Míg az elsô könyv a képen létrehozandó látvány megszerkesztését követi végig az elemek elmagyarázásától a vetítôgúla elmetszésének technikájáig, a második könyv az így megalkotott térben ábrázolandó „jelenet" megfestését tárgyalja. Ennek az alkotófolyamatnak három fázisa van, mégpedig a körülrajzolás (circumscriptio, circonscrizione), a kompozíció (compositio, composizione) és a megvilágítás (luminum receptio, ricevere di lumi). E hármas felosztás egyben a festészet részeit is alkotja, és ez Alberti kedvelt rendszerezô technikája. A felosztással és a fogalmakkal azt a retorikából vett elvet alkalmazza, amelynek érvényesítésével magát az egész mûvet is beosztotta.²⁹ A logikus felépítés a megértést és a megtanulhatóságot szolgálja, ami már az elsô könyvben is meghatározta a tárgyalást, ha ott nem is volt ilyen kategorikus a részekre való felosztás.³⁰
     A retorikai modell vitathatatlan érvényesítése mellett Alberti ugyanakkor nem téveszti szem elôl a festészet specifikumát, vagyis a mûvészet (ars) mivoltát. Az említett három kategória közül kettô, a rajzolás és a megvilágítás (ami tulajdonképpen a színezés) régóta hagyományos komponensei a festészetnek. Az olyan kézikönyvekben, amilyen például a Libro dell'Arte, Cennini traktátusa, ezek a mûhely gyakorlatának megfelelôen alkotják a festészet részeit. Alberti harmadik kategóriája, a kompozíció viszont új, tulajdonképpen nyelvi-retorikai elem, és kulcsfontosságú, mivel esztétikai jelentôsége is van.
     Az elsô lépés a circonscrizione, a körülrajzolás, (körülírás, de leírás is; a kifejezésnek van egy másik jelentése is: , azaz a képzômûvészeti alkotás irodalmi átírása, a látványt szöveggel helyettesítve). Itt a festô azon mûvelete, amely kapcsolatot létesít a tisztán geo geometriai szerkesztés és a mûvészi alkotás között, egyben feltétele a jó kompozíciónak és a színezésnek. Alberti kitér a háló (velum, illetve velo) használatára, amelyet „elmetszés"'-nek is nevez. A háló a rajzolást megkönnyítô négyzetrács, amelyet nem véletlenül jelöl a már ismert intersegazione kifejezéssel, mivel azt a szemlélô és a megörökítendô tárgy közé helyezi, és elmetszi vele a vetítôgúlát. Az eredeti módszer nem új, valójában nem ô a feltalálója,³¹ az ô érdeme az, hogy ezt a hagyományos négyzetrácsos rajzolási technikát egyesíti a vetítôgúla elmetszésének elvével. Ennek segítségével nem csupán az arcok rajzolása oldható meg igen könnyen, hanem a képen rövidülésben látszó falaké, valamint a körvonalé is.³²

³⁰ DESWARTE-ROSA (1992, 42-43.) számára a traktátus szerkezetének mindhárom könyvében meghatározó a retorikai eredetû hármas beosztás, ennek megfelelôen az elsô könyvben a geometria, az optika és a színek elméleti ismerete (la connaissance théorique des couleurs et des lumières) hármasságában látja artikulálódni Alberti tárgyalását. A második könyv három idézett kategóriája - nézete szerint - megfelel ennek az elsô könyvbeli háromnak.

³¹ A latin szövegben szereplô mondat szerint Alberti magát tartja a módszer elsô alkalmazójának: „velum quod ipse inter familiares meos sum solitus appellare intercisionem, cuius ego usum nunc primum adinveni" (II. 31.). Az olasz változatból kihagyta a (dôlt betûs) utolsó félmondatot. A módszer késôbb elterjedt; alkalmazta például Dürer is (többek között a fekvô nôalakot rajzoló mûvészt ábrázoló rajzán).