André Gorz
A SZUBJEKTUM A BALOLDALON ÁLL
- A felszabadítás távlata -
A szabadsághoz fűzôdô kapcsolat nélkül a baloldal megbénul és önértelmezése megsápad. Ha tudatosan nem áll ellen minden olyan önállósuló hatalomnak, mely megvonja a lehetôséget az embertôl, hogy cselekedetei szubjektumaként lépjen fel, akkor maga is elidegenedett hatalommá válik: merev hatalomgépezetté lesz, saját hívei felett is. A baloldali hatalomgyakorlás csak abban állhat, hogy megmozgatja a társadalmat, leépíti a hatalmi apparátusokat és az emberek számára új, tágasabb lehetôségeket kínál, hogy öntevékenyen és önszervezôen cselekvéseik szubjektumává váljanak. Ebben az értelemben az ún. "reálisan létezô szocializmusban" az ellenzékieken és az olyan társadalmi mozgalmakon kívül, mint amilyen a Solidarnosc, az NDK-beli béke- és emberjogi mozgalom, a csehszlovák Charta 77, egyáltalán semmi sem volt baloldali. "Minél baloldalibb, annál szovjetellenesebb" - mondtam tizenegy évvel ezelôtt.
Az európai baloldal válsága részben abból ered, hogy nem lépett kapcsolatba a keleti ellenzékiekkel és nem ismerte el ôket egy eljövendô európai baloldal részeként. Ez fokozottan érvényes a nyugat-német baloldalra. Az államrezon, a hatalmi gondolkodás, kormányképesség és szavazatnyerés - így az SPD-nek a menedékjoggal kapcsolatos visszaélése - fontosabbak a nagy baloldali pártok számára annál a kihívásnál, mint amit az egykori totalitárius államok talpraállítása jelent a Nyugat számára.
A mozgalmakban szuverén módon
A parlamentáris baloldal megkérgesedésére és fantáziátlanságára jellemzô, hogy az új német tartományokban meg sem kísérelte a munkaidôcsökkentést és a munkahelyek megszünését olymódon kompenzálni, mint amit a kölcsönös segítségnyújtás, a szövetkezés és az önálló tevékenység önszervezôdô formáinak hálózatán keresztül történô támogatás, hogy így lépjen fel a bénultság és elhagyatottság ressentimenttel telített érzése ellen. Sem a szabadság, sem a szolidaritás értékeit nem váltották tettekre. A jobboldal pedig mindezeken a területeken még rosszabbul vizsgázott.
A bal- és jobboldali konfliktus legjobb definícióját Alain Touraine adja legújabb, Critique de la Modernité című művében, ami megkülönböztetett figyelmet érdemel. Minden modern társadalomban egy központi konfliktus a meghatározó: uralkodók és uraltak közti kűzdelem "azon eszközök felhasználásmódja fölött, amellyel a társadalom önmagára hatást gyakorol". Mindenkor azok állnak szemben, akik ezeket az eszközöket megkísérlik saját hatalmuk megszilárdítására vagy növelésére felhasználni, és azok, akik ezen eszközök rendeltetésén változtatni akarnak, közös használatba akarják venni vagy meg akarják azokat szüntetni, hogy így mindennemű uralmi viszony felszámolásra kerüljön, és minden ember saját cselekedetei szubjektumává válhasson.
A szubjektummá válás alatt az értendô, hogy a cselekvô személyek tevékenységükért jótállnak és eredményét ellenôrizni tudják; nem idegen szándék eszközei, nem fogaskerekek egy átláthatatlan rendszer funkcionálisan elôre meghatározott szerepkörében. Röviden: emancipáció, szabadságjogok. E jogok körébe tartozik minden ember joga értelmi-gyakorlati képességei kibontakoztatására, az érzésre, az érzékiségre, az eszmélôdésre, az öntevékenység örömére, közös tervek megvalósítására, a társadalmi együttműködés önszervezôdésére.
Aki ezeket a jogokat világidegen értelmiségiek veszélyes utópiájának tartja, nemcsak azt állítja, hogy az emberek e világon nem képesek szubjektumként "önmagukká válni", hanem azt is, hogy ezért nem is kell kűzdeniük. Vagyis azt, hogy a felkelô pekingi diákok habókosok voltak. Eközben elsiklanak afölött, hogy "e világ" nem egyszerűen "úgy van ahogy van", hanem hogy elidegenedett emberi cselekvés eredménye is, mely önálló, az emberrel szemben ellenséges hatalommá válik - beleértve természetesen az uralkodó rétegek tagjait is. Egyáltalán nem szükséges a marxi történelem- és társadalomfilozófia elfogadása ahhoz, hogy az "önállósuló hatalmak" elleni kűzdelmet és minden embernek szubjektumként történô emancipációját bárki a társadalmi mozgalmak céljának tekinthesse.
A kérdés természetesen az, hogy miben is áll ma a központi konfliktus, kik a résztvevôi és mely területeken zajlik. Ezekre a kérdésekre kész utópikus tervek nem képesek választ adni. A baloldali vezéreszméknek és -céloknak az életvilág szükségleteihez kell kötôdniük és rá kell mutatniuk a jobb életminôség és a nagyobb autonómia kihasználatlan lehetôségeire: azon lehetôségekre, amit a sokkal nagyobb idô-öntörvényűség, a nem-instrumentális képzés, a gyorsuló technikai innováció kockázatával szembeni szociális biztonság nyújtanak; azon társadalompolitikai elônyökre , aminek révén az innovációt közösen lefolytatott viták során meghatározott ökológiai és kulturális irányba vezetik; az elôrehaladó, munkát megtakarító termelékenységnövekedés értelmes felhasználási lehetôségeire, amelyek révén a munka világa újraalkotható és kiterjeszthetô - az a cselekvési övezet, amire nem érvényes a konkurencia-gondolkodás, a teljesítmény- és a tôkeértékesítési kényszer. Röviden: gazdasági demokrácia.
A posztindusztriális társadalmakban az emberek nemcsak munkájuktól és munkájuk értelmétôl vannak megfosztva, hanem a legmélyebb értelemben önnön maguktól is. A nevelési-, képzési, reklám-, marketing-, "információs-", gondoskodó- apparátusok fosztják meg az embert önnön magától; a tudománynak álcázott egészség-, szépség-, fitnesz-ipar egészen az intimszféráig hatol elôre, divatos "önképeket" árul és meghatározza mivé kell átváltozni, röviden: mindannak révén, ami hozzáidomult, sikeres személyiséget forgalmaz és mindenkit arra szólít fel, hogy beszerezze magának igazi "én"-jét.
Az ellenvetés, miszerint az emberek a "reálisan létezô" rendôrállamban sokkal botrányosabb módon voltak kifosztva, egyszerre igaz és hamis is. Az elnyomás, ellenôrzés, megrendszabályozás és propagandisztikus hazugság frontális támadás volt a szubjektum autonómiájára. De éppen ezáltal a bensôségességébe nem avatkoztak be. Elég volt a kívülrôl érkezô kényszerekkel szembeszállni, szolidáris cselekvési övezeteket kialakítani, miként ezt az NDK-beli "szolidáris egyház" tette.; önmagából kiindulva az "igazság életét" élni - ahogy Vaclav Havel mondja -, hogy megbizonyosodjék szubjektuma felôl. Ugyanez az értelme Sartre közismert mondásának is: "Soha nem voltunk olyan szabadok, mint a megszállás idején."
A posztindusztriális társadalomban az ember számára az önmagával való rendelkezés komplexebb és nehezebb feladatot jelent, mivel az uralom itt nem elnyomáson és rendôrállami ellenôrzésen alapul. A frontális ellenállás helyett a szubjektum szuverenitása sajátos mozgások sokaságán múlik: a nôk, a munkavállalók, a betegek, a tanulók és diákok, a tévénézôk, a gyermekek jogain; az öngyilkossághoz való jogon; a nyelvek, kultúrák és a "haza" védelmezésén. Mindig arról van szó, hogy az életvilág egy magától értetôdô részét védelmezni kell a tudományos-technikai aparátusok uralmával és hatalmával szemben.
Az életvilág igényei és a hatalmi aparátusok közti konfliktusban a baloldal per definitionem az elôbbiek oldalán áll. A fordítottja azonban nem érvényes: az életvilág védelmezése nem feltétlenül baloldali vonás. Éppúgy lehet konzervatív, korporativisztikus, vagy szélsôjobboldali is. Ez a munkásmozgalomban is régtôl fogva így volt. Szakadozottságát csak azáltal volt képes meghaladni, hogy minden egyes összetevôjében hihetô és serkentô jövôképet fejlesztett ki.
Ilyen jövôképet ma egy alternativ rendszer formájában nem lehet megalkotni. A politika és a nagy pártok válságát az okozza, hogy a társadalmi rendszert már egyáltalán nem az életvilág érdekei vezérlik. A társadalom olyan apparátusok rendszerévé vált, amelyek összetettségét és technicitását intuitív módon nem lehet megérteni, és amelyekben célkitűzésekre már csak a rendszer peremein nyílik lehetôség. Kormányozni ma szinte már csak azt jelenti, hogy a szubszisztémák apparátusait lehetôleg hatékonyan igazgatják, miközben a döntéseket kivonják a nyilvános viták és a politikai akaratalakítás folyamatából és "szakértôk" számára tartják fenn.
A baloldaliak feladata tehát nem az, hogy egy új, kész rendszert dologozzanak ki. A feladat sokkal inkább abban áll, hogy a megélt, önszervezô társadalmiság övezeteit helyreállítsák, kivonják ezeket a rendszerek kényszereinek körébôl és védelmezzék azokat az uralmi apparátusokkal szemben. Az ilyen irányú célokat és vezéreszméket a német Zöldek, az SPD programnyilatkozatában, továbbá tucatnyi európai politikai klubban, társaságban és "gondolkodó köreiben" fellelhetô.
A jobboldaliság baloldali válsága
Ha nem létezne olyan jövôvízió, mely nem pusztán általánosan politikai természetű, hanem az individuális gyakorlatra is átvihetô, tovább terjedne a tájékozódásképtelenség, a reménytelenség és a társadalmi szétesés. Ebbôl a jobboldal nem képes hasznot húzni, mivel önértelmezése tekintetében még mélyebb válságban van, mint a baloldal. Már nem képes konzervatív szárnyát, mely a tradicionális "szilárd értékeken" és a társadalmi összetartozásra alapozott társadalmi rendért lép fel, azzal a piacgazdasági dogmatikusokból álló technokrata szárnnyal egyesíteni, mely a szociáldarwinista könyöklôk társadalmáért száll síkra.
A jobboldal belsô ellentmondásaiból ezúttal ismét a nacionalizmushoz való visszatérésben keres kiutat. Erre a "liberális" Jörg Haider és a "konzervatív" CSU éppoly jellemzô példa, mint a nemzeti populisták. A nemzet náluk a társadalmi összetartozás pótléka, a fajtiszta "népközösség"-hez tartozás pedig az magától értetôdô életvilág és az önbecsülés helyét tölti be. Az áttekinthetetlen rendszerek világából - melynek önállóvá vált hatalmai, és önjáróvá vált folyamatai felett "a politikusok" már nem képesek úrra lenni - a totális egység állama, a maga egységpártjával jelenti a kiútat.
Ha a jobboldal továbbra is minden, a reálpolitikától eltérô vezéreszmét és jövôvíziót veszélyes utópiaként ítél el, akkor hozzájárul egy olyan vákuum keletkezéséhez, melyet aztán a bajtársiasság, a rend és a fegyelem totális államának szélsôjobboldali utópiája tölt be. Azt a jobboldalt, mely mindennemű baloldaliságot a szovjetizmus árnyának vél és ezért lekűzdendônek tart, az a veszély fenyegeti, hogy jobbról fogják leelôzni.
Tillmann J.A. fordítása