Bartók 32 Galéria
|
Bartók 32 Galéria
|
|
Tolvaly Ernő: Miről fog szólni a kiállítás? Baksa Nándor: ...Általánosan - általában - a művekről, pontosab-ban arról, hogy minden mű körül kialakul egy fizikai, szellemi környezet... Sok esetben ez az aura, ami 'keretezi' a műveket, meghatározóbb mint maga a mű. T.E.: Ha jól értem, arra akarsz hivatkozni, hogy a végeredmény, amit egy mű befogadásakor kapunk (legyen az regény, vers vagy bármi), mások által erősen befolyásolt, már értelmezett és meghatározott helyre került, és min-denki számára más és más jelentésű; valószínűleg egyáltalán nem ugyanaz, mint az alkotó elképzelése volt. Amikor egy művész fejében megszületik művének gondolata, az nemcsak hogy nem tartozik a nyilvá-nosságra, de miközben létrehozza művét és elkészül, még mindig nem a nyilvánossághoz szól szándéka szerint. Az csak később derül ki a szerencsének köszönhetően, mások akaratából vagy mások segítségével, hogy művét kiállítják-e, felolvassák, vagy kinyomtatják - mégis, a közön-ség elé került mű a közönség segítségével alakul és nyeri el állandóan változó, mégis majdnem végérvényes formáját. B.N.: Erre is gondoltam, de legfőképpen arra, hogy a nyilvánosságra került művek az előéletük, a róluk szóló magya-rázatok, az őket körülvevő kritikai és sokszor politikai környezet hatására, és nem utolsó sorban szerencséjüknek köszönhetően fan-tasztikusan feltöltődnek, mintegy kiszélesednek, vagy meghosszabbítódnak, mégis egy mű befogadása, az az állapot, amikor szembesülök vele, az csak az enyém, kizárólag személyes ügy, még akkor is, ha mások által már kiterebélyesített, elmagyarázott és átértékelt művekről van szó; még akkor is megvan az én változatom, ami az összes többitől különbözik. ...A regény példáját tekintve az író személye egy eleve adott illeszkedési pont, melyhez a tartalomnak alkalmazkodnia kell, csakúgy, mint a tanult fogalmakhoz, az életmű már megismert darabjaihoz, a korhoz, a korstílushoz, stb. A fizikai tapinthatóság, a formai jegyek szintén befolyásolhatják a jelentést, noha nem kötődnek közvetlenül hozzá: a könyv színe, formátuma, a kötés, a papír minősége ugyanúgy az álta-lános környezet szereplői, mint az előszó, az irodalomtörténeti definíció, vagy egy pontatlanul elhangzott idézet. Ez a fajta viszony egy képpel vagy egy kiállítással kapcsolatban hasonlóképpen nyilvánvaló... ...Egy kiragadott mű tulajdonságait a közeg határozza meg, melybe helyeződik, oly módon, hogy ennek a közegnek, mint egésznek lesz meghatározott értékű darabja, mint könyvnek a lap... Ennélfogva az egész önmagához igazítja, kere-tezi a részt. A művek mindig kör-nyezetük változó, elmozduló kere-tében csillannak fel, és csak abban működnek. T.E.: Ha felcsillannak! Pontosan látszik tehát, hogy miről is van szó. Ez a környezet vagy állandóan változó keret valóban aurája a létrejövő műveknek, interpretátora; de nemcsak megmutatója, hanem állandó 'gazdája' is. 'Tulajdonosa' az a 'kényúr', aki majd dönt, hogy kinek a szolgálatában fog állni a 'bekeretezett', vagyis a mű. A mű pedig - az emberek műve - sok mindennel gyanusítható; személyes érdekeltséggel és ön-miszticizmussal, talán cinizmussal is, de mindenképpen rendelkezik egy változékony, de megbízható és szolid erővel, a szabadság sokszor befelé forduló erejével, ami képessé teszi, hogy kilengjen, észrevétlenül 'kiszivárogjon' a keretből és a legnagyobb ártatlansággal ne hagyja magát! "...Bármilyen művet ragadunk is ki a különféle korú és műfajú alkotások végelathatatlan kínálatából, nemcsak magával az izolált művel (mint olyannal), hanem egy bonyolult- első pillanatban rejtett vagy inkább jéghegycsúcsnyi probléma- és reflexióhalmazzal kell számolnunk. Baksa Nándor Gustave Flaubert regényét, a Bovarynét választotta, hogy a mű e fizikai és szellemi környezetét, holdudvarát vagy ahogy ő nevezi: 'keretét' demonstrálja. Két egymással szoros kapcsolatban lévő képsorozatot készített: az egyik - 50x50 cm-es olvasópult módján installált vásznakon - a kezébe került kötetet mint tárgyat, ill. Flaubertre és a Bovarynéra vonatkozó információkat állít elénk szubjektív töredékességben, kivágatszerűen, helyenként személyes - festői közegben. Mindez a művet körülvevő reflexió-gombolyagból ki-kihúzott szálak esetlegességére, véletlen-szerűségére utal, a másik széria - az iménti képek részleteiről vett méret- és pozícióhű színes másolatok- üveg alatt, grafikaként kiállított lapjai még egy lépéssel eltávolodnak az ,eredeti' témától: a reflexiót tovább individualizálják és a kivágatát mint autonóm képet szembesítik önmagával. A kérdés mégiscsak az, hogy mű és 'keret' viszonyában éltető szimbiózisról van-e szó, vagy inkább olyan fojtogató, nehezen áthatolható szövedékről, melyet a pókok fonnak áldozataik köré? Baksa Nándor nem kíván állást foglalni ebben a hermeneutikai dilemmában, mindössze az időben mindkét irányban meghosszabbodó, szubjektív, olvasatokkal egyre gyarapodó, vagy ellenkezőleg; egykori önmagától egyre távolodó mű képi megjelenítésére tesz kísérletet. A legkülönösebb, hogy az eredendően hűvösnek, tárgyszerűnek ígérkező konceptuális műegyüttes darabjai a kiállításon megmakacsolták magukat; érzékeny tónusaik, festői foltrendszerük, par exellence kép-létük váratlanul, meghatározó erővel tört felszínre." Andrási Gábor "...a közlés kételyt szül, a kétely magyarázatot. A folyamat végtelen, a keret terjeszkedésenek mértéke úgyszintén. A központi kép, mint forrás feloldódik, végül eltűnik, de az informatív környezet már önmagában is ábrázol valamit, ami hasonlít az eredetihez, de csak homályosan, lazán körvonalazottan, mint a fodrozódó víztükörben az arc." Baksa Nándor Ernő Tolvaly: “What’s this exhibition going to be about?” Nándor Baksa: “Generally speaking, about works of art; about the fact that a physical, intellectual environment develops around every work of art. Very often it is this very aura that “frames” a work, and it becomes more decisive than the work itself.” E.T.: “If I’m not mistaken what you are implying is that what we get when interpreting a work (whether a novel, a poem or what have you) is strongly influenced by others, it is ready-interpreted and located, and has as many different meanings as readers. In all probability those readings are not the same that the author had in mind initially. Not only is the conception of the work of the artist a strictly private matter but also the creation and completion of it; he is still not addressing the public at this stage. Later — by chance, as a result of the will or help of others — the work of art is exhibited, read out or printed; yet the work in the hands of the public evolves and gains its ever-changing yet almost final form with the help of that very public.” N.B.: ,,Yes, I did consider that, and what I also had in mind was that as a result of the antecedents, the explanations of the works revealed to the public, the critical and often political environment surrounding them, not to mention luck, they get satiated fantastically, they kind of expand or extend. Still, grasping a work of art, the state of mind in which one encounters the work is so very personal. Even if we’re talking about over-explained works which have been re-valued over and over again, even then one’s very own personal version exists, which is different from all others. ...Regarding the example of novels, the person of the author is a given point of reference which the contents must adapt to, as to learnt concepts, other known works of the oeuvre, the period, the current stylistic trends, etc. Physical tangibility, formal traits may also influence meaning yet they are not directly related — what I’m talking about is that the colour of the book, its format, binding, the quality of the paper are all participants of the general environment of the work, similarly to the preface of the book, its role as defined by literary history, or an incorrectly quoted passage. This type of relationship is evident in the case of a picture or exhibition as well. The characteristics of an isolated work are defined by the medium the work is placed in; the work becomes a clearly-defined element of that medium as a whole, like a page in a book. Thus the whole adjusts the element to itself, it frames that element. Works always appear and operate in the mobile, changing frame work of their environment.” E.T.: ,,If they do appear! I can see what you mean. This environment or continually changing frame is indeed the aura, the interpreter of works of art. However, not only it exhibits these works but also permanently reigns over them. It is the “owner-tyrant”, who is free to decide who the “framed” work will serve. While the works themselves (created by men) may plead guilty to many a crime — personal interest and self-mysticism or cynicism even — in any case they possess a changing yet permanent and solid force, the force of freedom (often turning inward) with the help of which they are capable of swaying and imperceptibly “leaking out” of that frame and making a stand for themselves with the purest innocence!” “Whichever work of art one isolates from the myriads of works created in whatever age or genre, not only will one encounter the isolated work itself (as such) but also a complicated mass of problems and reflections which is barely evident initially, or appears to be tip-of-the-iceberg. Nándor Baksa opted for a novel of Gustave Flaubert, Madame Bovary, to demonstrate the physical and intellectual environment of the book, its halo or, to use the artist’s term, “frame”. He created two closely linked series of pictures. The first — 500x500 millimetre canvases installed on stands — portrays the book itself as an object, and presents subjectively fragmented information on Flaubert and Madame Bovary, occasionally located in a personal/painterly environment. This refers to the contingency, the randomness of the strands drawn now and then from the coil of reflections. The pages of the other series — coloured copies (identical in dimension and position) of details of the pictures of the first series — under glass and exhibited as graphic works, make another step away from the “original” topic; they further individualise the reflection, and synecdoche of the original, as an autonomous picture, is confronted with itself. The question remains, however, whether in the relationship between work of art and its “frame” we’re talking about an animating symbiosis, or rather, a throttling, thick web like spiders weave around their victims? Nándor Baksa does not wish to take sides in an hermeneutical argument. He has merely made an attempt to present a pictorial rendering of the work which is subjective, has many interpretations, has undergone temporal expansion in either directions, or quite contrarily, has grown distant from its former self. The most peculiar thing is that cool by nature, the pieces of the conceptual group of works, which initially seemed object-like, “dug their heels in”; their sensitive tones, painterly patch-work and par excellence picture-like quality surfaced very suddenly, with immense gust.” Gábor Andrási B.N.: ,,...Utterances conceive doubt, doubt explanation. The central image, as a source, dissolves and finally disappears, yet the informative environment conveys something in its own; something that resembles the original — but only faintly, barely discernibly, like the reflection of a face on rippling water." Nándor Baksa
|
