There is also another way in which the the creditibility of the critic is destroyed: by emphasizing unimportant literary pieces, musical and artistic performances which possess little worth,those works can thus be declared significant. Many people nowadays are talking about the crisis of the Critique. However, it is the critics and not the Critique itself which is in crisis. Perhaps this is because of their unstable position. Except for some extraordinary talented critics, most have been changing their ideas too often. Sometimes, even the critics do not know where their own idea is emerging from. Their pitfall may be the following: they fail to apply the only possible theory which does not need any further modification, i.e., to discover the real values of literature, music and other artistic areas, and to educate the readers, the audience and the spectators. In essence, most critics are hesitating about the facts which they believe to be important. They think it is more of a necessity for the reader to know about the personality of the author, rather than the qualities of the artistic work being judged. This is one reason why evaluation cannot be given any tangible credit, even in the case when goodwill is present in the criticism of a given piece, be it found in literature, music, or in other artistic fields. In this manner, carrying oneself with reserve is the mother of lies not only in artistic creation but also in critique. There is also another way in which the creditibility of the critic is destroyed: by emphasizing unimportant literary pieces,musical and artistic performances which possess little worth, they can thus be declared significant. In effect, it is assumed that by "bravely" illustrating their faults, they can be given an admirable reputation - at the same time excellent works disappear in the jungle of critics' stereotypes. At times I fear the critic is not capable of being happy if a "real" artistic work has been created, but indeed, enjoys very much finding reasons to quarrel with the author or artist, and thus, can "educate" him or her.
(Interview with Nagy László in 1965, translated
by ZA)
Ma sokan beszélgetnek a kritika válságáról.
Pedig a kritikusok vannak válságban, tán
azért is,mert helyzetük bizonytalan. Néhány
kivételes tehetségtől eltekintve túlságosan
sokszor változtatták meg nézetüket. Olykor
már maguk sem tudják, melyik a sajátjuk.
Ahelyett, hogy igyekeznének az egyetlen lehetséges,
a később módosításra nem szoruló
elvet alkalmazni: az irodalom, a zene és a többi művészeti
ág értékeinek feltárását,
az olvasók nevelését - máig is nem
annyira a művet nézik, inkább azon töprengenek,
amit a szerző személyéről illőnek
vélnek tudni. Ezért az értékelésnek
még akkor sincs hitele, ha benne a szakértelem vagy
az irodalom, a zene és a többi művészeti
ág iránti jóindulat is közreműködik.
Az óvatoskodó gyávaság nemcsak a műalkotásban,
a műbírálatban is a hazugság szülője.
De lehet másképp is rontani a kritika hitelét:
jelentéktelen írásokat, zenei és művészeti
teljesítményeket jelentős üggyé
avatnak, "bátran" ostorozva hibáikat,
szinte reklámot adva nekik - a kitűnő művek
és alkotások pedig olykor elvesznek a kritikusi
dzsungelek közhelyében. Néha azt érezni,
hogy a kritikus nem annak örül, hogy "igazi"
mű született, hanem láthatóan az okoz
neki örömet, ha beleköthet az íróba,
vagy alkotóba, s kioktathatja."
/Az 1965-ös interjúban elhangzottak a művész oldaláról világítják meg a kritikával kapcsolatos kérdéseket. Természetesen a kritikusnak a realitásokat és a nagyközönséget is figyelembe kell vennie, amikor kritikát ír. Viszont érdemes elgondolkozni azon, hogy több, mint 30 év után miért aktuális Nagy László minden szava ma is. Politikai és gazdasági rendszerváltás, ugrásszerű tudományos és technikai fejlődés - úgy tûnik ezek mind elhanyagolható tényezők az emberi hozzáállás alakításának szempontjából. Az anyagi függőség, az érdekcsoportokhoz tartozás előnyei inkább lobbyzásra, mint az alkotásokban való elmélyülésre ösztönzik az újságírókat és a kritikusokat - régebben is így volt és ma is így van ez. Nekünk, a nézőknek ezzel kapcsolatban csak annyi a dolgunk, hogy ne feledkezzünk meg erről, amikor egy újságcikket vagy kritikát olvasunk./ /ZA/