Egy történettel kezdeném, kicsit rendhagyó módon. Ezelőtt két évvel, ha jól számolom, 1997 tavaszán, megbeszéltük Ágival, aki akkor éppen a Mátrában, az Akadémia üdülőjében töltötte idejét, hogy odamegyek érte, és elviszem kocsival Egerbe, ahol OTDK-zni fogunk. Ági mondta nekem telefonon, hogy egy kicsit sétálunk majd az erdőben. Én ennek megfelelően elmentem érte teljesen normális, viszonylag normális ruhában. Ági bakancsban fogadott, és az üdülőtől egészen a Sóstó-kempingig, majd vissza megtettünk cirka 15 kilométert. Miközben én Ági után loholtam, Kierkegaard-ról, Hegelről beszéltünk – beszélt ő, én nem nagyon jutottam levegőhöz. Majd összeszedelőzködtünk, lementünk Egerbe, fülig csatakosan. Ági fölment egy fürdőszobába, emlékszem, hogy egy rúzst vett elő és egy fésűt kért, majd lement, és az OTDK-n tartott egy ragyogó megnyitó beszédet. Én már akkor elhatároztam, hogy ezért bosszút fogok állni, s a bosszú ideje most elérkezett. (Rendhagyó szóbeli bökdösődő)

Mi, majmok, mindannyian voltunk a fán. (Jó, lehet, hogy Misu nem, de akkor ő olyat mulasztott, amit már sohasem fog megtudni: csak teorice tudhatja, hogy például a maláta és a banán között mi a különbség.)

A majmok között pedig sokféle vagyon. Van először is egyszerű, hétköznapi majom (pan chimpanse), cirkuszi majom (pan circense), akadémikus majom (pan akademicus) és persze – bicikliző majom (pan velocipedicus). Van még jobb majom és bal majom. Újvilági (vö. Brehm) és óvilági. Többségi és még inkább többségi. Szerény és nagyképű majom. Kedves és kedvetlen majom, anyátlan és apátlan majom – és a sort még tovább is folytathatnánk. Ezek rendszertani áttekintése – úgy gondolom – elengedhetetlen ahhoz, hogy a vadvilág különböző, számunkra idegen és talán mégis ismerős területei között végre eligazodjunk.

A hétköznapi, mondhatnánk (de nem mondjuk!): teljesen átlagos majomról nehéz bármit is kijelenteni, legfeljebb annyit, hogy mindig többen van (sic!). Ebből fejlődik ki a törzsfejlődés magasabb szintjén a cirkuszi majom, amely legtöbbször ugyancsak tömegesen fordul elő, és falkákba verődve vadászik. A cirkuszi majom a jobb és bal majom családjába tartozik, de mint species annak szűkebb körét alkotja. Előfordulási helye mindenhol, ahol lehet. Különös formája az újabban nálunk is megjelent cívis majom (pan cívis). A cívis majom általában megelégszik azzal, hogy csoportba verődve csupasz fenekét mutogatva elmondja: ő a legszerencsésebb, nála senki sem szerencsésebb, hisz feltalálta a boldogságot, igaz – Nietzsche-majommal szólva – kissé még hunyorog hozzá. Ezt a fajtát általában csak itt, meg ott, no meg amott találhatjuk, felismerni magabiztos fellépéséről lehet, no meg arról, hogy a bicikliző majmokat általában nem szereti. A banánt annál inkább, soha meg nem unja. Ez a fajta – laposakat pislogva – igen érdekes mutatványokra képes, gyorsan tanítható, egyetlen hátránya talán csak az, hogy hirtelen szaporodik, ezért lakásban nehezen tartható. Ez a species nem hátrál meg, mindig előre és előre megy – a fán lefelé, de éppen ezért nehezen domesztifikálható. Kissé szangvinikus, vadászterületét sűrűn váltogatja, ezzel teljes tanácstalanságba, mondhatnánk őrületbe sodorja az őt rendszerezni kívánó pan etologicust. A hétköznapi majmot és a kissé csökkent modorú, de annál bárgyúbb tekintetű pongo pygmeust gyakran lehet látni a cívis majom közelében, aki állandóan ide-oda csapódik, majd lassan vissza is. Őhozzá igazodnak a ketrecek, a mutatványok, sőt, néha a mutatványosok. Ahogy a klasszikus majom mondja: bolond ki még kövekbe vagy majmokba botlik. A banán is egyre kevesebb lesz, a fa is egyre kisebb, és tetején ott ugrabugrál az utolsó majom, a cívis majom, aki mindent eltörpít, fajzata kiirthatatlan, akár a földi bolha; ő él legtovább.

Az akadémikus majom ezzel szemben viszont folyton csak tudósít, jelentéseket készít, elsősorban az akadémia számára (vö. művelt majom: Ein Bericht für eine Akademie). Közös tulajdonsága a cívis majommal, hogy a bicikliző majmot ő sem szereti, mondhatni utálja. Ahogy bölcsességét megfogalmazza, Kafka- majom szavaival élve: "a magunk kezébe adtuk a korbácsot; a legkisebb ellenállásra kegyetlenül lesújtunk". De mint akadémikus majom fejlődését illetően rögtön hozzá is teszi: "A majomtermészet bukfencet hányva, hanyatt-homlok menekült belőlem, úgyhogy első tanítóm maga csaknem majommá lett tőle, nemsokára abba kellett hagynia tanításomat is, ideggyógyintézetbe került." Nehogy ránk is ez a sors várjon, hiszen a koordináták meglehetősen zavarosak. Persze Kafka azért hozzáteszi, hogy ne essünk végképp kétségbe: "Szerencsére hamarosan kiszabadult." Az akadémikus majom a formalizmus híve, a legrosszabb példánya az, amelyet a cívis majommal kereszteztek, mivel ekkor az elvárja, hogy rögtön formálisan is akadémikus majommá üttessék, hiszen ő letette a voksát valami mellett, híven majomkodik mindenhol, mindenkinek, mindenkor. A majommédiában bejelenti, hogy túl sok a bal majom az akadémikus majmok között, de majd elmondja ennek az ellenkezőjét is, ha ezt várják el tőle. Fejét délcegen felszegi, sokat sejtetően mosolyog, hisz kifinomult, művelt – ebben "különbözik a kecskepásztoroktól". Megrögzötten hiszi, hogy mindenki őt üldözi, akadémiai érvényesülésének egyetlen akadálya az, hogy populáris kiválóságát egyes majom szekértáborok nem ismerik el, ezért kifejezetten agresszívvé válik, ha bicikliző majommal találja magát szembe. Ekkor könnyezni kezd a szeme, mint egy pollen- vagy laktózallergiában szenvedőnek, hunyorogva vicsorog mindenre és mindenkire, felborzolódik a szőre, farka az égre mered, és ingerülten ugrándozni kezd egyik ágról a másikra, míg le nem nyugszik. Általában viszont csak akkor kap megnyugvást, ha címeket, érdemeket és kitüntetéseket adnak neki – s nem nagy igényű: ezek lehetnek olcsó üveggyöngyök, orrkarikák vagy fülbevalók, esetleg valami ösztöndíj. Mindez talán segít neki kikerülni a ketrecből, persze néhány egocentrikus egzisztencialista majomtól tudjuk, hogy a látszat néha csal: viszonyítás kérdése a ketrec melyik oldala mit jelent. Ketrecben pedig nem lehet biciklizni. Ezzel a majommal jobb, ha óvatosak vagyunk, hiszen néha mindenfélét kezd el minden átmenet nélkül dobálni a ketrecből kifelé, miközben távoli rokonával, pan calibannal együtt azt rikoltozza: "szabadság, hej-hó, szabadság, hej-hó!"

A bicikliző majom eközben ül és néz, talán nem is érti teljesen ezt a zagyvaságot, teszi a dolgát, esetleg Misuval vitatkozik, hogy ki és mikor volt a fán. Miért ment fel, ha lejött, miért tette, vagy ezzel éppen ellenkezőleg, ha nem jött le, miért nem tette, vagy hogy is van ez? Ha lejött, hát lejött, na. Hogy miért? Csak! Mert hülye vagy skizofrén, vagy egyszerűen csak nem bírja ki, hogy nyugton legyen. Izgága és összeférhetetlen majom, és ez sokaknak roppant zavaró. De talán én épp ezért szeretem a bicikliző majmot a legjobban.