"Üzlet társak ügy felek".
Gerhes Gábor kiállításáról, üzletrõl és mûvészetrõl

A Gerhes Gábor kiállításán látható nagyméretû képek egyaránt rokonságban állnak a portréfényképészettel és a szociofotóval: valamennyi felvételre olyan férfiak és nõk kerültek, akik figyelmesen fordulnak a fotográfus felé, láthatóan tudatában vannak a képkészítés eseményének. Mégsem kifejezetten mûtermi ez a közeg: e képek mindegyike üzletembereket ábrázol, a maguk munkakörnyezetében, amint irodáikban, munkaasztalaik elõtt vagy mögött üllnek/állnak, computerek és telefonok között, munka-társaik, üzlet-feleik társaságában. (Nevüket és munkahelyüket/cégüket a képfeliratok közlik.) A munka világa jelenik meg ezeken a képeken, hasonlóan a húszas évek foglalkozás-sorozataihoz, melyeken boltosok, vasmunkások, hentesek, és mindenféle más munkát végzõ emberek láthatóak tevékenységük jellegzetes környezetében. Az üzlet társak ügy felek munkahelyeit azonban figyelemre méltó jellegzetesség különbözteti meg a hagyományos foglalkozásoktól: tevékenységük tulajdonképpeni tárgya, az üzlet, az ügy nincsen jelen, nem látható. Ennek hiánya persze nem Gerhes rovására írandó, hanem személyekhez kevésbé kötõdõ fejleményekhez. A jelenünket nemcsak gazdasági, hanem szociális és szellemi tekintetben egyaránt döntõen meghatározó piac az egykori vásár-terekbõl a képletes és virtuális terekbe tevõdött át. A valóságos piactereken (a falusi piacterektõl kezdve a vásárcsarnokokon és boltokon át az árumintavásárokig) ma már a kereskedelmi és pénzforgalomnak csak a töredéke zajlik. Az árutõzsdéket éppúgy kommunikációs csatornák kötik össze, mint a kereskedõket, mindannyiukat pedig a Háló, az Internet hálózza be.
A piac láthatatlanná válása esetében azonban nem pusztán egy technológiai fejlõdésfokozatról van szó. Az áru- és pénzügyletek színterének szem elõl tûnése összhangban áll e közeget uraló erõ, a "láthatatlan kéz" (Adam Smith) eredendõ jellegzetességével. A modern közgazdaságtan Alapító Atyjának e mindent felülmúló reguláló hatalommal felruházott ágensérõl, valamint a tan eredetérõl a legújabb kutatás megvilágító erejû felfedezéssel szolgált: H.Ch. Binswangernek Az ökonómusok vallásközössége címû könyvében megjelent tanulmánya szerint Adam Smith gazdaságelméletére döntõ hatással volt egy hellenista vallási koncepció. Ennek köszönhetõ Az erkölcsi érzelmek elméletében kifejtett kulcskategóriája, a "láthatatlan kéz", ami máig központi szerepet játszik a gazdaságelméletben. A piac összes résztvevõjének szabadon engedett önzését szabályozni, és a köz javára fordítani hivatott magasabb tényezõ a Smith által vallott pagan vallásosság szerint távolról sem metaforikusan értendõ. Írásában ugyan nem hozza szóba, hogy kihez is tartoznék ez a különös "kéz", de a szövegébe szinte szó szerint idézett antik forrás nyilvánvalóvá teszi, hogy a görög-római Pantheon Zeusz-Jupiterére gondolt.
Persze nem kell különösebben belemerülni a gazdaságelméletbe vagy a filológiába ahhoz, hogy kiderüljön az üzlet szférájának, a pénz/piac közegének szakrális színezete. Elég csak tekintetbe venni a körülötte kialakult kultuszokat, a középületek közül kiemelkedõ márvány-arany templomait, vagy a jelenkori "misztériumok misztériumát", a banktitkot. A mai mitológia persze, miként minden más mítoszvilág is, a benne élõk számára magától értetõdik. E révült pénz/gazdaság-központú religiozitása kapcsán nem alaptalanul beszélnek a "Nyugat fundamentalizmusáról". De nemcsak társadalomtudósok észlelik ezt, hanem mlvészek is. Erdély Miklósnak például elsõ Párizsi útján feltûnt a pénz kultusza, és erre visszaemlékezve arról beszélt, hogy egy "tudat alá szûrõdött erõ szervezi az eseményeket", és "olyan volt mindenki ott, mintha íratlan szabályok szerint egy zsinóron lenne rángatva." Ennek okait elemzve arra jutott, hogy "a pénznek Nyugaton sokkal mélyebb beleívódása tapasztalható az idegrendszerbe, mint amit én itt megszoktam." Nemcsak a napi életben, hanem mûvészet közegében is "a pénznek a hatalma valahogy az egész dolgot szervezi." A pénznek errõl kultuszáról pedig úgy vélekedett, hogy "itt valami fetisizmussal állunk szemben".
Gerhes Gábor kiállítása is ennek a közegnek a különös karakterisztikumait tárja fel. Az üzlet társak ügy felek kiállításának képein számomra leginkább a felek közt húzódó törésvonalak tûnnek fel. Azok a finom határok és alig észlelhetõ elhatárolódások, amelyek a jelenlévõket egymástól elválasztják. A családi fotók bensõséges kapcsolatrendszerének jelei éppúgy hiányzanak ezekbõl a képekbõl, mint a különféle csoportképek közös identitáson alapuló kohéziója. Az üzlettársak és az ügyfelek nem alkotnak közösséget és nem képeznek csoportot. A személyes kiállás éppúgy a másiktól való elkülönbözõdésre készteti õket, mint az - üzletfelek közti - "korporatív identitás" különbsége. Találkozásaik olyan alkalmi vagy átmeneti kapcsolatokon alapulnak, amelyek középpontjában az üzlet áll. Az üzlet, a maga tartalmaktól megfosztott, tiszta öncélúságában; úgy, ahogy azt a neoliberális gazdaságelmélet teoretikusa, Milton Friedman megfogalmazta: - The business of business is business...
A képeken ennek a személytelen erõtérnek a személyek közé ékelõdõ határvonala válik láthatóvá. Ezt Gerhes kiállításának címadásával nyomatékossá teszi: az üzlet társak ügy felek kifejezésben szereplõ, egyébként egybeírandó szavakat szétválasztotta. Így nyilvánvalóvá teszi, hogy nemcsak képileg, hanem tipográfiailag és nyelvileg is a "felek" közti határvonalon van a hangsúly.
A kiállításon azonban nemcsak a képeken látható felek, hanem egy harmadik fél is jelen van, méghozzá meghatározóan: a mûvészet. Ez a helyzet pedig nem utolsó sorban azt a kérdést veti fel, hogy vajon mennyiben társa és ügyfele a mûvészetnek az üzlet? Ennek kapcsán nem is az a kérdés, hogy a mûvészet és mûvészetipar milyen meghitten képes a kezdeti nehézségek után a magyar (piac)tereken is piackomform módon elébemenni a újpolgári középszer keresletének. Nem képez különösebben súlyos kérdést, hogy a mlvészet iparosmesterei képesek szinte szalagon termelni és súrlódásmentesen kiszolgálni a vélt és valóságos igény/telenséget. Mindenütt vannak tehetséggel megáldott mûvészek, akik tonnaszámra tudják elõállítani fiatalkori invencióik felnagyított foszlányait, ontani akár technikailag, akár kézmûvesen sokszorosított semmiségek tömkelegét. A könnyebb ellenállás irányába vivõ hajlam, az ismétlõdõ motívumok kiüresedése és stílusjegyek modorrá válása a mûvészeti piacon a kereskedelmi logók és márkák logikájával találkozik. Frigyre lépésük nyomán pedig tömegével teremnek a medvés, kutyás, egyebes táblaképek, akárcsak a klaviatúrát variáló plasztikák, vagy a verebes versek.
A kérdések kérdése ebben a viszonylatrendszerben a következõ: Mennyire képes a mûvészet a különbözõ "felekkel" történõ találkozásai során saját határaira reflektálni? Hogyan tud távolságot teremteni más közegek - az üzleti szférák, az új technológiák, a divatok és diskurzusok - szívóerejével szemben? /Miközben közvetlen közelségükben kell lennie (nem utolsó sorban azért, hogy rajtuk tartsa a szemét, hogy ismerje hadmozdulataikat...)./ Gerhes Gábor kiállításával ezt a komplex kapcsolatrendszert tette beláthatóvá. Hogy lássuk, feleim, mik is vogymuk.