Szívós Mihály

Politika, irodalom, etika és tudomány Koestler Artúr munkásságában

1937-1954¹

I. Bevezetés

A címben jelzett időszak a fokozatos átalakulások korszaka volt Koestler Artúr² életében. Kétkötetes önéletrajzában hídfelégetés jellegű fordulatairól számolt be. Az a fordulat viszont, amelyik őt kivezette a kommunista mozgalomból, és amelyikkel az itt vizsgált korszak kezdődik, már nem volt hídfelégető jellegű: Koestler csak fokozatosan közeledett a szociáldemokráciához. Politikai meggyőződésének átalakulása azzal a következménnyel járt, hogy nézetei az etika és a tudomány vonatkozásában is megváltoztak.

A vizsgált korszak a Sötétség délben című regénye megírásával kezdődött, majd annak nemzetközi sikerével folytatódott. Ezzel szemben azzal végződött, hogy Koestler lényegében abbahagyta szépirodalmi művek írását, felhagyott a politikai tevékenységgel is, és a tudományok felé fordult. E mögött a változások mögött világnézeti átalakulások is munkáltak. A korszak elejét, azaz az 1937-1939 közötti időszakot egyértelműen a politikai és etikai problémák határozott felvetése, valamint elsődlegesen irodalmi feldolgozása jellemezte. A korszak későbbi részében a még mindig hangsúlyos politika mellett egyre nagyobb szerepet kapott a tudomány és a tudománypolitika.

Amikor a vizsgált korszak végén megírta az említett kétkötetes önéletrajzát, ez rá is visszahatott abban a tekintetben, hogy tapasztalatainak zömét összegezve belátta, hogy íróként jelentős részben már felhasználta és kimerítette azt az élményanyagot, amit fordulatokban gazdag addigi élete eredményezett. Belátta azt is, hogy jelentéktelen művek csak ártottak volna hírnevének és a Sötétség délben című mestermű még mindig nagyon aktuális hatásának. Az új korszak más feladatokat kínált neki, és ennek felismerése azzal is összefüggött, hogy a korábban nyitott munkafrontokat nem lehetett tovább fenntartani, mert ha színvonalasan akart alkotni, akkor ehhez neki magának is specializálódnia kellett. Ez a felismerés is közrejátszott abban, hogy az ötvenes évek első felében több területről is visszavonult. Így például, ami nagyon nagy és igazi korszakzáró változás volt, az a már említett visszavonulása a politikától, leszámítva, mint maga mondta, “az életmentés eseteit”. Ezen még az 1956-os magyar forradalom kitörése sem változtatott, ami neki személyesen is elégtételt és a korábbi tevékenység visszaigazolásának jóleső érzését jelenthette.

Jelen tanulmányban arra teszek kísérletet, hogy a címben jelzett, 18 évet átfogó korszakban érvényesülő jelentősebb motivációk, világnézeti csomópontok egy kisebb, de igen fontos részét felvázoljam. A koestleri életmű egyik legfőbb jellegzetessége a sokszínűség. Ám a szivárványszínű felszín mögött bizonyos hatások és tájokozódási irányok meglehetősen tartósaknak bizonyultak, melyek azután mind a politikai tevékenységben, mind az irodalmi alkotások megformálásában, mind a tudományos igényű írásokban, mind pedig az etikai megfontolásokban jelentősen közrejátszottak. Terjedelmi okok miatt nem lehetséges, hogy e néhány alapvető területet egyforma alapossággal szemügyre vegyem. Ezért a legfontosabbak közül kettővel foglalkozom. Az egyik a freudizmussal, a pszichoanalitikus szemlélettel való tartós kapcsolata.

A másik vizsgált terület Koestler és Polányi Mihály intellektuális barátsága. Koestler igen sok elismert és híres emberrel állt kapcsolatban. Lényegesen szűkebb azonban azoknak a köre, akiknek mint vitatársaknak a véleményére nagyon adott, és akik intellektuális erejüknél fogva, valamint meggyőző érvelésükkel mélyebben és tartósan hatottak rá. E kevesek belső köréhez tartozott Polányi Mihály, akinek Koestlerre gyakorolt sokoldalú hatását a harmadik részben tárgyalom. Polányi személye és hatása azért is kiemelkedően fontos, mert éppen a pszichoanalízis, valamint a rá épülő emberfelfogás és történelemszemlélet területén került vitába, és hosszú barátságuk okán hosszantartó kölcsönhatásba Koestlerrel.

II. A Freud-élmény és a pszichoanalízis beágyazottsága Koestler életművében

Koestlernek a freudi pszichoanalízissel és pszichológiai felfogással, valamint a századforduló korabeli új pszichológiával és pedagógiával való kapcsolata mondhatni nagyon korán kezdődött, mivel szülei már ötéves korában beadták Polányi Laura reformóvodájába, ahol az akkori modern pszichológia eredményeit a nevelési gyakorlatban kívánták hasznosítani. Koestler számára azért volt felejthetetlen ez az időszak, mert ekkor érzett először szerelmet egyik óvodástársa iránt, akiről a gondos filológia kiderítette, hogy Polányi Laura lánya, és aki később politikai és irodalmi szempontból is igen fontos szerepet játszott életében.

Az erősebb hatás azonban csak ezután következett, a bécsi évek során, ahol középiskolába és egyetemre járt. A másodiknak számító Budapest mellett ugyanis Bécs volt még mindig a pszichoanalízis legfőbb központja. Ugyancsak a bécsi időszakban jelentkezik először Koestler irodalmi ambíciója is, és itt találkozik Németh Andorral, a kiváló irodalomkritikussal is 1925-ben. Ez a megismerkedés alig valamivel korábban történik, mint ahogy József Attila, aki 1925 őszén érkezik meg az osztrák fővárosba, ugyancsak mély barátságot köt ezzel az irodalmárral. Koestlert Németh Andorral azután húsz évig tartó barátság fűzi össze, nem utolsósorban a freudizmus jegyében. Sokat tanul tőle műveltségben és írói technika vonatkozásában egyaránt, akárcsak József Attila. Ők ketten azonban, akik egyugyanazon évben, 1905-ben születtek, csak jóval később, Koestler palesztinai kalandja, párizsi és berlini újságírói tevékenysége, valamint egyéves, szovjetunióbeli útja után ismerkedtek meg Budapesten, amikor Németh Andor bemutatta őket egymásnak.

A Szovjetunióból Budapestre érkező Koestler eleven irodalmi életet talál a kávéházakban, mert ekkorra már a bécsi politikai emigráció javarésze is hazatért. Németh Andort, mint ismeretes, József Attila hozta haza az osztrák fővárosból. A költő a harmincas évek elején már saját tapasztalatból, kezelésekből ismeri a pszichoanalízist, melyet immár elméletileg is fontosnak tart. Koestler, aki írói babérokra vágyik, Németh Andorral közös irodalmi vállalkozásokba kezd, és elmerül a pesti irodalmi kávéházak szellemi pezsgést jelentő világában. E kávéházakban, melyeknek légkörét Koestler olyannyira szívesen idézte fel évtizedekkel később is, még mindig téma a pszichoanalízis. Az írók közül többen is analízisre járnak, vagy legalábbis tettek vele egy próbát.

Koestler később sem felejti el, hogy József Attila mennyire elkötelezetté vált a pszichoanalízis iránt. Mint költőt nagyra becsülte, és később is olvasgatta verseit, de a tanulmányai, kiváltképpen a pszichoanalízis eredményeinek a társadalom elemzésébe való bevonása is befolyásolták őt. Az önéletírásában József Attila nagy érdeméül tudja be, hogy megteremtette a freudi népdal műfaját.³ Ez az erős irodalmi adaptáció is bátorítja Koestlert, hogy maga is hasonló stílusban írjon regényeket. A pszichoanalitikus meglátások, a pszichologizálás szerepe és mértéke irodalmi műveiben a második világháború végéig egyre nő.

Kevésbé ismert, mert Koestler nem vette fel életművébe azt, hogy szexuális tanácsadó könyveket is írt megélhetési okokból a harmincas évek közepén és második felében. Ebben ismét csak bőségesen támaszkodott a freudi iskola eredményeire. E munkájában társa volt nagyon jó barátja, Manes Sperber, aki egy ideig pszichoterapeutaként dolgozott.⁴ Sperber tíz évet töltött el a Freud-tanítvány Alfred Adler körében. Megírta mesterének szellemi életrajzát, majd ugyancsak tíz évet töltött el a kommunista mozgalomban, ahonnan 1937-ben, kevéssel Koestler előtt vált ki. A párizsi német emigrációban, már a mozgalommal való szakítás után ismét gyakran együtt voltak. Sperber esetében is beigazolódott, hogy a pszichoanalízis iránti elkötelezettség a esetek nagy többségében ellene hatott a kommunizmus iránti elkötelezettségnek. Minthogy az individuálpszichológiát alaposan ismerte, és együttműködtek az említett szexuális tanácsadó könyv megírásában, okkal feltételezhető, hogy jelentősen hozzájárult ahhoz, hogy Koestlernek differenciáltabb viszonya legyen a pszichoanalitikus mozgalomhoz, és megismerje az adleri irányzatot is. Az individuálpszichológiai mozgalom is rokonszenvezett a baloldallal, de mindenekelőtt a szociáldemokrácia iránt volt elkötelezett. Ebben az értelemben Sperber is hozzájárult ahhoz, hogy magyar barátja fogékonnyá váljék a kommunista mozgalommal szemben szükséges kritikai szemlélet iránt. A pszichoanalízis egészében véve azért is távolítóan hatott, mert a másik oldalról a dogmatikus marxista mozgalom egyre inkább ellenségének tekintette ezt a pszichológiai irányzatot. Sperber példája más vonatkozásban is hatott Koestlerre: ő gyakorló pszichoterapeutából vált íróvá, és az adleri individuálpszichológia eredményei befolyásolták írói szemléletét.

A legjelentősebb hatás azonban éppen Koestlernek a kommunista mozgalomból való kiválásával kapcsolatos. Spanyolországi fogsága idején, 1937 tavaszán, mint ahogy azt azután a Párbeszéd a halállal című börtönnaplójában is megírta, megtapasztalta az óceáni érzést. Az óceáni érzés fogalma az indiai filozófiából került az európai kultúrába, közelebbről pedig a pszichoanalízis látókörébe. Freud Romain Rolland-tól értesült először a kifejezésről, és módosítva az író értelmezését a fogalom által jelölt jelenséget úgy fogta fel, mint a vallásos érzés igazi lelki alapját. Koestler még spanyolországi útja előtt ismerte ezt a freudi felfogást. Ő maga a jelenséget börtönnaplójában a morálfilozófia irányába átértelmezte, amennyiben úgy tekintette mint a morális hallgatólagos tudás rendkívüli megnyilvánulását, melyben kifejeződik-érződik az is, hogy az egyes ember a legtágabb emberi közösség része. Koestler később sem tagadta meg ezt a tapasztalatát, és mindig ellenállt annak, hogy vallásos élménynek értelmezzék vagy leegyszerűsítsék, és morálfilozófiai tartalmát eltagadják. Az óceáni érzés, melynek tehát jelentős szerep jutott a kommunista mozgalommal való szakítás folyamatában, egy mondhatni Freud-közeli motívummá vált Koestler életében.

A Sötétség délben szerzőjeként úgy rendezte, hogy művében óceáni érzés jusson osztályrészül a főhősnek, Rubasovnak is fogsága – és élete – végén. Koestler ezzel akarta megkoronázni azt a jellemfejlődési folyamatot, melynek végén a főhős már kiábrándult a korábban élete értelmét jelentő mozgalomból. Ezzel, a többi pszichoanalitikus hátterű motívum mellett, saját életének fontos freudi motívumát is beiktatta irodalmi fő művébe. Később, az 1943-ban megjelent, Érkezés és elindulás című regényében e freudi nyomvonalon haladt tovább.

A közvetlenül a mozgalommal való szakítás után következő időszakban, 1938 őszén, miután Koestler Angliából visszatért Párizsba, és elkezdte írni a Sötétség délben című regényét, olyan baráti társaságba került, mely meghosszabbította és elmélyítette azokat a hatásokat, melyek őt Budapesten érték: hetente egyszer összeült Németh Andorral és Fejtő Ferenccel egy kávéházban. A társaság mindhárom tagja egy-egy időszakban József Attila legjobb barátja volt.

A kommunista mozgalomból való fokozatos eltávolodása csak megerősítette a pszichoterápiás eredmények iránti érdeklődését. Ennek egyik bizonyítéka az említett Érkezés és elindulás című regénye, amelyben még kifejezettebbé vált a pszichoanalitikus befolyás. A főhőst édesanyjának régi barátnője, egy pszichiáter támogatja, és persze mestersége szempontjából elemzi motivációit és tetteit. Ha Koestler azért dicsérte önéletrajzában József Attilát, mert az megteremtette a freudi népdalt, akkor az Érkezés és elindulást elemezve nem túlzás azt mondani, hogy ő pedig egyikévé vált azoknak, akik a freudi regény műfaját kialakították. Koestler a mozgalmi vakságától megszabadulva azt tapasztalta visszatérően, hogy a freudi tanok segítenek a kommunista mozgalom ellen: 1. mert ellentmondanak az ökonomista redukcionizmusnak és ezáltal a marxista monizmusnak is, 2. mert hogy az a mozgalom eleve nem bírta ezt a pszichológiai mozgalmat szociáldemokrata rokonszenvei miatt, 3. mert ez a pszichológiai irányzat a személyiség önértékét fontosnak tekintette, és ezzel kapcsolatosan másfajta determináció megléte mellett tört lándzsát.

A jógi és a komisszár című, először 1945-ben kiadott tanulmánykötet, melyet Koestler Polányi Mihálynak ajánlott, talán az egyik legjelentősebb dokumentuma annak, hogy világnézetileg mennyire elkötelezettjévé vált a pszichoanalitikus szemléletnek. A kötetet nyitó esszé, A politikai neurózis természetrajza, társadalommagyarázattá tágítja a pszichoanalitikus felismeréseket. Koestler kollektív elfojtásról, a valóságtól való meneküléstől, kollektív emlékezetkiesésről, eltorzult politikai libidóról ír. Ebben az esszéjében – a konkretizáció előrehaladottabb stádiumában – azt folytatja, amit József Attila már tíz évvel korábban, Hegel, Marx, Freud című tanulmányában elkezdett: beilleszti a mélylélektani felismeréseket a társadalom politikai és szociológiai elemzésébe. Ezzel párhuzamosan az Angliában élő Koestler politikailag a Labour Párttal rokonszenvezett, mely szociáldemokrata irányultságú politikai erővé vált.

E dinamikus elsajátítási és alkalmazási történetben megtorpanást jelent a totalitarizmus elleni harc, ami egyrészt a redukcionizmusellenesség egyik forrása lesz Koestlernél, másrészt felhívja a figyelmet a freudi mozgalomban is meglevő totalizáló mozzanatokra. A második világháború után Koestlert olyan hatások is érik, melyek távolságtartásra ösztönzik. De a kételyek és a más irányba való próbálkozások ellenére a lélek biológiája változatlanul bűvkörében tartja Koestlert. Ennek egyik tanúbizonysága az a jelenet, amikor kiderült, hogy Koestler édesanyja személyesen is ismerte Freudot. Édesanyja azért említette meg ezt az epizódot életéből, mert észrevette, hogy fia beszerezte a pszichoanalitikus összes műveit.⁵

Az Ösztönös megérzés és kitekintés című, 1949-ben megjelent művében Koestler már kritikus hangot üt meg a pszichoanalízissel szemben. Polányi Mihály értelmezése szerint, aki kritikájában méltatta e művet, a szerző letaszította trónjáról Freudot, aki előtt sok író és költő mutatott be irodalmi áldozatot. Régebben még, mint erre az Érkezés és elindulás című regény értékelése során már utaltam, Koestler maga is ezen írók közé tartozott. Ekkorra azonban, nem utolsó sorban Polányi hatására, amit az alábbiakban majd részletesebben is tárgyalok, átlátja, hogy a pszichoanalízisben erős biológiai redukcionizmus érvényesül.

Az ötvenes évek elején írott önéletrajzi köteteiben még mindig megmutatkozik a freudi lélektani szemlélet, kiváltképpen a neurózis szociális értelmezésében, de az etikai problémák taglalásában is. Ugyancsak önéletrajzában emeli ki a freudi hatások fontosságát József Attilánál, méltatva a freudi népdal műfajának már említett létrehozását is. A vizsgált korszak le is zárul a kétrészes önéletrajz megírásával. Koestler attitűdje kettős lesz: ezután a redukcionizmusellenesség jegyében viszonyul a freudizmushoz, anélkül azonban, hogy feladná a lélek valamilyen biológiai determináltságának elvét. Összegezve elmondható, hogy a freudi tanok Koestlert mind politikai és etikai, mind irodalmi, mind pedig tudományos vonatkozásban erősen ösztönözték, sőt helyenként nagyon mélyen és tartósan befolyásolták. A freudi pszichoanalízishez való viszony a koestleri gondolatvilág és életmű egyik belső fókuszpontjává vált.

III. Koestler és Polányi Mihály együttműködése

Koestler és Polányi személyesen Angliában ismerkedtek meg a második világháború elején, bár közös ismerősökön és barátokon keresztül már hallottak egymásról. Szerencsés találkozás volt ez több szempontból is. Egyrészt Koestler nehéz, veszekedős, kötekedő természetéhez jól illeszkedett Polányi híres tapintata és türelme. Ezért személyi konfliktusra sem került sor közöttük, ami a Koestlerhez fűződő kapcsolatok között ugyancsak ritkaságszámba ment. Szerencsés volt ez azért is, mert Polányi a találkozásuk idején már erősen távolodóban volt a természettudományoktól, és egyre többet foglalkozott a társadalomtudományokkal. Ugyanakkor, a másik oldalról, Koestler nem tett le arról a tervéről, hogy visszatér a természettudományokhoz, melyekkel újságíróként mint egy újság tudományos rovatának szerkesztője foglalkozott. Ekképpen Polányi hathatósan tudta segíteni Koestlert természettudományos műveltsége kiegészítésében, miközben az utóbbi meg tudta vele osztani gazdag politikai és mozgalmi tapasztalatát. E kölcsönhatáson belül külön kiemelendő az a kritikai együttműködés is, ami a politikában és kiváltképpen a szovjet rendszer és általában a totalitarizmus elleni küzdelemben összekapcsolta őket. E téren Koestler adott nagyon sokat Polányinak, nemcsak a Sötétség délben című regényével, amely nagy hatást gyakorolt barátjára, hanem főleg ismereteivel, amelyek egyedülállóak voltak. Koestler egyéves tartózkodása alatt ugyanis beutazta a Szovjetunió jelentős részét, ami abban a korban páratlan tapasztalatnak számított. Ugyancsak alaposan ismerte az egész nemzetközi mozgalmat és annak működésmódját. Polányi sokat köszönhetett Koestlernek abban a tekintetben, hogy belülről is megismerhette kritikájának tárgyát, a kommunista mozgalmat. Az utóbbi tapasztalata meg tudta mutatni számára az európai politikai valóság igazi arculatát.

E hatástörténethez hozzátartozik az angliai tudománypolitikai vita, ami különösen akkor erősödött fel, amikor John D. Bernal, aki vezető alakja volt az angol tudósok körén belül kialakult, marxista orientációjú csoportnak, 1938-ban megjelentette Tudomány és társadalom című művét. Polányi nem értett egyet azzal a tudományfelfogással, ami e marxizáló műben kifejeződött. E vitától ösztönözve kezdett hozzá egy másfajta tudományfelfogás kibontásához: e munkában felhasználta rendkívüli tapasztalatait. A marxisták és bírálóik közötti vita egészen megváltozott akkor, amikor Koestler is csatlakozott Polányihoz: ő mint gyakorlott újságíró a BBC-be tette át annak a vitának a centrumát, ami addig csak néhány ezer embert elérő kis, eldugott folyóiratokban zajlott. Innentől kezdve hatmillió ember hallhatta, hogy milyen pártokkal – ti. a sztálinista pártokkal – rokonszenveznek valójában Bernal és elvbarátai. Ez a vita és következményei arról győzték meg Koestlert, hogy egy nemzetközi fórumra van szükség, ahol e problémákat folyamatosan napirenden lehet tartani, és elemzésüket rendszeressé lehet mélyíteni. Így alakult meg a Kongresszus a Kulturális Szabadságért (KKSZ) mozgalom, melynek nagy jelentőségű manifesztumát Koestler írta. Polányi és Koestler politikai együttműködése a vizsgált korszakban abban csúcsosodott ki, hogy az utóbbi is bekapcsolódott a KKSZ tevékenységébe. Több mint egy évtizeden át aktív résztvevő volt, sőt később e mozgalom egyik vezetőjévé vált, miközben Koestler a politikától való visszavonulás jegyében már itt sem tevékenykedett, legfeljebb csak egy-egy tanulmányt írt a szervezet valamelyik folyóiratába.

Ugyanebben az időszakban viszont Polányi a fizika és a kémia területén szerzett kiemelkedő tudásával sokat segített a természettudományok felé tájékozódó Koestlernek. Ahogyan Koestler gazdag politikai tapasztalatokkal tért vissza a Közel-Keletről, a Szovjetunióból, Spanyolországból és Németországból, úgy Polányi is több ország – főleg Magyarország, Németország és Anglia – tudományos életéből szerezte meg belső ismereteit és tapasztalatait. Mindezek több tudományszociológiai és tudományfilozófiai felfedezéshez segítették hozzá. Koestler ezekből is sokat merített, hiszen kezdettől fogva elolvasták egymás műveit. Az ő érdeklődését különösen Polányi régi témája, az alkotás pszichológiája és filozófiai értelmezése keltette fel: ez évtizedekre elnyúló, hosszú barátságuk kimeríthetetlen közös témájává vált. Koestler leginkább ennek keretében szembesült a freudi pszichoanalízis korlátaival. Bizonyára Polányi érveinek is nagy szerepük volt abban, hogy az Ösztönös megérzés és kitekintés című művében Koestler kifejtette a már említett Freud-kritikáját. Ennek ellenére, mint fentebb már utaltam rá, megmaradt a gondolkodásában egyfajta kettősség, melyen belül a freudi ösztönszemlélet tovább hatott.

A freudi pszichoanalízistől és annak emberképétől tehát Koestler növekvő fenntartásai ellenére sohasem szakadt el teljesen. E fenntartások kialakításában Polányival való intellektuális barátságának volt a legnagyobb szerepe, aki talán leginkább azzal hatott Koestlerre, hogy a dogmatikus marxizmus és a viselkedéselvű lélektan redukcionizmusát kimutatva e kritikát a freudi pszichoanalízisre is kiterjeszteni javasolta. A freudi lélektan mind írói tevékenységében, mind pedig politikaelméleti írásaiban és etikai nézeteinek vonatkozásában Koestler számára ihlető forrásnak bizonyult. Így joggal feltételezhetjük, hogy az ezzel való kritikai szembefordulása is hozzájárult ahhoz, hogy a vizsgált korszak végére lényegében felhagyott írói tevékenységével, és az aktív politizálás területéről is kivonult, hogy elsősorban a tudományos kutatásnak szentelje magát.