Nagy Edit

Kizökkent a tér is?

Töprengések az otthon fogalmának dekonstrukciójáról Heller Ágnes Hol az otthonunk?¹ című írása alapján

“[...] ha sors van, akkor nem lehetséges a szabadság; [...] ha viszont szabadság van, akkor nincs sors, azazhogy [...] akkor mi magunk vagyunk a sors [...].”²

Rejtett kérdések. Talán ez lenne a megfelelő cím. A címválasztás nehézségein gyötrődve, a sokadik (bár nem a végső) legjobb cím segítségével nagyon röviden megadom írásom témáját: Heller Ágnes - Hol az otthonunk? című tanulmányának néhány rejtett vagy rejtőző kérdésével foglalkozom. Mit értek rejtett kérdés alatt? Amikor egy szövegben az érintett probléma nincs kérdésként leírva, ám a rá adott válasz kiolvasható a textusból, vagy még inkább: a szöveg válaszlehetőségek megalkotására ösztönöz, válaszlehetőségeket sugall. Az ilyen - látens módon feltett - kérdések közül Heller tanulmányában talán a következő a legszokatlanabb - s éppen ezért fel sem tehető, illetve csak rejtőzöttségében érzékelhető kérdés -: Ki az otthonom?

A filozófiai gondolkodásban, a filozófia művelésében fontosak a kérdések. Kant a Kritikák három nagy kérdése után teszi fel a legfontosabbnak ítélt kérdést: Mi az ember? Az általános megfogalmazástól az egyes ember felé forduló, az egyes embernek ‘mankót’ felmutatni törekvő modern morálfilozófiák - a nietzschei “Hogyan legyünk azzá, amik vagyunk?” kérdés nyomán - a Ki vagyok én? kérdést segíthetnek megválaszolni. Heller Ágnes írásaiban olyan gondolatokra bukkanhat az erre igényt tartó esetleges lény, a modern ember, amelyek kapaszkodóként segíthetik mindennapi életében. A feltett kérdések - “Hogyan legyünk azzá, amik vagyunk?” illetve a Ki vagyok én? - súlyossága, komolysága miatt érdemes körbejárni a válaszlehetőségeket a Hol az otthonom? kérdés felől, amely nem is annyira részkérdése a terjedelmesebbnek tűnő Ki vagyok én? problémának, hanem akár azt is mondhatjuk: mindkettő ugyanazt kutatja. Heller Ágnes tanulmányát elemezve arra keresek választ, hogyan is jut el, írása zárógondolatához: Hol van hát az otthonunk? Mindannyiunké a saját magunk által kijelölt, közös végzetünk világában.³

Egy útitárs a repülőgépen - sikeres üzletasszony - az egyszerű kérdésre: Hol van az otthona? nehezen talál választ, s válasza meghökkentő: talán ott, ahol a macskám lakik. Ezt a feleletet Heller Ágnes az otthon fogalmának dekonstrukciójaként említi, majd a mindennapi gondolkodás szintjén talált válasz hátterét feltárva, filozófiai szinten is elvégzi a dekonstrukciót. A sikeres üzletasszony, a modernitás egyik végterméke az abszolút jelen időben⁴ él, az az otthona. A fenti kijelentéshez illeszkedőbb lenne talán egy másik, szintén szokatlan kérdés: Mikor van az otthonunk? Játszva a feltett kérdésekkel és a rájuk próbálgatott válaszokkal: logikusnak látszik térbeli helyet megjelölni a válaszban, hiszen a Hol az otthonom? kérdésre időhatározó segítségével kaptunk választ. Hogyan? ‘Kizökkent’ talán a tér is? Ez utóbbi már valóban rossz kérdésnek tűnik, hiszen az idő kizökkenése kifejezést metaforikus értelemben használjuk. Igen, a ‘tér kizökkenéséről’ írni kissé mulatságos, mivel a metafora az idő kifejezéshez kötött. Ennek ellenére akár igennel is válaszolhatunk, sőt: talán ez utóbbi az elfogadható válasz. Az idő kizökkenésének metaforája ‘földrengésszerű’ változásokra utal, vagyis mindennek a megváltozását, új értékek felvállalását, új paradigma szerinti világlátás kialakítását is jelentheti. S az új világ, új rend születését eredményező dinamikus változás egyszerre tartalmazza, vagy legalábbis tartalmazhatja az önmagamhoz, életidőmhöz, a többi emberhez, közös világunkhoz való viszonyulásom megváltozását. Vagyis a térbeli helyhez, házhoz, faluhoz, otthonhoz fűződő kapcsolat változását is jelenti, jelentheti, hiszen metafora.

Világunkat megkísérelhetjük leírni az itt felől tekintve, amikor egy adott helyet kiemelve, a történést, a mássá levések egymásutániságának rendjét - mintha végtelen dallam lenne - követjük. S megkísérelhetjük egy most felől tekintve is leírni, amikor egy adott pillanatban az éppen létező teljességet - mintha megállt volna az idő - tételezzük. Amíg a történelmet éli az ember, addig - miként az időhöz, pontosabban időbeliséghez való emberi viszonyulás történelmileg változó, éppen úgy - változhat a térhez, pontosabban a térbeliséghez, valamilyen helyhez: az otthonhoz, a hazához való viszonyulása is. Ennek átalakulását, ‘kizökkenését’ és a megváltozott viszonyulás sokféleségét: a ‘kizökkentséget’ éppen úgy érzékeltetheti a művész alkotásaiban, ahogy az időbeliséghez - akár szűkebb értelemben, akár metaforikus jelentése szerinti terjedelmesebb értelmében - valót. Heller Ágnes Shakespeare-drámák szereplőinek világába bepillantva láttatta az értékek változását, s a ‘modernitás ingájának’ felvillanását leírva, a modernitás tartalmát, paradox voltát érzékeltetve, használja az idő kizökkenésének metaforáját: “Kizökkent az idő: kétfajta jog ütközik meg egymással. Az ember vagy az egyikkel vagy a másikkal igazolja törekvéseit, mindkettővel azonban nem teheti. [...] A törvényesség válsága a kettős kötés válsága.”⁵

A premodern ember számára van követendő törvény, hiszen a szokások, a hagyományok szerinti cselekvés hordozza a rendet. Amikor a természet törvényeinek nevében megkérdőjelezhető, s felrúgható ez a rend, illetve másféle rend is érvényesíthető, akkor az egyén választ, vagy választanak helyette. Kettős kötéssel ugyanis nem tud élni. Ekkor, illetve ezután születnek új történelmi korszakok, ‘új világok’. A Shakespeare-drámák szereplőinek gondolatait elemezve Heller Ágnes érzékelteti: az ember nem tud élni az idő kizökkenését követő átmeneti állapotban. A kettős kötés szorításába belepusztul, megőrül, vagy nevetségessé válik. A modernitás posztmodern korában azonban a sokféle kötés lehetségességének világában élünk. Abban lehet élni? Ha igen, akkor hogyan lehet élni, és hogyan lehet jó életet élni egy ilyen világban? A fenti kérdésre az otthon fogalmának újragondolásával is megpróbálhatunk válaszhoz jutni. A helleri dekonstrukciót elemezve, a korábban megfogalmazott szokatlan kérdések ‘feltehetőségét’ is megkísérlem elfogadtatni. A helleri - reflektált posztmodern látásmódnak nevezett - perspektíva pedig segítségünkre lehet abban, hogy e szokatlan kérdésekre a saját válaszunkat megtaláljuk.

Visszatérve a szokatlan kérdések kifejezéshez: tudjuk, hogy a filozófiai kérdések a filozófiai gondolkodás kezdeteitől számítva kicsit ‘őrült’ kérdések vagy legalábbis meglepőek. Ám, ha az otthon fogalmának dekonstrukciója azt eredményezi, hogy kijelenthető: a modernitás egyik végtermékének az abszolút jelen időben van az otthona, akkor akár értelmes is lehet a kérdés: Mikor van az otthonunk? A filozófiai gondolkodás megengedi az ilyen kérdések feltevését is. Gondoljunk csak néhányra, amelyek szokatlanságukban is kiemelkedőek: a Ki az idő? kérdést ajánlja Heidegger a Mi az idő?⁶ helyett. Hogyan legyünk azzá, amik vagyunk?⁷ - teszi fel a már említett paradox kérdést Nietzsche; illetve: Miért van egyáltalán létező, nem pedig inkább Semmi?⁸ kérdés Leibniz híres - rácsodálkozást tartalmazó - ontológiai kérdése, amit Heidegger is faggat. A Ki az idő? kérdést Heidegger akkor tette fel, amikor a filozófiai időproblematika erőteljesebb szerepet kapott a filozófiai gondolkodásban, s ennek előzménye, hogy a kor embere másként viszonyul lehetőségeihez, önmagához, a világhoz, élete időbeliségéhez, vagyis: kizökkent az idő számára.

A filozófiai gondolkodás klasszikus szokatlan kérdései evidenciákat bolygattak meg, Heller Ágnes is rákérdez a mindennapi élet idővel kapcsolatos közhelyeinek igazságára: korunk a gyorsuló idő kora, melyben az idő pénz. A közhelyek elfogadása helyett akár gondolkodhatunk, Heller ugyanis a fenti kijelentésekkel ellenkező tartalmú állítások igaz voltát veti fel: “Például értelmesen állíthatom, hogy a modernségben az objektív idő keltette feszültség nem nagyobb, hanem inkább sokkal kisebb, mint a premodern időkben volt. Nagyapáink például 13 éves korukban már felnőttek voltak, míg manapság bőséges idő áll rendelkezésünkre a felnövésre. Nem kevesen tartják természetesnek, hogy negyvenéves korukig készüljenek fel az életre, míg nagyapáink ennyi idős korukban többnyire már nem is éltek.”⁹

A mindennapi élet idővel kapcsolatos kifejezései mellett az irodalmi beszédmód is kínál elemzésre érdemes analógiákat, szokatlan szótársításokat. Az idő titokzatosságát, kifürkészhetetlenségét sejteti a következő: az idő szfinx. Heller Ágnes szerint az idő akkor lesz felettünk uralkodó, misztikus létezővé, Istenné, amikor kizökken: “[...] amikor az emberek a kettős kötés [...] szorításában őrlődnek, mert csak akkor merül fel a kérdés az élet (az univerzum, az erkölcsiség s minden egyéb) értelméről, és marad - lényegében - megválaszolatlanul a kérdésfeltevők részéről.”¹⁰ A modernitás korának embere gyakorta él lehetetlen állapotban, az idő kizökkentségének állapotában, amiben nem lehet ugyan élni, ám mégis ebben kell élnie, hiszen életének kereteit paradoxonok alkotják. A modernitás kori Európában az idő kizökkentsége általánossá vált. Vagyis a kizökkenés, a ‘nem normális’ állapot lett ‘normális’ létállapottá.

Az idő már a “modernitás ingájának”¹¹ ókori kilendülésekor, a szofisták és Szókratész korának Athénjában, a magánember és az etika, illetve a morális reflexió születésének korában sok ember számára kizökkent. Hegel kifejezését használva: az idő elve, a fejlődés elve¹² megjelent az emberi világban. A ‘modernitás ingájának’ ez a kilendülése talán az első jele annak a korszaknak - a modernitásnak -, amely a francia forradalom utáni Európában szerves otthonára lelt.

Az otthon fogalmának helleri dekonstrukciójával ismerkedve, akár kísérletet tehetünk a térbeliséghez való viszony változásának más eszközökkel - irodalmi művek segítségével - való érzékeltetésére. Ekkor írnánk le a kizökkentséget a tér, a hely felől tekintve. E tanulmányban csupán néhány utalás erejéig ‘próbálom ki’ ennek lehetőségét. Az irodalmárok ma már a térregény¹³ kifejezést is használják, a modern regények elemzői inkább csak időregényről szóltak. Ám szükségszerűen minden időregény egyszerre térregény is. Időregényekben (térregényekben) a szerző az időbeliséggel (a térbeli helyekkel) bánik szokatlan módon, s ha az idővel játszik, akkor a térrel is játszik, különféle művészi hatásokat érve el ezzel¹⁴. Bár nagyon sok irodalmi műben lehetne ezt szemléltetni, az erre ‘alkalmas’ írások sokaságából kiemeltem Milan Kundera Nemtudás című időregényét¹⁵ (térregényét?). Azért választottam ezt a művet, mert szereplői - mindennapi életüket élve -, éppen azt teszik, amit Heller Ágnes a filozófiai gondolkodás szintjén elemez: az otthon fogalmát dekonstruálják, amikor otthonukhoz, hazájukhoz, önmagukhoz, sorsukhoz való viszonyulásukat gondolják újra, változtatják, alakítják. Heller Ágnes filozófiai tanulmányának és Kundera filozofikus regényének eltérő szövetében hasonló tartalmi elemek bújnak meg. Éppen ez kínálja a lehetőséget a két világ - pontosabban: ugyanazon világ eltérő beszédmódú ábrázolásának - összevetésére, az izomorf elemek felmutatására. Így, aki Kundera-regények szereplőinek életvilágát próbálja elemezni az ismétlés, visszatérés, vagyis az időhöz és az otthonhoz való viszonyulás szempontjából, az elméleti kapaszkodóként fedezheti fel a maga számára Heller Ágnes gondolatait. Illetve: aki Heller Ágnes elméletét mintegy ‘alkalmazva’, a teóriához keres érzékletes példákat, erre Kundera regényének - sőt regényeinek szereplői - kiválóan megfelelnek. Tanulmányomban nem vállalkozom erre az összevetésre, elemzésre, csupán utalok néhány átgondolásra érdemes párhuzamra.

Kundera regényében eltérő az emigráns szereplők viszonyulása elhagyott Prágájukhoz, régi otthonukhoz. A nagy visszatérés lehetőségét vagy lehetetlenségét végiggondolva - némelyiküknél meg is kísérelve - képtelenek követni az ókori előd, Odüsszeusz példáját, számukra nem lehetséges a nagy visszatérés. Régi otthonuk már nem lakható számukra. Van, aki az ismerősség eltűnését tapasztalja, mások azt, hogy a régi barátokkal már nem lehet ‘lábjegyzetek nélkül’¹⁶ beszélgetni. Húsz év elteltével nem találják helyüket Prágában, már máshol van az otthonuk, esetleg több helyen is vagy éppen mindenütt. Mindenütt, ám nem kitüntetett helyen. Talán az abszolút jelen időben? Az utóbbi, szokatlan kifejezést persze nem Kundera regényében találjuk, hanem Heller Ágnes - elemzésem címében is szereplő - írásában, vagyis egy filozófiai tanulmányban. A már említett üzletasszony - Heller Ágnes útitársa - illetve Kundera Nemtudásában szereplő Gustaf - s bizonyos vonatkozásban más szereplők is, így Milada és Irena anyja is - és természetesen a körülöttünk élő emberek közül egyre többen, az otthon fogalmát már nem a hagyományos jelentéssel ruházzák, ruházzuk föl. Kundera regénye is ösztönözhet az újragondolásra: regényalakjai saját sorsuk választásán keresztül - vagy éppen nem választásával, esetleg részleges, itt-ott ‘kiradírozott’ választásával - viszonyulnak a régi otthonukba, elhagyott hazájukba való nagy visszatérés lehetőségéhez. Mitől függ, hogy élnek-e ezzel a lehetőséggel, vagy nem? Attól, hogy milyen jövőt választottak maguknak, mire rendelték magukat, vagyis: választott sorsuktól. Kundera regényének szereplői sokféle alapozású, determinációjú jövőt választhatnak és választanak maguknak. Kísérleti gondolkodás a sorsról? Heller Ágnes tanulmányának a - talán konklúzióként is felfogható - zárógondolatára utalnék újra: “Hol van hát az otthonunk? Mindannyiunké a saját magunk által kijelölt, közös végzetünk világában.”¹⁷ Éppen ennek a megállapításnak paradox volta segíthet a Nemtudás szereplőinek sorsát vagy sorstalanságát érteni. Miért? A válaszhoz nézzük Heller szemléletmódját! Amennyiben a modernitás posztmodern korában az ember sokféle kötés lehetségességének világában, a paradoxonok korában¹⁸ él. A paradoxonokhoz való viszonyulás kialakítása is többféle látásmóddal történhet. Heller megkülönbözteti a reflektálatlan és a reflektált posztmodern látásmódot, s az otthon fogalmának dekonstrukcióját az utóbbi szemléletmód segítségével végzi el. Mi a legfontosabb mássága a két perspektívának?

A reflektálatlan posztmodern gondolkodás mindenek dekadens végét látó szemléletmódot jelent: “[...] a reflektálatlan posztmodern gondolkodás hű tanítványa lesz ellenfelének, a klasszikus modernségnek, amennyiben elavultnak tekint mindent, ami előtte járt [...] azzal kérkedik, hogy tudja, mit kell tennie, és hogy mi a jó.”¹⁹

A reflektált posztmodern gondolkodást Heller Ágnes a modern gondolkodásmódok²⁰ egyikének tartja, amely leváltja a modernitás modernista megértését. Mit jelent nála a modernitás modernista megértése? Olyan átmeneti korszakként való felfogását a modernitásnak, amely egy ismert vagy megismerhető jövőbe vezet: van, aki a végtelen progressziót, mások elidegenedéstől mentes világot, illetve nyugat alkonyát vetítették a jövőbe²¹. A modern világ azonban - helleri leírásban - kontingens világ, nincs megalapozva, illetve paradoxonra épül: a szabadság az alapja,²² jövője nem determinált, így megismerni sem lehet²³. Éppen ezért segíthet élni egy ilyen világban a reflektált posztmodern gondolkodásmód, mivel felismerhetővé teszi, hogy paradoxonok világában élünk, e felismerés birtokosaként választhatjuk saját életünket a paradoxonok világában. A reflektált posztmodern gondolkodásmód “[...] nem azt mondja, hogy most már végre ünnepelhetjük a különbséget, a történelem végét, az ész gonosz illúzióinak bukását, azt, hogy egyszer s mindenkor tudjuk, hogy az igazság és az igazságtalanság humbug, hogy minden kultúra egyformán értékes vagy értéktelen. S hogy senkinek, aki egy minikultúrán vagy egy minidiskurzuson kívül áll, nincs autoritása arra, hogy bármiben ítélkezzen, vagy bármit rangsoroljon.”²⁴ Vagyis az értékek pluralitása nem vezet nihilizmushoz, hanem: “A paradoxon temporalizálása egyfajta ingamozgáshoz vezet. A relativizmusra fundamentalizmus, a különbségre egyetemesség következik.”²⁵ A hérakleitoszi gondolkodásmódot rejtő rugalmas - reflektált posztmodern - gondolkodásmóddal a paradoxonok világában élő ember nem az igazsághoz juthat el, ám megfogalmazhatja a saját igazságát, vagyis mindenki eljuthat a saját igazságához.²⁶

Hogy a - Mikor van az otthonunk? - kérdés még inkább elfogadható vagy teljességgel elvetendő legyen, kövessük Heller Ágnes gondolatmenetét, nézzük meg, hogyan dekonstruálja az otthon fogalmát!

1. Az otthon fogalmának tartalma a premodern korban.

Rögzített térbeli helyen leélt történelem előtti, ‘idő nélküli’ élet: állandóság

A premodern korban a térbeli helyhez kötöttség és csupán a természet ritmusához kötött időbeliség, ciklikus idő, tehát lényegében történelem nélküliség, és ebben az értelemben véve: idő nélküliség jellemzi az emberi világot. Idő nélküliség: amennyiben az emberi élet keretei állandóságukban, folytonosságukban mutatkoznak s nem mássá levésükben. Akár évszázadokig is fennállhattak olyan társadalmi berendezkedések, amelyek alapvetően mozdulatlanok, változatlanok maradtak. Az állandóság, folyamatosság zárt világaként is jellemezhető a premodern kor. Heller Ágnes a szülőfalujából ki sem mozduló vendéglőst²⁷ említi a premodern ember tipikus példájaként, aki megcímzett borítékot²⁸ kapott születésekor, sorsát megélve tölti be rendeltetését, s aki számára a világ közepe vagy talán a világ maga, megegyezik a szülőhellyel, azonos azzal az ismerős hellyel, ahová születése véletlenje belevetette, s amelyhez érzelmi szálakkal is kötődik. Ez a világ hordozza a változatlannak tűnő értékeket, betartandó normákat, e világ istenekkel, világmagyarázattal is bír. Ez a zárt, szűk, változatlan, ám stabil és kiszámítható világ a premodern ember otthona. Hogyan változik a modernitás korában a kizökkenések hatására az otthon fogalmának tartalma? Van-e egyáltalán valamiféle otthonunk? S ha van, vajon leírható-e az otthon klasszikus fogalmának segítségével?

2. Modernitás kora - a történelem. Az egyre univerzálisabbá váló ember lineáris időben való léte

A premodern kor állandóságát Európában dinamizmus váltja. Az európai ember élte meg, csinálta a történelmet. Elhagyta korábban kijelöltnek tudott helyét, otthonát, mert már nem jelölték ki számára az istenek. Egyre tágabb teret magáénak tudva vált egyre univerzálisabb lénnyé, olyanná, aki már nem kötődik egy bizonyos otthonhoz, helyhez, mert egyre inkább kiismeri magát mindenütt. A fejlődésre, gazdagodásra, birtoklásra, egyre több tudás megszerzésére orientálódó nyugati ember - Heller Ágnes kifejezéseit használva -: esetleges lény, aki születésekor nem kap megcímzett borítékot. A modernitás kora a fejlődés kora, a nagy narratívák ideje is. Az emberiség - kultúrával, ideológiával szentségesített szörnyűségeibe ágyazott - ‘gazdagodásának’ a kora, a nagy hitek, utópiák, háborúk kora, az ember univerzális lénnyé válásának és magára hagyottságának ideje. Újabb és újabb térbeli helyek birtoklásának, belakásának ideje is. S ezzel együtt, már a modernitás ókori felvillanásakor - a szofista vándortanítók életének dinamizmusában felismerhetően - az otthon fogalmának tartalma változni kezd: mobilizálódik, tágasabbá válik, majd a modernitás egyik paradox végtermékeként, posztmodern korunkban egyre általánosabbá válik az abszolút jelen időben élő ember.

3. A történelem vége, a modernitás egyik végterméke: az abszolút jelen időben élő ember

A posztmodern ember nem kötődik egy adott hely kultúrájához, kultúrája időhöz kötött: az abszolút jelen idő kultúrája. Heller Ágnes éppen innen, a rögzített időpont felől, az abszolút jelen idő felől tekintve ír az e kultúrában élő ember életkereteiről, vagyis térbeli helyeiről, világegészéről. Elgondolkodtató megjegyzése szerint: míg a premodern világ embere más helyre, más térbeli világba - más otthonba (más életbe, más sorsba?) - álmodja magát, a modern ember más korba is helyezheti magát, amikor más otthonba (más életbe, más sorsba?) álmodja magát. Nála a más otthonba költözés már időbeli mozgást jelent elsősorban, vagy legalábbis: azt is jelenthet. Általános tendenciának tartja a térbeli otthonélmény időbelivé válását, pontosabban fogalmazva: úgy véli, mára a tisztán térbeli otthonélmény lehetetlenné vált, a tisztán idői pedig csupán határesetként gondolható el.²⁹

Heller Ágnes egyik kulcsfontosságú gondolatában a modern embernek az időhöz, időbeliséghez való megváltozott viszonyulását érzékelteti: “Az időt úgy is felfoghatjuk, mint olyasvalamit, ami hullámain az önállóan meghatározott hely felé visz bennünket ...”³⁰ A hely kifejezés többet jelent itt térbeli pontnál, sőt, mást jelent: sokkal inkább jelenti valakinek a megfogalmazott jövőbeli létállapotát, pozícióját, élete értelmét, a borítékra írt címzést. Ez a hely (önmagunk által kijelölt sors?) időfolyamként is láttatható. A kijelölt, választott sors, a végzetem, a rendeltetésem - amit én adtam önmagamnak, én választottam -, s mivel egzisztenciális választásommal azzá váltam, amit választottam, az idő hullámain jutok el választott helyemre. A kijelölt helyem, sorsom, életem tartama: időfolyam. Sorsom: időfolyam. A korábban megállapítottak alapján pedig: az abszolút jelen időben, a mostban minden megvan, mindenütt ott lehetek. Mostom, jelenem: a világ-egész.

Szimmetrikusan arra a megállapításra, hogy az abszolút jelen időben élő üzletasszony mindenütt otthon van: az egész világot belakja, birtokolja, kiismeri magát benne. ‘Otthona’ a világ egésze, a világtér éppen adott mostjában. Az otthont - az általunk éppen lakott helyet vagy belakott teret, világteret - úgy is felfoghatjuk, mint olyasvalamit, aminek állapota, szűkebb-tágasabb egésze, egy meghatározott időpontba helyez bennünket. Az időpont tehát világtér.

Mindezek alapján úgy vélem, a Ki az otthonom? kérdés feltehető. Heller Ágnes írásai alapján egy válaszlehetőség: Amennyiben sorsom az otthonom, amit magam választottam közös világunkban, akkor én vagyok az otthonom. A másik rejtett kérdés a következő volt: Mikor van az otthonunk? Ha a Hol az otthonunk? kérdésre adott: az abszolút jelen időben - válasz elfogadható lehet, akkor akár azt a bizonyos helyet, pozíciót is megjelölhetnénk feleletként, ahová éppen eljutottunk eddig leélt életünkben, ahová az idő hullámain elérkeztünk. Ám a két kérdést össze kell illeszteni, mert csak féligazságot hordoznak egymás nélkül. Éppen ezért, ezek a kérdések eltűnnek. S valóban: Heller Ágnes már erre az összeszőtt kérdésre adja meg - otthonom a sorsom - válaszát.

Az abszolút jelen idő hosszú mostjában a világ (csaknem) bármely helyén, vagyis mindenütt ott-levőnek, eligazodni tudónak tarthatja magát a modern ember, ám az ott-lét nem azonos az otthon-léttel. Ahogy a belakott világ-egész időivé lesz, mosttá válik; az életidőm, életem időtartama választott helyemmé, sorsommá lesz. Paradoxonok világában élek, otthonom a sorsom, életem minden pillanata közelebb visz - a mindenkori életteremmel, életvilágommal - választott sorsom beteljesedéséhez (és halálomhoz is).

A Hol az otthonunk? kérdés kutatása közben a kiinduló kérdésekhez, mint minden esetleges lény számára megválaszolandókhoz tértünk vissza: Ki vagyok én? Hogyan legyek azzá, ami vagyok? A paradoxonok korának jellegzetes, paradox kérdéseit közös világunkban mindenki megválaszolhatja a maga számára. Otthonom az általam most belakott, birtokolt világ-egészem, otthonomba az életidőm során jutok el (az idő hullámain jutok el), otthonomat én választom, én teremtem közös világunkban.