Berta Ádám
[Ha]
Ha alfában/félálomban ülsz a moziban, akkor egyrészt átélsz mindent, ami a vásznon zajlik, másrészt mindenrõl lemaradsz. Ha ugyanis valami miatt visszakérdezel, hogy mi történt, egybõl átfut rajtad, hogy képtelen vagy rekonstruálni az események folyamatát. Maradéktalanul oldódsz fel a történésekben, szinkronban vagy, együtt élsz a cselekménnyel, de utólag, vagy(is) kívülrõl, mint linearitást nem tudod áttekinteni. Mintha álomból ébrednél, úgy foszlik szerte az idõbeli sorozat, amelyet a tényleg velejéig átérzett események alkotnak, illetve alkothatnának. Közvetlen közelrõl követted végig a történést, ezért aztán minden egyes kocka, miután betöltötte az elmédet, teljesen át is adta a helyét a következõnek, mindig az épp jelenlevõnek.Ugyanígy nélkülöz mindenféle távolságtartást az a
végigkövetés is, amivel a déja vuben, a déja vubõl vesz
részt az ember. A déja vu annak a felismerésnek a
formájában érkezik meg, hogy az éppen zajló történés tétje
szertefoszlott, azaz a jelen eseményeinek minden reális
alternatívája megszûnt. Ami csak folyik, minden teljesen
végérvényes. Ettõl persze maga a dolog, a lehetõ
legegyszerûbb helyzet is valami szokatlanba fordul át, mert
ritkán van ez így, hogy az összes sejthetõ eseményelágazás,
amit a közeljövõbe helyez az ember intuíciója, elõre tudott
módon irreális marad. Hirtelen nyilvánvaló lesz, hogy
minden más alakulásváltozatról lerí a valótlanság, a
helyzetek bármely alternatívája egyszerûen tehetetlenségre
van kárhoztatva, eredendõen ki lett rekesztve a konkrét
élmények, a megélhetõ körülmények folyamatából. Egy
nyomvonal maradt fenn az összes többi eshetõség
ellehetetlenülése árán , és csak annak az egynek mentén
alakulhatnak a dolgok. Minden mozzanat olyannak tünteti
fel magát, mint ami eleve fel volt illetve talán van vagy
lett tárva: elõbb elõre bejósolható, majd aztán pontról
pontra, menthetetlenül 1 meg is valósuló fejleményekként.
(Az elõbb és utóbb közötti hézagot viszont ismét csak az
elemzõ gondolat helyezi a képbe, és alighanem sokkal
találóbb kitüntetett a szokásoshoz képest legalább dupla
intenzitású mozzanatokról beszélni.) Az ember életében a
déja vu élmény alatt bekövetkezõ eseményekkel
kapcsolatban legalapvetõbben azt lehet észrevenni, hogy a
dolgok esetlegességébe vethetõ hit ilyenkor nyomban
elillan, és amíg az érzés aktuális, addig nem tér vissza. |
"Nem igaz-e, hogy az egyszer belénk gyökerezett nagy szenvedélyt arról vesszük észre, hogy ugyanazok a dolgok többé nem teszik ránk ugyanazt a benyomást? Mintha minden érzetünk, gondolatunk felfrissült volna tõle; olyan mint valami új gyermekkor. Ehhez hasonlót érzünk néha álmainkban, melyekben semmi rendkívülit sem látunk, s melyeken mégis valami ismeretlen, eredeti orgonapont hangzik át. Igen, mert minél jobban leszállunk az eszmélet mélységeibe, annál kevesebb jogunk van a lelki tényeket egymás mellé helyezkedõ dolgok gyanánt kezelni. Mikor az ember azt mondja, hogy valami nagy helyet foglal el a lelkében, vagy akár azt, hogy ott minden helyet betölt, azon egyszerûen azt kell értenünk, hogy annak a dolognak a képe ezer észrevétel és emlék árnyalatát módosította és hogy ebben az értelemben átjárja õket, de anélkül, hogy megmutatná bennük magát. 2 |