A védőoltások célja a szervezet védelmének biztosítása egy vagy több meghatározott kórokozó támadásával szemben. Alapvetően két formája van:
Passzív immunizáció: a kórokozó patogenitásában döntő szerepet játszó antigénekkel szembeni ellenanyagokat juttatunk a szervezetbe. Ilyenkor a hatás csak arra az időszakra terjed ki, amíg az ellenanyagok ki nem ürülnek.
Aktív vakcináció során a szervezet immunrendszerét késztetjük specifikus ellenanyagok termelésére. Célja a tartós, elméletileg életre szóló immunitás létrehozása.
Az immunválasz a kórokozó bizonyos antigénjeire specifikus, ha az antigén megváltozik, a korábbi védőoltás nem nyújt védelmet az új antigént tartalmazó vírussal szemben.
Az antigéneket a T- és B-lymphocyták ismerik fel. A T-sejtekből felszabaduló cytokinek
aktiválják a macrophagokat és a B-lymphocytákat is. A B-sejt cytokinek jelenlétében aktiválódva osztódik és differenciálódik. Egyrészt hosszú életű memória B-sejtek képződnek, másrészt plasmasejtekké alakulnak át. A plasmasejtek ugyanazo kat az immunglobulinokat secretálják, amelyeket az “anya” B-sejtek a felszínükön hordoztak. Először IgM osztályú immunglobulinok képződnek, majd IgA, IgG, esetenként IgE osztályú antitestek. Az antigén felismerése, az immunsej tek aktiválódása és differenciálódása (centrális fázis) után az immunválasz harmadik lépése az antigént hordozó molekulák, sejtek eltávolítása (effektor fázis). A specifikus immunválasz humorális (antitestek) és celluláris (citotoxikus T-lymphocyták) kom ponensei mellett részt vesznek a nem specifikus elhárító mechanizmusok (komplementrendszer, phagocyták) is. A vírusfertőzések megelőzésében elsősorban a specifikus antitestek, a gyógyulásban a specifikus citotoxikus T-lymphocyták (CD8+ T-sejte k) vesznek részt.A védőoltások hatását befolyásoló tényezők:
T-sejtek hiányában vagy súlyos működési zavarában a bejuttatott antigének nem kerülnek felismerésre, antitestek nem képződnek, a vakcináció eredménytelen. Élő kórokozót tartalmazó vakcinák adása veszélyes.
B-sejt defektusokban (antitesthiány-szindrómák): agammaglobuliaemiában, ha a T-sejtek működése ép, ezek az antigént felismerik, memória T-sejtek is képződnek, de specifikus antitestek nem termelődnek, így a vakcináció nem éri el a célját.
Izolált IgA-hiányban a parenterális vakcinák biztonsággal adhatók, IgM, majd IgG osztályú specifikus antitestek képződnek, csak a lokális védelmet biztosító secretoros IgA termelése marad el. Ez okból orális poliovakcina (OPV) adása eredménytelen, sőt veszélyes lehet. IgG alosztálydefektusban a poliszacharid-vakcinák nem fejtik ki hatásukat, mivel a tokos baktériumok elleni védelemben az IgG2 típusú antitestek játsszák a fő szerepet.
A T-sejt dependens antigénekre már fiatal csecsemők is jó immunválasszal reagálnak, de a T-independens antigének bejuttatása nem nyújt tartós védelmet.
Élő mikrobát nem tartalmazó vakcinával idős személyek is biztonsággal olthatók.
Az antitestek a vakcinával bejuttatott vírusokat neutralizálják, a protektív antigének nem kerülnek felismerésre, nem váltanak ki immunválaszt. (Maternális immunitás ideje alatt, immunglobulinok adása után a vakcináció eredménytelen)
A keringésbe jutó antigének a nyirokcsomókban, lépben prezentálva általános immunválaszt váltanak ki. A képződött immunglobulinok a keringésben tartós ellenanyagszintet tartanak fenn.
A nyálkahártyákon át bejutott antigének a nyálkahártyákhoz kapcsolódó lymphoid rendszerben kerülnek felismerésre, itt képződnek a memóriasejtek, amelyek recirkulálva csak a más nyálkahártyához asszociált lymphoid rendszerben (gyomor-bél rendszer, légu tak) tárolódnak.
Ez magyarázza, hogy a parenterálisan adott vakcinák után kialakuló immunválasz védelmet nyújt a szervezetbe behatoló kórokozóval szemben, de nem védi ki a behatolást. Míg a nyálkahártyákon át adott vakcinák (pl. OPV), elsősorban a termelődött secretor os IgA révén, már a természetes behatolási kapuban gátolják a kórokozók szervezetbe jutását.
A primer immunválasz kiváltásához az antigént megfelelő küszöb feletti koncentrációban kell bejuttatni, és annál hatásosabb lesz az immunválasz, minél tartósabban van jelen az antigén a szervezetben.
Élő, attenuált vírusvakcinák esetén a bejuttatott vírus a szervezetben szaporodik, tartósabb jelenléte maradandó védettséget biztosít.
Elölt vírus tartalmazó vakcinákban lévő antigén a szervezetből gyorsan eliminálódik, csak rövid immunitás jön létre. Ezért az élő kórokozót nem tartalmazó vakcinákat megfelelő adjuvánssal kombinálják, amely késlelteti az antigén felszabadulását . Tartós védelem létrehozásához rendszerint revakcinációkra van szükség.
Az exotoxinok ellen igen jó védettséget nyújtanak a nagy antigenitású toxoid vakcinák, míg a baktérium sejtfalkomponensei ellen kiváltott immunválasz bizonytalan hatású.
Vírusfertőzések elleni védelemhez elegendő lehet annak a membránantigénnek a szervezetbe juttatása, amelyikkel a vírus a célsejtjeihez kötődik, míg más komponensek esetleg éppen ellenkezőleg, kóros reakciót válthatnak ki a természetes fertőzés során.
A primer immunválasz kialakulása hosszabb időt vesz igénybe (átlagosan 8 nap, de lehet néhány nappal rövidebb vagy lényegesen hosszabb is). Rövid lappangási idejű fertőzésekben vagy az inkubáció későbbi szakaszában az aktív immunizálástól már nem várh ató eredmény
a védőoltások többnyire nem nyújtanak életre szóló védettséget, az immunválaszkészség idővel csökken. Ilyenkor a revakcinálás szekunder immunválaszt vált ki, a védettség egy-két napon belül teljes lesz.
A passzív immunizálás védőhatása csak addig tart, amíg a bejuttatott antitestek ki nem ürülnek a szervezetből. Az antitoxikus védelemben és a vírusneutralizációban szerepet játszó IgG osztályú antitestek felezési ideje 21-23 nap. Ha aktív védőoltás ne m alkalmazható, a fertőzésnek ismételten kitett fogékony személyeket egy hónap múlva újabb passzív védelemben kell részesíteni.
Az immunglobulin készítményektől csak az inkubáció első napjaiban várható profilaktikus hatás, mivel a vírusneutralizáló antitestek csak a virionokat közömbösítik, az intracelluláris vírusreplikációt nem befolyásolják.
Aktívan immunizáló oltóanyagok
A természetes fertőzést utánozza, annak veszélyei nélkül. Erre olyan gyenge virulenciájú, a természetes kórokozóval azonos antigéntípusú törzsek alkalmasak, amelyek képesek a szervezetben szaporodni, azt immunizálni, de nem betegítik meg, vagy csak enyhe, veszélytelen oltási betegséget okoznak. Fontos az is, hogy a törzs virulenciája stabil legyen, vagyis azt sem természetes körülmények között (az oltott környezetében élő fogékony személyekbe jutva), sem a laboratóriumi fenntartás során ne változzék. A virulens mikrobából attenuálással alakítják ki. Az attenuálás lényege a kórokozó olyan genetikai mutánsának kiválasztása, amely az előbb meghatározott tulajdonságokkal rendelkezik.
A hatékonyság feltétele, hogy a mikroba a szervezetben szaporodjék, tehát a beadáskor élő, szaporodóképes állapotban legyen. Ezért ma a legtöbb élő vakcinát liofilezett (fagyasztva szárított) formában hozzák forgalomba, ebben az állapotban a mikroba a z életképességét hosszú ideig megőrzi. A beoltott mikrobák szaporodását - vagyis az oltás “megeredését” - a szervezetben bizonyítja az oltási reakció vagy betegség. Ha az oltás után a korábban ellenanyaggal nem rendelkező egyén vérsavójában megjelennek a specifikus ellenanyagok, “szerokonverzióról” beszélünk.
A nem élő vakcinák hatóanyaga a kórokozó mikroba elölt (inaktivált) tenyészete, a kórokozó méregtelenített terméke vagy kivonata.
A nem élő vakcinák nem szaporodnak, ezért jóval nagyobb antigénmennyiséget kell bevinni és az immunizálást többször kell megismételni. A hatás növelésére gyakran alkalmaznak adjuvánsokat, így a kívánt immunválasz kisebb antigénmennyiséggel és kevesebb számú oltással kiváltható.
A kombinált oltás célja is az oltások számának csökkentése és valamelyik komponens adjuváló hatásának kihasználása.
A hatásosság/reaktivitás kényes egyensúlya mind az élő mind a nem élő vakcinák esetében problémát jelent. Nem könnyű ugyanis eldönteni, hogy valamely vakcinának mekkora a hatékonyságot biztosító de még eltűrhető adagja. Ugyancsak problémát jelent, hog y nem élő vakcinákkal hosszantartó védettséget csak 2-3 egymást követő, egymástól hetekkel elválasztott oltási sorozattal lehet elérni. A többszöri parenterális bevitel nehezíti az oltási programok szervezését, növeli a költségeket és - különösen a fejl ődő országokban - a sterilitás hiányából eredő szövődmények kockázatát.
A fentiek miatt új vakcina-típusok és újvédőoltások kidolgozására számos kutatási irányzat alakult ki.
A jövő vakcinái
Az oltott személyben szaporodóképes de ártalmatlan vírusba vagy baktériumba rekombináns DNS technikával a protektív antigént kódoló gént viszik be. Ha vektor maga is vakcinatörzs, akkor a vakcina mindkét betegség megelőzésére alkalmas lehet. Ideális e setben egy vektor-vakcina akár 20 különböző protektív antigént is kódolhat, így 20 különböző betegség megelőzésére is alkalmas lehet. A vektor-vakcinák alkalmazásának feltétele a készítmények genetikai stabilitásának bizonyítása.
Ezzel a módszerrel olyan módosulás idézhető elő a vakcinatörzsként kijelölt vírusban, amely a jelenleginél sokkal stabilabb, meghatározott mértékű maradék virulenciával rendelkező törzseket eredményez.
Az idiotípus az ellenanyag-molekula hypervariábilis régióján lévő antigéndetermináns, amely jellemző az antigénre. Ezt az ellenanyagot egy másik szervezetbe oltva, a vele szemben képződő ellenanyag (anti-idiotípus) az eredeti ellenanyagot indukál ó antigén “utánzata”, ezért helyette vakcinaként használható. Az anti-idiotípus vakcináknak olyan esetekben lehet jövője, amikor emberre ártalmatlan vakcina nem állítható elő.
Protektív antigént kódoló tisztított DNS vagy mRNS készítmények im. Beadásával vagy speciális oltópisztollyal végzett belövésével humorális és celluláris immunválasz indukálható. A kutatások biztatóak, de a gyakorlati hasznosítás ideje még megjóso lhatatlan.
A számtalan kísérleti adjuváns közül legérdekesebbek a liposzómák és a biodegradábilis microparticulák, amelyek megvédik az antigéneket a korai lebomlástól, többszöri oltást utánozva igen intenzív immunválaszt indukálnak.
Az immunológiai kutatások jelentős eredményeket hoztak a nyálkahártya-immunrendszer megértésében, a meghatározó secretoros IgA ellenanyagok sajátosságaira, termelődésükre vonatkozóan. Ezekkel az ismeretekkel és az új adjuvánsokkal rövid időn belül lehetővé válik egy sor fertőző betegség megelőzésére orális vakcinákkal.
Passzív immunizálást prevenció céljára elsősorban toxintermelő baktériumok és vírusok által okozott betegségek megelőzésére alkalmazunk. Az ellenanyagoktól csak a fertőzési folyamat egy bizonyos pontjáig várható hatás, azon túl azt már nem befo lyásolják. Az ellenanyagok hatása tulajdonképpen mindig preventív. Gyógyító hatás - ahol van - látszólagos: az antitestek a sejtekhez még nem kötött kórokozó ágens semlegesítésével a betegség további progressziójának veszik csak elejét. Az ellenanyagok p reventív hatása adagjuktól és alkalmazásuk időpontjától függően a fertőzési folyamat teljes gátlásában, a fertőzés látenssé tételében vagy a klinikai tünetek enyhítésében nyilvánul meg.
A passzív immunizálás immunoszuppresszív hatású: az ellenanyagok - bizonyos koncentráción felül - főleg élő vakcinák esetében az aktív immunizálást meggátolhatják; kisebb koncentrációban - bár gátló hatásuk itt is érvényesül - aktív immunizáció már l ehetséges, és így a passzív védelem alatt lezajló latens infekció vagy aktív védőoltás immunitást eredményezhet.
Az utóbbi évtizedekben az iv. adható - antibakteriális ellenanyagokat tartalmazó - immunglobulin jó terápiás hatásáról számoltak be immunhiányos, granulocytopeniás betegek bakteriális sepsisében. egyre inkább az a tendencia érvényesül, h ogy az állati szérumokat emberi, ellenanyagokat tartalmazó immunglobulin készítményekkel helyettesítsék.
Az állati savók fokozatos kivonására azért került sor, mert mint fajidegen fehérjék szenzibilizálnak, szérumbetegséget, anafilaxiás shockot válthatnak ki.
Humán immunglobulin (IG, gamma globulin). Teljes emberi savót ma már passzív profilaxisra nem alkalmaznak. A passzív immunizálás ideális eszköze az emberi vérplazmából gyárilag előállított immunglobulin oldat. Természetesen a donorplazmákat a v érrel átvihető betegségekre előzetesen szűrik. Bár e készítmények nemzetközileg elfogadott hivatalos neve immunglobulinum humanum, sok országban - így nálunk is - még a régebbi gammaglobulin elnevezés is használatos.
A humán IG-készítményeknek két csoportja van: normál és specifikus IG.
A normál immunglobulint válogatás nélküli, a specifikus készítményt általában a kérdéses fertőzésen nemrég átesett vagy aktívan immunizált donorok véréből állítják elő. Ennek megfelelően ellenanyag-tartalma az egészséges népesség átlagos ellenanyagszi ntjét tükrözi; a specifikus immunglobulin viszont egy-egy kórokozóval szemben kimagaslóan magas titerben tartalmaz ellenanyagokat.
A klasszikus Cohn-féle alkoholos frakcionálással előállított normál vagy specifikus IG-okat általában prevencióra alkalmazzák; szubsztitúcióra terápiára ma már ritkábban. Az ilyen készítmények csak im. alkalmazhatók, mert antikomplementer hatás ú fehérjeaggregátumokat tartalmaznak és iv. adva súlyos reakciót okozhatnak.
Ellenanyaghiányos egyéneknek szubsztitúcióra vagy bakteriális fertőzéseik gyógyítására iv. alkalmazható IG-készitmények előállításánál enzimes (pepszin, papain. plazmin) és/vagy savas kezelést, szelektív adszorpciót alkalmaznak. Ezeknek az eljá rásoknak izolált vagy kombinált felhasználásával sikerült olyan készítményeket előállítani, amelyek nem antikomplementerek , ugyanakkor az ellenanyagok megőrzik neutralizáló, membránokat passzáló képességüket és jórészt megmarad az opszonizáló hatást kö zvetlenül vagy közvetve serkentő Fc fragmentumuk.
Egyes passzívan immunizáló készítmények laboratóriumban mért hatékonyságát nemzetközi egységben (NE, IU) fejezik ki.
Az állati savók fokozatos kivonására azért került sor, mert mint fajidegen fehérjék szenzibilizálnak, szérumbetegséget, anafilaxiás shockot válthatnak ki.
Az oltóanyagok parenterális alkalmazásakor ugyanolyan sterilitási kautélákat kell betartani, mint egyéb injekciós beavatkozások esetén. A védőoltásokat egyszerhasználatos fecskendővel és tűvel kell végezni. Katasztrófahelyzetben, tömegol tások esetén ugyanabból a steril fecskendőből, de természetesen egyénenként külön steril tűvel több egyént is oltanak, de ilyen esetben biztonságosabb a tű nélküli oltópisztoly (jet) használata. Ennek működési elve az, hogy az oltóanyagot nagy ny omással vékony sugárban juttatja át a bőrön.
A bőr fertőtlenítésére 70%-os alkohol használható. Élő vakcinák alkalmazásakor - inaktiválódásuk elkerülésére - vigyázni kell arra, hogy a beadás előtt az alkohol elpárologjon a bőrről; kerülni kell minden olyan fertőtlenítőszer (pl. jódtinktúra) hasz nálatát, amely a bőrön marad.
Oltási technikák
Intrakután (ic.) oltás. Az oltás helye: vakcinák esetében a regio deltoidea közepe, bőrpróbákhoz az alkar voláris felszíne. Az oltáshoz ic. tűt és lehetőleg Mantoux-fecskendőt kell használni. A kart bal kézzel alulró l átfogjuk és az oltás helyén a bőrt megfeszítjük. A tűt a bőrrel csaknem párhuzamosan tartva, finom fúró mozgással a bőr felszínes rétegei közé szúrjuk úgy, hogy a hegye nyílásával a bőr felszíne felé nézve, kb. 2 mm-re legyen a beszúrás helyétől. Ekko r a megadott mennyiséget (általában 0,1 ml-t) befecskendezzük. Jól sikerült ic. oltás helyén néhány mm átmérőjű, a bőr felszínéből kiemelkedő fehér hólyagcsa (kvadli) képződik.
Skarifikációs oltás. Ezt a módszert korábban szinte kizárólag a himlő (variola) elleni oltás során használták. Lényege, hogy a bőrre cseppentett oltóanyagot hegyes eszközzel egy vagy több karcolás útján juttatták a bőrbe. Ma egyetlen betegség e llen sem oltanak ezzel a módszerrel.
Többszörös szúrásos módszer (multipunktura). Lényege, hogy a bőrre cseppentett oltóanyagon keresztül hegyes eszközzel több felszínes szúrást végeznek. Korábban e célra két- vagy többhegyű eszközök is rendelkezésre álltak. Ugyancsak a himlő elle ni oltás során alkalmazták; ma egyesek a tularaemia elleni oltás egyik módszereként ajánlják (l. ott).
Szubkután (sc.) oltás. Helye általában a felkar középső külső harmada, de a mell, hát vagy a has is lehet. A két ujjunkkal redőbe emelt bőrt a redő alapján, annak hossztengelyével párhuzamosan átbökve, a tűt a redő közepéig toljuk előre és az o ltóanyagot lassan fecskendezzük be. Az oltóanyag visszafolyásának megakadályozására a tű kihúzása után a szúrcsatornát steril vattával befogjuk és a bőr rétegeit körkörös mozgással egymás felett elmozdítjuk.
Intramuszkuláris (im.) oltás. Helye csecsemőkön a m. quadriceps femoris a comb külső elülső felszínén a középső harmadban; nagyobb gyermekek és felnőttek esetén a m. deltoideus vagy a m. triceps brachii. Nagyobb mennyiségű oltóanyagot nagyobb gyermekeknek is a comb izomzatába adunk be. (A gluteális izomzatba adott oltás hatékonysága kisebb lehet; csecsemőkben és kisdedekben idegsérülést okozhat, ezért kerülni kell). A bőrt megfeszítjük, majd gyors mozdulattal átbökjük, az izomba hatolunk és az oltóanyagot befecskendezzük. A befecskendezés előtt a dugattyú visszaszívásával meg kell győződni arról, hogy a tű hegye nincs-e érben. Olyan kivételes esetekben viszont ha egy fecskendőből több egyént kényszerülünk oltani, a vissza szívás tilos! Csak im. oltásra alkalmas oltóanyag esetében vigyázni kell arra, hogy az ne kerüljön a bőr alá (rövid tű!), mert steril tályogot okozhat.
Orális oltás. Az oltóanyagot az előírt mennyiségben kávéskanálnyi frissen főzött és lehűtött cukros teába cseppentjük, majd az oltandóval lenyeletjük. A csecsemők kivételével a vakcina kockacukorra csepegtetve is beadható, de annak elszopogatás át és lenyelését ellenőrizni kell. Ha az oltandó az oltóanyagot kiköpi, vagy közvetlenül a beadás után hány, az oltást meg kell ismételni. Magyarországon jelenleg csak az orális polio vakcinát adják így.
Intranazális oltás. Egyes országokban bizonyos oltóanyagok (pl. influenza, rubeola) orrba cseppentésével immunizálnak. Magyarországon ez az oltási mód nem használatos.
Ha valamilyen okból állati eredetű szérum adására kényszerülünk, az esetleges szérumérzékenységről bőrpróbával kell meggyőződni. Előbb 0,1 ml fiziológiás konyhasóval 1:10 arányban higított szérumot ic. kell adni; ha az injekció helyén 1 óra múl va nincs reakció (bőrpír, induráció), 1,0 ml szérumot kell sc. befecskendezni és ha 1 óra múlva nincs helyi vagy általános reakció, im. beadjuk a szükséges adagot.
Pozitív reakció esetén meg kell kísérelni a deszenzibilizálást. Ezt a százszorosra higított szérumból 1,0-2,0 ml sc. adásával kell kezdeni, majd az adagot félóránként vagy óránként kétszerezni. Ha már nincs általános vagy helyi re akció, két óra múlva - gyermeknek 0,02 ml/ttkg, felnőttnek 1,0 ml adrenalinnal együtt - beadjuk a szükséges adagot. Az oltottat szigorú megfigyelés alatt kell tartani, hőmérsékletét, légzését, pulzusát, valamint vérnyomását ellenőrizni.
Ismételten adott állati szérum hatástalan lehet.
Magyarországon több betegség megelőzésére, illetve kiküszöbölésére a lakosság zömének immunitását biztosító védőoltás bizonyos korosztályoknak kötelező. Több nyugati országban ezek és még más oltások is "csak" ajánlottak, viszont a gyermekeket közössé gbe csak ezek megtörténte esetén veszik fel.
Az életkorhoz kötött, kötelező védőoltások rendjét az oltási naptár szabályozza. Az oltási naptáron a járványügyi hatóságok a járványügyi helyzetnek és a lehetőségeknek megfelelően évről évre változtathatnak. Az érintett évre érvényes oltási naptárt az OKI említett módszertani levele közli. Az életkorhoz kötött oltások egy részét folyamatos oltási rendszerben végzik, vagyis a gyermek oltását a me gjelölt életkor elérésekor kapja. A kampányoltások általában iskolai oltások, amelyeknek keretében bizonyos osztályok tanulóit oltják.
A kötelező védőoltásokon kívül vannak olyan oltások, amelyek bizonyos rizikócsoportokban ajánlottak. Közülük egyeseket (pl. H. influenzae b, B-hepatitis elleni oltás) egyes országokban az oltási naptárba már beillesztettek.
Védőoltások indikációját képezheti olyan egyének megbetegedési veszélye, akik bizonyos kórokozóval fertőződtek vagy fertőződhettek. Az ilyen lehet egyéni oltás (pl. tetanusfertőzésre gyanús sérülés, veszett állatok marása), vagy tömeg oltás (pl. cholerabehurcolás, árvíz idején tífuszjárvány veszély).
A megbetegedési veszély indokolja az utazók védőoltását a hazájukban nem honos betegségek ellen.
Fertőző betegségek gyógyítására egyes betegségekben passzívan immunizáló oltóanyagokat használnak.
A védőoltás - más orvosi beavatkozásokhoz hasonlóan - az érintett oltandónak, illetve törvényes képviselőjének (szülő, nevelőszülő, stb.) előzetes beleegyezésével végezhető. Az oltóhelyen való megjelenés önmagában nem tekinthető beleegyezésnek, cs upán azt mutatja, hogy az oltandó az immunizálás programban való részvételtől nem zárkózik el. Hazánkban a védőoltások jogilag két külön kategóriába sorolhatók: vannak kötelező és vannak nem kötelező védőoltások.
Az orvosnak az oltás elvégzése előtt megfelelő felvilágosítással kell szolgálni, és meg kell szereznie az oltandó beleegyezését az oltás elvégzéséhez, ezt követően pedig meg kell győződnie az oltás elvégezhetőségéről.
A felvilágosítás során ismertetni kell:
A felvilágosítást kellő szinten és kellő tárgyilagossággal kell megadni úgy, hogy az oltott (szülő, hozzátartozó) az elmondottakat megértse és azokat az oltással kapcsolatos döntésében felhasználhassa. A felvilágosítás során különösen ki kell hang súlyozni azokat az előnyöket, amelyekhez az adott oltással az egyén, valamint a közösség hozzájut. Ki kell térni arra is, hogy az oltás esetleges káros következményeinek fellépte esetén az oltott kártérítési igénnyel léphet fel, mégpedig a hivatalos (köt elező) oltások esetén az állammal, egyéb oltásokkal kapcsolatosan pedig a gyártó céggel szemben.
Az oltás elvégzésére szóló beleegyezést az oltandó, illetve törvényes képviselő megadhatja szóban és írásban. Amennyiben szóban történt a hozzájárulás, ezt az oltott kartonjára rá kell vezetni. A beírásban rögzíteni kell azt is, hogy a kellő felvi lágosítás megtörtént (pl. "a felvilágosítás a gyártó kísérőirat alapján"), és azt, hogy az oltás elvégzéséhez további kérdések nélkül megtörtént a beleegyezés. Amennyiben csak egyik szülő van jelen az oltás alkalmával, ez jelentheti azt, hogy a jelenlévő egyedül vállalja a döntés felelősségét vagy azt, hogy a távollévő álláspontja a jelenlévővel azonos. Az orvos - ha ezt célszerűnek tartja - kérheti, hogy a szülő (gondozó) az oltáshoz adott beleegyezését aláírásával is erősítse meg.
Mindenképpen alá kell íratni a kötelező oltás elutasításáról tett és a kartonon rögzített nyilatkozatot. Ez esetben célszerű az aláírás hitelességét tanú(-k) aláírásával is igazoltatni. A hozzátartozó bármely oltás elvégzésével kapcsolatosan megta gadhatja a hozzájárulását. Kiskorú rabies elleni védőoltását azonban a szülő (gondozó, stb.) saját felelősségére sem akadályozhatja meg!
Iskolában történő oltás esetén a szülőket előzetesen informálni kell. A 10 éves kor alattiakat csak abban az esetben szabad oltani, ha arra a szülő aláírásával hozzájárulását megadta. Az általános iskolák felsőbb osztályaiban beleegyező visszajelz és hiánya nem oltási akadály. Az oltással szembeni tiltakozás esetében azonban az oltást elvégezni itt sem szabad.
Az orvos további feladata annak tisztázása, hogy megvannak-e a feltételei az oltás elvégzésének.
Ellenőriznie kell az oltóanyagot:
Vizsgálni kell az oltandó részéről:
Súlyos reakciónak tekintendők az alábbiak: Nem élő oltóanyagok esetében helyileg kiterjedt duzzanat és pír az oltás területén, amely beszűrődött és a comb anterolateralis felszínének nagyobb részét, illetve a felkar körfogatának nagyobb részét éri ntette. Súlyos általános tünetnek tekintendő a 39,5oC feletti láz az oltás után 48 órán belül, anaphylaxia, bronchospasmus, gégeoedema, collapsus, valamint elhúzódó hozzáférhetetlenség, tudatzavar, hosszantartó befolyásolhatatlan magas hangú sírás 4 órán ál hosszabb időre, 72 órán belül fellépő görcsök vagy encephalopathia. Élő vakcinák adása után a tünetek később jelentkezhetnek.
Amennyiben e kérdések alapján oltási akadály nem merül fel, el kell végezni az oltandó orvosi vizsgálatát.
Ha sem az anamnézisben, sem az orvosi vizsgálat során nem merülnek fel akadályozó körülmények, az oltás elvégezhető. Az oltás megtörténtét az "Oltási könyv"-ben kell bevezetni. Itt fel kell tüntetni az oltóanyag gyári nevét, gyártási számát, az ol tás dátumát, az oltó orvos adatait (pecsét). Mindezek hitelességét az orvos szignójával igazolja.
Célszerű lenne az "Oltási könyv"-ben rögzíteni a súlyosabb oltási reakciókat, szövődményeket, az immunrendszert érintő beavatkozásokat és egyéb kockázati tényezőket is.
Az oltás feltételeinek vizsgálata az oltás elvégzése és az esetleges következmények ellátása kizárólagosan orvosi feladat, amelynek felelőssége nem ruházható át kellő képzettséggel nem rendelkező személyre (pl. védőnő). Ettől az állásponttól kizár ólag a Sabin oltás esetén lehet eltekinteni, amennyiben az olthatóság orvos által történt megállapítása után az orális poliovakcinát a védőnő is beadhatja.
Az orvos felvilágosító munkáját nagyon megkönnyíti és jelentős időmegtakarítást eredményez, ha az oltandók szüleihez (gondozójához) előzetesen el lehet juttatni olyan népszerű ismeretterjesztő brosúrákat, amelyek az oltásokról hasznos információka t közölnek. Ez az előzetes tájékoztatás alaposabb és mélyebb együttműködést biztosít a szülő és az oltó orvos között.
(WHO)
- 1979 himlő eradikáció
- 1984 EPI
( Expanded Programm of Immunization)
( 6 fertőző betegség eliminálása:
Polio, Di, Te, Pe, Te, TBC. )
- 1988 - kontraindikációk felülvizsgálata.
tömegoltás, oltópisztoly bevezetése, kombinált vakcinák, hűtőlánc ellenőrzése stb.