Dr. Takó Éva

Tisztelt Konferencia!
Tisztelt Elnök úr!

Két kellemetlen bejelentéssel kell kezdenem. Az egyik, hogy dr. Gyarmati András fõigazgató úr nagyon szívesen jött volna elõadása megtartására, de a fogyasztóvédelmi törvénynek a felgyorsult tárgyalási folyamatában feladatai elszólították. A másik, hogy elnézést kérjek, hogy én ilyen pénteki munkaruhában jöttem. Ez nem a tiszteletlenség jele, váratlanul jöttem. Kérem nézzék el.


Azt hiszem, szerencsém van, hogy végül is megvártuk az elõadási sorrendet, mert mondanivalóm nagyon jól kapcsolódik az itt elhangzott néhány kérdéshez. Ezt az alkalmat meg is fogom ragadni az elõadásom közben.

A fogyasztóvédelem Magyarországon vitatott tevékenységet folytató intézmény. Különös tekintettel arra, hogy az volt az általános elképzelés, hogy amikor az alapvetõ piaci gazdasági viszonyok megváltoznak, akkor egyre kevésbé van szükség az ún. hatósági ellenõrzésre. Quasi a piac és a piacnak a minõségre gyakorolt hatása teljesen fölöslegessé teszi a fogyasztóvédelem hagyományos tevékenységét. Tények és a gyakorlat is azt igazolja, hogy ez az elképzelés, ez a prognosztizált fölöslegesség végül is nem vált be. 1962-ben Kennedy elnök az állami politika szintjére emelte a fogyasztóvédelmet, speciálisan amerikai indokkal: miután Ford négy kerékre ültette az emberiséget, az 1960-as években egy ügyvédnek autóbiztonsági övvel kapcsolatos fogyasztó érdeket védõ pere folyt, melynek általános hatására 1962-tõl a fogyasztóvédelem jelentõsége annyira megnõtt, hogy az állami politikának az egyik tényezõjévé vált.

A gazdaságilag fejlett országokban alakultak ki az erõs, jól mûködõ fogyasztóvédelmi szervezetek. Magyarországon 1991-ben kormányrendelettel szabályozták, illetõleg határozták meg a fogyasztóvédelem feladatait lényegében arra a szervezeti bázisra építve, ami a korábbi ún. Kereskedelmi és Piac felügyelõség volt. Nemcsak a fogyasztóvédelmi törvénynek a mostani vitája, hanem az egész 1991 óta eltelt idõszak eléggé változatos a fogyasztóvédelem területén. Az 1991-ben kiadott kormányrendelet után már kétszer új szervezeti konstrukció alakult ki és akkor az alaphelyzetet nem is tekintem változásnak. Az egyik, hogy a fogyasztóvédelem, amelynek országos hálózata van, - 19 megyében és a fõvárosban - a Fogyasztóvédelmi Fõfelügyelõség felügyeletével mûködött. Ez 1995-ben kibõvült azzal, hogy a Fogyasztóvédelmi Fõfelügyelõség átvette, illetõleg megkapta a KERMI hatósági feladatait. 1997. január 1-tõl a jól kiépített hálózat átkerült a megyei közigazgatási hivatalokhoz olymódon, hogy a szakmai felügyeletet a Fogyasztóvédelmi Fõfelügyelõség látja el.

Tavaly a kormány úgy döntött, hogy a versenytörvénynek, a reklámtörvénynek, a fogyasztóvédelmi törvénynek együttesen és együtt kell elkészülnie ahhoz, hogy megfelelõen funkcionáljon. Az elnök úr kérdésére is vissza szeretnék térni, természetes, hogy nem csak a törvények összhangjáról van szó, hanem arról is,
hogy a tevékenységet összehangoltan a fogyasztók érdekében kell alakítani. A versenytörvény elkészült. A reklámtörvény most õsszel készült el, s az elõzetes várakozások szerint decemberben tervezik, ha minden jól alakul, a fogyasztóvédelmi törvény elfogadását. A tervezett törvény együttes így elkészül és a fogyasztóvédelem munkája korszerû jogi környezetben megújul.


Eredeti foglalkozásomra nézve vegyészmérnök vagyok. Ebbõl eredõen mûszaki szempontok szerint fogom elmondani a témában a fogyasztóvédelem, a minõség és az export kapcsolatát. A versenyképesség akár tetszik nekünk akár nem, fogyasztó centrikus, - úgy gondolom, hogy Fodor úr is errõl beszélt -, mert végül is minden ipari és kereskedelmi tevékenység a fogyasztóért történik. Ha nincs fogyasztói piac, ha a fogyasztó nem elégedett, akkor nagyon nehezen lehet eredményrõl beszámolni. Az elégedettségen kívül persze másról is szó van, erre vissza fogok még térni. De a lényeg az, hogy a fogyasztási cikkek piacán minden a fogyasztóért történik és a fogyasztó miatt kell a gazdaság szereplõinek megtenniük mindent.



Az 1995-ös változás után a Fogyasztóvédelmi Fõfelügyelõségnek lehetõsége adódott arra, hogy a kereskedelemben a forgalomba került termékeknek nemcsak a kereskedelmi forgalmazási körülményeit és az ehhez csatlakozó követelményeket ellenõrizze, hanem a termékek minõségét is vizsgálja. Megfelelõ laboratóriumok vannak a Fogyasztóvédelmi Fõfelügyelõségen. Igaz ugyan, hogy igazából a vizsgálatoknak és az intézkedéseknek a gátja az, hogy a nagy nagy szabadságelvvel elértük azt, hogy a termékek jelentõs részének nincsenek kötelezõ minõségi elõírásai. Nincsenek minimum elõírások sem. A hazai textilipar, - amelyre az elnök úr is utalt - az elmúlt hét évben az import felszabadításával, az import korlátlan lehetõségeivel nagyon jelentõsen visszafejlõdött. A nem megfelelõ minõségû termékek visszaszorításának egyik alapvetõ problémája, hogy nincsenek minõségi követelmények, textil termékeknél még a minimális szakítószilárdsági követelmények sincsenek elõírva. Nem kívánnám felsorolni azokat a tényezõket, amelyek az ellenõrzést, illetõleg a hatósági intézkedéseket megnehezítik.

A Fogyasztóvédelmi Fõfelügyelõségen mûszaki, könnyûipari, vegyipari, élelmiszeripari szakmai tagozódás van, és van kiemelt, jelentõs terület, amely mindezzel összefügg, ez pedig a szolgáltatás széles köre. A Fogyasztóvédelmi Fõfelügyelõség folyamatosan alakítja ki azt a szakmai bázist, amivel ez a rendkívül fontos terület is ellenõrizhetõvé válik.
A nyolcvanas években a fogyasztási cikkekre közel a kilencven százalékát költötték az emberek a jövedelmükbõl. Ebbõl harminc-negyven százalék fölött volt az élelmiszerfogyasztás és 50 % körül a könnyûipari, mûszaki, egyéb ipari termékfogyasztás. A statisztikai adatokat gondolom, hogy ismerik. Ma már ez az arány alapvetõen megváltozott, mert a korábban "olcsón" kapott energiának ára lett, a többi szolgáltatásnak hasonlóképpen. Ez azt jelenti, hogy a jövedelembõl a különbözõ fogyasztási cikkekre fordított költségeknek a strukturális alapja alapvetõen megváltozott. Ma Magyarországon harminc százalék körül van az élelmiszerfogyasztás. Ezt azért szeretném elõre hangsúlyozni, mert én az Élelmiszer és Vendéglátó - ipari Fõosztály vezetõje vagyok és felhatalmazást kaptam, hogy az élelmiszeripari példákat mondjam el Önöknek. A fogyasztásnak a jövedelembõl való részesedésének az átstrukturálódása ahhoz vezetett, hogy más a súlya és más az aránya az ellenõrzésnek, és nyilvánvalóan a fogyasztóvédelemnek összhangban kell lennie a fogyasztás szerkezetével. Tehát nyilvánvalóan a helyes arányokat eszerint kell kialakítani.

A szolgáltatásról nem beszélnék, hanem inkább a jobban megfogható, tehát a négy mûszaki fõosztálynak a tevékenységérõl szeretnék néhány szót elmondani. Itt kapcsolódnék az elõzõ elõadáshoz is, hogy mindenki fizetõképes keresletet várt az átalakult piacon, ami azért az elmúlt hét évben igazán nem jelent meg. Ez komoly gondot jelentett mind a hazai gyártók, mind az import oldaláról. Nagyon nehezen volt prognosztizálható a szükséges termékmennyiség, mely a fogyasztó ellátásához szükséges. Ma már az állam természetesen nem avatkozik bele az ellátási folyamatokba, vagyis nincsenek ellátási kötelezettségei. A polarizálódott kereskedelem, az igény a fizetõképes kereslet alakulásának megfelelõen különbözõképpen alakult. Megjelent az egyik oldalról a magas minõségû, viszonylagosan magasabb árakon történõ értékesítés, mert a fogyasztók egy szûkebb rétegének erre volt igénye, valamint a másik oldalról megjelent és fejlõdésnek komoly akadályát jelentette az, hogy a fizetõképes kereslet megindult az olcsóbb termékek felé. Nyilvánvalóan elnézve a munkabéreket és a munkabérekbõl kalkulálható termékárakat, következik, hogy az ellentétes folyamat nagyon kedvezõtlenül befolyásolta a hazai piacot és az export lehetõségeit olyan formán, hogy nem voltunk arra teljesen felkészülve, hogy a hazai ipar által termelt feleslegeket jól értékesítsük a nyugati piacokon. Ezek a kedvezõtlen arányok úgy tûnik, hogy kezdenek megszûnni, hiszen az elmúlt években a KSH statisztikákat megnézve azt lehetett látni élelmiszer, könnyûipar és mindenfajta terméknél, hogy a termékfogyasztás árban mérve növekedett, de abszolút volumenben mérve a fogyasztás csökkenése volt realizálható. Élelmiszerek esetén ma már úgy alakult, hogy a fogyasztás mennyiségben is növekedést mutat. Természetesen itt is igaz, hogy a fogyasztás belsõ szerkezete megváltozott. A fogyasztóvédelemnek ebbõl eredõen jelentõs és új feladata, hogy
a mûszaki fejlõdés üteméhez alakítsa a fogyasztó adaptációs készségét. A termékeket az alkalmasságuk, felhasználási módjaik szerint választják ki a felhasználók. Ehhez hozzátartozik az is, hogy a termékek bonyolultsága igényli és teszi még inkább szükségessé azt, hogy a fogyasztó el tudjon igazodni abban a széles választékban ami a fogyasztási cikkek területén megjelent. Hozzá kell tennünk, hogy a kereskedelmünk szakértelme sem megfelelõen elõkészített erre a feladatra.


Természetesen vannak elõírások, amelyek szerint bizonyos tevékenységek folytatásához meghatározott szakemberek kellenek. Nagyon sok esetben, különösen az élelmiszer kereskedelemben kényszervállalkozások jöttek létre, munkanélküliség ellen, vagy helyett választott foglalkozások alakultak ki, ami azt jelenti, hogy a vállalkozó nem készült fel arra a szakmai ismeretre, amelyre egyre inkább szükség van, az egyre komplikáltabb, egyre nagyobb szakmai ismeretet igénylõ kereskedelmi tevékenység folytatásához. A kereskedelemben dolgozóknak a szakképzettsége romlott az elmúlt idõszakban. Ezen túlmenõen különösen a mûszaki cikkeknél, ahol javító- szerviz szolgálatok szükségesek a megfelelõ mûködéshez - nemcsak törvény szerint, hanem egyébként is -, olyan tapasztalataink vannak az ellenõrzések során, hogy miután megszûnt a GELKA és a más ilyen központosítottan mûködõ szervízhálózat, nem nagyon biztosítják a fogyasztóknak a megfelelõ szerviz szolgáltatást. Ma már szakmai gondok is vannak, mert elhagyták ezeket a területeket a gyakorlott szakemberek, de összefügg azzal is, hogy magasabban kvalifikált munkaerõ szükséges a szervizekben, a mai minõségi technológiai színvonalhoz igazodva. Itt már megint csak a fogyasztóvédelem szerepérõl kell szólni, hogy a nem megfelelõ szerviz szolgáltatási hiányosságok miatt a fogyasztói panaszok száma nõ.

A panaszintézések feladatai és intézési módjai megváltoztak. Olyan alapvetõ kereskedelmi elveknek nagyon nehezen sikerül eleget tenni, illetõleg egyre nehezebben sikerül kikényszeríteni, hogy a fogyasztó reklamációját a kereskedelmi egységben megfelelõen fogadják, sõt mi több, próbálják elintézni. Végül is a megoldás nem az, hogy minden egyes reklamáció esetén - mint például a könnyûipari termékek esetében általános gyakorlat, hogy minõségi reklamációt alig fogadnak el a fogyasztótól -, minden esetben küldjék a Fogyasztóvédelmi Fõfelügyelõséghez vizsgálatra a terméket. Ez kereskedelem etikai kérdés is, mert a helyszíni intézkedés helyett elküldik a fogyasztó kívánságára a terméket vizsgálatra. A fogyasztónak minimum kétszer kell a vásárlás helyére mennie, egyszer amikor bejelenti, másodszor amikor az ügyét elintézik és ez még így optimális megoldás.

A globális kihívásokkal kapcsolatban hadd mondjak néhány kérdést. A magyar élelmiszeriparban - a többiben nem igazán tudom - megfelelõ gazdasági-mûszaki átalakulás történt, részben külföldi tulajdonosok vették át a termelést. Általános az a tapasztalat, hogy ezek a cégek Magyarországon nem a megszokott szigorú elõírások szerint folytatják a tevékenységüket. Számtalan olyan hiányosságot lehet észrevenni, ami abban az országban, ahol a tulajdonos tevékenykedik, nem megengedett. Olyan egyszerû és primitív hibák, hogy egy termék hasznosanyag tartalom hiányos legyen, hogy egy terméknek ne legyen meg a névleges térfogata, elfogadhatatlan. Ez megengedhetetlen gyakorlat. A vizsgálataink harminc-negyven százalékában találkozunk azokkal az esetekkel, amikor bizony ezen a területen objektíven mérhetõen tudunk adatokat szolgáltatni arról, hogy ezek a jellemzõk nem megfelelõek. A magyar termékek exportjának - és ezt mindenki mondja, és nagyon nagyon közhelynek számít -, az európai csatlakozásnak egész biztosan feltétele a megfelelõ minõségi színvonal kialakítása. Nem minõség javításról kell feltétlen beszélni, mert van olyan terület, ahol nem igazán szükséges javítani, szinten kell tartani a termelést. Vannak olyan termékek, amelyeknek az elért vagy biztosított minõségi szintje kielégíti az elvárásokat, következésképpen ezeknek a megtartására feltétlen szükség van.

Önök is felfigyelhettek már rá, hogy milyen orvtámadás érte lényegében az alapvetõ export termékeinket. Két évvel ezelõtt mindenki hallott a fûszerpaprika körül kialakult helyzetrõl, miközben a magyar fûszerpaprikának meghatározott a súlya a nemzetközi piacon. Vagy ebben az évben - merem remélni, hogy ez csak a magyar fogyasztókra vonatkozik -, kiderült, hogy a szegedi Pick és Herz szalámit próbálják meg a kereskedelemben hamisítani. Tehát "nem Pick" szalámit Pick szalámiként forgalmazni, olcsóbb áron, mondván, hogy a fogyasztó az alacsonyabb áru termékeket kedveli. Ugyancsak ehhez a témához tartozik, hogy mekkora támadás érte lényegében az idegenforgalmunkat. Nagyon sok ez évben nyáron hazánkba látogató turista mindenhonnan azt az információt kapta, hogy ide nem szabad jönni, nagyon meg kell válogatni, hogy milyen vendéglõbe lehet menni. Biztos, hogy valódi hátrányt okozott nekünk ez a halászcsárda a Ferenciek terén, nem is egy eldugott helyen. Miközben elkészülnek az új törvények, amelyek jók, olyan végrehajtási rendeletek hiányoznak, melyek az ellenõrzést hatékonnyá teszik. Komoly bátorsággal lehetett elérni ennek az üzletnek és néhány üzletnek a bezáratását, mert alapvetõen jogszabályi lehetõségek nem voltak ehhez. Nem azért lehetett bezárni, ami miatt az egész a figyelem középpontjába került. Ez azt jelenti, hogy mindenképpen szükség van bizonyos területeken, tehát az egész gazdaságnak az átalakulásához kapcsolódó megfelelõ jogszabály-háttér kialakítására. Az idelátogató turisták, valamint a minket érintõ utazási irodákról hallott problémák mind azt jelzik, hogy azokon a területeken, ahol az egész export jelentõs, erõsebben szükséges gazdasági érdekeink védelme.

Hitelrontásra további példa. Magyarországon a mézfogyasztás húsz-negyven dekagramm /fõ/év. Ehhez képest tíz kilogramm Németországban, ahova mi exportáljuk a mézet. Eszébe jutott néhány igazán ötletes termelõnek, illetõleg értékesítõnek, hogy az izocukor is cukor, következésképpen jó az a méz is, amelybe izocukrot tesznek. Tíz százaléktól hatvanöt százalékig lehetett izocukrot találni különbözõ méhészek mézében. Az izocukor egy cukor, tehát nem veszélyes, de nem méz. Következésképpen a hamisítási hír az exportunknak feltehetõen nem tesz jót, mert a sajtó nyilvánossága - és hál' Istennek, hogy van, mert a fogyasztóvédelem munkáját nagyon nagy mértékben segíti - azt jelenti, hogy a külföldiek tudomására jut és árt az egész hazai iparnak.

A fogyasztóvédelemnek az ellenõrzéseit olymódon kell végrehajtania, ahogy a fogyasztást a fogyasztó igénybe veszi. Közvetkezésképpen a kétéves vizsgálat során országos program szerint vizsgáltuk az élelmiszereket, a fogyasztással összefüggésben. Már említettem, hogy az iparban találunk olyan hiányosságokat, amelyek meg nem engedhetõk. Ugyanez megállapítható a kereskedelemben is. A nagy üzletláncok alakítanak ki itt kitûnõ üzleteket és az az általános megállapítás, hogy ezek nem mindegyikében követelik meg azt a színvonalat, mint ami a nyugat-európai vagy egyéb üzletláncokban természetes. Az rendben van, hogy az alkalmazottak, a kereskedõk itt voltak, adottak voltak, nem ezekrõl a problémákról van szó, hanem általában arról, hogy egy kicsit alkalmazkodik ez a szuper hálózathoz tartozó kereskedelem is a Magyarországon kialakult viszonyokhoz.

Nemrégiben vizsgáltuk a gyorsétkezõ láncokat, mondván, hogy ez egy új étkezési forma, amit elég sok fiatal vesz igénybe. Ennek jelentõsége elég nagy. Az ötlet onnan is származott, hogy kiderült: egy Big Mac - ért Magyarországon kilencven percet kell dolgoznia egy átlagkeresetû embernek. Ha ez másfél órás munkát jelent, akkor nézzük meg, hogy mégis hogyan és mint kapja meg a magyar fogyasztó a terméket. El kell mondanom, hogy megint csak magyar módra. Néhány cég úgy gondolja, hogy elegendõ, ha az õ saját minõségi követelményeiket betartják és nem igazán akarják tudomásul venni, hogy Magyarországon is vannak elõírások és ezek az elõírások nem ellentétesek az EU-elõírásokkal, de mások.

Az EU csatlakozáshoz az FM komoly elõkészületi munkákat végez az élelmiszerek elõállítása terén. Magyarországon az élelmiszer minõségi követelmények az úgynevezett Codex Alimentarius Hungaricusban vannak elõírva, analóg az európai elõírásokkal, tehát fokozatosan átvesszük ezeket az elõírásokat. Nagy számban és a jelentõs termékekrõl ezek az élelmiszerkönyvi elõírások készülnek. Az élelmiszerek ellenõrzése ilyen szempontból könnyû, mert jól mérhetõ paraméterek alapján lehet a vizsgálatokat elvégezni.


Az élelmiszerek esetében a mezõgazdaság, az élelmiszer-feldolgozás és a fogyasztó komplex egészet kell, hogy képezzen. A korábbi gazdasági rendszerben alapelvként, sajnos alapelvként rögzült, hogy a mezõgazdaság integrálja az élelmiszeripart, ami természetesen már akkor is látszott a szakemberek elõtt, hogy nem ez a megfelelõ és nem Európába tartó minõséget biztosít. A nagy hozamú fajták függetlenül attól, hogy ezeknek milyen minõségi követelményei voltak, végül is az élelmiszeriparnak, a feldolgozóiparnak kellett a mezõgazdasági követelményekrõl indulva elõállítani a termékeket. Ennek természetesen meg kell fordulnia. Az élelmiszeriparnak meghatározott nyersanyagszükséglete van, a meghatározott minõségi szintet nem lehet másképp biztosítani mint olyan módon, hogy az egész rendszert összefoglalják, összekapcsolják.

Korábban, a nyolcvanas évek elején egy közgazdásznak olvastam a cikkét, hogy nem lehet tudathasadásos munkással dolgoztatni. Egyszer exportra kell gyártatni, másszor belföldi szükségletre (azt tudjuk, hogy nem is ment igazán jól). Ma már a kettõ szerencsére nem szakad el, az általános minõségi színvonalat és a követelményeket feltétlen be kell tartani, függetlenül az értékesítés irányára.


Visszatérek a kérdésekre: mit csinálunk mi azzal, hogy az ún. alapítványi, vagy KGST, vagy lengyelpiacok mûködnek az országban. Az elsõ válasz a kérdésre, hogy nagyon sok termékféleségnél nincsenek jó minõségi elõírások, helyenként egyáltalán nincsenek elõírások. Következésképpen a gyengébb minõségû termékek olcsóbbak és ezeken a helyeken olcsóbban is adják. Az más dolog, hogy illegálisan érkezik-e be a termék és azért olcsóbb,vagy van amelyik a követelményeknek megfelelõen érkezett be, de a minõsége silány kategóriát jelent. Emiatt a fogyasztóvédelemnek van több dolga, mert a fogyasztó azt mondja, hogy ötszáz forint is pénz, és azért is megkívánja a használhatóságot. Nem érdekli, hogy a megfelelõ minõségû terméket háromszoros áron tudta volna megvásárolni. Ezen piacok kialakulása biztos, hogy rosszul hat a hazai ipar fejlõdésére, a kereskedelem és az ipar is rossz néven veszi ezt a tevékenységet, azonban a lakosság igényli. Az önkormányzatok ezeket a piacokat nem zárják be, gyakorlatilag azért sem, mert ilyen típusú piacok a világon mindenhol mûködnek. A dologban az a veszély, hogy ezeken a piacokon értékesítõk nem adóznak, állami kötelezettségüknek nem tesznek eleget.

A fogyasztóknak a megfelelõ tájékoztatása, a fogyasztók termékek minõsége iránti igénye egész biztos úgy irányítható, ha a fogyasztó megkapja a megfelelõ tájékoztatást mindehhez. Beszéltünk már a kereskedelemben a szakképzettségnek a nem megfelelõ színvonaláról. Beszélnem kell arról is, hogy Magyarországon olyan fogyasztóvédelem kell, ami a jelenlegi fogyasztónak az igényét kielégíti
olymódon, hogy ismeretei legyenek, legyen tisztában a jogaival és a kötelezettségeivel. Ezzel még nincs igazán tisztában, de úgy gondolom, ha lenne, akkor a reklamációk száma lényegesen nagyobb lenne.

A fogyasztónak élnie kell a jogaival, de ehhez ismernie kell a lehetõségeit.
Végezetül szabad legyen elmondanom, hogy én nagyon szeretném, ha olyan típusú fogyasztóvédelem alakulna ki, amelynek nem egy ilyen típusú ellenõrzést kellene végeznie. Ezek hétköznapi ügyek, de sajnos nagyon fontosak és jelen pillanatban ezek kötik le a fogyasztóvédelmet. És hogy ez preventív hatású-e? Úgy gondolom, hogy igen, a nagyobb gyártókkal szemben érvényesített reklamációk hatásosak annak ellenére, hogy maximum harmincezer forintos bírságot szabhatunk ki. Nagyon sok esetben a gyártók megteszik az intézkedéseket és következõ vizsgálat alkalmával az elõzõ típusú hibákkal már kevéssé találkozunk. Nem akarom elviccelni, hogy újakkal igen. Valójában vannak gyártók, akik megteszik az alapvetõ intézkedéseket, mert hiszen biztos, hogy mûszaki szakembereknek nem kell különösebben hangsúlyoznom, hogy a minõséget elõ kell és elõ lehet állítani és semmiképpen nem lehet csak az ellenõrzéssel biztosítani.


Köszönöm szépen.

Nyiredy Szabolcs elõadása