Baracs Gabriella

Erkölcsi attitűdök nyomában, avagy aktuális-e ma Arthur Koestler politikai-erkölcsi értékítélete?


“York napsütése rosszkedvünk telét
Tündöklő nyárrá változtatta át.
Családunkról már elvonult a köd
S alámerült az óceán szivébe.
Most homlokunkon győztes koszorú,
Diadalemlék csorba fegyverünk,
Vad riadónkból víg vacsora lett
És édes dallam szörnyű indulónkból.
Szelíden mosolyog a háború,
Nem lovagol páncélos paripán,
Hogy félénk ellenség szivét ijessze.
Ehelyett fürge lábakkal szökell
A hölgy-szobákban léha lantzenére.” 1


A kérdés úgy vetődhet fel, hogy mennyiben hatásos bizonyos életérzések egysíkúvá tétele, mely megtörténhet erőszakkal vagy a bizonytalan és sötét jövővel való riogatással, amely különösen sikeres lehet a teljes közömbösség idején.

Felelősség nyugszik annak a politikusnak, politikai erőnek a vállán, aki képes hatást gyakorolni egy nemzet vagy akár egy kisebb társadalmi közösség életszemléletére. A hétköznapok életérzése az Élet maga, mely minden nappal rövidebb. Ilyen életérzés volt az ókorban a “Carpe diem” – Élj a mának! ókori hedonista felfogás vagy a krisztusi “minden napnak elég a maga baja” – bibliai tanítás. Hogyan valósult ez meg nagy korszakváltások, jelentős történelmi események idején? Például háborúk idején az addig szigorú erkölcsi szabályok fellazultak; néhány napos ismeretség után házasságot kötöttek, mielőtt a katona kiment a frontra. Sok ilyen típusú regény gazdagítja a magyar- és világirodalmat: ilyenek például Jókai Mór A kőszívű ember fiai című regénye, Eric Maria Remarque és Ernest Hemingway háborús regényei.

Ilyen jelenet játszódik le John Galsworthy: A Forsyte-Saga című regénye korábbi történelmi kort bemutató részében is, két illetve három másod-unokatestvér között, mikor Jolly Forsyte és Val Dartie fogadásból önkéntesnek jelentkeznek az angol-búr háborúba. Ugyanakkor Holly Forsytot eljegyzi Val2. A hangulat bizakodó és a háborút helyeslő volt. Valami izgatott várakozás, mint Magyarországon is az I. világháború kitörésének első napjaiban, amikor visszavárták a frontról a katonákat, mire “lehullanak a falevelek, és elhervadnak az ősz virágai”, ahogy több dalban is kifejezték.

A filmművészet is gazdag tárháza az ilyen típusú történeteknek. Ennek egyik klasszikusnak mondható példája a Waterloo bridge című romantikus történetet bemutató film, melyben egy szegény táncosnő és a gazdag arisztokrata családból származó katonatiszt pár nap alatt kibontakozó szerelme csak háborús körülmények között érthető meg.

A mindenkori hatalom anatómiájának megértéséhez szükséges azt megvizsgálni, hogy az adott hatalom milyen morális attitűdök mentén működik, politizál.

Globális világunkban nemcsak saját politikai múltunkat érdemes feltárni, de az Európai Unió más – a rendszerváltás előtt nem példaként állított országmodelljeit is.

Ezt teszi meg Arthur Koestler az Egy mítosz anatómiája című kötet tanulmányaiban3. Ennek a kötetnek néhány esszéjét mutatja be az előadás elemezve a Koestler által leírt politikai, politikusi magatartásokat, értékeket, viselkedési normákat és az adott nemzetekre tett hatást, mely a nemzet értékrendjében tükröződik.

Ez pedig további sikereket vagy kudarcokat gerjeszt, amint azt Arthur Koestler értő szemmel és kritikusan vizsgálja, például Nagy-Britannia és Franciaország esetében és von párhuzamokat a politikai anatómia segítségével. …Hogy nem hisszük el a rémségeket, Az erény és a kedélytelenség országa, A cselekvés két útja, illetve a Politikai neurózisok című írásában.

Az Intelmek című rész nagyon őszinte és logikus, ugyanakkor érzelmekkel teli és megindító írása a …Hogy nem hisszük el a rémségeket címet viseli. 1944-ben jelent meg először a New York Times Magazine januári számában, tehát még folytak azok a rémségek, amelyeket megnevezett az író.

“… a sors mindig viszonylagosságok és árnyalatok nélküli, egyszerű és közvetlen nyelven teszi fel kérdéseit, és ugyanilyen világos válaszokat vár.”4

Egy furcsa álomra utalt Gloster a monológja kezdetén. Szintén egy álommal kezdődik Koestler írása, de ő egy borzalmas, szomorú és kétségbeejtő, visszatérő álmát tárta az újságolvasók elé.

“Van egy álmom, amely gyakran, szinte rendszeresen vissza-visszatér. Sötét van, s engem megölnek valami sűrű erdőben vagy bozótosban.

Alig tíz méterre tőlem forgalmas út vezet; én segítségért kiáltozom, de senki nem hallja; az emberek nevetgélve és beszélgetve sétálnak tovább.”5

A szerző egy gondolat mentén azt futtatja végig, mi lehet az oka a kiáltozások hiábavalóságának, avagy “a szörnyűségek elleni propagandánk eredménytelenségének.”6

Két oldal villan fel – a többség a nevetgélve sétáló tömeg és a kevesek, a kisebbségben lévők a “vadonban zajló szörnyűségek” áldozatai és szemtanúk.

Hogyan viselkedett 1944-ben a tömeg, amikor rádióból, újságokból és gyűléseken hallott a borzalmakról? Pár pillanatig figyel, tompa érdeklődéssel, de lerázza magáról a hírt, és védi őt továbbra is az álom – vélte Koestler. Amerikában 10 ember közül 9 nem hitte el a nácik rémtetteit, “propagandahazugságnak” tartották. Így maradt az önvédelmi mechanizmus; hitetlen vállrándítás.

Ezt egyfajta visszatérő motívumként tárja fel; folyamat, mely abból adódik, hogy a nemzeteket “korlátozott tisztánlátás” jellemzi. A nagyságrendek felfoghatatlanok: “A folyamat teljességének tudatos átfogására képtelenek vagyunk; figyelmünk csak a valóság kicsiny darabkáira fókuszálható.” A rémség ismétlődik. Akkor mit javasolt mégis? “A kiáltozók mi mást is tehetnének: míg csak el nem kékülnek, kiáltoznak tovább.”

Hogy milyen írás ez?; mindenki talál benne kedvére való síkot: lélektani (Jungra utalt), filozofikus, gnoszeológiai fejtegetést, vagy a lételméletet érinti Platont idézve fel valahol az álommal, de hogy mélyen etikai jellegű, azt el kell ismernünk. A hétköznapok hétköznapi emberének erkölcsi arculatát tárta fel. Valakik “kiáltoznak tovább”.

Ezt kell tenni napjainkban is, mert az évek elteltek, de még most sem mindenki hiszi el a holokauszt megtörténtét vagy az újabb – már globálisan ható – háborúk (pl.: az iraki háború) borzalmait.

De van rá mentség is és gyógyír is: az előbbi, hogy messze van tőlünk s az utóbbi, átkapcsolni egy másik TV-csatornára, és maradhat a közöny, a vállrándítás védekező mechanizmusa és a virtuális világban való elmerülés lehetősége. Pedig most is születnek filmek (A napfény íze, Schindler listája, A zongorista, a Sorstalanság) és könyvek, bár már kevesek olvasnak és kevesebbet. Továbbá vannak még dokumentumfilmek, híradók, katonák és élő szemtanúk. Az attitűdök között erős a közöny, a közömbösség, a felelősség áthárítása – a morálisan önigazoló magatartás – vagy a felelősség nem vállalása. A civilizáció még mindig “álságos és képmutató”, ahogy Koestler írta 1944-ben.

A további három tanulmány keletkezési sorrendben:

Néhány gondolat, mely átüt napjaink politikai szituációiban is. Elsőként Az erény és a kedélytelenség országa című írásból, mely Nagy-Britannia és Franciaország összehasonlítása, közvetlenül a második világháború utáni időszak gazdasági-politikai életének, az országokat kormányzó pártoknak bemutatásával.

A kormányokat mi is úgy emlegetjük, ahogy azt Koestler 1946-ban írta az egyik Londoni levélben (London Letters): “száznapos” vagy “rettenetes” kormányok.

Nagy-Britannia kormányát az “erényes és kedélytelen” jelzőkkel aposztrofálta.

Lehangolódás, gazdasági csőd, belenyugvás – ilyen volt az élet ebben az országban. A franciáknál morális csőd uralkodott, de szinte tökéletesen egészséges volt a gazdaság. Míg az angoloknál eluralkodott az öröm teljes hiánya, addig a franciáknál a leleményesség volt a jellemző.

Koestler szerint az okok a politikában és az erkölcsökben keresendők. Vagy a politikusok erkölcseiben?

Visszaéléseket mutat be, a példák ismerősnek tűnnek mindenféle erőszakos aktualizálás nélkül is.

“Hathetes ott-tartózkodásom alatt hat szélhámosságra derült fény a bor-, burgonya-, bab-, üzemanyag- és a ruházati kuponok elosztása körül – mindegyik botrányban érintett volt a három kormányzó párt valamelyike, és mindegyiket a legmegfelelőbb politikai pillanatban egy rivális párt robbantotta ki. Olyan volt az egész, mint egy sakkjátszma rutinlépései.”7

Egy figyelemre méltó megállapítása úgy hangzik: “A szocialista kormányok a legrosszabb gazdasági helyzetet öröklik.”

Az írás politikai-gazdasági fejtegetés, azt mutatja be, hogyan hat a politikai morál a gazdaságra, s ez a tömegek kedélyére, életérzésére. Ha jó a gazdasági helyzet, nem törődnek a propagandával.

Ha van lehetőség “ügyeskedni”, kedélyesen élnek.

Politikai magatartások elemzése egyénre és közösségre (nemzetre) egyaránt a Politikai neurózisok szakasz utolsó tanulmánya, mely a szakasz címadó írása. A nemzeti attitűdök bemutatásának indokát abban látja Koestler, hogy “A tapasztalatok ugyanis azt mutatják, hogy a huszadik század embere politikailag neurotikus.” Ezek megjelenési formáit sorolja fel és támasztja alá egy-egy nemzetre jellemző példával a szerző.

Nyolc formát nevezett meg:

  1. A szellemi vasfüggöny

  2. Az elnyomott bűntudat

  3. A kollektív amnézia

  4. A valóságtól való menekülés

  5. Néhány enyhébb aberráció

  6. A fetisizmus

  7. Az örök serdülőkor

  8. A valahova tartozás vágya

Nézzük meg egy kicsit részletesebben, mit jelentenek ezek a csoportok!

1. A szellemi vasfüggöny

A kényelmetlen tények elfojtása és a politikai tudatalattiba süllyesztése az egyén vonatkozásában.

2. Az elnyomott bűntudat

A német nép vonatkozásában látta ezt Koestler “A második világháború utolsó szakaszában mintegy hatmillió embert öltek meg Auschwitz, Bergen-Belsen és a többi koncentrációs tábor gázkamráiban – ez volt az eddigi történelem legnagyobb arányú szervezett tömeggyilkossága.”8

Ha a politikai tudatalatti kollektív bűnösséget mutat, tisztázni kell a múltat! “A győzteseknek ugyanis joguk van felejteni, de a legyőzöttnek emlékeznie kell!”

3. A kollektív amnézia

A francia népre vonatkoztatta, ahol egy év alatt túl sok lett az ellenálló. Úgy gondolták, hogy Franciaországot sohasem győzték le, hogy az ország saját erejéből védte meg magát. Ez ugyan öncsalás – de ebből merítettek erőt a franciák.

4. A valóságtól való menekülés

A britek jellemző vonása – a reális veszélyek lekicsinylése, a béketörekvések eltúlzása.

5. Néhány enyhébb aberráció

Szeretni, majd gyűlölni egy eszmét vagy egy pártot. De egyszerre is lehet vegyes az érzelem: csodálat és irigység Angliában az USA iránt.

6. A fetisizmus

A zászlók, címerek jelvények, egyenruhák, dalok és himnuszok, ezek eltérítik a társadalmi energiákat az eredeti iránytól.

7. Az örök serdülőkor

A lázadó fiatal, aki a “baloldal örök kamasza marad.” Minden “jó” ügyért kiáll, siker nélkül. Koestler szerint sok volt Franciaországban és USA-ban, Angliában nem.

8. A valahova tartozás vágya

Az egyén vakon szegődik valamilyen eszme szolgálatába.

Végül egy idézet, mely jó tanács és konklúzió is egyben: “Általában úgy tartják, hogy a politikusok rendelkeznek legalább némi halvány, felszínes ismerettel a történelem és a közgazdaságtan területén; most itt lenne az ideje, hogy a pszichológia alapelemeivel is megismerkedjenek, és tanulmányozzák azokat a különös, belső erőket, amelyek saját érdekeikkel szemben ható, eltökélt és konok cselekvésre sarkallják az embereket.”9


JEGYZETEK


1. William Shakespeare: III. Richárd. Első felvonás, 1. szín: Gloster monológja. In: Shakespeare összes művei, Királydrámák szerkesztő: Kéry László, Európa Könyvkiadó, Budapest, 1961., 354. p.

2. John Galsworthy: A Forsyte-Saga. A tulajdonos című rész, VIII. fejezet: A kihívás, Európa Kiadó, Budapest, 63-68. p.

3. Arthur Koestler: Egy mítosz anatómiája. Osiris Kiadó, Budapest, 1999.

4. i.m.

5. i.m. 251. p.

6. uo.

7. i.m. 169-170 p.

8. i.m. 225. p.

9. i.m. 237. p.