|
Az Aranyhal
(1925; 48,5 x 68,5 cm) Klee egyik legegyszerûbb, elsõ látásra
is áttekinthetõ, mégis kifürkészhetetlennek
tetszõ mûve. A csaknem középpontosan szimmetrikus képet
vízi jelenet szegélyezi: a mélykék hínárféleségek,
zsúrlók és hullámfodrok között kisebb
vörös halak úsznak. Középen, széles
sötét sávtól övezve, világló
sárga halóriás honol. A fehér foltokkal telehintett
fekete háttér elõtt a három alapszín
mozgalmas egyensúlya teremt harmóniát. A festményt
a színek és formák, arányok és fények
körkörösen kiegyenlített feszültsége
uralja. HAL-E AZ ARANYHAL? Kleenél a nevek
nem irodalmias témaközelítések, de nem is egyszerûen
a nyilvántartási gyakorlat megkönnyítésére
hivatott jelölések. Képcímeit hol költõi
erõ hatja át, hol iróniával telítettek,
hol meg paradox jelentésekkel játszanak. A nevek mögött
egy szellem áll, aki az alkotás utolsó aktusaként
a szavak szellemi terében kijelöli azt a a helyet, ahonnan
a kép szemlélendõ. Hasonlóan az ikonfestészethez,
ahol a névadással, a felszenteléssel nyeri el hierarchikus
helyét. A HALSZEM SZEMLÉLETE Kitartó nézés során elõbb-utóbb az a belátásunk támad, hogy nem emberi nézõpontról szemléljük a képen feltárt látványt. Anélkül, hogy ismernünk kellene Klee munkásságát - melyben a legkülönfélébb nézetekig "ereszkedik le", vesz fel ásványi "szempontokat", növényi "létszemléleteket", egészen elemi perspektívákat, vagy emelkedik a kozmikus kilátásokig - rádöbbenünk, hogy mélyvízi nézõpontról, egy hal szemszögébõl szemlélõdünk. Úgy látunk, ahogy egy hal emel(het)i tekintetét az "égre". Így aztán a távlat, a magasság és mélység kérdése kissé másként mutatkozik. Érthetõvé válik a szimmetriába hajló szerkezet, a minden oldalról a centrum felé tartó háttér, és az "aranyhal" értelme is más megvilágításba kerül. ÚJJÁSZÜLETÉS VíZBEN A kép kivágata nem ablak környezetünk képzeletbeli falán, mint ahogy nem is akvárium. Sokkal inkább olyan alkotmány, amely a tekintet metaforikus megemelésére szolgál. Ezt a hatást azonban egyáltalán nem "emelkedett" nézõpontjánál vagy "magasztos" tárgyánál fogva éri el. Ellenkezõleg: a képet követve elõbb le kell merülnünk a vizek mélyére és onnan kell felemelnünk fejünket. Át kell mennünk - érzékelésünk és értelmezésünk - elhalasításán. Azaz: egy alámerülés erejéig a metaforikusnál erõsebben kell megváltoztatnunk az életünket: nemcsak lelki szemünkkel kell követnünk szárnyas szavak szólítását, hanem testi szemünk láttára: Képletesen alámerülve a vízben és halként újjászületve. ELHALASÍTÁS "Tegyünk
- Klee Alkotói vallomásának intencióját
követve - egy kis utazást a jobb megismerés honába".
Ehhez elõbb a hal szemének (és némileg elméjének)
optikájával kell szétnéznünk. Miközben
természetesen képtelenek vagyunk teljesen elfeledkezni tulajdon
emberi szemléletünkrõl: halomorfizmusunkat antromorfikus
hullámok járják át. Szinoptikusan szemlélõdünk.
Egyidejûleg két különbözõ magasságban,
más és más metszetben látjuk egyazon létszelet
megjelenését. A kép irányzósíkja
az égre vezeti tekintetünket. Tudományosan tágított
embertekintetünk égi testekkel és végtelen távolokkal
telítettnek tudja az eget, izzó gömbnek a csillagokat
és iszonytatóan hidegnek a köztük tátongó
teret. ÚT ÉS VISSZAÚT Reménylett utazásunk elsõ felét már megtettük: a kép útmutatásait követve eljutottunk egy elemi, kezdetközeli szerves szemlélethez. Nézõpontváltásunk így az idõben is visszavezetett, nemcsak az élõ világ keletkezéstörténetében, hanem a szemlélet és a szellem történetében is. A kép hívását követve úgyszólván az idõ és a tér mélyébõl meredünk a magasba. A szélvédõként is szolgáló képtábla mögött, villanásnyi idõ alatt végigszáguldottunk a vallástörténet viszontagságos útjain, és eljutottunk a kifürkészhetetlen kezdetekig. Ahol alakzatok vetülnek alakzatokra, állatábrázatok keresztezõdnek más állat- vagy emberábrázatokkal. Ahol az animális történet terébe lépünk, ahol állat- és elõemberszemmel látunk. IKHTHÜSZ E ponton elkerülehetetlenül
meg kell állni. Ebbe az irányba út nem vezet tovább.
Visszaút azonban többféle is van: el lehet fordulni
a képtõl és tovább lehet menni, de hátrébb
is lehet lépni. A hátrálás azonban képletesen
értendõ: olyan szellemi mûveletként, mely az alakzatok
egyszerû azonosításánál messzebbre vezet.
És abba az absztrahált térségbe visz, ahol
az alakzatok jelekké finomodva vonatkozások jelentésteli
sûrítményeit hordozzák. Ez a lépés
már a visszút része. Az elõidõk egynemû
idõtlensége mintegy harmincezer évvel ezelõtt
ért véget. Az ember azóta használ jeleket;
egyszerû vonásokat, elemi képeket. A két körívbõl
kirajzolódó hal ettõl kezdve jelentések sokaságát
hordozta. SZIMBÓLUMOK VIGASZTALJÁK A SZELLEMET Egyedül e kép
ismeretében talán túlzottnak tetszene a következtetés,
hogy Az Aranyhal e szimbolikus jelentésnek is hordozója.
Azonban Klee jónéhány képe - így az
Um den Fisch -, különösen pedig az egy évvel
késõbb, 1926-ban keletkezett Krisztusa , és
számos megnyilatkozása alapján aligha lehet kétségünk
efelõl. |