Filozófiai kommentár
Jézus Krisztus ezen szavaihoz:
„Kényszerítsd őket bejönni!”¹
(részlet)

A betű szerinti jelentés harmadik cáfolata azon érv segítségével, hogy az átlépi az igazságot az igazságtalanságtól elválasztó határvonalat, egymásba mossa a bűnt és az erényt, a társadalmak egyetemes romlására.
Ám elég legyen abból, hogy olyan érvekkel mulattassuk az íróasztalt, amelyek legfeljebb közepesen jók, legalábbis ha összevetjük azzal, amit majd ezután mondunk. Mérjük hát a példázat betű szerinti jelentésére az igazi csapást!
Az írás valamely betű szerinti jelentése szükségképpen téves akkor, amikor az általában feje tetejére fordítja az isteni és az emberi erkölcsöt, amikor egymásba mossa a bűnt és az erényt, és ezáltal ajtót nyit minden elképzelhető zűrzavarra.
Márpedig ezen ige: Kényszerítsd őket bejönni, betű szerinti magyarázata ezt műveli:
Tehát szükségképpen téves.
Az alaptétel önmagában is annyira világos, hogy nevetséges lenne, ha bizonyítani akarnánk. Menjünk tehát az először paradoxszerűnek tetsző altétel bizonyításához!
Elég jóhiszemű vagyok ahhoz, hogy megvalljam a franciaországi térítők előtt, hogy annak feltételezésével, miszerint Jézus Krisztus azt parancsolta meg, hogy az embereket erő alkalmazásával térítsék meg, csupán engedelmeskedtek Istennek akkor, amikor a katonák beszállásolásával, börtönnel és más erőszakos úton kényszerítették a reformátusokat arra, hogy katolikus hitre térjenek, így ezek az erőszaktételek nem gonosztettek, hanem nagyon is jó cselekedetek. De megkérdezem tőlük, nem igaz-e az, hogy egyetlen okból tekinthetők ezek jó cselekedeteknek, tudniillik mert az egyház javára történtek, s azzal a szándékkal, hogy Jézus Krisztus országának határait kiterjesszék. [Azokról, akik azt mondják, hogy egy király ott szállásolja el katonáit, ahol neki tetszik.] Nem gondolom, hogy tagadnák ezt; hiszen ha azt felelnék nekem, hogy egy olyan abszolút uralkodó, mint Franciaország királya, ott szállásolja el katonáit, ahol neki tetszik, megengedhet nekik ilyen és ilyen féktelenkedést, visszahívhatja annak az otthonából, aki kiérdemli ezt a kivételes bánásmódot azzal, hogy aláír egy formulárét², és ekképpen arra a kérdésre, hogy az erőszaktételek miért nem bűnös dolgok, azzal érvelnek, hogy mindez megengedett dolog egy királynak saját országában; mondom, ha ezzel a válasszal jönnek, nem lesz nehéz dolgom megfelelnem erre.
Hiszen megkérdezném, feltéve, hogy amit Franciaország királya nemrég tett, azt csak azon okból, indítékkal, céllal tette, hogy szeszélyes erőfitogtatással szórakoztassa el magát, mindez nem igazságtalan tett, amit Isten jogosan büntethetne meg? Nem képzelem, hogy van az a talpnyaló, van az a vak, aki erre azt mondaná, hogy nem. A királynak tehát, aki így háborgatja alattvalói egy részét, elrabolja javaikat, elválasztja a gyermekeket apjuktól, az asszonyokat férjüktől, egyeseket bebörtönöz, másokat kolostorba zárat, házakat rombol le, fát vágat, megengedi azt is, hogy a katonák vendéglátóikat személyükben zaklassák, kell hogy legyen valami más oka annak, hogy így cselekszik, mint az ő korlátlan uralma és az ő kénye-kedve; különben mindenki azt látja, hogy ez a királyi hatalommal való jogtalan és zsarnoki visszaélés³.
[És azokról, akik azt mondják, hogy a protestánsok áthágták a rendeleteket.] Talán azt fogják mondani, hogy e háborgatásoknak az volt az alapja, hogy az alattvalók egy része nem tartotta magát a király rendeleteihez. Márpedig a király jogosan bünteti meg alattvalói közül azokat, akik nem engedelmeskednek rendeleteinek. De ez a válasz nemcsak hogy téves dolgot feltételez, tudva azt, hogy nemcsak azokat büntették a katonák elszállásolásával, akik nem engedelmeskedtek a királyi rendeleteknek, mivel bizonyos, hogy ezek az beszállásolások a nantes-i ediktum visszavonásánál előbb történtek, vagyis annál az időpontnál, amikortól fogva a rendelet visszavonása eljutott a protestánsokhoz okulásul, hanem ez a válasz túl homályos ahhoz, hogy igaz legyen. Mert ahhoz, hogy jogosak legyenek a büntetések, amiket elszenvedtet azon alattvalóival, akik nem engedelmeskedtek parancsainak, a parancsok mellett állnia kell valamire való indoklásnak. Különben a király jogosan bünteti meg alattvalói közül azokat, akiknek nincs kék szemük, sasorruk, szőke hajuk, akik bizonyos húsokat nem találnak jónak, akik nem szeretik a vadászatot, a zenét, a tanulást stb., mondom, jogosan bünteti meg őket, feltéve hogy parancsokat tett közé, melyek azt rendelték el valamennyi alattvalójának, hogy egy bizonyos idő múlva kék szemük legyen stb., leljük kedvüket a tanulásban stb. De mindenki belátja, hogy mivel e parancsok jogtalanok, a parancsot áthágókra kimért büntetések is azok; ily módon ki kell egyeznünk azzal, hogy az alattvalók jogos háborgatásához nem elég homályos kétértelműséggel azt mondani, hogy áthágták a parancsokat; külön el kell mondani, hogy vagy jogos parancsokat hágtak át, vagy legalábbis olyanokat, amiket csak valami oktalan nemtörődömségből hághattak át. Azt fogják nekem mondani, hogy XIV. Lajos parancsai ilyen természetűek voltak. Nem fogom vitatni; de engedjék meg nekem, hogy az ok, amiért így bánhattak, ahogy bántak az illető vallásból való⁴ alattvalókkal, akik semmi jogtalanságot nem követtek el, hogy mindez annak a római katolikus egyháznak a hasznát szolgálja, amely őszerinte a világon az egyetlen jó egyház. Itt kötünk ki, és minden erre megy ki, vagyis azt mondják, hogy amit Franciaországban a felekezet követőivel csináltak, igazságtalan volna, ha nem az igaz vallás előbbre vitele érdekében tették volna, hanem hogy – példának okáért – annak a meggyőződésnek a megvallására kényszerítsék őket, hogy a föld forog; hogy a hő, amit a tűznek tulajdonítunk, csupán lelkünk érzete; hogy ez és ez a mártás jobb, mint a másik; ám mivel nem azért alkalmaztak erőszakot a hugenottákkal szemben, hogy ilyen természetű dolgok megvallására kényszerítsék őket, hanem a keresztényeknek kinyilatkoztatott igazságok megvallására, így nagyon is jogos a bánásmód, amiben részesültek, és megegyezik Jézus Krisztus parancsolatával. Hozzáteszik majd, hogy megtévesztő dolog ezt a bánásmódot üldözésnek nevezni. Csak a hívekkel szemben elkövetett gonosz dolgok nevezhetők üldözésnek. Amit az eretnekekkel szemben tesznek, jóságból, igazságosságból, jogosságból és ésszerűségből fakadó cselekedetek. Na, ez a legjobb. Állapodjunk meg tehát abban, hogy az a dolog, ami igazságtalan lenne, ha nem az igaz vallás javára tennék, jogos lesz, amikor az igaz vallás érdekében teszik. Ez az alapelv nagyon egyértelműen benne van e szavakban: Kényszerítsd őt bejönni, feltéve, hogy Jézus szó szerint értette őket; mert ezek azt jelentik: üssétek, botozzátok meg, börtönözzétek be, raboljátok ki, öljétek meg azokat, akik megmakacsolják magukat, vegyétek el tőlük feleségüket, gyermekeiket; mindez helyes, amikor az én ügyemért teszik: egyéb körülmények között ezek szörnyű gonosztettek lennének, de az a haszon, ami ebből az egyháznak származik, megtisztítja és makulátlanná teszi e cselekedeteket.
[A kényszerítés joga a Tízparancsolat teljes fejtetőre állításával ér fel.] Erre mondom azt, hogy ez az elképzelhető legutálatosabb tanítás, és kétlem, hogy vannak a pokolban annyira gonosz lelkek, akik azt kívánnák, hogy az emberi fajt e szellem vezesse. Úgyhogy mindezt Isten Örök Fiának tulajdonítani, aki csupán azért jött a világra, hogy üdvösséget hozzon az ember számára, s hogy az embereknek a legszentebb és legszeretetteljesebb igazságokat tanítsa: mindez annyi, mint a legvérlázítóbb sértéssel megbántani őt. Mert gondolják végig a borzalmakat és az utálatosságokat, erre kérem Önöket, ami e gyűlöletes erkölcs nyomában jár. Mivel minden sorompót elmozdítottak, mely a bűnt elválasztotta az erénytől, nincs az a gyalázatos tett, mely ne válnék kegyes és vallásos cselekedetté, mihelyt azt az eretnekség meggyengítése érdekében teszik. Ily módon, midőn egy eretnek kiváló elméssége, ékesszólása vagy jó erkölcsei révén megerősít másokat is eretnekségükben, és még a híveket is arról győzi meg, hogy tévednek, azt is megengedik majd, hogy megöljék, megmérgezzék, hogy jó hírneve ellen ezerszám mondhassanak gyalázatos rágalmakat, és mindezt még hamis tanúkkal is támogassák. Hiszen hiába mondja majd valaki, hogy ez jogtalan dolog, a válasz máris készen áll. Más esetben ez az igazság szempontjából jogtalan lenne, de mivel az egyház érdekeiről van szó, ez a létezhető legjogosabb dolog. Nem is kell belemennem egyetlen felháborító részletbe sem, máris látjuk, hogy nincs az a gonosztett, ami ne válnék vallási jótéteménnyé; a bírák ok nélkül ítélnék el az eretnekeket az eljárások során; büntetlenül lophatnák meg az eretnekeket; a legfontosabb ügyekben nem tartanák meg velük szemben az adott szót; elrabolnák gyermekeiket, hamis tanúkat támasztanának velük szemben, megbecstelenítenék leányaikat, hogy egy szégyelletes terhesség elől az igaz vallásban legyenek kénytelenek menedéket keresni, egyszóval minden elképzelhető megalázó bánásmódot elszenvedtetnének velük; az erőszak és a csalás egymást váltogatnák, meggyőződéssel vennék el a kedvüket az élettől, és köteleznék őket vallásuk megváltoztatására; és mivel megvan rá az indokuk, meggyőznék magukat arról, hogy helyesen cselekszenek. Hát van, mi ennél borzalmasabb?
De nem is ez lenne az egyetlen erre jogosult felekezet, mely ezekhez a fogásokhoz folyamodnék. Mindegyik azt hinné magáról, hogy jogában áll ekképpen cselekedni, mivel mindegyik vallás egyedül önmagát hiszi igaz vallásnak, vagy legalábbis a legigazabbnak, és úgy tekint a többire, mint Isten ellenségeire vagy mint tökéletlenekre, és azt állítja, hogy ha megtéríti őket, nagy szolgálatot tesz Istennek. Nem mennék most bele abba a kérdésbe, hogy mindegyiknek egyenlőképpen megvan-e a joga ehhez, feltételezve náluk a jóhiszemű meggyőződést, mellyel azon meggyőződések kiirtásáért szállnak hadba, amelyeket tévesnek hisznek; ám annyi mindenesetre igaz, hogy Jézus Krisztus előre láthatta volna, hogy parancsolata, minden keresztényt erőszak alkalmazására fog sarkallni azokkal szemben, akik nem az ő felekezetükből valók; ami majd gonosztettek kimeríthetetlen forrása lesz, nyomorúságok egész tengere a jó ügy érdekében. Márpedig semmi valószínűsége nincs annak, hogy pusztán előre látása a sok zűrzavarnak, aminek az ő határozott rendelkezése engedett teret, melyekre egyébként ez a parancsolat nagyon is elfogadható mentségül fog szolgálni, önmagában eltérítette volna ettől a parancsolattól, amikor egyébként nem térítette őt el kellőképpen a vallási üldözésekben leledző alapvető és semmi másra nem fogható jogtalanság.
[A polgárháborúk kimeríthetetlen forrása az, amikor a különböző felekezetek egymást kölcsönösen felprédálják.] Habár nem akarom néven nevezni az utálatosságokat, melyek abból születnek, hogy a legjogtalanabb cselekedetekből igazságosak lesznek, annak az érvnek a segítségül hívásával, hogy ezt a tévedés kiirtásáért teszik, azt azért el kell mondanom, hogy sok egyéb mellett ebből fakad az a nemkívánatos következmény is, amikor a királyok és az uralkodók soha nincsenek biztonságban, valameddig alattvalóik más vallásból valók. Az alattvalók lelkiismereti kötelességüknek érzik, hogy elmozdítsák és szégyenteljes módon elűzzék őket, ha nem akarják megtagadni vallásukat; és hinnének abban, hogy amit tettek, az a lehető legindokoltabb; hisz elvégre az evangélium akarata az, mondhatják, hogy kényszerítsük őket belépni; kényszerítenünk kell tehát királyunkat, hogy változtasson vallást, és amíg nem változtat vallást, meg kell tagadnunk az engedelmességet, és ha megmakacsolja magát, elmozdítjuk őt, és elzárjuk őt egy monostorban. Talán amikor látni fogja, hogy mennyi földi baj származott ebből, ez arra készteti őt, hogy okuljon mindezekből, és megszabaduljon előítéleteitől; mindenesetre kicsikarjuk az előnyt a vallás számára azzal, hogy elűzünk egy olyan királyt, aki nincs mellette, és egy olyan királyt állítunk helyébe, aki kedvezni fog vallásunknak. Márpedig ennyi elég ahhoz, hogy jogossá tegyen olyan cselekedeteket, amelyek enélkül nagyon is büntetendők lennének. Mozdítsuk tehát el, mi több, öljük meg eretnek királyainkat, mert noha ez apagyilkosság lenne, amennyiben egyéb meggondolásokból visz erre a lélek, ámde attól fogva, hogy az igaz vallás javáért ragadtatjuk magunkat erre, ez máris jó cselekedet lesz. Ily módon az uralkodók és az alattvalók ismét és ismét jó ügyből kifolyólag üldözik egymást. Amazok nagy erőkkel kényszerítenék más vallású alattvalóikat vallásuk elhagyására, emezek, mihelyt tehetik, ugyanígy tennének fejedelmükkel szemben, és egyikek és a másikak is Isten Fia rendelkezésének engedelmeskednek. Nem ők köteleznék Jézus Krisztust arra, hogy emberi testet öltsön magára, és hogy kereszthalálát szenvedjen értünk, ha ezzel a három szóval, Kényszerítsd őket bejönni, megszabadíthatnák az emberiséget a természetes vallás minden satnya maradékától, mely még menedéket nyújthatott volna az első emberpár lelki hajótörése után; ha azért jött volna el, hogy összezavarja bűn és az erkölcs valamennyi fogalmát, és elforgassa a kétféle valóság határait, oly módon, hogy a gyilkosság, a lopás, a rablás, a zsarnokság, a lázadás, a rágalom, a hamis esküvés, és általában minden gonosztett ne legyenek többé gonosztettek, mihelyt a vallási többféleség ellen teszik, hanem váljanak inkább kötelező és gyakorlandó erénnyé? Ekképpen le kellett volna rombolni minden társadalmat és barlangokba zárni el az embert, hogy elkerülhesse felebarátját, mint a legveszélyesebb vadállatot, akivel csak találkozhat.
[Néhány katolikus nevetséges módon tesz kivételt a királyok tekintetében.] Néhány római katolikusnál, nevezetesen a franciáknál kivált képtelenség, hogy miközben egyrészt azt hajtogatják, hogy Jézus Krisztus megparancsolta nekünk a kényszerítést, nem akarják, hogy mindez a királyokra is vonatkozzék, sem hogy az egyháznak joga legyen elmozdítani őt. Ez aztán végképp szánalmas okoskodás. A fenti Biblia-szakasz értelmében azt igenis akarják, hogy a királyok felhatalmazást nyerjenek Istentől eretnek alattvalóik megsemmisítésére, bebörtönzésére, dragonyosok általi zaklatására, felakasztására és megégetésére, viszont nem akarják, hogy ugyanez a szakasz a népeknek jogot adjon a kezükbe ahhoz, hogy mihelyt a pápa, illetve az egyháziak gyűlése úgy ítéli meg, hogy eljött az ideje, elűzhesse a megtérni nem akaró királyt, aki nem akar a helyébe igazhitű férfiút állítani. Mi értelme van ennek? Jézus Krisztus egyébként minden körülményre megparancsolta a kényszert, kivéve azokat az eseteket, melyek a legelőnyösebbek lehetnének az egyház számára, és amihez csak egyetlen embert kell elveszíteni?! Hiszen ki nem látja, hogy egyetlen eretnek és bigott fejedelem megsemmisítése több bajtól kímélheti meg a másik vallást, mint százezer paraszt és iparos elpusztítása? így, feltéve, hogy e szavak: Kényszerítsd őket bejönni, azt jelentik, hogy rabolj, gyilkolj, börtönözz be, akassz fel, törj kerékbe mindaddig, amíg senki nem meri már elutasítani az aláírást, nem tudom, milyen jogon gúnyolódnak Suarezzel és másokkal, akik szerint e szavak, Legeltesd az én bárányaimat, magukba foglalják azt a jogot is, hogy ugyanúgy bánjanak az eretnek királyokkal, ahogy a pásztorok bánnak a farkasokkal, amelyekkel omni modo quo possunt, minden elérhető eszközzel végeznek.
Azt fogják mondani nekem, Isten határozottan kijelenti, hogy általa uralkodnak a királyok, és akik szembeszegülnek az ő rendeléseikkel, Istennel szegülnek szembe, de ezzel nem jutottunk előbbre. Vitatható egy pillanatig is, hogy az ölés, a lopás, a rágalom, a hamisan esküvés Isten határozott tilalma alá esik? Ha e tilalom dacára ezek mégis jó cselekedetté lépnek elő, amikor az igaz vallás ügyében alkalmazzák ezeket, nem kellene ugyenezt mondanunk minden más tiltott cselekedet esetében, nem tévén kivételt a király elmozdításában sem? És az igazság az, hogy ugyanazon emberek, akik annyira idegenkednek attól, hogy királyokat a trónról történő elmozdítással büntessenek, a gyakorlatban meghazudtolják magukat, amennyiben a királyok nem igazhitűek, ahogy ezt a Liga idején5 láttuk. Annyi mindenesetre igaz, hogy ez természetes és szükségszerű folytatása az általam egyébként cáfolt betű szerinti jelentésnek, mely szerint ne kíméljünk se koronás főket, se semmit a világon, amikor arról van szó, hogy a vallás felemelkedését mozdítsuk elő.
Azt kérem minden olvasómtól, merengjen el egy kevessé e gondolatotokon, és biztos vagyok abban, hogy úgy fognak vélekedni, hogy a dolgoknak ez a természetes láncolata (tekintettel arra, hogy ilyen a világ), a megszentségtelenítések eme borzalmas sorával, a természetes igazságosság általános alapelveinek teljes megfojtásával, nem jöhet annak a szájából, aki maga az igazság esszenciája és szubsztanciája. A betű szerinti jelentés tehát, amivel szemben harcba szállok, a létezhető legtévesebb.