Irina Gorina

Kalijuga

A kultúra hasonlít a Világmindenséghez: végtelen világai egyetlen égitest, az Ember körül forognak. A legkönyörtelenebb szubsztanciák, a Gonoszság, a Halál, a Végzet is csak az Emberrel való kapcsolatában nyerik el létformájukat. Az idő-kategória is antropocentrikus, sőt az ősi hagyomány a történelmi folyamatra is úgy tekint, mint az emberiség szellemi állapotától közvetlenül függő ciklikus időváltásokra. Hesziodosz vaskora, az indiai Kalijuga olyan elnevezések, amelyek a szellemi veszteség, az erkölcsi aláhullás korszakát jelölik, amikor a ravasz cserék láncolata eltorzítja a valódi értékeket és világnézetet. A Kalijuga megkülönböztető vonásai véleményünk szerint a következők:

1. A társadalmi és politikai tér torzulása, amely térben az ember egyébként megkísérli, hogy testet öltsön alkotó ereje, amikor létrehozza az ideológiát, a politikai rendszert, a társadalmi viszonyokat és gazdasági kapcsolatokat. Minden eltorzul, mintha a külső világ átalakítására irányuló impulzus egy láthatatlan, torzító, az átgondolttal ellentétes eredményt adó lencsén haladna át.

Különösen jól látható ez a társadalmi egyenlőség eszméjének elemzésekor. A nemes eszmék, az értelem uralmát valló filozófiai rendszerek, a szabadság és testvériség az emberiség számára vérfolyóként áradó forradalmi harccá és testvérgyilkos háborúkká változtak. Ezt mutatja Kínában a maoizmus, Oroszországban a marxizmus, Franciaországban a felvilágosodás.

2. Ugyanazon események ismétlődése: háborúk, forradalmak, gazdasági válság: sőt, élet, halál, bánat és öröm ciklikus változása. Végleges, mindenki számára ugyanazon fordulat, amelyből a földi életben, de még a halál után sincs kiút.

3. A gondolatnak vallás, filozófia, akadémiai tudomány formájában való megőrzése az ember szellemi önmegtartása érdekében. Sajátos aranytartalék, amelyből az egyén lelkierőt merít, hogy tudjon élni a Kalijuga viszonyai között. A tér és idő ebben a korszakban az ember ellenségei, hiszen ezek jelentik számára a létezés feltételeit, de ekkor a halál és Ananke, a végzet törvényei működnek. Ebből származik a fatalizmus, az Istenbe vetett hit és az ember cselekedeteiben való kételkedés. Legyen szó akár cárról, akár rabról, egyformán vélekednek.

4. Az élet külső terének megtöltése a kultúra művészeti tényeivel, dolgokkal, technikával, hétköznapi tárgyakkal, társadalmi intézményekkel. Mindez az idő oroszlánszája előtti önvédelem és önmegőrzés miatt történik. Az állam megszilárdítja a kultúrát, de a kultúra csak addig tud létezni, amíg létezik egy népet vagy társadalmi csoportokat összehozó, emberek között ható szellemi egység. Ez a vallásban, a nyelv területén s a világképben mutatkozik meg.

5. A Kalijugában az elveszett kapcsolatoknak, a világ elveszett harmóniájának, az "arany metszésnek", az elveszett időnek a kilátástalan keresése zajlik. Az aranykor és az elveszett paradicsom utáni vágyakozás minden nép mítoszteremtésére jellemző. Mi táplálja ezt a választ nem találó szellemi keresést? Lehetséges, hogy az emberi tudat teljességének hiánya, amely az ember, idő, tér összeegyeztethetetlenségének gondolatában ölt testet. Ez a Gonosz világlényeg szüleménye.

6. Hasonló összeegyeztethetetlenség szüli az emberi pszichikum tudatra és tudattalanra váló szakadását. Ugyanakkor a Kalijuga éltető közege az a cselekvés, amely az ember alapértékeinek hierarchiáját megszüntető tudattalan reflexiókon, félelmen, komplexusokon, ösztönökön alapszik.

Ebből annak a beismerése következik, hogy ha a Világmindenség egy univerzális komputer, akkor a Kalijuga ennek a vírusa. A Föld a működése sávjába tartozik, s az emberek csak akkor találnak kiutat, ha valaki ezt a vírust az élettérből eltakarítja.

Az Ember a Világmindenség mikrokozmosza, s fontos megtalálni legalább saját magában a kitörés lehetőségét. Van olyan tökéletes és öntisztulásra képes forma, hogy a külső környezetnek semmilyen nyomása sem tudja kiűzni belőle a jót. Ez az emberi szív.

Benne összpontosul minden pozitív és negatív érzelem, amelyen keresztül a valóság a részünkké lesz. Ezért olyan fontos a szív nevelése, ugyanis a Világosság és a Sötétség csatája nem a túlvilágon zajlik le, hanem minden ember kebelében. A szív az alkimisták atanorja, amelyben az anyag durva teste átalakul lélekkel áthatott anyaggá. Ismerve saját lehetőségeiket, az emberiség nagy tanítómesterei a Gonosz nyila számára sebezhetetlenné tették magukat, eloltották a szenvedély lángjait, s ezzel igent mondtak a társadalmon belüli kozmikus harmóniára. útjuk a Kalijuga legyőzésének az útja, de nem az anyagi egyenlőségért folytatott erőszakos harcon, hanem az érzelmen és tudáson, valamint az önfegyelmen keresztül óhajtják ezt megvívni. A tűz lángja a legjobb pajzs a világban meglévő Gonosszal szemben. Lao-ce, Konfuciusz, Buddha, Zarathustra, Krisztus és sok más jámbor, próféta, mártír, szent a léleknek a testben való megvilágosodását hatalmas csodaként jelenítik meg számunkra. Mivel alámerültek szívük szakrális mélységeibe, olyan emberi életet nyertek, amely idő és tér fölötti, de fölötte van a káosz kakofóniájának is. Ezeket legyőzve a kozmikus összhang világába jutottak, a szellem oszthatatlan világába, ahol elérték az ember és az abszolútum legmagasabb rendű harmóniáját. A szellem ereje, szövetségben a tiszta szívvel, a világban lévő Gonosz belső természetének feltárását tette számukra lehetővé. Ez találékonyan, művészien, intellektuálisan történik, de mindig egoistán, érzéketlenül. A formák és a képek nem elevenednek meg, a görbe tükörhöz hasonlóan torzak lesznek.

A Kalijuga célja, hogy az embert belökje egy zárt térbe és egy egydimenziójú időbe, amelyben múlt, jelen és jövő egy szintre kerül, s Malevics Fekete négyszögévé alakul. Ez az üresség zárt formája, amely híján van mindenféle képiségnek és kiútnak. Uniformizáltság, standard, egyformaság, az autentikusság, az arc, a gondolat, a cselekvés és érzés képének hiánya - mindezek a Kalijuga embereinek alapvető jellemvonásai. A gépek és a technika világa agressziót vált ki az emberben, a pszichikus energia nagyobb része a vele való szembenállásban elvész. A kibertér beszippantja az embert, megfosztja egyéniségétől. A XX. század képzőművészete felmutatta az arc nélküli embert. Malevics geometriai alakzatokkal ábrázolt embereire, Picasso kubista portréira, Kandinszkij szuprematizmusára az arcvonások összekeverése a jellemző. A külső formában tükröződik az emberi léleknek a világgal való rettenetes összeütközése.

Mindnyájunknak születésünktől fogva van arcunk, de ha szellemi utunk arra irányul, hogy elfogadjuk alantas szenvedélyeinket, tetteinket, tudattalan vonzódásunkat, ha bennünk a tudat nem munkálkodik azon, hogy a szellem testet öltsön, akkor elveszítjük arcunkat, valamiféle maszkra teszünk szert, amely mögött üresség van. Ez a Kalijuga arcnélkülisége. Azonban, ha fejlődésünket az alapértékek hierarchiáját jelző emelkedő vonallal ábrázolhatjuk a Jó, a Fény tudatos szolgálatán keresztül a Világmindenség zengő egészében és a természet formavilágának megértésében, akkor eljutunk az archoz. Az pedig tükör, amelyben a halhatatlan örök szellemet sugározza vissza.

A Világmindenségben a dolgok fejlődési törvényét még senki sem szüntette meg, s a szellem szépségének és az őszinte szeretetnek a fénye még nem aludt ki. Ez annak a biztosítéka, hogy a Kalijuga nem mindenható, mert a gonosz nem tudja megállítani az embernek a fény, az igazság keresése, az öntökéletesedés és az alkotás iránti lendületét. Ebben van a művészet küldetése: töltsük meg a Jóság csészéjét a szépség és a tökéletesség képeivel. Az egész emberiség kulturális örökségével összhangban a világba az életigenlésnek, a szív tisztaságának és a szellem állhatatosságának energiáját kell bevinni. S ezen a zarándokúton nem lehet engedni a csalogató lápfénynek, hogy a lelket az Embertől, magától elragadja.

A fordítás Szilágyi Istvánné munkája.