Korábbi kiállítások

Rosa Barba:

Ellenmozgó szekvenciák

2001. november 22. - 2002. február 28.

Ellenmozgó szekvenciák - Nils Röller: A filmligetben - Cirko-Gejzír program

Nils Röller: A filmligetben

Rosa Barba munkáiról
Ellenmozgó szekvenciák

A vetítő motorja zúg, a filmtekercs nyikorog, itt-ott kattan valami. Az egyik lejátszó morran egyet, hirtelen pörögni kezd a film. Rövid időre minden elsötétül, majd éles fény villan. Egy arc jelenik meg, aztán újra eltűnik. A néző meglepetésekre készen fülel, mintha egy szürkületkor életre kelt ligetben lenne. Szürkületkor, mikor a fák és bokrok körvonala elhalványul és a zörrenések a képzelőerőben sűrűsödnek össze.

Másfajta megközelítési lehetőséget kínál a mozielmélet. Flusser figyelmeztetése, mely szerint a mozit nem csupán negatív platóni barlangként vagy szupermarketként kell szemlélni, hanem mint az idő műhelyét, vagy Derrida elmélkedése a khoráról, Barba vetítése nyomán új megvilágításba kerül. Ezek a fogalmak azonban a nyelv igájába kényszerítenék a filmes szerkezetek fellazításának gyakorlatát. Nem hallatszanának többé a mű köztes hangjai. Fogalmi zsákutcába jutnánk azzal a következtetéssel, hogy Rosa Barba azért foglalkozik a film mechanikájával, mert a technikai fejlődés elfeledett lehetőségeit próbálja megvalósítani. Ez a hüvelykujj-szabályra alapuló művészetet tételezne, mely a történeti tudás segítségével keresne betölthető zugot a történésben. Munkái így hírbe keverednének azzal a „zugpolitikával", amely a zeneiparban jó ideje ismert, ahol a klasszikus művek előadása eredeti hangszerekkel új piaci szegmenst alakított ki. Barba művei közvetetten erre játszanak rá. Fekete-fehér képeken bohém jelenetek villanak fel, melyeket a La Jetée repülőterén is játszódhatnának, nagyvárosi képek, melyekben bármikor felbukkanhat egy szürreális szépség, vagy vonatbelsők, melyek az Orient Expresszen képzelhetők el és nem az IC-szerelvényeken. Barba azonban nem historikus filmjeleneteket állít be, hanem óvatosan bemutatja világának részecskéit. A bemutatás során a tapogatódzás és dadogás, szembeállítva a perfekt előadással, strukturális jelentőséggel bír. A vetítés egyrészt törékeny: a nézők mozgása megrázkódtatja. Egyszer véletlenül, a padló megremegtetésével, utána pedig szándékosan, ha valaki a vetítőlámpa és a vetített felület közé lép. A bemutatás ugyanígy támadási felületet kínál a hosszú út révén, melyet a filmszalag az egyik lámpától a másikig akadozva megtesz.

Már az eredeti anyag is akadozik. Az ellenmozgó szekvenciák-ban nagyobb részt fotók, míg más installációkban olyan alakokról készült mozgóképek jelennek meg, akikkel Rosa Barba itt-ott találkozott. A vetítés képei nem a filmes narratíva szabályai szerint rendeződnek, mintha a művész tétovázott volna, hogy a felvételeket eszerint vágja meg. Barba kapcsolata a zenével segít az akadozás megértésében. A kapcsolat kritikus, a normaadó ritmusokkal szembeni szkepszis mozgatja, azokkal a ritmusokkal szemben, melyek a hallgatót egyfajta ütemre kényszerítik. Barba nem kényszeríti ki a mindentudó elbeszélő és öntetszelgő rendező üteméhez való igazodást, hanem vetítőszerkezetének saját ritmusára hagyatkozik. Az apparátus oly módon dadogtatja a képeket, hogy egy mandulavágású szem, egy lófarok vagy startkocka az elbeszélői gesztikuláció nélkül is széppé válik. Ezt Rosa filmligetének nevezném, mert Barba szerkezeteinek félhomályában a képek akusztikussá, a zajok pedig képivé válnak, és mert a liget a mozival ellentétben nyitott a továbblépésre, nyitott a képek nyugodt és szeretetteljes befogadására.