A tévedékenység termékeny tapasztalata

Annak tudata, hogy elgondolásaink és tetteink elhibázottak is lehetnek, nem pusztán egy lehetõség tudomásulvétele. Nem is csak egy valószínûség, amivel számot kell vetni, hanem létmódunkkal kiküszöbölhetetlenül együtt járó sajátság. Még a legegyszerûbb konstrukciók kivitelezésekor, egy földhányás kiegyengetése vagy egy könyvespolc összeeszkábálása során is a tévedékenység termékeny tapasztalatával lehet gazdagodni. (A lapát nem úgy talál, az anyag nem adja magát, a kezek mellé mennek...)
A fej terveit nem lehet a környezet, a mindenkori körülmények komplex összjátékával tökéletes összhangba hozni. A világ túl összetett a tökéletes tervezés igénye mögött álló agyi kapacitáshoz képest. Komplexitása leképezhetetlen és követhetetlen: "Ha mindazt, ami a környezetünkben van, pontról pontra át kellene ültetnünk az agyunkba, akkor ezt nem lehetne lebonyolítani, mivel nem lenne különbség az agyunk és valami más között" (Niklas Luhmann). Ezért aztán minden olyan szándék, mely a tökéletes tervezésre és kivitelezésre irányul, eleve kudarcra van ítélve. (A velejáró gõggel gerjedõ hatásáról nem is beszélve.)
A tévedés, a kudarc, a hiba termékeny. Evolutíven nem kevésbé, mint egzisztenciálisan. Ha a kettõs hélixek felépülésében és kapcsolódásában olykor nem támadtak volna hibák, aligha latolgatnánk e szavakat. Ha tévedéseink - és belátásuk - nyomán nem kényszerülnénk mindegyre igazítani a képzeteink körén és pályánk futásán, idõnk végezetéig önköreinkben õrlõdnénk. Ezért aztán vannak, akik - mint a kibernetikus Heinz von Foerster - a tudat kialakulását egyenesen a neuronális beidegzõdések félrefutásával és zavarával magyarázzák.
A korrekció, a hibaigazítás persze nem könnyû. A tudatot, akárcsak a testeket, tehetetlenségi erõk - vágyak, szándékok, akarások, szenvedélyek - vinnék, és viszik is többnyire tovább addigi pályáján. Henri Michaux a kérdésre, hogy élete folyamán mire kellett a legnagyobb erõfeszítést fordítania, így felelt: "az apró, de folytonos irányváltásokhoz".
Lehet, hogy hiba híján nemcsak ember, de világ sem volna. Isten titkainak taglalói egy idõben tudni vélték, hogy a mindenség egy mindenható akarat tökéletes és hibátlan tervének megvalósulása. A teremtés - s benne a borzalmak - történetébe megnyílt mai belátások nyomán e téren is nyilvánvalóvá vált tévedékenységünk. Az esetleges, a véletlen, a téves a teremtésnek éppúgy része, mint a teremtményeknek. A "tékozló" és "tévedékeny" Teremtõrõl Hans Jonas, az "élet fenoménjének" filozófusa azt írja Halhatatlanság és mai egzisztencia címû esszéjében, hogy: Kezdetben, megismerhetetlen okból kifolyólag az isteni létalap úgy döntött, hogy felvállalva a veszteség kockázatát helyt ad a véletlennek és a lét-változás végtelen sokféleségének. Méghozzá teljes mértékben, hiszen nem riadt vissza a tér és idõ kalandjától sem.