Mikor ez a cím először felötlött bennem, bevallom őszintén, hogy elsősorban a puszta poénra gondoltam. De amikor a felírás megjelent a számítógép monitorján, és én rábámultam, ráébredtem arra, hogy bizony itt jóval többről is szó van. Hogy miről, ezt próbálom most megosztani az ünnepelttel és veletek.

Azok nagy többsége, akik most itt vagyunk, szakmaszerűen foglalkozik azzal a megfoghatatlan valamivel, amit filozófiának nevezünk, és talán mégsem szentségtörés, ha bizonyos értelemben valamennyiünket filozófusnak nevezem. Ez a filozófus-lét, melynek igézetében egykoron valamennyien erre a pályára tettük – nemcsak a lábunkat, hanem az életünket is, igencsak furcsa szerzet. Legelemibb textúrájában is a mindenség birtokba vételére szólít fel bennünket. Mikor tehát erre az életpályára lépünk, nem kisebb kihívással kell szembenéznünk, mint azzal, hogy kötelességünk intellektuálisan felépíteni magunkban ezt az egész kavargó izét, amit világnak nevezünk. "Ho men gar szunoptikosz dialektikosz – mondja már Platón is –, ho de mé, u." Az egyes életpályák aztán aszerint módosulnak, térnek el egymástól, hogy ki mennyire képes e felszólításnak élete során eleget tenni, s ki tér el attól ilyen vagy olyan irányban. Ekkor következnek be az apró – vagy akár nagyobb – kompromisszumok, mikor ilyen vagy olyan okokra, körülményekre hivatkozva egy picit lealkudunk valamennyit ebből az egyetemesség-imperativusból, ki többet, ki kevesebbet, ki tisztességgel – felismerve saját képességeinek korlátait –, ki pedig tisztességtelenül, amikor is könnyedén elherdálja a természet által reá hárított testámentumot.

Történt pedig egyszer, valamikor a 40-es évek végén – e század negyvenes éveinek végén –, hogy egy apró pesti hölgy elhatározta, hogy ha törik, ha szakad, ő bizony megpróbálja megérteni ezt az egész micsodát. "Lukács György tartott előadást A kultúrfilozófia története Kanttól Hegelig címmel – mondja a hölgy Bicikliző majmában. Egy kutya szót nem értettem az egészből. Csak azt az egyet, hogy ez az, amit nekem meg kell értenem. Az egész életemet fölteszem arra, hogy ezt megértsem. A fizikát töröltettem az indexemből, és átmentem a filozófiára, hogy ezt megértsem." Jelentem, nevezett apró pesti hölgynek sikerült az, amire az életét feltette. Hát ezért nevezem én "reneszánsz asszonynak". S az asszony nemcsak annyiban és nem is elsősorban azért "reneszánsz", mert "mindent tud" – ez még bocsánatos bűn, gyakran találkozunk "mindentudókkal" –, hanem annyiban és azért is, mert többet tud, mint a "minden"; nevezetesen azt, hogy bármit meg tud szólaltatni "filozófiaiul", a filozófia nyelvén. Előadásait hallgatva olykor elgondolkodtam azon, hogy mi is az, ami őt olyan összetéveszthetetlenül helleressé teszi, hiszen, állapítottam meg magamban, annak egy részét – néha nagyobb részét –, amiről beszél, tárgyilag én is ismerem. Hát úgy gondolom, hogy három dolog: az intuíció, az asszociáció, de legfőképpen az integritas. Az intuícióval rögvest ki vannak jelölve a sarkpontok; az asszociációval e pontok el lesznek helyezve egy magyarázati-értelmezési térben. De ami végképp leveszi az embert a lábáról, az a harmadik, az integritas, az, hogy a filozófia nagykalapjából előcsalt fehér nyuszinak nem hiányzik sem a füle, sem a farka, hanem, úgy ahogy van, töretlen egészet képez.

Ámde ez még mindig nem minden; van plus ultra, hogy V. Károly kedvenc jelszavát idézzem. Ez pedig az, amire az előbb már utaltam: hogy bármit meg tud szólaltatni "filozófiaiul". Hát evégre van a filozófia ezen a világon; nem azért, hogy buta vagy okos filozófusok buta vagy okos filozófusokról más buta vagy okos filozófusoknak bután vagy okosan filozofáljanak, hanem azért, hogy ezt az egészet megértsük. Hát elsősorban ezért is "reneszánsz asszony" ő az én szememben.

De ez még mindig nem minden; van még plus plus ultra is. Ez pedig az, hogy nevezett hölgy mindezt – fittyet hányva a heteronómiát illető minden kanti intésnek – nem átallja a lehető legnagyobb élvezettel, örömmel űzni, tehát nem személytelen kötelességérzettől hajtva, hanem úri – úrnői – passzióból. Végtére is a kötelesség nem tilthatja meg azt, hogy szeressék. Ekként marad hű Hume ama szentenciájához, hogy bármennyire törekszünk is arra, hogy filozófusok legyünk, attól még emberek is maradhatunk. Vannak filozófusok, főleg az Elbától Nyugatra, akik hajlamosak erről megfeledkezni. Ági viszont képes a filozófiából élvezeti cikket csinálni; nos, hát még ezért is "reneszánsz asszony" ő a számomra.

Nos, az első hetven végeztén, s a második hetven küszöbén először is szeretném bejelenteni, hogy van már hetven-kedő filozófusunk, továbbá azt kívánom az apró pesti – és most már valamelyest szegedi – hölgynek, hogy továbbra is segítsen nekünk, úton levőknek abban, hogy továbbhaladhassunk oda, ahová ő eljutott, és – írásban és szóban – továbbra is ossza meg velünk az ő kincseit.

Boldog születésnapot!