Axel Honneth

Filozófia: mi végre?

Górcső alatt a 20. század válaszai

A modern filozófia klasszikusaitól, legyen szó akár Hume-ról vagy Locke-ról, Kantról vagy Hegelről, alapjában véve távol állt az, hogy kételkedjenek a hivatásukban - bár mindannyian azzal a feladattal voltak elfoglalva, hogy az arisztotelészi világkép megrendültével ismét biztos megismerési alapot hódítsanak vissza a filozófiának; az, hogy saját teoretikus tevékenységükben magában valami kétes rejlene, nem merült fel bennük soha. Ez a tévedhetetlen, éppenséggel naivnak tetsző önbizalom még a teljes 19. századot is áthatja - ugyan ez a század hozta el Nietzsche és Marx személyében a filozófia önkritikájának két nagy úttörőjét, leforgása alatt tulajdonképpen mégis csak a diszciplínának mint olyannak a professzionalizálódása megy végbe, aminek csalhatatlan jele volt a szisztematikus és történeti tankönyvek létrejötte, a széles körű intézményesítés az egyetemeken és a fokozatosan meginduló kánonalkotás. A múlt század végére a filozófia minden saját soraiból induló támadástól sértetlenül, végül önálló, megtanulható és hagyományteremtésre képes hivatássá vált.

A 20. századba való átmenettel ez az állapot radikálisan és megmásíthatatlanul megváltozott: az annak a legitimálására vonatkozó kételyek, amit maga a diszciplína állít, ettől fogva a filozófia legbelső magjához tartoznak. Már néhány név vagy irányzat említése is elegendő ahhoz, hogy érthetővé tegyük azt az állandóságot, amellyel az ilyenfajta önkételyek évszázadunk során folytatódtak: A Bécsi Kör tagjainak próbálkozásai, de Wittgensteinéi is elsősorban arra irányulnak, hogy felderítsék a filozófiai tradíció nyelvi alapú fikcióit, amelyek a diszciplína teljes vállalkozását különösen problematikusan jelenítették meg; nem sokkal másképp írható le a szkepszisnek az a fajtája sem, amelyik az amerikai pragmatizmus vezető képviselőit vezérli, amikor a tradíció félrevezető premisszáinak és preszuppozícióinak feltárásával vágnak neki a filozófia megújításának. Heidegger filozófiai munkássága csakúgy, mint Adornóé, egyáltalán nem érthető megfelelő mértékben, ha nem vesszük tekintetbe azt a mély kétséget megismerésünk fogalmi szerkezetében, amely az újkori metafizika meghaladására irányuló próbálkozásnak vagy a "Negatív dialektiká"-nak az alapjául szolgál. És századunk utolsó harmadában Rorty filozófiai írásaiban végül aztán még egyszer tetőződik ez a folyamatosan gyarapodó kétség, amennyiben a filozófiai hivatásnak még azt a képességét is elvitatja, hogy valami értelmeset tehetne hozzá a világhoz való kognitív viszonyunk vagy politikai rendszerünk megértéséhez. Ebből kifolyólag a 20. század végén a filozófiát olyan mértékben övezik szkeptikus visszakérdezések és gyötrő kétségek, hogy lehetséges: fontos feladatainak egyike ma az volna, hogy arra a kérdésre adjon választ, miben áll még a létjogosultsága.