Mirázs. Hortobágyi László mûhelye
A Mirázs
Földalatti Mûhely nem egyéb, mint egy zenemûvészeti
kifutópálya. Aminek a hullámain el lehet indulni:
helybenfelszállással, tüneményes, távoli
és mégis jólismert tájakra. A Mirázs
a második magyar világban van, egy délibábos
tájon, a város és a dolgok közepén. Középütt,
a világzene vivõáramán: Kelet és Nyugat,
Észak és Dél sûrû semmije között.
A magassági kormány mögött egy egyszemélyes
társaság áll: a Gayan Uttayak Society. Másként
mondva: Hortobágyi László. És ebben csak elsõ
látásra van ellentmondás. Ahogy a magaslatok felé
vezetõ hely - a Mûhely - is jól megfér
a magyar élet mélységében - a Hõsök
tere sarkán a föld alatt, az ausztrál követség
és egy mézeskalácsos között -, úgy
egy társaság is állhat akár egy emberbõl.
Különösen akkor, ha számolhatatlan terület
metszéspontján tartózkodik és ezek kicsúcsosodását
képezi. A Mirázs magassági kormányosa ugyanis
rajta tartja kezét az egyetemes érzések ütõerén.
Azaz a világ zenéjének vivõáramán;
azon a finom és rejtett rezgéstartományon, ahol minden
és mindenki a legmagátólértetõdõbb
hangon szólal meg. Olykor akár a fokozhatatlan fájdalom
vagy a vészsikoly hangján. Ahol elõször érnek
össze az élmények, elõször kristályosodik
ki a kor szellemének és lelkének különös
kevercse. Ám amennyire egyidejû, olyannyira egyetemes is,
hiszen "a hallóérzék - amint azt J. W. Ritter
még a múlt század legelején oly találóan
megállapította - az Univerzum minden érzéke
közül a legfenségesebb, a leghatalmasabb, a legátfogóbb"*
Magától értetõdõen a Mirázs
nemcsak számtalan szellemi, zenei és személyes szál
találkozási pontja, hanem méginkább a mûködtetõje
(azaz a lelke által) élenjáró rezgésforrás,
hangköltõhely. Hortobágyi László
a futurista archeológusok fajtájából való:
leendõ zenei leletek feltárója és rendszerezõje,
a lehetséges határvidékeinek felfedezõje és
kiterjesztõje. Akinek (küzdelmes körei melléktermékeként
egyebek közt számos színház és film zenéje
köszönhetõ). 1990-ben megjelent elsõ, ANNALES
OF GAYAN UTTEYAK SOCIETY. OP. TRANSREPLICA MECCANO címû lemeze
után Amygdala ismeretlen vidékére vitt útja.
CD-n világforgalmazásra került TRADITIONAL MUSIC OF
AMYGDALA. A Psychomusical Expedition to the Archipelago. In Cooperation
with the Computer Departement of Ethnomusicology, Gayan Uttajak Mandal
Society címû albuma egy soha nem volt és még
kevésbé leendõ, mégis hallatlanul valóságos
zenei hagyományt tár fel - a földrengésmítoszok
zenéitõl a mantramaterializációkon át,
a "halál elõtti ötödik, hímnemû
gongütésig".
Phalarisz-típusú zenék ezek; a fájdalomnak
olyan átszellemülései, mint amilyenek elõször
a görög zsarnok udvarában születtek: ugyanis a máglya
fölé állított fémalkotmány, amibe
a kivégzendõk zárattak, sípokkal volt ellátva,
így az üvöltések hangja zenévé finomult.
Persze, egyben s másban a zsoltárokkal is egy húron
pendülnek: a szenvedés mélypontját megjárván
átfordulnak, a rezgés örömétõl eltelve
istendícséretté válnak. Gyönyörû,
velõtrázóan szép zenék, amirõl
olykor kétségtelen bizonyosságunk adódik:
a hallattukra támadó hideglelés.
1991
|