A Párizsban élő kubai írónőnek ez az első regénye – ezzel futott be 1995-ben; azóta még négy-öt könyve jelent meg, s mindegyiket számos nyelvre lefordították. Ma ő a legismertebb kubai író, s leginkább az ő neve fémjelzi a kubai irodalom új hullámát, amelynek reprezentánsai többnyire hátborzongató képet festenek a kubai mindennapokról, a salsa üteme és a vakító napsütés mögött gubbasztó kilátástalanságról. Ezek az írók végleg szertefoszlatnak minden korábbi illúziót Castro rendszerével kapcsolatban (a latin-amerikai kulturális életben sokáig a kirekesztettséget vállalta az, aki keményen bírálta Castróéket, így például Mario Vargas Llosa is).
Valdés 1959-ben született, a kubai forradalom évében, költőnőként már a nyolcvanas években ismert lett, de prózájának megjelentetéséről Kubában szó sem lehetett. 1995-ben emigrált, azóta Párizsban él. Kubában most pornográf íróként gyalázzák, Castro egyik beszédében rendszere három legfőbb ellensége közt említette, s a könyveit illegálisan terjesztik, miközben Spanyolországban és Franciaországban sikerlistán vannak a regényei, s Amerikában is ragyogó kritikákat kapnak.
Valdés első regényének főhőse, Yocandra sok tekintetben hasonlít az írónőre. Ő is 1959-ben született, s a könyv a szülés megrázóan naturalista leírásával kezdődik – Yocandra anyjának egy forradalmi nagygyűlésen kezdődnek a fájdalmai, s miközben elviszik, maga Che Guevara terít rá egy kubai zászlót. A nagy megtiszteltetéstől a baba apja kis híján eszét veszti, s a kislánynak a Patria nevet adja, melyet aztán a lány tizenvalahány éves korában változtat Yocandrára. Hogy miért, azt rögtön a következő történetben el is meséli Valdés, de előbb megtudjuk, hogy a regény jelenidejében Yocandra egy irodalmi folyóirat főszerkesztőjeként dolgozik, pontosabban ott a munkahelye, hiszen a papírhiány miatt a folyóirat évek óta nem jelenik meg. Rögtön kapunk tehát egy kis ízelítőt a kubai élet elképesztő nyomorúságából. Az ilyen, hallatlanul szikár és pontos leírások afféle refrénként ismétlődnek a regényben: a legegyszerűbb dolgok beszerzése is roppant nehézségekbe ütközik. Az egyik fergeteges szexjelenet például annak leírásával kezdődik, hogy Yocandra szeretője hogyan szerzett pizzát, amin sajt helyett ugyan valami kínai sajtutánzat van, de még így is fejedelmi vacsorának számít.
Szóval Yocandra egészen fiatalon beleszeret egy ,,nagy” íróba, akinek a nevét nem tudjuk meg – a lány végig csak Árulóként emlegeti –, mindenesetre ez a velejéig aljas ember írt egy versciklust egy bizonyos Yocandrához, s az ő nevét veszi fel Patria. A középkorú szerző rendszerint ,,filozófusként” mutatkozik be, s Yocandra ezen mindig dühöng magában: hogy a fenébe lehetne valaki Kubában filozófus? Ám annak ellenére, hogy látja az Áruló minden ocsmányságát, Yocandra szerelmes belé: mivel szinte szülők nélkül nőtt fel (a forradalmár-ranglétrán egyre magasabbra emelkedő szülei a munka mellett állandóan idióta gyűlésekre jártak), olyan szeretethiány alakult ki benne, hogy jóformán bárkivel lefekszik, s ezt Valdés jó pár erőteljes szexjelenetben ábrázolja.
A regény tehát részben – vagy inkább nagyrészt – a nimfomániás Yocandra szerelmi kapcsolatairól szól: miután elég sokáig együtt él a ,,filozófussal”, aki amellett diplomata is lesz, s így pár évet külföldön töltenek, a ,,zseni” becsavarodik – több száz oldalt ugyanazzal a mondattal ír tele, paranoiás lesz, s Yocandra végül elhagyja… De aztán szeretőnek mégis visszafogadja (részben azért, hogy legyen lehetősége megalázni), s így egyszerre él vele és új szeretőjével, a Nihilistával (neki sincs igazi neve a regényben), egy modern filmrendezővel, akinek persze nem mutatják be a filmjeit, s aki elképesztően jó szerető…
Egyszóval: nincs sok szereplője a regénynek, de mindegyiket hallatlanul élesen ábrázolja Valdés. A forradalmár-kommunista apa egyszer csak megőrül, amikor egy bolondokháza mellett megy el: üvöltözni kezd, hogy engedjék ki, mert hirtelen úgy érzi, hogy az a benti, zárt világ a szabadság, akik odabent vannak, azok a normális emberek, s őt zárták bolondokházába... Az anya is megbolondul, az istenített Che Guevara halála után megszűnik számára az idő, s örökké a gyerekkorában él. Az Áruló tökéletes hazugságokból felépíti a maga forradalmármítoszát, majd, amikor már lehetségesnek látszik a rendszer bukása, az ellenzéki gondolkodó legendáját, aki sohasem alkudott meg a rendszerrel – s mellesleg állandóan posztmodern teoretikusokat olvas, Lyotard-t és Derridát (ami persze egy pillanatra sem mozdítja ki a tökéletes művészi üresség és erkölcsi hitványság állapotából, sőt...). Yocandra legjobb barátnője, Gusana (ami azt jelenti, ,,féreg” vagy ,,hernyó”: Kubában az emigránsokat és ellenforradalmárokat nevezik így) végül is elmenekül: egy spanyol öregúr felesége lesz, és hosszú levélben írja meg Yocandrának, milyen megalázó helyzetet kell elviselnie – a szabadságért és az anyagi jólétért cserébe.
Yocandra körül lassan kiürül a világ: mindenki vagy megbolondul, vagy elmenekül Kubából. Mindenen úrrá lesz a ,,nada”, a semmi, és Yocandrát már csak az élteti, hogy hitvány életéből, ,,szerelmi” kalandjaiból és a hazáját elöntő Semmiből valahogy könyvet írjon. S a regény utolsó mondatával el is kezdi írni...