Gurka Dezső: A természet és a poézis fogalmának közös vonásai Schelling jénai korszakában

A természet és a poézis fogalmának közös vonásai Schelling jénai korszakában

“A természetkutatókat és a költőket egy néppé avatja közös nyelvük. Mit amazok gyűjtöttek, és nagy, rendezett tömegben felállítottak, azt ezek az emberi szív számára napi kenyérré és táplálékká alakították át, midőn a mérhetetlen természetet megannyi kisebb természetté tagolták, formálták”- írja Novalis a Szaiszi tanítványokban.^¹ Noha a természettudósok és a költők közösségének felvázolása a világ romantizálásának általános elvével vág egybe, az idézet olyan konkrét vonatkozásokat is felvet, amelyek a 18. század végi Jéna alkotóinak természettudományos és természetfilozófiai tájékozódására irányítják rá a figyelmet.

A romantikus természetfilozófia kiterjedt hatása mindenek előtt abból adódott, hogy a teremtő szellemként felfogott természet középpontba állításával a részeket átfogó organikus egész egy olyan modelljét mutatta fel, amely az abszolútum fogalmi megragadásának kísérletei számára is analógiául szolgálhatott. Ilyen, a tudatosított dualitások meghaladására irányuló törekvésként értelmezhető a schlegeli transzcendentális költészet programja, s ugyancsak a transzcendentálás lehetősége a sarkalatos pontja a célul kitűzött új mitológiának is.^²

A koraromantika költői-gondolkodói attitűdjeinek kialakulásában, mintegy a tudományok poetizálására irányuló schlegeli program valóra váltásaként, fontos szerepet játszottak tehát a kortárs természettudományok. E folyamat tudománytörténetei vonatkozásait a Nicholas Jardine munkássága nyomán kibontakozott kutatások már jórészt feltárták, jóval kevesebb figyelmet kapott viszont az a körülmény, hogy a természettudományos fogalmak a jénai romantika alkotóinak szépirodalmi művein túl poétikai koncepciókra is hatással voltak.^³

A továbbiakban (a jénai romantikusok természettudományos tájékozódásának regisztrálását követően) arra keresek választ, hogy a koraromantika legpregnánsabb természettudományos recepciója, Schelling természetfilozófiája mennyiben járult hozzá a Novalis által explikált “közös nyelv” kialakításához; pontosabban hogy a Novalis és a Schlegel fivérek által egyaránt recipiált Schelling-írásoknak melyek a koraromantika költészetfelfogására is hatást gyakorló elemei.

Jardine tudománytörténeti koncepciója egy-egy korszak tudományfelfogásában nagy jelentőséget tulajdonít a tudományon kívüli tényezőknek és a helyi gyakorlatoknak, s ennek értelmében a recepció nem pusztán konkrét elméletek átvétele, hanem az uralkodó módszertanok és minták, az úgynevezett példát adó alapelvek adaptálása nyomán realizálódik.^⁴ Kiinduló kérdésfelvetésünk tehát úgy is formalizálható, hogy mely diszciplína szolgált leginkább példát adó alapelvként a koraromantika poétikái számára.

E természettudományos mintákat első látásra a sokszínűség és az esetlegesség jellemzi. Novalis, bányászati tanulmányaiból eredően, széleskörű természettudományos és természetfilozófiai ismeretanyagra tett szert, s a geológia mellett intenzíven érdeklődött a matematika és az elektromos jelenségek, a galvanizmus iránt is.^⁵ Achim von Arnim 1799-ben jelentette meg Theorie der elektrischen Erscheinungen című írását, amelyben a kanti erőtan nyomán a kémiai jelenségek elméleti interpretációjára tett kísérletet.^⁶ (Schelling örömmel üdvözölte Arnim erőtanának megjelenését, ám a mű szerzőjének egy évvel későbbi kritikái saját természetfilozófiai koncepciójának részleges korrekciójára késztették a filozófust.^⁷)

A kortárs fizikai, kémiai és geológiai elméletek koraromantikus irodalmi és filozófiai fogadtatásának közös vonása, hogy a jénai romantika reprezentánsai mindenekelőtt magukat az empirikus megfigyeléseket recipiálták, s azokból saját jelképrendszereket, illetve spekulatív szisztémákat alkottak. A romantika empirikus hátterére a romantika tudományfelfogása kapcsán Susan Cannon hívta fel a figyelmet, s a humboldtiánus tudományok kategóriájában összegezte ezt a jelenséget. Az empirikus kiindulópontból létrejövő rendszereket, amelyek a jelenségek egy a korábbinál szélesebb spektrumú, a hagyományos diszciplináris kereteken túllépő feltárásával, illetve kevésbé hierarchikus elrendezésével operáltak, a későbbi kutatások egyre határozottabb módon a göttingeni egyetem specifikumaival hozták összefüggésbe.

A jénai konstelláció kialakulásának szempontjából sem mellékes az a körülmény, hogy a Schlegel fivérek, Tieck, Arnim és Brentano korábban maguk is a göttingeni egyetem diákjai voltak, de a természetfilozófiai recepció szempontjából még lényegesebb, hogy Schelling intenzív hatású jénai munkáiban is gyakran előfordulnak a göttingeni egyetem emblematikus alakjait felidéző utalások. Georg Christoph Lichtenberg neve különösen gyakran feltűnik az August Schlegel és Novalis által is behatóan tanulmányozott Schelling-mű, az Eszmék a természet filozófiájához lapjain.^⁸ A göttingeni egyetem másik nagy meghatározó személyisége, Johann Friedrich Blumenbach összehasonlító anatómiai munkássága pedig közvetlen hatással volt Friedrich Schlegel nyelvszemléletére s az összehasonlító nyelvészet születésére.^⁹

A Békés Vera által “Göttinga-paradigmának” nevezett jelenségegyüttes fontos sajátossága az affinitásszemlélet, amely a vizsgálandó rendszert egymással társulásban lévő alrendszerek kontextusának tekintette.^¹⁰ Az affinitásszféra specifikumait tehát a kor tudományai közül legjellegzetesebben a kémia hordozta. Az a gyors fejlődésnek indult terület, amelyet Kant (annak empirikus jellegéből adódóan) még nem ismert el tudományként, s amely az újabb természetfilozófiai rendszerek egyik fő elemévé vált. A göttingeni tudáseszmény egyik fontos jellemzője volt az a hármas tagozódású séma, amely a morfológiai jellegű struktúraszemléleten túl a fiziológiai kritériumokra alapozott textúra- illetve a kémiai kompozícióból elvonatkoztatott mixtúra-fogalmat is felhasználta a természet rendszereinek megragadásában.^¹¹

Mindebből adódóan nem lehet véletlen, hogy éppen a kémiai fogalmak azok, amelyek a közvetlen természetfilozófiai hivatkozásokon túl a poétikai koncepciók belső szövegösszefüggéseiben is megjelentek. Különösen fontos szerepet kapott az elegy (Mischung) fogalma, amely nem csupán gyakori szava a német koraromantika szövegeinek (köztük a Schlegelek írásainak is), hanem egyszersmind a filozófiai és poétikai koncepciók példaként szolgáló alapelve is.^¹²

Peter Kapitza Die frühromantische Theorie der Mischung című könyvében mindenekelőtt az elegy (Mischung) s a hozzá kötődő heterogenitás fogalmának jelenlétét vizsgálta a Schlegel fivérek, Schelling és Novalis írásaiban. A 18. század végi kémiai munkák elegyfogalma az eltérő részekből álló egész problémáját jelenítette meg a kortársak számára, nyomatékosítva saját vizsgálódási területeik heterogenitás- illetve a dualitásjelenségeivel kapcsolatos tapasztalatait. A kémiai elegy alkotórészeinek viszonya analógiát jelentett az egész reprodukálásának lehetőségével kapcsolatos filozófiai és esztétikai érvelésekben.^¹³

Schelling az Eszmék a természet filozófiájához című könyvében a kémiát így definiálja: “Nem olyan tudomány, mint ami a dinamikából szükségszerűen következik, mintegy az általános nehézkedés teóriájához hasonlóan. Sokkal inkább maga az alkalmazott dinamika vagy a dinamika véletlenszerűségében elgondolva”. Kifejti, hogy a kémiai folyamat csak heterogén anyagok között mehet végbe, az elegy (Mischung) pedig hasonló folyadékrészecskék kapcsolódásából keletkezik.^¹⁴

Schelling e művének intenzív hatásáról a Novalis és Friedrich Schlegel közötti levélváltás is tanúskodik, August Schlegel pedig “igazi konzultánsa lett Schellingnek 1798-tól egészen Schelling Jénából való távozásáig (1803)”^¹⁵. Ezek a kapcsolódási pontok magyarázzák a schellingi természetfilozófia fogalmainak, illetve az azok hátterét képező kémiai összefüggéseknek a gyakori előfordulását az Athenäum-töredékekben.

A 426. töredék a kémiai analógiát kiterjeszti a saját történeti korára: “Természetes, hogy a franciák valamelyest dominálnak korunkban. Vegyi nemzet, a vegyi érzék náluk a legáltalánosabban élénk, kísérleteik a morális kémiában mindig nagyszabásúak. A kor úgyszintén vegyi kor. A forradalmak egyetemes, nem szerves, hanem vegyi folyamatok. A nagy kereskedés: a nagy ökonómia kémiája; van ilyesfajta alkímia is. A regény, a kritika, a szellemesség, a társasság, a legújabb retorika és az eddigi történelem vegyi természete: nem szorul magyarázatra. (…) a vegyi kort szerves kornak kell követnie (…).”^¹⁶ A “vegyi” és a “szerves” állapot szembeállítását más szöveghelyek is tartalmazzák, s az adott rendszer részei közötti kapcsolat jellege több vonatkozásában is alapját képezi a Schlegel fivérek értékítéleteinek.^¹⁷

Friedrich Schlegel A görög költészet tanulmányozásáról című írásában a görög és a modern költészet közötti értékkülönbséget az egyszerű egység és a heterogén elegy fogalmának szembeállításával mutatja be.^¹⁸ Az újabb költészetre Schlegel szerint az egység hiánya jellemző, benne “a széttört művészet darabkái úszkálnak, keverednek kuszán, egymás mellett”.^¹⁹

Az a gondolat, hogy az idealizált görög minta tökéletessége többé nem reprodukálható, azt a korszak egészére jellemző léttapasztalatot önti esztétikai formába, miszerint az abszolútum megragadhatatlan. A Novalis által oly pregnánsan megjelenített elv determinálja a lét ábrázolásának töredezettségét, illetve e kép allegorikus jellegét. Mindebből következik, hogy a schlegeli érvelés kiindulópontját képező novalisi narráció szerint egy jelenségegészben a részek kapcsolatai nem strukturálisak, hanem érintkezésen alapulóak, elegyjellegűek.^²⁰

Friedrich Schlegelnél, aki romantikakoncepciójának fő elemeit Novalistól vette át, hasonló formában van jelen ez a léttapasztalat: “A végtelen sor fölötti centrális perspektíva hiánya következtében a végtelen sorra az lesz jellemző, amit Schlegel ’kaotikus univerzalitásnak’ nevez. És filozófiailag itt van a töredék helye”.^²¹

Schellingnél, Novalistól eltérően, az abszolútum nem negatív módon szolgál a filozofálás alapjául.^²² A különálló részek és a tökéletes egység közötti diszharmónia nála így nem jelent végletes és végleges szétszakítottságot, hanem az egész harmóniájának helyreállítása mint elérhető és elérendő feladat jelenik meg. A heterogenitás megszüntetésének lehetőségét Schelling először korai természetfilozófiai műveiben, az összeolvadás (Verschmelzung) vegyészeti terminusa kapcsán körvonalazta.^²³

Az összeolvadás Dantéról, filozófiai összefüggésben című írásában poétikai dimenziót nyer: “Igen csekély érdeklődésre tarthatna számot, ha Dante filozófiáját, fizikáját és asztronómiáját magában és magáért véve mutatnánk be, hiszen a költő igazi sajátszerűsége csakis abból ered, ahogyan összeolvasztja ezeket a poézissel”^²⁴. A schellingi és a schlegeli kiindulópont különbözősége Dante eltérő megítélésében jól érzékelhető, ugyanis A görög költészet tanulmányozásáról ide vonatkozó passzusa éppenséggel a poétikai és a fogalmi összetevők diszharmóniáját hangsúlyozza az Isteni színjátékban.^²⁵

Az ellentétek összekapcsolódásának problémája illetve annak lehetetlensége gyakran felvetődött Novalis, illetve a Schlegel fivérek írásaiban.A szintézis lehetőségének hiányából adódó lebegés iniciatívája a romantikus iróniának is.^²⁶ Schelling a kémiai heterogenitás kapcsán maga is rögzítette a részek közötti kapcsolat határozatlanságát, ugyanakkor viszont a későbbiekben továbblépett az egység megragadásának irányába. Ebben a szituációban a kémiai inventár már nem pusztán analógiaként jelenik meg, hanem a kémiai folyamat, illetve a konstrukció fogalmában egy átfogó elméleti modell részévé válik.

A “kémiai folyamat” szerepe a schellingi természetfilozófia konstrukciófogalmában és a művészet megkonstruálása

A 304. Athenäum-töredék Schelling korai filozófiájának egészét kémiai jelenségként értékeli: “A filozofálás e vegyi folyamatának pontosabb bemutatása; ahol lehet, a filozofálás dinamikus törvényeinek tisztázása; az önmagát szükségképpen mindig újraszervező és újra dezorganizáló filozófia eleven alaperőinek szétválasztása, eredetükhöz való visszavezetése: véleményem szerint ez Schelling tulajdonképpeni feladata.”^²⁷ E szöveghely nem egyszerűen azt állítja, hogy Schelling filozófiájában valamiként jelen van a kémiai, hanem ennél lényegesen többet, azt hogy maga a schellingi filozófia mintegy kémiai folyamatként jelenik meg.

A 304. töredék és a Schelling Dante-tanulmányának fentebb idézett szövege közötti szemléleti párhuzamosság jól mutatja, hogy a szóban forgó értékelés nem lehet esetleges: a szétválasztás-elkülönítés és az eredeti egység valamiféle újrateremtésének egymást követő mozzanatai eredendően magának a schellingi gondolatmenetnek a konceptuális elemei. Úgy tűnik tehát, hogy az Athenäum-töredékek a jénai Schelling-írásokban folyamatosan jelen lévő egységproblematika elmélyült recepciójáról tanúskodnak. E recepció lényegi momentumai a kémiai folyamatnak a schellingi természetfilozófiában betöltött szerepéhez kötődnek.

Schelling Eszmék a természet filozófiájához című könyvében nem csupán a heterogenitás problémáját nyomatékosítja, hanem - a homogenitás jelenségeinek puszta említésén túlmenően - a kémiai folyamat fogalmát mint átfogó jelenséget interpretálja. “A kémiai folyamat mindenütt csak a dinamikus folyamatok egyéb formáival együtt ragadható meg. Ha tehát a mágnesesség a vonalat vagyis az első dimenziót határozza meg számunkra, s az elektromosság teszi hozzá a másodikat, úgy a kémiai folyamat zárja be a háromszöget, amiben az elektromosság által törvényesített különbséget egy harmadik révén egyesíti, s ez egyszersmind önmagában vett egész.”^²⁸

Ennek az egységnek a levezetését, a természetfilozófia triádját, Schelling az anyag konstrukciójaként definiálja. A konstrukció fogalma már 1796-ban felbukkant nála, hogy azután több írásában (így az Eszmékben) is szerepet kapva végül A transzcendentális idealizmus rendszerének anyagkonstrukciója kapcsán váljék természetfilozófiájának lényegi kategóriájává.^²⁹

Schelling A transzcendentális idealizmus rendszerében kifejti, hogy az anyag konstrukciójának feltárása maga is konstruálás: “Az anyag valójában nem más, mint a tevékenységeinek egyensúlyában szemlélt szellem”, így “amikor az én az anyagot konstruálja, voltaképpen saját magát konstruálja”. Ebből adódóan az anyag fogalmának levezetésében ugyanazok a stádiumok figyelhetők meg, mint, az öntudat kiteljesedésének folyamatában: az ellentétek differenciálatlan egybeesése; a polaritás érzékelése; valamint az ellentétek feloldásának produktív mozzanata.^³⁰

Schelling már 1800-ra, az Erster Entwurf eines System der Naturphilosophie kapcsán elérkezett egy olyan rendszer felvázolásához, amelyben a végtelen a végesben három szinten, hatványban (Potenz) mutatkozik meg. Az első szint az anyag levezetése az attraktív és repulzív erőkből, illetve a Schelling által harmadikként, az attraktív erőtől különbözőként felvett súlyból. A második hatványt az anorganikus természet három eleméből, a magnetizmusból, az elektromosságból és a kémiából dedukálja, a harmadik az organikus természet fokozata, amelynek három princípiuma a reprodukció, az irritabilitás és a szenzibilitás.

A konstrukció tehát az egység megteremtésének az a mozzanata, amelynek schellingi lehetősége, illetve novalisi–schlegeli hiánya e koncepciók karakterisztikus különbségét adja. A konstrukció és az abszolútum ilyetén megfeleltetése Schelling A konstrukció a filozófiában című írásában explicit formában is megjelenik: “A konstruálásnak mindössze egy elve van, amellyel mind a matematikában, mind a filozófiában konstruálunk. A geométer számára ez az elv a tér minden konstruálásban azonos és abszolút egysége, a filozófus számára pedig az abszolútum egysége.”^³¹

Schelling említett írásának keletkezésével egyidejűleg, 1803-ban tartotta jénai művészetfilozófiai előadásait. A Henry Crabb Robinson által készített jegyzetek tanúsága szerint a konstrukció fogalmát hasonló értelemben terjesztette ki a művészetekre: “a konstrukció az abszolútumban való ábrázolás, a művészet konstrukciója pedig ezért a dolgok formáinak ábrázolása az abszolútumban.”^³²

Ahogyan Schelling természetfilozófiájában az anyag nem premisszaként volt adott, hanem produktumként állt elő, művészetfilozófiájában is súlyponti szerepet kapott a művészet anyagának megkonstruálása. Az 1804-es würzburgi előadások a mitológia és a művészet összefüggése kapcsán érintették ezt a kérdést.^³³ A konstrukció egyedül lehetséges formai ellentéte “abban fog megmutatkozni, hogy az abszolútum és a végesség (a különösség) egysége a művészet anyagában egyfelől mint a természet műve, másfelől mint a szabadság műve jeleneik meg”.^³⁴ Schelling ezzel a distinkcióval művészetfilozófia területén felmerült problémát a szabadságfilozófia és a mitológiafilozófia területére transzponálta.

A természetfilozófiai fogalmak mint a koraromantika poétikáinak példaadó alapelvei

A fentiekben lezáratlan kérdés maradt, hogy a konstrukció és a hatványok fogalma megjelent-e a Schlegel fivérek írásaiban. A probléma tisztázása természetesen átfogó elemzést igényelne, de az igenlő válasz a Poézis című írás alapján is megadható.

“A poézis lényegének analitikus megközelítéséhez legalább egy poétikus egészet példaként kell szemügyre vennünk: meg kell konstruálnunk, és belső szerkezetét mint szükségszerűt kell felmutatnunk” – írja August Schlegel, felhasználva a shellingi konstrukciófogalom teremtő megismerés konnotációját.^³⁵ A mitológia mint “a nyelv által létrehozott természetábrázolás legmagasabb szintje” (höhere Potenz) szerepel a szövegben, később pedig mint “az ősnyelvben lévő poétikus hajlam magasabb potenciája” kerül említésre.^³⁶ Azzal, hogy a poézist éppen a nyelvvel összefüggésben nevezi a tudomány csúcsának^³⁷, Schlegel explicit módon is fölidézi azt a novalisi gondolatot, amit a természetfilozófiai fogalmak használatával maga is példázott: “A természetkutatókat és a költőket egy néppé avatja közös nyelvük”.

Az August Schlegel írásában felbukkanó schellingi terminusok arra utalnak, hogy a természetfilozófia poétikai recepciója is egyike lehet azoknak a momentumoknak, amelyek a romantika és az idealizmus külön pályákon történő fejlődése iránti kételyeket erősítik.^³⁸ A német romantika kialakulásának legújabb interpretációiban is egyre nagyobb súlyt kapnak a jénai diskurzusközösségen belüli kapcsolatok, illetve azok a reflexiók, amelyekkel annak tagjai a korabeli filozófia változásaira reagáltak.^³⁹ Azt, hogy a természettudósok, illetve természettudományok is részesei voltak e viszonyrendszernek, mind a poétikai deklarációk, mind a filozófiai hivatkozások igazolják.

A természetfilozófia kategóriáinak s különösen a kémiai eredetű fogalmaknak széles körű elterjedése, a poétika természeti analógiái arra mutatnak, hogy a tudománytörténeti momentumok is fontos szerepet játszottak a jénai romantika genezisében. S ahogy a filozófia vonatkozások fókuszba kerülése ráirányította a figyelmet a jénai konstelláció tübingeni összefüggéseire is, úgy a tudománytörténet optikáján keresztül egyes jénai jelenségek mögött a göttingeni csillagzat fényei is felsejlenek.

Bark, Irene: “Steine in Potenzen”. Konstruktive Rezeption der Mineralogie bei Novalis, Nimeyer, Tübingen, 1999.

Bartha Judit: A “kísérteties” E. T. A. Hoffmann anti-esztétikájában, Passim, megjelenés alatt

Christmann, Hans Helmut: Linguistics and Modern Philology in Germany 1800-1840 as ’Scientific’ Subjects and as University Disciplines, in: Poggi, Stefano - Bossi, Maurizio (Eds.): Romanticism in science: science in Europe, 1790-1840., Kluwer, Dorndrecht - Boston - London, 1994., 203-14.

Gurka Dezső: Reflexiók és iniciatívák. Az Európán kívüli világ (re)prezentációja a göttingai egyetemen, Magyar Filozófiai Szemle, 2003/3.(a), 341-357.

Gurka Dezső: A rassz fogalma körüli vita mint a göttingai tradíció és a kanti filozófia kapcsolódási pontja, Magyar Filozófiai Szemle, 2003/4.(b), 461-478.

Hegel, Georg Wilhelm Friedrich - Schelling, Friedrich Wilhelm Joseph: Hit és tudás, Osiris - Gond, Bp., 2001.

Hermann, Armin (Hrsg.): Ritter: Die begründung der Elektrochemie und der Entdeckung der ultravioletten Strahlen. Eine Auswahl aus den Schriften des romantischen Physikers, Akademische Verlaggesellschaft, Berlin, 1968.

Jardine, Nicholas: The Scenes of Inquiry. On the Reality of Questions in the Sciences, Clarendon, Oxford, 1991.

Kapitza, Peter: Die frühromantische Theorie der Mischung. Überden Zusammanhang von romantischer Dichtungstheorie und zeitgenössischer Chemie, Hueber, München, 1968.

Moiso, Francesco: Kants naturphilosophische Erbe bei Schelling und Arnim, in: Zimmerli, Walther Ch. - Stein, Klaus - Gerten, Michael: “Fessellos durch die Systeme”. Frühromantisches Naturdenken im Umfeld Arnim, Ritter und Schelling, Frommann - Holzboog, Stuttgart - Bad-Cannstatt, 1997., 203-74.

Novalis: A szaiszi tanítványok, (fordította: Magyar István), Vulgo, 2002/1., 214-33.

SW: Schellings Werke. Nach der Originalausgabe in neuer Anordnung herausgegeben von Manfred Schröter, Beck, München, 1958.

Schelling, Friedrich Wilhelm Joseph: A transzcendentális idealizmus rendszere, (fordította: Endreffy Zoltán), Gondolat, Bp., 1983.

Schelling, Friedrich Wilhelm Joseph: Jénai esztétika (1803), Filozófiai Figyelő, 1986/1., 53-88.

Schelling, Friedrich Wilhelm Joseph: A művészet filozófiája, Akadémiai, Bp., 1991.

Schlegel, August Wilhelm: Poesie, in: Schlegel, August Wilhelm: Über Literatur und Geist des Zeitalters. Eine Auswahl aus den kritischen Schriften, Reclam, Stuttgart, 1994.

Schlegel, August Wilhelm - Schlegel, Friedrich: Válogatott esztétikai írások, Gondolat, Bp., 1980.

Stein, Klaus: “Die Natur, welche sich in Mischung gefällt” Philosophie der Chemie: Arnim, Schelling, Ritter, in: Zimmerli, Walther Ch. - Stein, Klaus - Gerten, Michael: “Fessellos durch die Systeme”. Frühromantisches Naturdenken im Umfeld Arnim, Ritter und Schelling, Frommann - Holzboog, Stuttgart - Bad-Cannstatt, 1997., 143-202.

Uerlings, Herbert: Friedrich von Hardenberg, genannt Novalis. Werk und Forschung, Metzler, Stuttgart, 1991.

Vieweg, Klaus: A romantikus irónia mint esztétikai szkepszis. A “transzcendentális költészet” projektjének hegeli kritikájához, Pro Philosophia Füzetek, 2004/3., 3-9.

Weiss János: Újabb eredmények a német romantikakutatásban (szakirodalmi áttekintés), Helikon, 2000/1-2., 187-203.

Weiss János: A mítosz mint ethosz, Pro Philosophia Füzetek, 1999/3-4., 119-27.

Zoltai Dénes: “Teremtő természet” Schelling művészetfilozófiájának kialakulástörténete és helye a német klasszikus idealizmus fejlődésében, in: Schelling, Friedrich Wilhelm Joseph: A művészet filozófiája, Akadémiai, Bp., 1991.

3 Cristine Bark könyve, illetve a Herbert Uerlings által szerkesztett kötet Novalis műveiben tárta fel a kortárs geológia, illetve az elektromosságtan mintaadó szerepét. (Bark, 1999, 252-64. illetve Uerlings, 1991, 121-43.) A magyar szakirodalomban a magnetizmus és a romantikus orvosiskola E. T. A. Hoffmannra gyakorolt hatását Bartha Judit mutatta be. (Bartha, megjelenés alatt)

5 Novalis a freibergi bányászati akadémián eltöltött évek során végigtanulmányozta az egyes tudományterületek legfontosabb alapműveit, így Werner és Charpentier mineralógiai, Klaproth, Gmelin, Lavoisier és Morveau kémiai, Lagrange és Kästner matematikai, valamint Brown és Röschlaub orvosi könyveit, de ugyanekkor foglalkozott Leibniz, Wolff, Kant, Schelling, Schleiermacher és Eschenmayer filozófiájával is. (Bark, 1999, 252-53.) A korabeli elektromosságtan fogalmai a Heinrich von Ofterdingen lapjain, Klingsohr meséjében is felbuk-kannak. (Uerlings, 1991, 504.) Oersted beszámolója szerint Hardenberget Wilhelm Ritter első írását, az Ueber den Galvanismust elolvasva sietett Jénába, hogy találkozzék annak szerzőjével, a fizikus pedig ezt követően összeismertette őt a jénai romantikusokkal. (Hermann, 1968, 11.)

8 Schelling Lichtenbergnek az új kémiai eredményekről szóló ismertetései mellett a híressé vált elektromos kísérleteit idézi fel. (Schelling, SW II/120. és 136.)

9 Az összehasonlító nyelvészet nyitánya Schlegel Über die Sprache und Weisheit der Indier című könyvének 1808-as megjelenése volt, s ez az esemény három évvel azután következett, hogy Blumenbach szintézise, a Handbuch der vergleichenden Anatomie napvilágot látott. (Christman, 1994, 203.) A blumenbachi morfológiai másik nagy eredménye a kanti filozófiára is hatással lévő rassztipológia volt. (Gurka, 2003b, 465-74.) A keleti nyelvek kutatásának központja ezekben az évtizedekben szintén Göttinga volt, ahol Lichtenberg és Georg Forster nagy hangsúlyt fektetett az indiai kultúra népszerűsítésére is. (Gurka, 2003a, 345-47)

10 “A kémiai affiniás fogalma és a rokon vonás, hasonlóság (tehát nem genetikai értelemben vett rokonság) fogalmak – együtt a ’gemeinschaftliche Affinitätssphäre’ gondolattal, melyek Schellingnél és a korai romantikusoknál kulcsszerepet töltöttek be – Lichtenbergtől származnak.” (Békés, 1997, 70-71.)

12 A példaként szolgáló alapelvek (exemplary disciplines) fogalmának bevezetésekor Jardine a felsorolt példák között megemlíti, hogy Schellingnél szoros a kapcsolat a természetfilozófiai konstrukció és az esztétika között. (Jardine, 1991, 106.)

17 A 116. töredék a progresszív egyetemes költészet programjának felvázolásához használ kémiai analógiákat: “E költészet szándéka és feladata poézist és prózát, zsenialitást és kritikát, műköltészetet és természeti költészetet hol szétválasztani, hol eggyéolvasztani (bald mischen, bald verschmelzen)”. A 404. töredék a filológiát a vegyi folyamatok leírásával állítja párhuzamba: “A filológia logikai affektus, a filozófia párdarabja, lelkesedés a vegyi megismerés iránt: mert a grammatika csupán filozófiai része az oldás és kötés egyetemes művészetének”. (A. W. Schlegel – Fr. Schlegel, 1980, 280 illetve 341-42.)

18 E fogalomképzés eredetiségét nyomatékosítja, hogy Friedrich Schlegel írása 1795-ben, még Schelling Eszmék a természet filozófiájáról című könyvének megjelenése előtt, saját 1991 és 1793 közötti lipcsei kémiai stúdiumainak tanulságaként keletkezett. (Kapitza, 1968, 73.)

19 A. W. Schlegel – Fr. Schlegel, 1980, 128. Friedrich Schlegel ugyanakkor a modern költészet e jellemzőinek ókori előzményeket tulajdonít. A művészet heterogén jellegét tehát nem egyetlen korhoz köti, hanem az emberi lényeg aktuális megjelenésének tartja, hiszen “az ember önmaga tiszta valójából és egy idegen lényből álló keverék. “ (u.o. 134-36.)

25 “A fantázia tehát a fogalmak uralma alatt áll; és bármily szegényesek és homályosak voltak is ezek, mégis az értelem volt az esztétikai műveltség irányító elve. – Dante kolosszális műve, ez a magasztos fényjelenség ama vaskor sötét éjszakáján, új bizonyítéka a legrégebbi modern költészet művi-művészi jellegének. Ami a részleteket illeti, senki sem fogja félreismerni a nagy, mindenütt elterjedt vonásokat: ezek csak abból az eredeti forrásból fakadhattak, amely nem tanulható és nem tanítható. Az egész tömeg önfejűségig önálló elrendezését azonban, az egész óriásmű szerfelett különös tagozódását nem az isteni bárdnak köszönhetjük, nem is a bölcs művésznek, hanem a barbármód gótikus fogalmaknak.” (A. W. Schlegel – Fr. Schlegel, 1980, 137.)

29 A konstrukció fogalmának alakulásával illetve a kanti és fichtei filozófiához való viszonyával Schelling konstrukciófogalma című cikkemben foglalkoztam részletesebben. (Gurka, megjelenés alatt)