Iskolánk rövid története
Az ongai Általános Iskola 2000. szeptemberében vette fel Görgey Artúr nevét. De a története sokkal régebbre nyúlik vissza.
Iskolánk székhelye Miskolctól 10 km-re keletre található. A község határának északnyugati részén húzódó Miskolc - Kassa irányban futó országút mellett a településen áthalad a Miskolc - Sátoraljaújhely felé vezető országút is, s metszi s a Miskolc - Kassa vasútvonal. A közlekedés-földrajzilag kedvező hely a lakosságszám folyamatos emelkedésében mutatkozik meg, amely kihat iskolánk tanulólétszámának növekedésére. Egyébként a lakosság számára vonatkozó első hiteles adat II. József 1787-es népszámlálásához kapcsolódik. Eszerint Ongán 117 házban 693 lakos élt. Jelenleg - a két külterületi lakott hellyel Ongaújfalu és Ócsanálos - 4673 fő lakja a települést.
Az ongai iskola történetét vizsgálva a levéltári források alapján tudjuk, hogy 1743-ban töltötték be először a tanítói hivatalt és 1903-ig 24 tanító oktatta a nebulókat az elemi iskolában, amelyet a református egyház tartott fenn. (Takács László: Onga története, 1998.)
Az iskola államosításának kezdete 1898-as vármegyei határozathoz kötődik, s végül 1903 júniusában szűnt meg a felekezeti iskola, ezzel lezárult egy dicső fejezet az "oskola" történetében, melynek legnagyobb érdeme, hogy folyamatos működésével segítette Onga község lakóinak tudásbeli gyarapodását az oly sokszor visszatérő nehéz időszakok ellenére is.
A negyvenes évek végén - a tanulólétszám nagyarányú növekedése, valamint a szakosított oktatás bevezetése következtében - a meglévő és helyrehozott iskolaépületek kevésnek bizonyultak. Ekkor kapta meg az iskola oktatási célra a Kóczán Kastélyt, bár az épület erre a célra nem volt igazán alkalmas. Az áldatlan állapoton 1964-ben sikerült javítani, ekkor épült meg az emeletes 6 + 2 tantermes iskola. A körzetesítés eredményeként az 1960-as évek közepétől Ongaújfalu, 1978-tól Ócsanálos külterületi lakott helyek tankötelesei a központi iskolában folytatták tanulmányaikat. 1978-ban megszűnt a hatnapos, majd 1982-ben - a szabad szombat bevezetésével - az 5-6 napos ciklikus tanítás. 1980-tól Ongán már csak délelőtti iskolai oktatás folyik. Ehhez fel kellett építeni egy új 9 tanteremmel, könyvtárral, tornateremmel rendelkező épületet. (Akkori árfolyamon ez kb. 12 millió forintos beruházás volt.)
Az iskola tanuló- és pedagóguslétszáma a XX. század második felében: (tanév eleji statisztikák)
ÉV |
TANULÓ |
PEDAGÓGUS |
1945 |
295 |
6 |
1960 |
374 |
17 |
1970 |
453 |
23 |
1980 |
474 |
26 |
1990 |
515 |
30 |
1998 |
580 |
36 |
1999 |
||
2000 |
/ Forrás Rózsa László: INTÉZMÉNYEM SZERVEZETI KULTÚRÁJÁNAK BEMUTATÁSA című dolgozatából /