|
Paul
Klee 1911 895. Mi mindennek kell lennie egy művésznek: költônek, természetkutatónak, filozófusnak. 932. A teremtés mint genezis a mű látható felszíne alatt él. Visszafelé ez a szellem emberei mind látják, elôre (a jövô) felé azonban csak az alkotók. 948. (1914) Egyfajta csend világlik az alaphoz. A hozzávetôlegesbôl ott egy Valami feltűnik, nem tôlem, nem elôttem, hanem Isten elôtt. Istené! Mégha visszaverôdés is, csak Isten tükre, mégis Isten közelsége. Cseppnyi mély, Magában fénylô fény. Aki egykor szunnyadt és lélekzete szűnt, az... A véget hazafelé a kezdethez lelte. 1008. Amint a számos alkalmak egyikén Fröttmaningban a lôszergyárat ôriztem, eszembe ötlött néhány gondolat Marcról és művészetérôl. A lôszerraktárak körüli járás igen alkalmas volt a nyugalmas elmélyülésre. Nappal ehhez járult még ráadásul a mesés nyárközépi növényzet itt különösen gazdag színpompája, éjjel és napfelkelte elôtt pedig egy olyan mennybolt feszült fölöttem és elôttem, ami tágas terekbe vonzotta a lelket. Ha el akarom mondani, ki is volt Franz Marc, egyúttal azt is meg kell vallanom, hogy én ki vagyok, lévén oly sok minden az övé is mindabból, amiben részesülök. ô emberibb; szeretete melegebb, nyíltabb. Az állatokhoz emberien hajol oda. Magához emeli ôket. Nem oldódik fel a teljességhez tartozón, hogy aztán nemcsak az állatokkal, hanem a növényekkel és a kövekkel is egyazon fokon álljon. Marcnál a földgondolat a világgondolat elôtt jár /nem mondom, hogy nem fejlôdhetett volna odáig, és mégis: miért halt meg? /. A fausti vonás benne, a megváltatlanság. Az örökké kérdezô. Igaz ez? A tévtan szót használva. De a hitre való szelid ráhagyatkozás nélkül. Az utóbbi idôben gyakran attól tartottam, hogy egyszer csak egészen megváltozik. A kor átmenetisége nyomasztotta; az embereknek vele kellett tartaniuk. Mivel még maga is ember volt és a vívódás maradványa fogvatartotta. A polgári empire tűnt számára irigylésre méltónak, melyben a jó még közjó volt. Csak Istennél keresek helyet magamnak, s ha rokonságban vagyok Istennel, akkor nem képzelem, hogy testvéreim nincsenek rokonságban velem. A sajátja volt egyfajta nôies késztetés, hogy mindenkit saját gazdagságából részeltessen. Hogy nem mindenki követte ôt, az a saját útját illetô kételkedéssel töltötte el. Gyakran fogott el az aggodalom, hogy a forrongás után visszatér a földi egyszerűséghez. Nem érinteni ezt a világot totalitásszándékkal, hanem egészen megtérni bele emberszeretetbôl. Izzásom inkább a holtak és a meg nem születettek fajából való. Nem csoda, hogy több szeretetre talál. A nemes érzékiség sokakat vonz magához melengetôn. A művészet olyan, mint a teremtés; az elsô és utolsó napon érvényes. Művészetembôl bizonyosan hiányzik egyfajta szenvedélyes emberiesség. Az állatokat és valahány lényt nem földies-szivbélien szeretem. Nem hajlok le hozzájuk és nem emelem ôket magamhoz. Inkább elôbb magam oldódok föl az egészben, így aztán testvériségbe kerülök a legközelebbivel, minden földi szomszédsággal. Bírok. A földgondolat meghátrál a világgondolat elôl. Szeretetem távoli és vallásos. Mindennemű fausti vonás távol áll tôlem. Egy messzi, eredendô teremtéspontra helyezkedem, ahol formákat adok az emberek, állatok, növények, kôzetek és a föld, a Tűz, a víz, a levegô, valamint az összes áramló erô számára. Ezer kérdés némul el, mintegy megoldódva. Itt nincsenek se tanok, se tévtanok. A lehetôségek túlon túl végtelenek, csak a beléjük vetett hit él alkotóan bennem. Meleg árad belôlem? Hideg? Errôl ott, túl a fehérizzáson, szó sincsen. És mivel oda nem jutnak el túlontúl sokan, keveseket érint meg. Sokakhoz a mégoly nemes érzékiség sem ver hidat. Művem embere sem species, hanem kozmikus pont. Földi szemem túlontúl messzire látó és többnyire túlnéz a legszebb dolgokon. Ezért aztán gyakran mondják rólam: "Hisz nem is látja a legszebb dolgokat." A művészet teremtéshasonlat. Istent sem különösebben foglalkoztatják a jelen esetleges stádiumai.
1081. Július. Gondolatok a pénzügyi igazgatóság nyitott ablakánál. Minden mulandó csak hasonlat. Amit látunk, az egy javaslat, egy lehetôség, egy segédlet. Maga a valódi igazság mindeneklôtt a láthatatlan alapban nyugszik.
1081a Augusztus Mivel eljöttem, felfakadtak a rügyek, körben teljesség van, mivel vagyok. A fülön át a szívhez szól varázsos pacsírtaszó. Mindenek atyja vagyok, minden csillagzaton és minden messzeségben. És ahogy elmentem, leszállt az est és felhôfüggönyök fedték el a fényt ahogy elmentem. A semmi árnya vetült mindenre. O te tövis a hamvasan duzzadó gyümölcsben! Tillmann J.A fordítása |