Kartéziánus bazilikák között

Vilém Flusser a filmezés gesztusáról szóló írásában kartéziánus bazilikának nevezi a mozit. Az elsô látásra talán meghökkentô metafora érvényességét jelentésrétegei magyarázzák. A bazilika ugyan eredetileg a király (bazileusz) palotájának neve az athéni agorán, ám Rómában már a törvénykezési és egyéb tárgyalásokra, valamint kereskedelmi célokra szolgáló épületeket nevezték így. Tágas, nagy tömegeket befogadni képes, téglalap alaprajzú épületek voltak ezek, melyek egyik rövid oldalán a bejárat, vele átellenben díszes emelvény helyezkedett el. (Ebbôl az építészeti formából ered a korakeresztény bazilikák alapformája és neve.) Ezért aztán a mozit újkori bazilikának nevezni nem egészen alaptalan. Mi több, ennek a metaforikus mûveletnek az eredményeképpen válik beláthatóvá a mozi helye és jelentôsége a modern világában.
A kartéziánus bazilika, akárcsak görög elôdje hatalmi székhely: magatartások, érzések, eljárások, értékek, vagyis az utóbbi évszázad szinte teljes kulturális színképtartományának kialakításában meghatározó intézmény. A dominancia nem ér véget a dominum, a filmszínház határán; a tudatküszöb alatt és fölött beérkezett hatásokat hazavisszük: többé már nem tudom azt gondolni, amit akarok - írja George Duhamel francia író 1930-ban -, a mozgóképek gondolataim helyébe léptek. Akárcsak korábban a király hathatós megnyilatkozásai, melyek törvénnyé válván kihirdetésre kerültek és betartásuk megfelelô magatartást kívánt (ellenkezô esetben különféle szankciók léptek mûködésbe), a mozielôadások is magatartásmintákat hirdetnek meg. Mi több: a mozi merô életformahirdetésként mûködik. Meghirdetett mintáitól ugyan lehetséges az eltérés, de nem minden kockázat nélkül: az így cselekvô a mindenkori méjnsztrímtôl tér el - ami akár súlyos egzisztenciális következményekkel is járhat.

A törvények szelleme

A hatalmi hatás persze nemcsak ilyen áttételesen és egyirányúan mûködik; a kartéziánus bazilika - közvetve - törvényhozásra is képes. Példa-képein keresztül formálja és alakítja azt a mentális mintázatot, ami a törvényhozók (és a törvények által érintettek) kulturális környezetében - s így a késôbbi törvénykezésben is - meghatározóvá válik. A mai törvényalkotás ui. nem valamiféle Mindenek Felett Álló Magasabb Megfontolásokat követ: a törvények - mondja Sajó András - egy modern polgári társadalomban egyáltalán nem az ésszerûség, az átlátás, a segíteni akarás és a szeretet jegyében készülnek, hanem vannak nagyon kemény érdekcsoportok, fogalmazással foglalkozó bürokráciák, akik a szöveget írják. Ezért a kartéziánus bazilikában folyó "törvényelôkészítô tevékenység" döntô jelentôségû. Egyenesen arról van szó - mint azt Mark Stahlman felülmúlhatatlanul tömörséggel megfogalmazta -, hogy a mai kultúra dominanciája 15 év múlva a törvények fölötti uralmat jelenti (Dominate culture today and you control the laws in 15 years).
A világ filmgyártását és az európai filmforgalmazást uraló amerikai mozi egy ideje már itt is meghatározó a köz ügyeinek alakításában.
A közügyek és a kereskedelem ilyetén intézésének ideális helye a kartéziánus bazilika. Kultikus aurája ellenére nem a megbékélés szigete, hanem hadszíntér, ahol a szemek megszállásáért és a mögöttes agyi tájék meghódításáért folyik a harc. A mozi, akárcsak a háború, "mindig a megtévesztés útját járja" (Szun-ce), mindig látszatokat kelt. De nem pusztán ezért érvényes rá a kínai hadmûvészet klasszikus könyvének, A hadviselés törvényeinek stratégiája. Szun-ce mûvében több olyan alapelv is szerepel, melyek érzékeink ostoma, szemeink megszállása során is alkalmazásra kerülnek: elônyökkel kecsegtetés, áltatás a távolság, ill. a közelség tekintetében, a kifárasztás, a váratlan támadás stb.
A rendezô-hadvezérnek és stábjának, akárcsak a hadseregnek "megtévesztés révén kell helytállnia; egyszer gyorsnak kell lennie, akár a szélroham, máskor azonban nyugodtnak, akár az erdô; egyszer úgy kell elôretörnie és pusztítania, akár a tûzvész, máskor mozdulatlannak kell lennie, akár a hegynek; egyszer kiismerhetetlennek kell lennie, akár a sötétségnek, máskor úgy kell mozognia, mint a mennykôcsapásnak."
Mindez akár a hagyományos színjáték, a színházi dramaturgia hatáselemeinek leírása is lehetne. A filmszínház azonban a szenvedélyek felkeltésének és felhasználásának, a szemek megszállásának más eszközökkel történô folytatása: a döntô különbség a jelenlét közvetlensége és közvetítettsége, a közelség és a távolság, a megsokszorozott távjelenlét tekintetében mutatkozik. A hadmûvészet 13 törvénye e kérdésben is érvényes leírással szolgál a mozgóképipar mûködtetôi számára: "ha közel vagyunk, keltsük azt a látszatot, hogy távol vagyunk; ha távol vagyunk, keltsük azt a látszatot, hogy közel vagyunk".
Nemcsak az éppen aktív, hanem a távollévô nézôkhöz is közel kell férkôzni. Mind a nyilvános, mind pedig a házi mozi esetében ki kell ismerni ôket. Fel kell deríteni "gyengéiket", hogy ott lehessen támadni, ahol a legsebezhetôbbek. "Kémek alkalmazásáról sosem szabad lemondani" - tanácsolja traktátusa végén a nagy stratéga, akinek az idôk során nemcsak mendzserek, hanem olyan Nagy Tanítók, mint Mao Ce-tung is tanítványául szegôdtek. Ennek jegyében a különféle kartéziánus bazilikák mûködtetôi módszeresen kémlelik a nézési szokásokat, a bekapcsolási kvótákat, a nézettségi mutatókat. (A kémlelés legkifinomultabb technikái már közvetlenül a szemekre szegezôdnek: a képernyôk köré helyezett berendezés a tekintetek követésére, a figyelem megfigyelésére szolgál.) A köz(vélemény) tudományos kutatásával, a demoszkópia kémlelési technikáival így készítik elô következô csatájukat a mézédes megtévesztés területén.
Szun-ce egyébként már írásmûve elején hangsúlyozza, hogy aki "meghallgatja ezeket az elveket, az olyan hatalmat teremt magának, amely segíteni fogja ôt más dolgaiban is". Vélhetôen ezért is tanulmányozzák törvényeit ma már nemcsak a magasabb katonaiskolákban, hanem - amerikai menedzsertankönyvek útmutatásai alapján - kereskedelmi tanfolyamokon is.
Talán ezek a tanítások is közrejátszanak abban, hogy egy ideje már a kartéziánus bazilika sem csak közvetett módon, az életforma- és egyéb hirdetései révén színhelye a kereskedelmi tevékenységeknek. Nemcsak szimbolikus javak, magatartásminták, arcok, értékek és arculatok forgalmazása folyik bennük, hanem kézzelfogható tárgyak kereskedelmének is kiindulópontját képezik. Korábban is árultak már az elôcsarnokban a belsô teremhez kötôdô termékeket (a rágcsálnivalók és üdítôk mellett sztárfotókat). Mintegy két évtizede azonban az ott vetítésre kerülô képekkel együtt tervezik meg azokat a tárgyakat (földönkívülieket, batmeneket, dinoszauroszokat stb.), amelyeket azonban már az épületen kívül, a kereskedelem csatornáin keresztül terjesztenek. Ezek a tárgyak a bazilikában hirdetett kultusz hatásának terjesztésére és hasznának hatványozására szolgálnak. (Figyelemre méltó, hogy a Csillagok háborúja volt az elsô olyan film, melynek már a bemutatójára elkészültek a különféle járulékos termékek, és a sorozat "minden idôk" legnagyobb hasznot hozó képipari vállalkozásának bizonyult.)

A kartéziánus bazilikák kultusza

A filmszínház, akárcsak közelebbi polgári és méginkább távoli görög elôzménye, a színház kultikus hely. A színházban ûzött kultuszt a görög városállamokban olyannyira fontosnak tartották, hogy halványulása jeleit észlelve egyes poliszok napidíjat fizettek a színházlátogató polgároknak. Az azóta eltelt idõben úgy a városok, mint a színházi kultuszok is jelentékeny változásokon mentek keresztül. Ez nemcsak a teátrumok, a szemlélés és a tartalmak különbözôségében, de a bejutás módozataiban is megmutatkozik: ma nem nekünk fizetnek, hanem mi vagyunk kénytelenek fizetni azért, hogy bejussunk és részesei lehessünk az odabent ûzött kultusznak. Ami egy ideje már nemcsak színházakban, hanem a filmszínházakban is él, méghozzá meglehetôsen magas hôfokon.
Úgy tûnik, e téren a kartéziánus bazilikák üzemeltetôi felvilágosultabbak a felvilágosítóknál. Alapvetô antropológiai felismerésük az, hogy a magunkfajta késôújkori emberek religiózus nyitottsága, hitre való hajlandósága többé-kevésbé állandó. A tárgya viszont tetszõleges - azaz a tetszési indekszhez igazítható. Így aztán akár filmrôl filmre, elôadásról elôadásra különbözô kultuszok alakulhatnak ki. A technikai képek köré szervezett szertartások, mindennemû különbözôségük ellenére, mégis egy irányba mutatnak: "a sztár, a sztárkultusz szó is jelzi - mondja Hannes Böhringer a westernrõl szólván -, hogy ebben az esetben csillagkultuszról, csillaghitrôl van szó. Ennek a kultusznak szoros tartozéka a valóság és a fikció, a sztár filmszerepének és életrajzának sajátos vegyítése."
A kései egyiptomi csillagkultuszban - írja Kákosy László -, ugyancsak valóság és illúzió elegyítése történt: a csillag(szellem) "'valódi' szolgálatokat és káprázatos látszatpompát egyaránt tud biztosítani..." És ahogy az egykori egyiptomi mitológia, úgy a mai amerikai sem volt híján el az égbe szállás reményének.
A csillag-hit ûzése mindazonáltal nem kizárólag Hollywood hiedelemvilágának része. A Vörös Csillag Filmszínház és vidéke, akárcsak a Moszfilm munkás-paraszt figurái, csillag-hitet éltettek. Ez ugyan némiképp más módon történt mint az amerikai, de kezdetben nem kisebb eredménnyel. (Ennek egyik feledhetetlen példáját számomra Szergej Eizensteinnek, a nagy hatású csillaghit-hirdetônek a vajköpülôgéprôl készült felvétele. Ebben a haladás csillagának technomágiája a maga egyszerû modellszerûségében látható: a gép mûködésbe lép, elkezd vajat köpülni, és elbûvölô hatása alatt a parasztasszony extázisba esik.) A késôbbiekben ezt a mitológiát már nem tudták ilyen hatékonysággal mûködtetni. Képtelennek bizonyultak például olyan intenzitású kultusz kialakítására, mint amirõl nemrég a felújított Csillagok háborújának bemutatója tanuskodott.