Korábbi kiállítások
Türk Péter:
Előtűnő képek
2002. február 28. - március 22.
Előtűnő képek - képek
Előtűnő képek
Türk Péter e kiállításon bemutatott művei a kép születését, a látás aktív folyamatát, ennek élményszerűségét tárják fel. A kissé triviálisan hangzó megfogalmazás azonban a művek létrejöttének processzusát ismerve árnyalódik: a sorozatok a kereső tekintet útjának lenyomatai, ahol maga az út nyer különös jelentőséget. A képek ugyanis nem elégszenek meg azzal, hogy mint az alkotási folyamat „eredményei” álljanak elénk, arra hívnak, hogy a létrejött képtől visszafelé indulva kövessük a művész tekintetének útját.
A Constable-fenomének sorozat kiindulópontjait Constable festmények reprodukcióinak részletei jelentették. Ezek a részek a primér látható valóság több médiumon átszűrt elemei, hiszen eredetük valahol a Constable által érzékelt és megfestett tájig nyúlik vissza. A festmény reprodukciója már egy további mediális áttétel, amelyre az alkotás folyamán még újabb rétegek kerülnek. Türk ugyanis tovább bontja a képet, a negatívból egy átlyukasztott papíron keresztül érkező, a szemmozgásnak megfelelően folyamatosan pásztázó fénysugárral szinte meghatározhatlan látványelemeket emel ki. A nézés ideje egyben a kép létrejöttének ideje is. Ezekből a fotopapírra vetülő, egymásba úsztatott részletekből szövődik a kép, amely már nem a külső valóságra reflektál, nem a tájról, nem a festményről, hanem saját teremtéséről szól. A táj fogalma mégsem záródik ki az értelmezésből. A látvány ugyanis felfogható egyfajta tájképként is: a gazdag vizuális felületen egyrészt felsejlenek bizonyos táji elemek, másrészt az át-és eltűnő vonalak, formák között mint egy tájban barangol a tekintet. Még tovább lépnek a látvány absztrahálásában azok a fenomének, melyek képforrása egy anyag felületi gazdagságának inspirációjára született - a több rétegben egymásra fényképezett lenyomatok a képzelet tájait teremtik meg.
A kiemelés, a szem számára kedves részletek kiválasztása az Óbudai fenomének esetében is fontos képteremtő mozzanat. Ennél a sorozatnál a vizuális archívumot egy óbudai udvar fotója szolgáltatta, ennek egyes elemeit fényképezte egymásra a művész. Ahogy a Constable- fenomének esetében tájból ismét egyfajta táj keletkezett, itt a tér alakul át, majd ismét vissza. A fénysugárral kiemelt apró részletek még hordozzák a tér jellegzetességeit, egy-egy sarkot, élet, megtörő árnyakat mutatnak, a létrejött kép mégis csak távolról idézi meg a teret. Nem ábrázolt térről, sokkal inkább a látás folyamatában születő térről beszélhetünk.
A láthatatlan pszichogrammjai nem az előzetesen adott látványelemek értelmezései, hanem a konkrét képtől elvonatkoztatva, azt mintegy zárójelbe téve magával a nézés aktusával foglalkoznak. Hiányzik a fotónegatív kínálta kép, amelybe a tekintet belekapaszkodhat, a fotópapíron kis foltok formájában a fénysugár lenyomatai jelentek meg. A tekintet magára maradt, figyelme önmagába fordul, önnön útját dokumentálja. A szem útját követő fénysugár a látvány elemzése helyett látványt teremt, amennyiben képként a tekintet elidőzésének lenyomatai jelennek meg. Ez a következetes és aprólékos, a nézés öröméből született kutatás, tovább folytatódik a Valami a foszfén-jelekből és a Valami a VALAMI szó betűiből című sorozatokon. A módszer igen hasonló, a megvalósítás módja azonban nélkülözi a fototechnikai elemeket, és egy manuálisabb, kis túlzással festői eljárást követ. A művész mindkét sorozatnál előbb ragasztóval „előrajzol” egy ábrát, amely az előbbinél a foszfén-jelek expresszív lejegyzései, utóbbinál pedig a VALAMI szó többszörös egymásra írása. Miután a ragasztó megszárad, ezek az előrajzolások láthatatlanná válnak, a művész maga is nyomukat veszti a papíron. Ezután következik a látvány előcsalogatása: Türk festékporos vattával kis foltokat visz a felületre, a színpamacsok megmutatják a vonalrendszerek bizonyos részleteit, a szándékolatlan kuszaságból sejthető alapformák: körök, háromszögek, spriálok, keresztek alkotta képek születnek. A festékfoltoknak hasonló szerepük van, mint az imént említett irányított fénysugárnak: a felület azon részleteire kerülnek, ahol megnyugszik a pillantás. Ezeken, mint a képolvasás stáción végighaladva valami - akár így, szó szerint - előtűnik, amit azután képként értelmezünk.
