Weiss János

Változatok egy Heller-témára

A tradicionális társadalmak mindig otthon-centrikusak. Ez még nem jelenti azt, hogy az emberek ne utaznának, de az utazás mindig az otthon felé mutat. Az emberek ebben a világban is változtatják otthonukat, például amikor új családot alapítanak, vagy amikor vándorútra kelnek, hogy jobb munkalehetőségeket és életfeltételeket keressenek. De az otthon mégis mindig az utazás vonatkoztatási pontja és célpontja marad. Erre épül e világ boldogsága.

"Boldog kor – írta a fiatal Lukács –, melynek a csillagos ég a járható és bejárni való utak térképe, melynek útjait a csillagok fénye világítja meg. Minden új a számára, és mégis régtől fogva ismerős; kaland és mégis birtoklás."1

A "járható és a bejárni való utak térképe" éppen erre a természetes középpontként (vagy célpontként) létező otthonra utal. Másként fogalmazva: boldog az a kor, amely az otthon köré szerveződik. De mit kell értenünk ebben az esetben boldogságon? Azt kell mondanunk, hogy a Geborgenheitot, a tűzhely melegét, a meghittséget, a házastárs ölelő karjait stb. Ez a kép szinte kínálja a sematikus értelmezést: akik utaznak, még nem boldogok, majd a hazaérkezés fogja őket azzá tenni. Akik utaznak, honvággyal küszködnek, amelyet majd a boldog hazatérés fog feloldani. Ebben a formában a kép filozófiailag terméketlen, mert az utazás és a hazaérkezés éles elválasztására épül. Azt hiszem, hogy már a tradicionális társadalmakban is dinamizálnunk kell ezt az összefüggést. A dinamizálás érdekében egy arisztotelészi meggondolást szeretnék felidézni: "A boldogság [...] a léleknek valamely irányú tevékenysége."2 Vagy másként – és némileg általánosabban – fogalmazva: "A tevékenység magasabbrendű a puszta állapotnál."3 E meggondolás alapján láthatjuk, hogy nem magát az otthont kell a boldogság székhelyének tekintenünk, hanem az utazást, amint az otthon felé mutat. Ha a tradicionális világ embere nem menne el otthonról, nem is jöhetne létre a honvágy, melynek feloldása a boldogság alapja. Boldognak lenni tehát annyit jelent, mint elmenni (elutazni), hogy aztán újra és újra visszatérhessünk; erre az értelmezésre hajlott a 20. század elején még Ady Endre is:

* * *

Az első példa Schubertnek a Wilhelm Müller verseire készült Téli utazása, pontosabban ennek is csak az első dala, mely a Gute Nacht címet viseli. Ez a dal visszatekintő, az események tulajdonképpen már lejátszódtak. Egy fiatal férfi búcsút vesz kedvesétől, aki helyette mégiscsak egy gazdagabb férfit választott. A világ elsötétült, a fiatal férfi útnak indult; a zene a lépteket imitálja:

Mintha az utazás motivációja a csalódás lenne; s a csalódás az otthon megteremtésének kudarcából adódik. A fiatal férfi hitegetések áldozatává vált:

Az F-dúr dallam B-dúr megismétlése iróniát sugároz, de a zongora panaszos hangja mégiscsak elveszi a kedvünket a mosolytól. Sőt, mintha ez az irónia még fokozná a szomorúságunkat. Ennek hatására általánossá válik az utazás képe; a szerelem maga is az utazás összefüggésébe ágyazódik:

De nem teljesen igaz, hogy az utazás általánossága a dalban bomlik ki, hiszen a dal már egy ilyen utazás-képpel kezdődik, s így az utazás az egész élet metaforájának tekinthető.

A dal alapgondolata, hogy az ember egész életén keresztül utazik, s a szerelemben szeretne otthonra lelni, de erre nincsen esélye; s ezért a világot éppoly idegenül (éppúgy otthon nélkül) fogja elhagyni, mint ahogy belépett abba.

A második példa Baudelaire Az utazás című verse; az utazás motivációja Baudelaire-nél is az otthon elvesztése. De az otthon nála már nem a vágyak tárgya, hanem a boldogtalanság forrása. Az utazás célja már nem hazaérkezés, hanem a menekülés az "otthontól", amely már régen pokollá változott.

s most vészes illatú Circéjétől rohan.5

Az utazás – menekülés, de az utazó mégsem a semmiben kóvályog; hanem be van zárva a maga biográfiájába. Baudelaire-nél is (Schuberthez és Müllerhez hasonlóan) az utazás az életpálya metaforájaként szolgál. De mégis van egy fontos különbség is: Schubertnél és Müllernél az utazás és életpálya összekötése még külsődleges; Baudelaire-nél viszont a modern ember maga az, aki egész életét (s ez azt jelenti, hogy még a halált is) utazássá értelmezi át. Mégpedig a kíváncsiságtól, és az új iránti vágytól hajtva. A halál az utazás a maga legszélsőségesebb értelmében:

A harmadik példa Kafka Gracchus, a vadász című elbeszélése; ebben a műben kerül sor az otthon radikális "dekonstrukciójára". Schubertnél és Müllernél az otthon beteljesítetlen vágyként jelent meg, Baudelaire-nél átalakult az értelme, és a pokol szimbólumává vált. De csak Kafkánál tűnik el teljesen az otthon, és válik az utazás irány nélküli tévelygéssé. Ez az állapot, mivel a halál "célként" vagy "utolsó utazásként" mégiscsak lezárja az utazásokat, csak a halálon túl helyezkedhet el. A halál után következő végtelen utazás már nem egyszerűen a boldogtalanság metaforája, hanem a földöntúli üdvösség elvesztéséé. "Csónakomnak nincs kormánya, sodorja a szél, mely a halál legmélyebb régióiban fúj."6 Az elbeszélésnek ez a zárómondata teljes összhangban áll Baudelaire versével, de korábban megtudtuk, hogy ez az utazás – végtelen bolyongás.

"Halottas csónakom eltévesztette az irányt, egy hibás kormánymozdulat, a csónakos pillanatnyi figyelmetlensége [...] zökkentette-e ki, nem tudom; azt tudom csupán, hogy itt maradtam a földön, és a csónakom azóta földi vizeken jár. Így azután én, aki mindig csak hegyeim közt akartam élni, halálom után beutaztam e föld valamennyi vidékét."7

* * *

Ha még egyszer végigtekintünk a bemutatott példákon, akkor két fontos tendenciát is megállapíthatunk: egyrészt láthatjuk, hogy az otthon fogalma maga is dekonstruálódik, másrészt megállapíthatjuk, hogy a boldogtalanság kicsúszik az evilági utazás fogalom-tartományából. Ha ezt a két tendenciát következtetésként fogalmazzuk meg, akkor azt mondhatjuk, hogy az utazás már nem az otthontól távolodik el, hanem egyfajta világ feletti lebegéssé válik; s így a boldogsághoz való viszonyát is felül kell vizsgálnunk. Most jutok el dolgozatom "témájához".

"Egy Ausztráliába tartó Boeing 747-es fedélzetén időszerű politikai kérdésekről beszélgettem a szomszédommal, egy középkorú hölggyel. Kiderült, hogy az illető egy nemzetközi kereskedelmi cég alkalmazottja, öt nyelven beszél, és három lakása van a világ három különböző pontján. [...] Feltettem szomszédomnak a kézenfekvő kérdést: ťTulajdonképpen hol az otthona?Ť Ez teljesen felkészületlenül érte."8

A felkészületlenség persze érthető: a hölgynek három otthona is volt, és ezek – valószínűleg – nagyjából ugyanolyan fontosak voltak számára, mert egyébként – minden bizonnyal – azt válaszolta volna, hogy az az otthona, amelyben több időt tölt, vagy amelyik közelebb áll a szívéhez. De boldogtalan volt-e a hölgy? S bár nem én beszélgettem vele, azt hiszem ezt semmiképpen sem állíthatjuk róla. Ezt a rejtélyt hivatott megoldani az otthon újfajta fogalmának bevezetése. Az otthont mindeddig térbeli értelemben tekintették, s a világ valamely kitüntetett helyeként határozták meg; ezzel szemben – a globalizált világban – az idő is otthon-teremtövé válik. A hölgy egy ilyen otthon polgárának tekinthető.

"Kísérjük el a középkorú hölgyet állandó utazásain. [...] Útitársnőm mindig ugyanabban a Hilton Szállóban lakik, ugyanazt a tonhalas szendvicset kapja be ebédre, esetleg kínai különlegességet eszik Párizsban vagy valami franciásat Hongkongban. Mindenütt ugyanolyan telefaxot, telefont és számítógépet használ, ugyanazokat a filmeket nézi meg a moziban, ugyanazokról a gondokról beszélget ugyanolyanfajta emberekkel. Sajátos ťotthonélményeŤ van."9

Az időbeli otthon fogalma plauzibilis újítás, mert egy fontos szociológiai felismerésre épül: Simmel óta tudjuk, hogy a társadalmi differenciálódás (vagyis az individualizálódás folyamata) szükségképpen összefonódik a társadalmi világ sztenderdizálásával, s ennek tulajdoníthatunk valamiféle otthonteremtő erőt. De a fentiekben megállapított tendenciák mégis egy másfajta megoldást sugallnak. Ha abból indulunk ki, hogy a hölgy boldogságának forrása nem a hazaérkezés ígérete, hanem maga az utazás, akkor azt kell javasolnom, hogy ne az otthon fogalmát próbáljuk átalakítani, hanem inkább a boldogság fogalmának próbáljunk új jelentést adni. Modern (globalizált) körülmények között már nem a hazatérés ígérete a boldogság forrása, hanem a lebegés (nem az otthon mint pokol) hanem a világ fölött. A tradicionális társadalmakban a boldogságnak még lehetett pozitív értelme: s ez a hazaérkezés ígérete volt. A modern, globalizált körülmények között viszont a boldogság már csak negativisztikusan értelmezhető: Boldog, akinek nem kell térdig gázolnia az otthon nélküli világban, aki megengedheti magának, hogy éppen csak érintse ezt a világot; akinek nem kell leszakítania a virágot, hanem megelégedhet az illatának élvezetével.10

JEGYZETEK

* Bedanken möchte ich mich bei Erika Freund, mit der ich zahlreiche Diskussionen über dieses Thema geführt habe.

1. Lukács György: A regény elmélete. Budapest, Magvető Kiadó, 1975., 493.o., Tandori Dezső fordítása.

2. Arisztotelész: Nikomakhoszi etika 1099b 10,32-33. Fordította: Szabó Miklós.

3. Heller Ágnes: Portrévázlatok az etika történetéből. Budapest, Gondolat Kiadó, 1976., 12.o.

4. "A modernitás a tagadáson keresztül nyilvánul meg s nyilvánul meg újra meg újra. [...] A modernek nem ismernek el határokat, átlépik azokat." Heller Ágnes – Fehér Ferenc: A modernitás ingája. Budapest, T-Twins Kiadó, 1993., 14.o.

5.Charles Baudelaire: Az utazás. Tóth Árpád fordítása.

6. Franz Kafka: Gracchus, a vadász. Tandori Dezső fordítása.

8. Heller Ágnes: Hol az otthonunk? IN: Holmi 1994/12., 1832.o.

10. Az utalás Friedrich Hölderlin Hyperion című művére vonatkozik: "Wer bloß an meiner Pflanze riecht, der kennt sie nicht, und wer sie pflückt, bloß, um daran zu lernen, kennt sie auch nicht."