Ami ábránd és amnézia. Nõmûvészet, és más amerikai mitológiák

A mai amerika már nem tiszteli a csörgõkígyót.
Aby Warburg

A birodalom és a az új barbárok
E címen kiadott könyvében Jean-Christoph Rufin arról ír, hogy a rómaiaknak Karthagó eleste után új ellenséget kellett keresniük, hogy megõrizhessék önnön egyensúlyukat. Ha az így adódó történeti párhuzamosságot tartja szem elõtt az ember, figyelemre méltó fenoménekre akadhat. Szûkebb térségünk közelmúltbeli átrendezõdésével egy idõben véget ért egy hosszú és szokatlan módon vívott háború, mely minden eddigit felülmúlt (méreteiben és fõként költségeiben). Nem is beszélve hatásáról, melynek köszönhetõen földrészek szegényedtek el és társadalmak itatódtak át mérgeivel. (Igaz, hogy így legalább nem került a Veres Lepel uralma alá a fél világ és egész Európa, aminek kisebb atomcsapásokkal történõ kivitelezésére egyébként - mint az a keletnémet archívumokban megtalált haditervekbõl kiderült - az Élenjáró Elvtársak konkrét elképzeléseket dédelgettek.) A szinte minden szintérre kiterjedõ Nagy Hideg Háború azonban a Népek Barátjának (Szovjetúnió) végelgyengülése folytán kihúnyt. (Békeharc poraira!) Ezzel a tiszta háború tébolyába torkolló "erõegyensúly" kibillent viszonylagos kiegyensúlyozottságából. A kétpólusú világnak vége lett, a nyertes ezzel a Vezetõ Világhatalom vadonatúj poziciójába, egyszersmind jókora hatalmi, szellemi és pszichikai vákuumba került.
Az utóbbiak mélységérõl és kiterjedésérõl amerikai zenészek szólnak a leginkább meggyõzõen. õk mondhatni a legérzékenyebb szenzorokkal dolgozó mûvészek, minél fogva úgyszólván elõvételezik az eljövendõt: A zene prófécia. Stílusai és gazdasági szervezése a társadalom többi része elõtt jár. Láthatóvá teszi az új világot, mielõtt az lépésrõl lépésre láthatóvá válna. Nemcsak leképez dolgokat, hanem transzcendentálja a hétköznapot és meghirdeti a jövõt. (Jacques Attali)
A zenész és multimédiamûvész Laurie Anderson arról ír, hogy megkísérel megérteni egy országot, amelyik éppúgy elvesztette az emlékezetét mint az eszét. (Halcion Days. Stories from the Nerve Bible) A zenész David Byrne szerint bizonyos tekintetben az amerikai nemzet a szakadék szélén táncol. Bensõséges vagy dühödt búcsúzásban egy álomtól, mely soha nem vált valóra. Számtalan gettóizált kultúrával, melyek irány vettek arra, hogy egymásnak essenek. Egy kémiai kísérlet képei, röviddel a reakció elõtt. Minden megfelelõ elem rendelkezésre áll, de elõzmény nélküli az a szubsztancia, amelyet majd kialakítanak. Ez egy új õsleves. Legyen szerencsénk, amigos! ...
Rufin szerint Karthagó bukását követõen Rómának új ellenséget kellett keresnie, s ezt a birodalom környékén élõ barbárokban meg is találta. A mai Vezetõ Világhatalom oldaláról nézve úgy tûnik, hogy az egyensúly helyreállításához elengedhetetlen új barbárságot elég egyszerû fellelni: minden különösebb differenciálás nélkül mindaz beletartozhat (sõt már bele is tartozik), ami nem (eléggé) amerikai. Mindennek számbavétele helyett itt csak néhány közeli tünetérõl tennék említést.

Neofita felhomályosítás
A magunkfajta új barbárok felvilágosítását mostanában, a hirdetésipar fõhivatású hiénái mellett, fõként az Amerikába szakadt magyari származású nõk és férfiak tartják szorgalmi feladatuknak. Ez a neofita hitbuzgalom, amibõl nem lehet nem kihallani az új identitás kialakításának kínjait, meglepõen szolgálatkész médiatalajra talál.
Kis Hazánk Nagyja, a Hidrogénbomba Atyja, hû helyi harsonásától kísérve, idõrõl idõre majd minden médiumon keresztül meghirdeti nukleáris evangéliumát (Tömör tartalma: atomerõmû a nyerõ!). Nemrég pedig az amerikai hadsereg honunkból elszármazott tagja tanácsolta a hvg hasábjain, hogy a közbiztonság anomáliáin a korlátlan fegyverhasználat kivivásával kerekedjünk felül. Azaz mindenki ránthasson fegyvert, alkalmazza a közismert amerikai mintát s majd akkor beköszönt a (közbintonsági) Kánnaán.
Ám e bájos, és kétkedésben kiélesedett európid füleinknek oly kétséges kimenetelû inditványok messze alatta maradnak a Balkon 95/1-es számában olvasható feminista irat fényáradatának. A New Yorkban mûködõ Drozdik Orsolya nõmûvész Kulturális amnézia avagy a történelmi seb címû szövege líraian és lágyan indul, Lacannal folytatódik, majd a nõmozgalom történeténél kezd el keményedni. Aztán egy ponton imígyen tör ki mozgalmi magmája: A hetenként egyszer összejövõ nõk aktuális politikai tevékenységeket vitattak meg, s politikai stratégiák és tüntetések szervezõdtek. óriási energia akkumulálódott. Politikai problémák mellett mûvészeti kérdések is felmerültek....A kizárt, türelmetlen férfiak szerelmeiktõl, barátaiktól tudták meg a híreket... New Yorkban ma már, aki ad magára, nem meri cikkeit, könyveit anélkül publikálni, hogy a "woman-study"-ban járatos barátnõjüknek oda ne adná felülvizsgálatra. A barátnõk lektorálják a munkákat, mielõtt az arra már fogékonnyá vált közönség észrevenné a szexizmust, nemi elõítéletet.
No comment. (Ezt a hangot mintha már hallottam volna; ha nem tévedek Szabad Nép-szemináriumokon és emelt szintû esti egyetemeken igyekeztek eféle szellemet elterjeszteni.) Figyelemre méltó azonban a szövegbõl sugárzó történelemformáló öntudat, melyben a feminizmus, - az utolsó radikális ideológia (Böröcz József) - a birodalmi fennsõbbségtudattal fonódik össze: A hatás, a trendbeállító New York-ot figyelve tovább gyûrûzött. Nyugat-Európa ellenállt...A történelem revideálása folyamatban van.

A történelem: a tetszõlegesség terepe
A revideálásról, revizióról, sõt revízionistákról is hallottam már, maga az amerikai történelem azonban elkezdett érdekelni. Kiváncsi lettem a kezdetekre, az elkülönbözõdés eredetére. Elõvettem C.N. Degler közelmúltban magyarul megjelent könyvét, mely már címében is választ ígért kérdéseimre: Az élõ múlt. Milyen erõk formálták amerika mai képét? Legnagyobb ámulatomra sem a "honfoglalásról", a kontinensnyi ország elfoglalásának lefolyásáról, a közben elmélyített és nyilvánvalóan továbbhagyományozott képességekrõl, sem pedig indiánokról nem szólnak fejezetei. A szerzõ már az elõszóban közli, hogy az olvasó erre ne is számítson, mivel a jelen szemszögébõl megírt történelem érthetõen különbözik a múlt szempontjából elõadott históriától. Világos beszéd. A történelem revideálása folyamatos és tetszõleges. Az indián holokauszt tényei és következményei nem illenek a képbe. Amibõl mellesleg az is kiderül, miért nincs Amerikának történeti tudata: úgy tûnik, Amerikának annak a helyén jól fejlett amnéziája van.
Az elképesztõ emlékezetvesztés dimenzióinak érzékeltetésére érdemes idézni néhány részletet az érintettek egyikének, Seattle duvamis indián törzsfõnöknek 1855-ben elmondott beszédébõl:
Testvérek! Szavaim akár a csillagok. Nem múlnak el. Az én népem valamikor úgy lakta ezt a földet, ahogy a tenger hulláma fut végig a kagylók borította fövenyen. De ez az idõ a multé. A vörös bõrû ember egyre csak visszahúzódott az elõrenyomuló fehér ember elõl, ahogy a köd húzódik vissza a hegyek között a felkelõ nap elõl.
Sötét lesz az indiánok éjszakája...
Vannak azért néhányan, mint John Cage (valamint az általa felsoroltak: Margaret Mead, Bob Wilson és mások), akik úgy vélik, hogy az USA úgy megváltozik, hogy újra indián lesz.

(Retro)
A Rekordok könyvétõl némileg eltérõ megközelítésben a "történelmi" nagyság és kicsinység fölöttébb viszonylagossá válik. A Római Birodalom, kivált a korabeli léptékkel mérve, roppant kiterjedésû volt, hatalmas intézményrendszert, út- és hírhálózatot mûködtetett. Méreteihez képest Izrael és a görög városállamok szinte elenyészõek voltak. Ám ezek, az európai társadalomfejlõdés spirituális és reflexiv forrásaiként az elõbbinél összehasonlíthatatlanul fontosabb tényezõkké váltak. (Bár ennek sejtelme már akkor is felmerülhetett, amit a leginkább az mutat, hogy római arisztokrácia is szerette gyermekei nevelését a tengeren túlról származó / görög/ nevelõkre bízni...)
A történelmi párhuzamok megvonása persze mindig vitatható, és az összevetésnek soha nem lesz csalhatatlan mértéke. Mégsem merõ szó- és nyelvjáték, mert néha tüneményes megfigyelésekre vezet. Mi másnak vélje az ember azt a különös tényt, hogy a birodalmi Róma (mérnöki mûvészete mellett) két világra szóló kulturális vivmányává - a fitness és a szórakoztatóipar õse - a gõzfürdõ és a cirkusz vált ?!