A teória távlata

Mindenben tükrözõdünk. A ránk szegezõdõ szempár gömbtükrében, a fölöttünk nap mint nap körbeforduló mindenség homorú tükrében. A tükrözõdésnek bármilyen médiuma lehet, a mindenkori konstelláción kívül csak a pillantás diszpozícióján múlik, hogy a víztükör, a körben tornyosuló téridõ, vagy a másik tekintete támasztja a közvetítés konkrét vagy képletes közegét. A fürkészõ szem mindegyre rátalál valamire, ami visszaveti, nézése ívét visszahajlítja, reflektálja és önmagával szembesíti.
Reflektálódunk és reflektálunk. Belátásainkat egy képletes tükörrendszerben teóriává tudjuk rendezni. Akár anélkül, hogy különösebben nekikészülõdnénk. Minden egyes világra vetett figyelmes pillantással már teoretizálunk - írja Goethe Színtanában. Ámde mikor igazán figyelmes a pillantás? Elegendõ-e az a néhány ismérv, amit kiegészítésképpen még említ: önismeret, szabadság, irónia, továbbá a jártasság, hogy az absztrakció károsodás nélküli, a tapasztalat eredménye pedig eléggé eleven és hasznos lehessen? Mikor válik kellõen élessé, részleteket is észlelõvé és az egészet sem szem elõl tévesztõvé, azaz teoretikussá a tekintet? Nos, kétségkívül nem sietõsségünk sisakrostélya mögé húzódva, beidegzett mozgásformáink révületében, hanem a szokásosnál hosszabb és áthatóbb szétnézések idején, amikor mintegy rácsodálkozunk a körülöttünk lévõ mindenségre.
Egy elakadás, a várakozás vagy akár az unalom is alkalmat ad a figyelemnek az addig észrevétlen élekre és részletekre fókuszálására. A megtorpanások így vezethetnek a felismerés fokozatain át felülemelkedésre - az éppen megtörténteken és a tekintet útjában álló tényeken túlra. Az ekkor feltáruló képletes tükörrendszerek tekintetbevételére. A teoretikussá válásra.
Az átlépéseken iskolázódik a szemlélet. A praxis kudarca a távolság tekintetbevételének, a distanciák felszakadásának pillanata, amirõl Nietzsche beszél. Ez a szemlélõ látás gyakorlópályája, a szétnézés és a szemrevételezés kiindulópontja, a teoretikus tekintet képzésének kitüntetett alkalma. A teória: kivétel, a praktikus élet felfüggesztése. (Böhringer)
A szokásos folyamatok megakasztásának, felfüggesztésének, és a figyelem élesítésének jellemzõi egyeznek a teória eredeti (nem "teoretikus") fogalmával: a theoria a hétköznap körébõl való kilépés idejéhez, az ünnephez kötõdik: a szakrális ünnepi küldöttek terminus technicusa. A szó eredeztetése is a felfokozott várakozás, a (meg)jelenésre irányuló figyelem állapotára utal: thea-orosz - az, aki szent vonulás látója, ill. theo-orosz - isten-váró. Megértéséhez még közelebb visz latin megfelelõje, a contemplatio, ami szintén az eltérõre irányuló szemléletet, a madárjóslás során használatos, égre nyitott négyzetes kivágat, a templum felé irányuló figyelmet jelöli. A kontempláció szóból még ma is kihallható a célracionalitástól mentes, de a szétszórtságba sem veszõ elmélyült szemlélõdés jelentése. Ez az a pont, ahol a teóriatükör széthasadása és mai származékainak elkülönbözõdése tettenérhetõ; ahonnan kezdve a theória részint mint tudomány-technikai elmélet, részint mint spirituális (vagy spiriruális tartalmától megfosztott) pszichotechnika él tovább.
Szeretjük különféle metszetek mentén megismerni a mindenséget. Hisz másként, mint egy-egy metszet mentén, ez nemigen megy. Nem tudunk egyetlen huszárvágással a magvába hatolni és vele eltelni; nem áll rendelkezésünkre az elixír, ami eltöltene teljességével és esszenciája sem egykönnyen kínálkozik emészthetõ eledelül. (Az esetleges elragadtatások - Parmenidésztõl máig megesõ - nehezen tárgyalható eseteitõl itt kénytelenségbõl eltekintünk.)
A metszetszerû, részletekbe menõ ismeretek arról tanúskodnak, hogy a megismerés minden módozata részesülés: rész szerint való mivoltunk megnyílása a teljesség felé. Egyik útja az egyesülésen át visz, és a mondhatatlanba vezet. A másik a széttagolás, a részletezés, az ismeret megszerzésének az útja: módszer, faggatás, felbontás, összegzés. Ezzel szemben az elõbbi: behatolás és befogadás, megfeszülés, szétáradás és elernyedés (meg még annyi minden más egyéb) - az eljövendõ egyesülés elõvételezése.
A természettudományok esetében a metszetek nemcsak képletesek: a kísérletek közben használt késpengék mentén valóságos metszeteket hasítanak ki a világ húsából. Talán ezért is oly hatékonyak. (Vékony, de mégis húsos kiindulás, állandó visszacsatolással a kézzelfoghatóhoz. Képzelet, hipotézis és konstrukció, a hozott anyag korlátlan, tetszõleges és kötetlen, a megrendelõ kívánsága szerinti kikészítése...) Ez a hatékonyság még megfejthetetlenebbé teszi a talányt, ami experimentális és teoretikus területei között feszül: a megfeleléseket. Melyek olykor más teóriaterületek esetében is fennállnak.
Mindezek a sikeres esetek mégsem feledtethetik teóriáink tükör-természetét: általunk kivetített és különféle közegekrõl visszavetülõ jellegét: csak metszeteket, rációkat (porciókat), definiáltakat (elhatároltakat) tudunk megélni. Tehát a konkrétból kiinduló extrapolációkat. A világot dolgok, tárgyak kontextusaként éljük meg, s közben nem számolunk azzal, hogy egy objektum nem konkrét valami, hanem fogalom, metszet, melyet mi készítettünk magunknak a világból - írja Vilém Flusser a Kilencvenes évek nomadológiájában. Amit más vetületben a kozmológus John A. Wheeler még radikálisabban fogalmazott meg: Amit valóságnak nevezünk, a tapasztalat néhány vaspillérébõl áll, melynek közeit a képzelet és az elmélet papírmaséival töltik ki.
A mai teóriák tekintetbevételéhez is távolságot kell teremteni; ennek révén ugyanis láthatóvá válhat az is, ami túl van rajtuk: mindaz, amit fogalmaik fókuszába helyeztek, átvilágítottak, megnyitottak vagy áttetszõvé tettek. Ez feltételezi a hátralépést, a valóságos vagy képletes visszahátrálást, a dolgok közti közlekedés felfüggesztését. A távolság feltárását, vagy még inkább: helyreállítását. Annak a pontnak az elérését, ahonnan tekintetbe vehetõ a teljes láthatár. Mert semmilyen metszet sem képes felfogni és megragadni a mindenséget - legyen az mégoly magasröptû és mélyre szántó, fogalmilag feszes, szavaiban szárnyaló és a falszifikálás során is mindenkor feddhetetlennek bizonyuló.
Az így szemlélt és praktizált teória többszörösen felvilágosító hatású: egyszerre világítja meg fogalmilag fókuszált és szûrt fényével megmunkált metszetét, és világít rá e kimetszés korlátozottságára, a teljesség felvilágoltatásának képtelenségére.