Szűk négyszáz esztendő választ el bennünket Francis Bacontől (1561-1626), az újkori filozófia egyik legnagyobbjától. Az idézet ma is igaz - árnyaltabban és kicsit másképp. Hogyan érthette ezt ő akkor, és mit jelenthet az ezredforduló emberének ma?

Bacon neves családból származott és (apjához hasonlóan) magas állami pozícióba jutott. Lordkancellár, a király első helyettese. Ő is csak gyarló ember volt, nem mindig azok szerint az alapelvek szerint élt, amelyeket írásaiban követendőnek vélt. Ez a kettőség jelentkezett gondolkodásában is. Forradalmi alak, az indukció módszerének egyik legalaposabb kidolgozója, mégis, kora természettudományát nem ismerte - vagy nem ismerte el (pl. Galilei).

A hatalom ranglétráján magasra emelkedett - de vajon ezt a fajta hatalmat eredményezi-e a tudás? Maga írja, hogy az államférfi háromszorosan szolga (az uralkodóé, munkájáé és ambícióié). Ha meg akarjuk érteni egyik leggyakrabban idézett mondását, kora előzményeit, történelmét és kultúrtörténetét kell szemügyre vennünk.

Az Aquinói Tamás által kidolgozott rendszer, melyre az egyház is áldását adta, bomladozni kezdett. Már az ő korában megindult a skolasztika hanyatlása, a 13. században olyan filozófusok működnek mint Duns Scotus, Occam, Roger Bacon. Bár az ő céljuk is elsősorban még a hit védelme, de tagadják, hogy a hit magasabbrendű lenne a tudásnál, az észnél. Az Arisztotelész-fordításokat elferdítésnek, pontatlannak tartják; a hiteles fordítások igénye megnöveli az antik kultúra iránti érdeklődést, egyre többen ismerik fel, hogy Arisztotelész eredeti tanítása nehezen hozható összhangba a kereszténység kinyilatkoztatáson alapuló, dogmatikus filozófiájával. Dante, Petrarca, Boccaccio - ők már a reneszánsz hírnökei. Dante, mintegy összefoglalva kora tudásanyagát, kora "enciklopédiáját" készíti el (Isteni Színjáték), Petrarca az evilág örömeit hangsúlyozza, s tagadja, hogy siralomvölgy lenne.

A reneszánsz ember - felszabadult ember, istenhite töretlen, de rátalál a Hellászban, majd Rómában elvesztett szabadságára. Felfedezi ezeket a birodalmakat, melyeket az arab kultúra évszázadokon keresztül megőrzött. Kitágul a látóköre, a keresztes hadjáratok, Marco Polo utazásai a mesés Keletre, végül a nagy földrajzi felfedezések: mind-mind rácsodálkozása a világra.

A filozófia megszűnik a teológia szolgálólánya lenni, az Averroes által meghírdetett kettős igazság elve győzedelmeskedik. Az egyetemek a világi gondolkodás központjaivá válnak. Kopernikusz heliocentrikus világképe, Galilei mechanikája, Bruno panteizmusa jelzik a tudományok előretörését és hatását. Galilei szerint a természet nagy könyve a matematika nyelvén íródott. Nem véletlen, hogy az újkor filozófusainak jelentős része matematikus, Descartes-tól Spinozán át Leibnizig. Bruno halálakor tanúsított viselkedése örök példa marad az ember számára, de egyben jól tükrözi az emberek megváltozott lelkiállapotát is az igazság iránt: amikor Bruno elé tartják a feszületet, megvetően fordítja el a fejét és (a feljegyzések szerint) hangtalanul hal meg.

Bomladozik a feudalizmus száz oldalról megerősített monstruma is: belülről rágja a vész. A tőkés termelés csírái megjelennek, manufaktúrák létesülnek szerte Európában, a kereskedelem fellendülésével a polgárság súlya is megnő. Egyben meg is kezdi harcát a feudalizmus és annak állami ideológiája, a skolasztika ellen, mert azok akadályozzák további fejlődését. A verseny kialakulása, a haszon keresése mind - mind valósághű ismereteket követel az iparostól - a tudás számukra egyértelműen hatalom, hatalom a többi iparossal folytatott versenyben. Ez a tudás azonban mérhetetlenül veszélyes az egyházra és azokra, akiket ő erősít meg a hatalmában: az abszolutista monarchiára. A harmadik rend előretörése jelentkezik mindenütt.

Újabb csapást jelentett a középkorban megmerevedett gondolkodásra a reformáció és annak különböző irányzatai. Elvetették a spekulációt, a Szentírást tekintették egyedüli mércének. Úgy gondolták, csak a hit által üdvözülhet az ember, tagadták az egyházi intézmények létjogosultságát. (Igaz, a protestantizmus egy idő után szintén dogmatikussá vált, nem véletlenül jegyzi meg Nietzshe, hogy a reformáció visszalépés a reneszánszhoz képest.)

A vallási-teológiai rendszerek nemcsak az érzékelésen alapuló tapasztalatot ítélték el, de béklyót raktak a középkori ember kezére is azzal, hogy a földi, az egyház által szentesített állam az "Isteni állam" letéteményese, az egyedül jó államforma, mely ellen az embernek tilos lázadnia. Ezen tanítások ellen küzdöttek a reneszánsz és a kora újkor nagy társadalomfilozófusai: Machiavelli, aki felismerte az emberi lélek legmélyén rejtőző hatalomvágyat, és tagadta, hogy az embernek nincs szabad akarata. "A cél szentesíti az eszközt"-elv nála pozitív értelmű volt, Itália egyesítése volt a célja. Morus Tamás Utópiája már megelőlegezi a kapitalizmus árnyoldalait is, Campanella Napállamával együtt pedig fogyasztási és termelési kommunizmust hirdet.

A 13-16. században Európa fejlődése ezzel új irányt vesz. A késő skolasztikusok tevékenysége, a reneszánsz kulturális vívmányai, a humanista tudósok munkája, az új gazdasági forma elterjesztésének nehézségei, a természet és társadalomtudósok felfedezései és írásai, majd a reformáció jelzi, mekkora feladat volt mindez. Hosszú évszázadok, nemzedékek erőfeszítései nyomán azt tudták elérni, hogy megrengessék a monstrumot, így kedvező táptalajt biztosítottak a felvilágosodás előtt arra, hogy le is lehessen azt dönteni. (Ez a munka azóta is folyik.)

A 16-17. század fordulóján lép színre Francis Bacon. Új tudományos módszere, az indukció - melytől a tudomány nagy előrelépését várja – mindmáig a tudósok egyik fő eszköze. Nála már megjelenik a gondolat, mely 150 év múlva Franciaországban válik általánossá: az emberekkel meg kell ismertetni a tudomány eredményeit, minden rossznak a tudatlanság a fő okozója; a társadalmi egyenlőtlenségnek és igazságtalanságnak.

Miért tekintette Bacon a tudást hatalomnak? Azt tudjuk, hogy az egész újkori tudomány és filozófia alapja is egyfajta negáció, hatalmas NEM!, amely nem mindig következetes, és lényege kimerül abban, hogy minden eszközzel küzd a nem értelmi, vallási-teológiai spekulációk ellen. A reneszánsz és az újkor embere hatalmas felszabadulást élt meg, de nem mindig tudta, mit kezdjen ezzel a szabadsággal. Az is igaz, hogy míg a dogmatikus vallásban hívők nagyjából azonos nézeteket vallottak, addig a tudás igen relatív fogalmat jelentett. Mi az igazság? Létezik-e egyáltalán abszolút igazság?

Úgy gondolom, Bacon még nem gondolt bele teljességgel ezekbe a kérdésekbe. Hitt abban, hogy az új módszer és gondolkodásmód forradalmasítja a tudományokat és hatalmas lökést ad neki. Éppen ezért küzdött az antropomorfizmusok leküzdéséért (törzs-, barlang-, piac- és színház idolumok), mert hitt abban, hogy a tudás általánossá válásával talán jobb kor jön el. Új Atlantisz című utópiájában megjósolta a tudományos akadémiák létrejöttét (Salamon Háza), és úgy gondolta, a tudósok az állam irányítói is lesznek. Ez a jóslata nem vált be, továbbra is politikusok döntenek a sorsunkról, de akkor a tudás igézetében mindez megvalósíthatónak tűnt.

A reneszánsz és a felvilágosodás: megannyi jelentős lökés a tudományoknak. Ma már nincsenek is csendesebb, eseménytelenebb időszakok fejlődésükben: az utóbbi
másfél évszázad a tudományok és a tudás diadalmenete. Meggyőződésem, hogy ebben az
időszakban (legyen a kezdőpont Darwin első könyve, 1859) az emberiség minden eddiginél többet tudott meg arról, milyen a "valódi világ" (ezt úgy értem, hogy minden eddiginél nagyobb rendet "vitt bele" a természetbe, melyek gyakorlati alkalmazásai és elméleti eredményei is nehezen túlbecsülhetők). Melyek ezek az eredmények?

Ami a megelőző egy-két évszázadot áthatotta, bizonyításra lelt. A fejlődéselmélet, melyet a nagyobb gondolkodók (az életfilozófusok: Nietzsche, Schopenhauer stb.) intuitív módon megéreztek, igazolásra lelt Darwin munkáiban. Az embert a vak véletlen, a természet céltalan erői emelték ki az állati sorból, mutációk és a természetes kiválasztódás útján. Utódai arra is rámutattak, hogy az egyes egyed fejlődése nagy vonalakban megismétli a törzsfejlődés, az evolúció menetét.

Az anyag atomon túli oszthatatlanságának és a determinisztikus világképnek befellegzett. A magfizika megmutatta, hogy az atom elemi részecskékből áll, ma pedig már tudjuk, hogy rengeteg van belőlük, már "rendszerezni" kell őket. Planck kvantumelmélete (1900), majd Heisenberg munkássága a Világegyetem mélyén rejlő indeterminizmusról (egy elektron helye és impulzusa soha nem mérhető egyszerre, továbbá a megfigyelő már a beavatkozással is megváltoztatja annak tulajdonságait) szintén óriási hatást gyakorolt.

Alig hetven éve fedezték fel a Világegyetem tágulását, melyből következett az is, hogy kezdetben "kisebb" volt - a szingularitás és a Nagy Bumm elmélete került kidolgozásra. Mindössze 50 éve fedezték fel a DNS kettősspirál-szerkezetét, egészen addig volt létjogusultsága valamiféle életerőnek.

Az antropológia, az ősemberkutatás reális képet rajzolt fajunk fejlődéséről. A lingvisztika mint tudományág is századunkban vált az egyik legjelentősebb tudománnyá. A nyelv szerepét az ember életében nem lehet elég fontosnak tartani.

A legfontosabbak egyike a felfedzések közül természetesen Einstein általános és speciális relativitáselmélete (századunk első két évtizedében). A newtoni fizika egyetemes jellegére ráépült az einsteini fizika, mely az emberiség egész világképét megváltoztatta (tér-idő kontinuum, relativitás minden tekintetben).

Minden egyes felfedezés új és új kérdéseket vetett fel. Ahogy Kant mondta: az emberi megismerés határokba ütközik. Ezek a határok viszont folyamatosan tágulnak, ahogy ha a kör sugarát növeljük, a kerülete is nő: minél többet tudunk, annál többről tudjuk, hogy nem tudunk róla semmit. A 20. század végén a polihisztorság már lehetetlen. Az, hogy mégis törekszünk az újra, az az emberi természetben lévő ösztönök és a társadalmi kényszer hatása.

A tudomány alkalmazása: a technika. Itt érződik igazán, mekkora hatalom a tudás. Fizikai, kémiai kísérletek voltak az előzményei az atombombának és a hidrogénbombának, de egyben az összes új ipari és mezőgazdasági eljárásnak is. A gazdasági verseny arra kényszeríti a versenyzőket, hogy minél jobb, tökéletesebb, olcsóbb terméket készítsenek. Az így kialakult monopolhelyzeteket pedig már nehéz megtörni. Az "agyelszívás" folyamata is elsősorban az USA-ba irányul. Ennek a versenynek az "eredménye" ökológiai katasztrófa is lehet.

Nem véletlen, hogy újabban az egyes országok mind nagyobb és nagyobb hányadot fordítanak a GDP-jükből kutatásra és fejlesztésre. Az új varázsszó: az információ. Eközben nő a szakadék Észak és Dél között. Az emberiség töredéke él a fejlett ipari országok szintjén, a többiek elsősorban azzal vannak elfoglalva, hogy a veszélyes túlnépesedés, katasztrofális egészségügyi viszonyok közepette megőrizzenek valamit önállóságukból és biztosítsák az emberek számára a legminimálisabb javakat.

Mit tehet az egyes ember? Számára a tudás úgyszintén hatalom: hatalom önmaga felett. Minél többet tud valaki, annál tágabb látókörű, toleránsabb, letisztultabb világképe lesz. Az ember nem szabad; determinált lény, a DNS külső burka, annak fenntartását és továbbélését szolgálja, megvívja érte a dominanciaharcot. Úgy gondolom azonban, hogyha egyszer már az öntudatlan DNS tudatot hozott létre, ez a tudat törekedjen az elérhetetlen szabadságra. A tudás ennek az eszköze. A szabadság: hatalom önmagam felett - tiszta önellentmondás, mégis olyan cél, amelyért küzdeni érdemes. A cél a küzdés maga.