A kézzelfogható királyságában
A távirányító

Két távtörténet
A magyarországi állatkertek lakóinak sanyarú helyzetérõl hallva egy gyereknek mentõötlete támadt: elgondolása szerint elegendõ lenne a Földön egyetlen állatkert, egy olyan helyen, ahol gondoskodni tudnak az állatok megfelelõ etetésérõl és ellátásáról. Ebben aztán minden állat ketrece vagy kifutója elõtt felszerelnének egy-egy tévékamerát. Minden állatnak külön csatornája lenne, így aztán a gyerekeknek az állatkerti látogatás során csak a távirányító gombjait kellene kezelniük és kedvenceik állandóan szem elõtt lehetnének.
A másik történet egy észak-amerikai szegénynegyedbeli gyerekrõl szól, aki az elbeszélés szerint az utcára kirohanva, a kezében tartott távirányítót a forgalomra irányozva megkísérelte váltani a csatornát. Vagy kikapcsolni a készüléket...?

Új tárgyiasság
Az utólag történtek mindig átértelmezik az elõbb történteket: a késõbb kirajzolódó képek, az utóbb kifejlesztett eszközök és tárgyrendszerek, valamint az általuk kiváltott események és tények, akárcsak a nyomukban támadó feltevések és remények, átalakulnak. Más történeteknek, új magyarázatoknak és jelképeknek adják át a helyüket.
Nap mint nap tapasztalhatjuk, hogy a mégoly jelentékenynek tetszõ értelmezési tartományok, fogalmak és jelentések, kódok és egyezmények miként távolodnak, kerülnek a jelenbõl a személyes vagy intézményesült emlékezet tárlóiba. A technokultúra új tárgyiassága nemcsak az élettereket és életvilágokat rendezi át, hanem értelmezési mezõinket, tájékozódásunk távlatait, viszonyítási pontjainkat, személyes és egyezményes erõvonalainkat is. Az Újkor nemcsak az új földrészek, új világok felfedezésének, hanem a távolság átértelmezésének és a tér átrendezõdésének története is. Elõbb a geográfiai, az optikai és az asztronómiai ismeretek táguló univerzuma forgatta fel alapjaiban a világképet. Erre következtek a távolságot áthidaló közlekedési eszközök és hálózatok, továbbá a különféle kommunikációs rendszerek.
A távoli azóta folyvást átjárja, színezi és megszakítja a közelit, a globális a lokálisat, a virtuálisan jelenlevõ a kézzelfoghatóan valóságosat. A különféle, egymástól mind határozottabban elkülönülõ életterek és a közvetített térségek képei összetorlódnak. A távolság története feltárásra vár. S ha már a távolság - a távirányító révén - "karnyújtásnyira" van, kiindulópontul választjuk.

Metaforamozgások
A szavakkal, fogalmakkal és szimbólumokkal szemben egyre inkább elõnyben részesülnek a technikai képek, a kézzelfogható dolgok. Ez az elementáris felé tartó egyszerûsödés - miközben beláthatatlan bonyolultságokat hidal át és iktat ki - távoli elõdeink világának és vonzalmainak kérdéseit veti fel: a kéz kivetésének, a képzelet elsõ körének, a következtetések képzõdésének kérdéseit.
Elõször bizonyára követ vagy botot ragadtunk. Alighanem elsõ reflexbõl. Másodjára nyilván már feltett szándékaink voltak. Kalkulálni kezdtük az elhatározás és a végrehajtás viszonyát. Súly és erõ, hathatósság és gyorsaság kapcsolatát. Homályos sejtelmek és ki nem mondott kérdések között tervezni kezdtünk: szándékhidakat húztunk a jelen és a jövõ általunk kiszemelt hídfõi közé. Így terjesztettük ki a távolságot az idõben: az áthidalása révén. Kifejlesztettük - a csírájában nyilván kezdettõl meglevõ - elsõ hordozó eszközünket: a képzeletet. A vágyott világba - a vadaskertekbe és az édenekbe - vezetõ kifutópályájául pedig a képeket.
A barlangrajzok tanúsága szerint a vágyak elsõ hordozói, a kézzel festett vagy vésett képek, vadászatokra vittek; szarvasok és vadkanok, bölények és õzek közé. Az idõk során a nagyvadakból kisebb és egyre képletesebb vadak váltak: látni, vagy újralátni vágyott lények, helyek vagy személyek, tájak és remények. A képekkel táplált képzelet olyannyira hathatósnak bizonyult, hogy még a vándorlással elvesztett változatosságért is kárpótolni látszott.

A kéz mûvei
A kéz az elsõ közvetítõ a képzelet képvilága és valóra válása között. A kéz és "kezelõje" közti kapcsolat kezdetben nem volt oly közvetlen, mint manapság. A bibliai "kiveti (szó szerint: kiküldi) a kezét" és a magyar "kezet emel" kifejezés egyaránt errõl tanúskodik. Bennük még szóhoz jut az alanyi szándék és a kivitelezõ kézmozdulat távolságának, különbözésének tudása.
Idõvel ez a közvetettség eltûnik, a kéz kitüntetett közvetítõ szerepe feloldódik a különféle cselekedetekben. Az összetettebb tettekben már nem játszik fõszerepet, ezzel együtt elmosódik a közbül teret (idõt) kapó meggondolás, az elemi nyelvi reflexivitás - akárcsak a rácsodálkozás. A test és a végtagok, a centrum és a perifériák, a legközvetlenebb közelségben rejlõ távolság tudása elenyészik: átadja a helyét más távolságok tudásának, melyekhez képest e csekély distancia valóban elenyészõ.
A kéznek (karnak), a "tagoknak" a testtõl (és annak belsõ centrumától) való megkülönböztetése nemcsak a nyelvben, hanem a legõsibb büntetõeljárásokban - kéz- és karlevágás -, valamint a "megkeresztelt" pogány kultuszokban - pl. "Szent Jobb" - is eleven gyakorlat. Ez a különbségtétel, akárcsak a megnevezésekben tudatosított távolság, a tettek mérlegelésének és meggondolásának, a morális megfontolások felmerülésének forrásvidéke.
Ugyanakkor a kéz képességei mindig is felélesztették a mindenhatóság vágyát: a kezek kiterjesztését, kapcsolatukat más eszközökkel és emberekkel. Ez éppúgy táplálkozott a szerszámok használatának gyakorlatából, a dolgok kezelésének kényszerébõl, mint a manipulálás és mechanikus mûködtetés minden gyermeknél megfigyelhetõ vágyából; önnön testének kiterjesztésére, meghosszabbítására igyekvõ törekvésébõl.
Eszközökkel ellátva a kéz hatalomra tesz szert és ez a hatalom - még mielõtt elektronikával elegyedne - távolsági hatásra képes: fegyvert fog, jogart emel, varázsvesszõt suhint. A kéz "keze ügyébe" esõ elsõ eszközeiben, a botokban, pálcákban, baltákban fizikai, szimbolikus és metafizikai erõk egyesülnek. Mózes kezében a bot kígyóvá változik, ami még az elõbbieknél is távolabbra mutat.

Az idõ/táv áthidalása
A kéz az elsõ kompjúter, a kavicsok és kagylók láncolatokba fûzésének, a computálásnak a kivitelezõje. A számlálás és a kalkulálás közege és eszköze. Tudás és kézzelfoghatóság az azóta eltelt évezredeken át külön utakon járt. A technokultúra térhódításának köszönhetõen napjainkban a távirányítóban (és valahány oldalági rokonában és kiskorú utódjában) újra egyesült. A távirányító, különösen karcsúbb válfajaiban, közvetlen rokonságban áll a marokkõvel és a varázsvesszõvel. Ez a meghökkentõnek tûnõ képzettársítás vágások és szakadások sokaságához szokott szemünk számára mégis magától értetõdik. Lerövidítések, kicsinyítések, zsugorítások, a gyorsuló átmenetnélküliségek idejét éljük. Se idõ, se szükség nincs arra, hogy a történtek vagy történések folyamatos ívét kirajzoljuk, feltárjuk és a legapróbb láncszemig menõen megismerjük felépítésüket vagy lefolyásukat; hogy hajszálpontos "mûszaki leírást" kapjunk a minõségekrõl, a mikéntekrõl, a részletek teljességérõl.
Tekintetünk képtelen belátni a részletek rendjeit, a panoptikus teljességet. Elkerülhetetlenül a vágások, az átmenetek és áthidalások, a Nagy Ugrások útját kell választanunk. A látásunkat e tekintetben legfõképpen iskolázó klipekben ez pontosan nyomon követhetõ: nemhogy egy történet teljes eseményhorizontjának felvázolásához, már egy mozdulat ívének megmutatásához sincs szükség a folyamatos láttatásra. Elég egymástól tizedmásodpercekben mérhetõ távolságra levõ mozgásfázisokat egymás után helyezni, hogy elégséges sejtelmünk legyen a közbensõ, kihagyott helyzetekrõl is.
A képek folyamatos kiképzésben részesítenek. Kondicionáltakká válunk a kihagyásokra, a váltásokra. A vágás, a fragmentált tekintet sormetszete hidat ver az idõfolyamban: lehetõvé teszi az átjárást két távol esõ pillanat között anélkül, hogy a köztük eltelt idõt el kellene szenvedni, át kellene élni. Ebben tetõzik a reneszánsszal kezdõdõ korszak, melyben minden elválasztó közbülsõ teret áthágnak, mintegy behatolnak a morfológiába, ami közvetlenül megmásítja a valóság hatását (Virilio). A tér ilyetén torlaszolásával együtt jár az idõ mozgóképi kompressziója: az egyre nagyobb intenzitás és sûrítés. Mivel a mozgóképet a mozgás élteti, képtelen a várakozás csendjét megjeleníteni. A mozdulatlanság, a nyugalom, avagy az alacsonyabb intenzitású mozgások és a lassú változások ezért vágattatnak ki a mozgalmasság univerzumából.

A nélkülözhetetlen szolga
A távirányító megjelenésével és a csatornák sokasodásával végre maga a nézõ is "kezébe vehette" a varázspálcát: kényelmesen vághatja és váltogathatja a kiáramló képfolyamot. Keze ügyében van egy szerkezet, amely egyaránt emlékeztet kardra és puskára: vágni lehet, de célozni is kell vele. A csapás szemmel nem látható, mivelinfravörös tartományban történik. E tulajdonsága eredetére emlékeztet, a fegyverekre és felderítõrendszerekre.
A távirányító mégsem pusztán e lelemények egyike. Csaknem végtelen vonatkozásgazdagsága, jövõbe mutató vektora és kézreálló volta kiemeli az elektronikus készülékek közül. Benne a technokultúra szelleme sûrítetten és kézzelfoghatóan testesül meg, és érzékelhetõen jelenik meg az egyébként messzemenõen elvont hatalom + villamosítás elve. Láthatatlan jelfolyamán keresztül az ember már-már mindenhatóvá válik, miközben kérdés, hogy valójában ki/mi mit/kit tart kézben. Ki kinek a szolgája, vagy keze által rabul ejtett foglya?
A távirányítók legújabb nemzedéke már tanulékony: képes a különbözõ készülékek kódjait elsajátítani és egyetlen készülékben egyesíteni. Így már valóban egy kézben összpontosulhat minden: a távolbalátók, a hang- és képrögzítõk, az idõzítõk, az ajtók és kapuk mûködtetése, a fejlesztés alatt álló és eljövendõ távolbéli dolgok igazgatása.

Távol álljon tõlünk?!
Természetesen éppoly nehéz távol tartani magunktól, mint megannyi más berendezést. Akarva-akaratlanul belépünk a távirányítású ajtók terébe, távolból faxolt kéziratokat ("telefacsimiléket") kapunk, távolsági beszélgetéseket folytatunk, olykor már telekonferenciákon veszünk részt. A távolság és közeledésének technikái úton-útfélen velünk vannak, körülvesznek és követnek. Általuk érzékleteink kétségessé, a valóság viszonylagossá válik.
Távirányítót akkor is kaphat az ember, ha történetesen nem kér belõle; számos készülékkel együtt jár. Amiként léte is a technikai lehetõségek logikájából következik: az égi és földi csatornák szaporodásából. Távirányító azóta létezik tömegesen, amióta az így adódó távlatot váltogatni és igazgatni, a közelség részeként kezelni kell.
A távirányítóban összegzõdik a távolság évszázados története. Elõzménye az évszázadok távolában, a távcsõben keresendõ. A messzelátás varázsvesszeje alakját és alkalmazását tekintve éppoly erõs hasonlatosságot mutat a távirányítóval, mint a térképzetekre gyakorolt hatása vonatkozásában. A korai távcsövek csomós botokra, elvékonyodó pálcákra emlékeztetnek és mûködési elvüket éppúgy a fény médiuma alapozza meg, mint kései leszármazottaikét. Az "égbolt titkainak" távcsõvel történõ kikémlelése és feltérképezése rohamos sebességgel ment végbe (az elsõ csillagászati távcsõ a 17. század elején készült, Laland 1801-ben kiadott katalógusa pedig már 47 000 csillag pozícióját tartalmazza!). Alkalmazásuk nyomán a világkép viharos átrendezõdése történik meg. A "kopernikuszi mozgósításnak" (Peter Sloterdijk) köszönhetõen a tér és a tájékozódás addig érvényes viszonylatrendszere alapjában megrendül. A nyomában támadt törésvonalak azóta egyre mélyülnek: A csillagászatra figyelve az a benyomásunk támad - írja Arnold Gehlen -, hogy a világmindenség valamennyi irányban széttart, és a földi valóságunkat feltáró tudományok tekintetében sincs ez másként; nem gondolható el olyan tudásterület, melyrõl minden áttekinthetõ lenne, tehát a régi értelemben vett filozófia sem alkalmas erre.
Napjaink széttartó folyamatai közepette a távirányító kínál olyan "magaslati pontot", olyan kapaszkodót, ahonnan a távoli tájak és történések egyenes adásban áttekinthetõk. Az ember elektronikus jogarának intésére világok tûnhetnek el és támadhatnak fel. Kézmozdulatára képek rendjei bontakozhatnak ki. Távolra kiterjesztett kezétõl kéjes vagy akár lidérces vágyak válhatnak valóra. Képletes kardjának csapására emberek ezrei hullhatnak el...
A távirányító még egy tárgy. Kiterjedése, széle-hossza van; kézbe vehetõ. Ezt a megfoghatóságot az utóbbi idõben kezdem méltányolni, tekintettel a küszöbön álló fejleményekre: a szóból is értõ, vagy az intéseket követõ berendezések sokasodásával, a megfoghatatlan felhasználói felületek elterjedésével el fog tûnni körünkbõl a távirányítás korának ez a titkos totemoszlopa.