Ármos Ózon

Az iró a Nap felé fordul.
Napraforgó-voltában energia és ihletkvantumokat 
sziv magába, és könnyeivel táplálja a bölcsesség
magvait. Aki Apolló földjére lép, hogy bekopogjon
a Napkirály palotájának ajtaján, csak akkor nyer
bebocsátást, ha szívében is kinyilik az ajtó. És
onnan, a szívbõl arany piramisok repülnek az örök
õrök felé,akik alabárdjaikat visszahúzva szabaddá 
teszik az utat, amely egy udvarra vezet.
Az udvaron Pegazus néz a jövevényre.
E nézés veszélyes és szuggesztiv.
Az író tekintete áthatol a csillogó falakon, és ugyanakkor befelé is halad.
Amikor elérte a külsõ végtelent, egyúttal belül is végtelen távolságban van.
Így gyarmatositva a külsõ és belsõ végtelen közötti tereket,magába szívja
az író azok kisugárzását.
Most a szárnyas ló a költõ elé lép.
Az író megsimogatja, majd felül a hátára.
Pegazus meglengeti a szárnyait, és repülésbeboritja az írót, 
aki kihúz egy tollat a ló szárnyából.
Ezzel irja majd az égre a nevét,
melyben éretten ragyognak a lemondás mézizû gyümölcsei.