A szélek észlelése: Dominic Hislop és Erhardt Miklós kiállítása

Manapság szinte minden újdonság középrõl érkezik: a látómezõink közepét kitöltõ monitorokból. Neurológusok szerint az újnak ez a médiumokon keresztül történõ észlelése évezredes agyi pályákat állít át. Eleink a tábortûz mellett eltöltött évtízezredek alatt ahhoz szoktak hozzá, hogy az új fejlemények a látómezõ szélein merülnek fel. Az újnak ezt - az életbenmaradás szempontjából sem éppen érdektelen - felbukkanását a fej elfordítása és a figyelem felfokozódása követte. Amíg ugyanis a látómezõ közepérõl származó információk egyenesen a nagyagyba kerülnek - mondja Detlef B. Linke agykutató -, addig a látómezõ peremérõl származóak elõször az agytörzsbe jutnak, ami orientálódási reakciót vált ki. Ez a fejet az új információ felé fordítja, és az agy részletes elemzésbe kezd. A tévénézés során ez az orientálódó reakció elmarad.
Az átorientálódást kiváltó reakció elmaradásának áttételes hatása egyre több területen megmutatkozik. Ez nemcsak az újtól való testi-lelki megmozgatottság alábbhagyásában érzékelhetõ, hanem a konformitás erõsödõ, hétköznapi formáiban, a közvetített minták kényszeres követésében is. De a középre tartás tünetei olyan közegekben is mutatkoznak, amelyek mûvelõinek egyébként hivatásszerûen a szélekre - és a széleken túlira - szegezõdik a szemük.
A klasszikus modern idõszakától kezdve a mûvészet a legfélreesõbb széleket állította az érdeklõdés homlokterébe; mintegy "behozta" a városközpontok kiállítótermeibe, szellemi centrumaiba az addig perifériálisnak tetszõ problémákat, a szélek - "szélsõséges"- nézõpontjait: a szaggatott érzékelést a kubizmusban, vagy a - közelebbi múltban - külvárosokban viruló falfestészetet, a graffitit. A mûvészet mostani integráltsága és technicista trendje nem különösebben kedvez a szélek iránti érzékenységnek. Az üzleti és intézményi elvárások egyaránt a középet teszik kívánatossá: a már beváltat, a múlt újrahasznosítható formáit és modelljeit, mindegyre kényszeresen megújított kiszerelésben. A kommunikációs hálózatok pedig azt a benyomást keltik, hogy nincsenek is már szélek, minden egyenlõ távolságra, karnyújtásnyira van: középen, a monitoron. Pedig nem egyszer derült már ki, hogy a látszólag középen lévõ van a legtávolabbra mindentõl. Alkalmasint nemcsak középszerû állagként, hanem mint a végletek közti lavírozás közben lábvízbe vezetõ stratégia.
Ennek ellenkezõjére a Saját szemmel / Inside out címû kiállítás nyújtott példát, melyben a viszonylagosságok langyos világához képest határozottan éles megállapításokkal és álláspontokkal lehet szembesülni. Így pl.: ez a kép például azt mutatja ki, hogy még értékek léteznek a földön - a kijelentés nem egy képzõmûvésztõl származik, de nem is egy értékelmélettel foglalkozó filozófus állítása, hanem egy hajléktalané. Ez a képmagyarázat - és a hozzá tartozó kép - része annak a munkának, amit Dominic Hislop és Erhardt Miklós közel egy éven keresztül folytatott: egyszer használatos fényképezõgépeket adtak budapesti hajléktalan embereknek, hogy "saját szemmel" nézzenek szét. Ennek eredményeit - a képek készítõinek kommentárjaival együtt - mutatták be a Budapest Galéria Lajos utcai kiállítóházában és az Interneten. A két mûvész szándéka nyilv