A két ajánlás A latin változat elején a Giovan Francesco
Gonzagának szóló ajánlás Albertinek a
mantovai udvarral kialakuló kapcsolatával
függ össze. Ekkor valószínûleg egy átdolgozott
változat keletkezhetett, ami magyarázat a
kéziratok között megfigyelhetô eltérésekre.19
Maga a szöveg a fejedelem magasztalásával
nyilvánvalóan a jóindulat elnyerését szolgálja,
és célja az udvartól származó (építészeti) megbízások kieszközlése.
Egészen más a Prológus hangvétele és rendeltetése.
Valódi bevezetô, amennyiben Brunelleschi magasztalásában
Alberti kerüli az üres frázisokat, és az
építész nagyságát higgadt történelmi és
szakmai érvekkel támasztja alá. Azt mondja,
hogy neki köszönhetô a mûvészet feltámasztása
az ókori tündöklést követô mély hanyatlás után.
Különösen a firenzei dóm kupoláját tartja
nagyszerû alkotásnak, amelyet részint a
technikai bravúr, részint a benne kifejezésre
jutó szimbolikus jelentéstartalmak miatt
méltat. Brunelleschi érdeme eszerint nem
csupán az, hogy aládúcolás nélkül boltozta
be a hatalmas kupolateret, hanem - és fôként -
az, hogy mûvével az egész toszkán nép számára
alkotta meg identitása jelképét
(„ampla da coprire con sua ombra tutti e' popoli toscani").
Alberti a rendkívüli egyéni teljesítményben
a firenzei mûvészet diadalát ünnepli,
az építész mellett - mint láttuk - további
mûvészeket is felsorol, akiket ugyanilyen
kvalitásúaknak tart. Már az egész csoportot
méltatja, amikor nem csupán a tökéletes
mûvészeknek tartott antikokhoz méri, hanem
egyenesen azok fölé helyezi ôket. Szakmai
tudásuk mellett erkölcsi nagyságukat emeli ki,
mivel merészen, elôzmények nélküli utakon
indultak el, és sokkal nehezebb feladatot vállaltak,
mint az antikok, akiknek voltak utánozható elôképeik.
A kortárs mûvészek elôfutárok nélkül alkotják meg az új mûvészetet.
A festôi perspektíva 19 GRAYSON (1968, 1980) ezt az átdolgozást 1438 és 1444 közé teszi. 20 Antonio MANETTI, Vita di Filippo Brunelleschi (…), a cura di D. De Robertis e G. Tanturli, Milano, 1976; Giorgio VASARI, Vite de' più eccellenti architetti, pittori et scultori italiani…, Filippo Brunelleschi Scultore et Architetto, Torino, Einaudi, 1991, I. 275skk. A két képrôl: Decio GIOSEFFI, Perspectiva artificialis, Per la storia della prospettiva, in Quaderno n. 7 dell' Istituto di Storia dell'Arte Antica e Moderna, Trieszt, 1957; Alessandro PARRONCHI, Le due tavole prospettiche del Brunelleschi, Paragone, 107(1958), 3-32; Miklós BOSKOVITS, Quello ch'è dipintori oggi dicono della prospettiva, Acta Historiae Artium, 1962, 241-260; 1963, 139-62; Roberto BELTRAME, Gli esperimenti prospettici del Brunelleschi, R. Accademia, XXVIII(1977), 417-468. 21 „Attese molto alla prospettiva allora molto in male uso adoperata per molte falsità che vi si facevano. Nella quale perse molto tempo, perfino che egli trovò da sé un modo che ella potesse venir giusta e perfetta, che fu il levarla con la pianta e proffilo e per via della intersegazione, cosa veramente ingegnosissima et utile all'arte del disegno. Di questa prese tanta vaghezza, che di sua mano ritrasse la piazza di San Giovanni", id. kiad. I., 279. 22 Erwin PANOFSKY, A perspektíva mint szimbolikus forma, in A jelentés a vizuális mûvészetekben, Gondolat, Budapest, 1984, 193. |