredményeként olyan nyelv keletkezik, amely minőségileg különbözik a szülők által beszélttől, és sok esetben érthetetlen is számukra. Bickerton megjegyzi, ha egy kreol nyelv nyelvtana nagymértékben a gyerek elméjének a terméke, akkor ez nagyon világos képet adhat számunkra az agy veleszületett nyelvi, grammatikai szerveződéséről. A nyelvek mögött meghúzódó egyetemes séma, a segédigék, a felcserélési szabályok, a főnevek és az igék, az alany és a tárgy, a kifejezések és a mondatok, az esetek és az egyeztetés stb. stb. mind az emberi agy valamilyen közös tulajdonságára utalnak. A kreolizációs folyamat ebben az értelemben tehát a nyelvelsajátítás természetével, illetve az univerzális nyelvi tudással kapcsolatos elméletek tesztje is egyben. Azt az állítást, miszerint az emberi elme tartalmaz valamilyen részletes sémát a grammatikai szabályokra, megint csak az igazolja, amit a kisgyerekek szájából hallunk. A nyelv valószínűleg ösztönös termék, s nem csupán ügyes megoldás egy olyan problémára, amelyet az ember felfedezett. Sok bizonyíték van arra, hogy a normális gyerekek a nyelvet nem a szülők utánzása révén tanulják meg.

Bickerton konkrét állításait sokan vitatják ugyan, mert nehéz rekonstruálni az évtizedekkel, évszázadokkal korábban történt eseményeket, ám az alapvető elképzelést sikerrel igazolja két egészen új természetes kísérleti szituáció, amelyekben valós időben, tehát a jelenben figyelhető meg a gyerekeknek a nyelvek kreolizálására való képessége. Mindez a süketek jelbeszédében is tapasztalható.

3. Bickerton valójában az emberi nyelv keletkezését is a kreol nyelvekével azonos módon képzeli el. Az emberi evolúció egy viszonylag kései szakaszában (kb. másfél millió [?] évvel ezelőtt alakult ki az a biológiai program, amely a tagolt emberi nyelv kialakulásához vezetett. Ha esetleg igaz is lenne ez a hipotézis, bár semmiféleképpen sem igazolható, sok kérdést hagy megválaszolatlanul, és persze újabbakat is felvet. Ilyen például az, hogy minek a következtében alakult ki az emberi agyban ez a bizonyos program.

Ennél sokkal közelebbi időkre nézve és kézzelfoghatóbb tanulságokkal is jár Bickertonnak a kreol nyelvek kialakulásával kapcsolatos hipotézise. A történeti-összehasonlító nyelvtudomány művelői előtt ismert, hogy az utóbbi jó száz év folyamán számos olyan kísérlet látott napvilágot, amely a rokon nyelveket nyelvcsaládokban egyesítő elméleteket, a rokon nyelveket egy közös ősből, az úgynevezett alapnyelvből levezető teóriákat megalapozatlannak, sőt nemegyszer tudománytalannak bélyegezve a nyelvrokonságot a különféle nyelvek érintkezése, „keveredése” folyamán kialakult jelenségnek szeretné minősíteni. E rövid tanulmányban nem kívánom megemlíteni az indogermanisztikában és az uralisztikában burjánzó ilyenféle „teóriák” szerzőit és műveiket, csak arra hívom fel a figyelmet, amennyiben a nyelvrokonság ilyetén való magyarázata akárcsak némi realitással is rendelkezne, akkor az esetleges pidzsinizáció és az azt követő kreolizáció eredményeként kialakult indogermán és uráli nyelvek grammatikáinak éppen úgy kellene hasonlítaniuk egymásra (vagy méginkább: meg kellene egyezniük egymással), miként ez a kreol nyelvek esetében látható. Tehát a „nyelvkeveredést” hirdetők éppen arról nem tudnak, hogy a pidzsinizáció és az azt követő kreolizáció nem eltéréseket, hanem egyezéseket hoz létre, ergo: minden intenzív nyelvi érintkezés eredményeként kialakuló nyelv grammatikája lényegében megegyezne az összes többiével (kivételt jóformán csak a teljesen izolált nyelvek jelenthetnének).

SZAKIRODALOM

Alleyne, M. C. 1980. Comparative Afro-American. Ann Arbor, MI: Karoma.

Bickerton, Derek 1974. Creolization, linguistic universals, natural semantics and the brain. Working Papers in Linguistics 6/3: 124–41. Honolulu, University of Hawaii.

Bickerton, Derek 1977. Pidginization and Creolization: Language Acquisition and Language Universals. In Valdman, Albert (ed.): Pidgin and Creole Linguistics. Bloomington–London, Indiana University Press. 47–69.

Bickerton, Derek 1981. Roots of Language. Karoma Publishers, Inc., Ann Arbor.

Bickerton, Derek 1990. Language and Species. Chicago–London, The University of Chicago Press.

Bickerton, Derek 1999. Creole Languages, the Language Bioprogram Hypothesis, and Language Acquisition. In: Ritchie, William C.–Bhatia, Tej K. (eds.) Handbook of Child Language Acquisition. New York, Academic Press. 195–220.

Chomsky, Noam 1988. Language and Problems of Knowledge. Cambridge, Mass., MIT Press.

Gósy Mária 1999. Pszicholingvisztika. Corvina, Budapest.

Holm, J. A. 1988. Pidgins and Creoles. Vol. I: Theory and Structure. Cambridge, Cambridge University Press (idézve Malmkjr 1995 alapján).

Jespersen, Otto 1922. Language, its Nature, Development and Origin. London, Allen–Unwin (idézve Mühlhäusler 1986 alapján).

Lefebvre, C. 1986. Relexification in creole genesis revisited: The case of Haitian creole. In Smith, N.–Muysken, P. (eds): Substrate versus universals in creole genesis. Amsterdam, Benjamins. 279–300.

Malmkjr, Kirsten 1995. Creoles and pidgins. In Malmkjr, Kirsten (ed.): The Linguistics Encyclopedia. London–New York, Routledge. 81–89.

Menyuk, P. 1981. Language and Maturation. Cambridge, Mass.–London, The MIT Press.

Mühlhäusler, Peter 1986. Pidgin & Creole Linguistics. Oxford–New York, Basil Blackwell.

Sylvain, S. 1936. Le creole haitien, morphologie et syntaxe. Wetteren, De Meester.

Stewart, W. A. 1962. Creole languages in the Caribbean. In Rice, F. A. (ed.): Study of the Role of Second Languages in Asia, Africa and Latin America. Washington D. C., Center for Applied Linguistics. 34–53 (idézve Malmkjr 1995 alapján).

Todd, L. 1974. Pidgins ans Creoles. London. Routledge–Kegan Paul (idézve Malmkjr 1995 alapján).

Whinnom, K. 1965. Contact des langues et emprunt lexicaux: the origin of the European-based creoles and pidgins. Orbis 14: 509–27 (idézve Malmkjr 1995 alapján).

H. Varga Márta

SUMMARY

H. Varga, Márta

The development of Creoles and the problem of first language acquisition: the birth of language

The author gives a brief survey of the results of the study of Creole languages that may be relevant for our understanding of first language acquisition and of what is called the intermingling of languages. Primarily on the basis of papers by Derek Bickerton, she summarizes the – conspicuously identical – syntactic features that Creole languages exhibit and introduces, in nutshell, the major claims that have been made with respect to the emergence of those languages. The conclusions that can be drawn from the characteristics of pidgin and Creole languages would probably be able to enrich certain types of linguistic research in Hungary, too.