Woody és Steina Vasulka
Az elektronikus mûvészet úttörõi
Interaktív történelmi installáció, 1992
|
Ars Electronica 1992 megbízásából Kurátor: Steina & Woody Vasulka A kurátor elõszava
Nem véletlen, hogy tavaly novemberben Peter Weibel felhívott engem és Steinát azzal a kérdéssel, vállalnánk-e a kurátor szerepét ezen a bemutatón. Peter már legalább két alkalommal (1986-ban és 1987-ben) találkozott velünk és Gene Youngblooddal itt, Santa Fében, azon egyszerû oknál fogva, hogy megbeszéljük az életünket még mindig oly nagy mértékben kitöltõ korai videózás számottevõ tapasztalatait. Mindnyájan, Peter, Gene, Steina és én is részt vettünk a hatvanas évek „média aktivizmusában", tehát valóban az „elsõ sorból" láttuk az eseményeket.
A videózás számomra nem volt intellektuális mozgalom. Elsõ fõszereplõi, Nam June Paik és Frank Gillette, bizonyos legitimáció illúzióját nyújtották, de a médiumok formális vonatkozásaival senki sem törõdött. Engem az foglalkoztatott, hogy a film szintaxisát az új videóképpel ütköztessem: a videómozgalom ezt a szempontot egyáltalán nem vizsgálta. A médiamûvészet által megfogalmazott kritika mindig homályos és vázlatos maradt.
Azonban úgy gondolom, mégis volt értelme Peter felkérésének: Steinának van egy nagyon jó saját videóarchívuma, és mindketten felhalmoztunk nemcsak általános célokra használt, hanem megrendelésre gyártott, személyes videóeszközöket is, amelyek valamennyire feltérképezik a különféle ízlésvilágokat (amelyek a hetvenes évek elején jelentek meg hirtelen). Ráadásul ezeknek az eszközöknek a készítõivel is hosszú ideje kapcsolatban állunk.
Amikor a hatvanas évek közepén New York-ba érkeztünk, két alapvetõ élményünk volt: az amerikai dekadens mozgalom és a technológia esztétikai használata. Mindkettõt a videó segítségével kezdtük feltárni. Jackie Curtis bevezetett minket a félvilági körökbe; George Brownnal és Eric Siegellel eszközök után kutattunk - és megszerveztük az Idõ és Energiát (Time & Energy). Tanulásvágyunkat rengeteg gazdag forrásból elégíthettük ki a LaMonte Young-féle áramlásoszcillátortól kezdve az Automation House-ig. Eközben padlásról padlásra kísért az alkotó izgalom: rengeteg anyag, újfajta, szisztematikus gondolkodás, a techno-esztétikai utópia újabb ígérete...
Peter hívása után alig volt idõnk. Január közepén erõsítette meg és gyûjtötte egybe az Ars Electronica a csapatot: MaLin Wilson (független kurátor és író), David Dunn (zeneszerzõ és író) és David Müller (technikus). Tudtam, hogy itt élõ eszközöket kell bemutatnunk: minél korábbiakat, annál jobb. Gondoskodnunk kellett az elhelyezésükrõl, szállításukról, sõt a helyreállításukról is. Most április van, és csak az Isten a megmondhatója, mi lesz ebbõl a kalandból. A dolog másik oldala, hogy sokan azok közül, akiket bevontunk, mintha csak a hívásunkra vártak volna. Ralph Hocking, a New York-i Binghamtonban lévõ kísérleti televíziós központ megalapítója véletlenül épp a személyre szabott, rendelésre gyártott videóeszközök jelen pillanatban egyetlen nagyszabású elõállítója és elõmozdítója. Még nagyobb véletlen, hogy ezeknek az eszközöknek a nagy részét egyedül Ralph és Sherry Miller Hocking gyûjti és archiválja. Ralph úgy vette föl a telefont, mintha csak egy évek óta megszakítatlan párbeszédet folytatnánk tovább. Még mindig nem beszéltünk Al Phillipsról, akire Eric Siegel az egyetlen videószintetizátorát bízta. Az elektronikus audióeszközökkel szemben, a videózás eszközei még sem történelmileg, sem intellektuálisan nem vonódtak be a kultúra körébe. Míg Paik elsõ szintetizátora még mindig az MIT alagsorában hever, a Mills College-tól az elsõ Buchla dobozt egy francia intézmény már megvásárolta. 
Öröm felemelni egy darab ócskavasat, leporolni, visszaadni a nevét, helyrehozni, dollárezrekért biztosítani és publikálni egy osztrák mûvészeti katalógusban! MYOPSIS: A videó rátelepedett a magánéletünkre, bezsúfolódott 14. utcai padlásunkra. A megoldás a Kitchen megalapítása volt, 1971-ben. Egyszeriben egy Európától Japánig és Kanadáig húzódó hatalmas hálózat részei lettünk. Természetesen a hálózat globális jellege nem, csak egy áramköröket építõ kis közösség használt szakértelmünknek az elektronikus képkészítés terén. Ezt a társaságot mutatja be a kiállítás. Volt egy legitim földalatti technológiai közösség, amely elég szabadon élt ahhoz, hogy alacsony költségvetésû kísérletezésbe és gyártásba fogjon. Ezenkívül, egyidõben a hallucinogén anyagok használata révén általánosan ismert, domináns archetipikus kép jelenlétével, egy sor új magasfeszültségû alkatrész jelent meg a piacon. Végül, volt egy mûvészgeneráció, amely égett a vágytól, hogy kipróbálhassa az új boszorkányságot. És közönséget is találtak... Fontos megjegyezni, hogy a videós kísérleteken kívül létezett egy széles körben elterjedt, ún. mixed media, különbözõ médiumokat (például a televíziót mint zártláncú berendezést) használó gyakorlat is. És természetesen az elektronikus hangkísérletek is ekkor élték aranykorukat. De a legfontosabb annak a megértése, hogy a médiatevékenység mindezen formái egy nagyon is virágzó kulturális háttér - festészet, szobrászat, költészet, zene és film, hogy csak egy párat említsek - ellen irányultak. Az általunk, belülrõl kínált perspektíva lehet hogy nagy mértékben túlzó: mindenestre Ön, a nézõ, ezt kapja. A videómozgalmon belül a kiállításra kiválasztott darabok furcsának tünhetnek. Az audióról/videóról nem kívánunk más értelmezést adni, csupán elektronikus jelként mutatjuk be - vagyis abban az áldott állapotában, amikor alkalmassá válik elektronikus eszközökkel való átalakításra. Kerüljük az alapvetõ és fontos festõi és konceptuális hatásokat, amelyek a korszak "mûvészet mint stílus" felfogásából, társadalmi hatásokból, valamint a galériák és a mûvészeti piac hatásaiból erednek. Hisszük továbbá, hogy a videómûvészet legfontosabb alkotásait más kurátorok már szisztematikusan bemutatták. Másrészt, amit az „óvilágból" érkezõkként még lényegesebbnek, még rejtélyesebbnek és megmagyarázhatatlanabbnak találtunk, az az amerikai innováció és invenció meghatározatlan szelleme volt. Számunkra ez volt minden teendõ. A hatvanas években megkülönböztettük az értelmiségi és a munkás származású mûvészeket. Mi mindketten szocialista társadalmakból jöttünk, és a munkások oldalán álltunk. Azt gondoltuk, hogy a világ még mindig materiális, még ha mi metafizikus anyagokkal foglalkoztunk is: az Idõvel és az Energiával. A TECHNOLÓGIA: Az eszközökön kívül a kiállítás lényegét a képek, az álló- és mozgóképek alkotják. Saját munkánk során eljutottunk arra a technológiai szintre, hogy alkotásainkat lézerlemezen mutathatjuk be. Attól a pillanattól kezdve, hogy a sávkódban felfedeztük a lézerlemez és a nyomtatott lap közötti kapcsolatot, tudtuk, hogy csodálatosan illeszkedne a kiállítás céljához. A sávkód olvasására szolgáló esetlen lézertõll és az idõzítés ellenére meggyõzõdésünk, hogy ez a módszer és a téma tökéletes egyesítése. A SZALAGOK: Steina világéletében szenvedélyesen gyûjtötte a videószalagokat. Nagyon korán kezdett saját szalagokat cserélgetni, s ezt a szokását máig megtartotta. Kezdetben a belsõ kényszer, hogy egyedülálló felfedezésüket valakivel megosszák, arra vitte az embereket, hogy szinte kötelezõen videólevelekkel kommunikáljanak; a „hogyan csináljuk" és a „nézd meg, mit csinálok" jellegû videófelvételek már-már önálló mûfajjá nemesültek. Gyakran mi voltunk e levelek elsõ címzettjei, s ma csodálattal tekintünk szalagjaink lenyûgözõ választékára, amely a kiállítás magját alkotja. Az elektronikus hang- és képkészítés között soha nem volt ilyen erõs a kapcsolat. Úgy tûnik, mindegyik mûvészgeneráció abba a csábító vállalkozásba kezd, hogy a hangot és képet egyesítse, remélve, hogy egyszer s mindenkorra megoldhatja az audio-vizuális esztétika rejtélyét. Az a generáció, amelyet bemutat a kiállítás, valami közelebbit birtokol: ha a hang és a kép összeszerkesztésének misztériumát nem is sikerült felfednie, ez egyszer az anyag, vagyis a frekvencia, a feszültség és az anyagot szervezõ eszközök egyenértékuek voltak. Az oszcillátor megjelenése és használata vált a természetes kapoccsá. Sok munkatársunk, mint ahogyan mi is, audiószintetizátorok audióoszcillátorát használta elsõ videóképei generálásához. Az elsõ videós eszközöket az audióeszközök felépítése ihlette, és az elsõ képszerkesztések is hasonlóképpen születtek meg. A visszacsatolással (feedback), ami az összes ilyen eszköznek természetes része, elkezdõdött a létrehozott képek szakterminológiájának kialakulása. A kiállítás alapkoncepciójául, Peter Weibellel egyetértésben, a hang- és a képkészítés eszközei között fennálló folytonosságot választottuk. Azt is tudtuk, hogy minden esély megvan arra, hogy a hang és a zene mûvelodéstörténetének hatalmas súlya kibillenti a kiállítás egyensúlyát a középpontból. Úgy legyen! Woody Vasulka SAJNÁLKOZÁS: Nos, itt az idõ... Még mindig sajnálom, hogy nem tudtuk mûködésre bírni Tambellini Fekete spirálját, és hogy Beck DVS-ének helyreállítása és bemutatása kivitelezhetetlen szervezési feladatok elé állítana minket. Azt hiszem, Siegel EVA-ja még él és valószínüleg érintetlen ... Ezenkívül hiányzik a „hiteles" történelmi háttér: a Bauhaus, a cseh kinetikusok, teljes összefoglalás Ben Laposkyról, Mary Ellen Bute-ról, Whitney-ékrol filmen, és az összes európai videóeszköz-építõrõl: DePuouy-ról, Richard Monkhouse-ról, és azokról, akik elektronikus segédeszközök építésével és használatával foglalkoznak. Amink most van, csak elõjáték a nagy showhoz, a mitikus és félelmetes Project 2000-hez, ahol majd az egész huszadik századot egy finomszõrû kefével fésüljük át. W.V. 1992. május UTÓIRAT: Vajon tényleg hiszem, hogy a videó valami fontosat adott? Hogy legitim mûvészeti mozgalom volt? Hogy az emberek emlékezni fognak rá? Azt hiszem, ha a mûvészetet a jövõben is elektronikus úton hozzák létre, vagy ha még inkább technológiafüggõvé válik, akkor ennek a mozgalomnak a története biztosítva van. Ha azonban a mûvészeti alkotás a közel- vagy a távoli jövõben elutasítja a technológiát, ennek a közösségnek, amely - Jonas Mekas szavaival élve - „bálványozta az elektromosságot", az erõfeszítéseire minden bizonnyal homály borul majd. W.V.
Használati utasítás
A lézertoll maga esetlen, nehéz sokáig fogni anélkül, hogy ne okozna erõs fájdalmat a csuklóban. Megfelelõ idõközönként, megfelelõ sebességgel, a tangó vagy a carrioca ritmusában kell keresztülhúzni a sávkódon. Ha sípol, sikerült... ha nem, elõre- vagy hátratekerve megismételhetõ a mûvelet. Kitartás, nem szabad összezavarodni! A katalógusban háromfajta lézerlemez közül választhat:
Az elsõ csoport az INFOSTATION-nek nevezett lézerállomásokon található: ezekbõl körülbelül öt került elhelyezésre a kiállításon. Hozzávetõleg kétszáz állóképet és közel húsz mozgóképszeletet tartalmaz. Mindegyik a katalógusban bemutatott Eszközök történetéhez és használatához kapcsolódik. A hozzájuk tartozó sávkódokat Az eszközök és a Videó: a mûvészet állapota címszavak alatt találhatja meg a katalógusban. A sávkód alatti kis címkét kell keresni, az azon olvasható szöveg tartalmazza a tájékozódáshoz szükséges INFÓ-t. A lézerlemez-állomások második csoportja a ZENE feliratot viseli: ezek a múzeum csendesebb pontjain vannak elhelyezve. Legalább két ilyen állomás lesz felállítva: ezek álló- és mozgóképeket rejtenek hangmintákkal együtt, amelyeket David Dunn gyûjtött össze a katalógusban megjelent cikke illusztrációiként. Minden sávkód, ami Az elektronikus zene úttörõinek története címû cikkben található, a ZENE feliratú lézerlemezhez tartozik. A lézerlemez-állomások harmadik csoportja a NANO-(SZÍNHÁZ) A, B, C címkét viseli. Az Infostation-ben már megismert állóképek itt is megtalálhatók, ami azt jelenti, hogy ezek a képek a ZENE kivételével bármelyik állomáson hozzáférhetõek. Igaz, a mozgóképek minden lemezen különbözoek. Bár a lemezeket a katalógus használata nélkül is beprogramozhatjuk az állomásokon elérhetõ sávkód-összegzés segítségével, a lemezeken található anyagokról szóló információ legnagyobb részét a katalógusban találjuk. Például, ha a Könnyûzene a Szovjetunióban címû cikket vesszük, a katalógus NANO feliratú sávkódot mutat, ami egyben azt jelenti, hogy rengeteg állókép is tartozik a témához. Ha mindez untatná: a lézerlemez-állomásokon található, általános utasításkészlettel ellátott funkciógombok segítségével is nyugodtan böngészgethet. Apropó, a kiállításon van egy ENDO-SZÍNHÁZ nevû tér, ami arra van beprogramozva, hogy Steina által kiválasztott szalagokat játsszon le. Billentyûk és sávkódok nélkül. (Woody Vasulka) Steina VasulkaViolin Power [Hegedûerõ] Interaktív videóinstalláció és performansz
A történet 1991-ben, miután akusztikus hegedûmet kísérletképpen összehangoltam egy változtatható sebességû videólejátszóval, vettem egy MIDI hegedût és egy Pioneer CD-lejátszót. Ezeket az eszközöket összekötöttem egy számítógéppel, így a lemezen lévõ bármely videó-képkocka azonnal hozzáférhetõvé vált számomra, s ugyanakkor lelassíthattam, felgyorsíthattam, illetve elõre- és visszatekerhettem a különbözõ mozgássorokat. A kiindulópontként szolgáló szoftvert Russ Gritzo írta, ezt fejlesztette tovább Bill Heckel. A Violin Power egy most is mûködõ, folyamatos projekt, egyre bõvülû repertoárral. Eddig öt videódiszket készítettem, s a program minden performansznál más és más.
A média-koncepció A ZETA hegedû öthúros elektronikus hangszer MIDI kimenettel. A képkockák kijelölése pillanatnyilag úgy történik, hogy bizonyos pontok az A és az E-húron képkocka-helyeket jelölnek ki a lemezen. A D- és a G-húr a sebességet és az irányt szabályozza, a C pedig mindezt összekapcsolja, s a lemez szegmenseire irányul. Egy másik programozóséma szerint a C-húr szabályozza, hogy e fölsõ húrok melyike kap kijelölt funkciót, minthogy azon kísérletezem, hogy az elõadást zeneileg még érdekesebbé tegyem.
A mûvész hitvallása: kreativitás és kommunikáció A mûvészi alkotásra ösztönzõ erõ valószínuleg a kommunikáció iránti mély vágyból fakad. Vannak olyan mûvészek, akik rengeteg emberhez szeretnének szólni egyszerre - engem ez nem érdekell különösebben. Nem látok minõségi különbséget abban, hogy egy vagy több emberrel állok szemben, ha kapcsolatot próbálok teremteni. Egész létezésünk a kommunikációról szól. A kommunikáció kultúrák, nyelvek, kontinensek határait szeli át. És persze az idõét. Hiszen oly sok idõt töltünk emberekkel, akikkel sohasem találkoztunk - gyakran olyanokkal, akik már régóta halottak. De a mûvészet mozgatórugója mindenekelõtt az a vágy, hogy önmagunkkal kommunikáljunk. Ez spirituális eszme. 
Vissza a Jelenkoordinátákhoz |
