Engedd meg, bátyám, hogy újra felhívjam a figyelmedet arra a szabályra, hogy a különféle tárgyak mérete eltér attól függõen, milyen távol esnek a szemtõl, ugyanis arra kell gondolnom, hogy az általad mondott szabály egyetlen tárgyon is meglátszana, ha valamely része sokkal közelebb volna a szememhez, mint a többi, kérlek tehát, hogy segíts és világítsd meg ezt a problémát.

Az a meggondolatlan mûvész, aki még nem tanulta meg, milyen fontos és hasznos dolog a perspektíva, nagy hibákat halmozhat egymásra, ha nem jut eszébe, amire épp most hívtad föl a figyelmet. Ez leggyakrabban a portréfestésben fordul elõ. Bár sokan valóban mértéket vesznek az arcról és a vonásokról, ami nagyon jó célt szolgál, ha pusztán az arcot festik meg, már a fél- vagy egészalakos képnél, ahol a testtartás változatossága legalább olyan fontos, mint a hasonlóság, az egyes testrészek perspektivikus vagy látszólagos mérete elõbbre való az abszolút méretnél. Figyeljétek meg a 134. ábrán látható hölgy helyzetét, aki szemben ül az õt figyelõ szemmel, amely az ábra szerint az F F keret nyílásán át nézi õt, ahova majd a befejezett kép kerül. Tegyük fel, hogy a felület nem vászon, hanem üveg, és hogy valóban ül mögötte egy emberi alak, amint az ábra mutatja: akkor a fejéhez tartó szemsugarak az üveg a és s pontjai között hatolnak át, ami megadja a rajzolandó fej pontos méretét. Ugyanez a szabály határozza meg, mekkora lesz a képen a két kéz.

De a jobb kéz nagyon közel esik az elosztó síkhoz, illetve a képzeletbeli üveghez, a bal pedig a fejjel egyenlõ távolságban van, úgyhogy az általad mondott szabály értelmében teljesen különbözõ méretûek lesznek.

És akkor nem lesz túl nagy a jobb kéz a fejhez és a bal kézhez képest?

A kérdés még nálad idõsebb embertõl is jogos volna, John. Talán elkerülte a figyelmedet, hogy a lovagló férfi (a 115. ábrán) nem magasabb, mint az elõtérben levõ katona könyöke, és hogy a sakktáblán (101. ábra) a legtávolabbi sor kockái az elsõ sor szélességének nem egész egyharmadát teszik ki. Gondolj vissza a rövidülésre és a pontos távolságra vonatkozó beszélgetésünkre, amely a többi magyarázatommal együtt a legjobb választ adhatja a kérdésedre: jegyezzétek meg mindannyian, hogy ha egy képen valamely dolog tökéletes, akkor az a többi részlet minõségét is megszabja. A perspektíva igazsága magában nem szavatolja a kép kiválóságát, csupán olyan magasrendû dolog, hogy a mûvészet mindenrendû tökéletességének össze kell gyûlnie, hogy bizonyítsák fontosságát, és egyben megerõsítsék a sajátjukat. - Mit kezdhetne egy szakavatott tábornok intelligens és bátor vezérkar nélkül? vagy hasonlóan bátor legénység, egyazon test alárendelt tagjai nélkül?

Akkor a perspektívát a festészet generalissimójának is tekinthetjük, igaz?

Akár pontos a hasonlatunk minden részletében, akár nem, megismétlem: minden egyes ceruzavonás hibalehetõségeknek van kitéve, ha nem a szem irányítja, és a perspektíva mûvészetére alapvetõ szükség van, ha sík felületen, híven akarjuk megjeleníteni azt, amit a természet felületének tarkaságában látni vélünk. A hibás perspektíva a képen olyan, mint a nyelvtani hiba a beszédben, és ahogyan egy szigorú nyelvész rámutathat a nyelvtan fogyatékosságaira, ha grammatikus nonszenszet ír, ugyanúgy elõfordulhat pontos perspektíva egészen elképesztõ képen is, de a hiba nem a perspektíva igazságát vonja kétségbe tehát ahogyan a zseniális Du Fresnoy "A perspektíváról" szóló versében sohasem bocsátotta volna meg egy festõnek, ha nem ért ahhoz, ami olyan abszolút lényeges a kép minden egyes szögletében, amilyen a helyes nyelvtan a nyelv teljes egészében, magam is komolyan javaslom mindazoknak, akik a festészet gyakorlatában az "intuitív csalhatatlanság" hízelgõ, de csalóka hívását követték, hogy hagyják el a téveszmét, és tanulják meg a perspektíva és kísérõ elemei tanításából, "hogyan kezdjük el, folytassuk és fejezzük be a képet".

---

Bevezetés.  
A geometriáról és az eszközök használatáról.